Ördög Tamás és a társulat: Négy fal között – avagy zárt ajtók, tárt lábak. Tünet együttes, Jurányi Ház, 2017. július 5. 19:00

Szalontay Tünde, Szász Dániel, Székely Rozi, Furulyás Dóra, Czakó Máté, rendező: Ördög Tamás, konzulens: Szabó Réka, látvány: Mucsi Balázs, segítő: Bakonyvári Krisztina

A Pride hete alkalmával néztük meg a Tünet együttes előadását, és azt kell, hogy mondjuk, nagyon jellegzetes színházi élményben volt részünk. Mivel nem olvastunk el a darabról semmit, mielőtt megnéztük volna, folyamatosan futott bennünk a program, hogy milyen szerző milyen korbeli darabja lehet ez. Persze azt tudtuk, hogy 18+ kategóriájú, nem ez volt az, ami az újdonság erejével hatott. Ezt már amúgy is megszokhattuk a magyar színházaktól. Sőt, talán még abba a szemérmes hagyományba is betagozható ez a darab, ami a nő anyaszült meztelenségét nem vállalja fel, csak a férfiét. Talán csak a Stúdió K Árvák című előadása szakít ezzel, ahol éppen a Négy fal között egyik színésze, Székely Rozi az, aki teljesen meztelenül fekszik a boncasztalon. Ami felvillanyozó, az egyfelől az egységes, a 70-es vagy 80-as éveket idéző NSZK-légkör, és ennek kiváló megvalósítása, másfelől a nagyon sokszínű színészi játék és a sokrétegű dramaturgia.

Furulyás Dóra (Petra) és Czakó Máté (Jürgen),

fotók: Mészáros Csaba

Ördög Tamás rendező egyfelől valóságos, húsvér emberekkel készült interjúk szövegeiből ragadott ki részleteket, és ezt adta a társulat színészei szájába, másfelől a párbeszédeket a társulat tagjainak impovizációi tették gördülékenyebbé. A darab kommunikációs áradata legalább három rétegere bomlik szét. A párbeszédek, amelyek az élethelyzetek NSZK-világbeli képét voltak hivatottak létrehozni, voltaképpen csak töltelék tartalomként jelentek meg. Nyilvánvalóan a darab gerince a monológok voltak, amiket azért érezhettük erősnek, mert nem a szokásos, amúgy mesterien megformált szövegtípusok voltak, hanem olyan emberek kitárulkozásai, akik láthatóan iszonyúan megszenvedtek azért, hogy ezeket a gondolatokat meg tudják fogalmazni akárcsak a szokásos klisékben is, de mindenképpen a saját érzéseiket kifejezendő.

Furulyás Dóra, Székely Rozi (Uwe)

A monológok annak ellenére ragyogtak ki a többi szöveg közül, hogy érthető okokból talán nem voltak eléggé jól megformálva és talán nem illeszkedtek szervesen a darab szövegstruktúrájába. De gondoljunk bele! Az ilyen kitárulkozásokat amúgy is szeretettel fogadjuk, és a Pride hete erre az érzésre még jobban rá is erősít.

Akárcsak a most gyujtott kénesgyujtó
vonaglik és sziporkázik fehéren,
majd szétcikáz: - úgy kezdi lázra-bujtó
fényes táncát, közel nézők körében,
forrón, hamar, majd széles tánca ráng.

Rainer Maria Rilke, Spanyol táncosnő, Kosztolányi Dezső fordítása, részlet

Nagyon könnyű lenne kijelenteni, hogy ez a darab a szexualitásról vagy a  párkapcsolati problémákról szól. Valójában inkább kontraszexualitásról és a pár, mint kommunikációs közeg diszfunkciójáról. Kétség kívül a darab  tele van szexualitással, de amit sugall, az inkább az, hogy ezek az erotikus interakciók nem valóságos társas, párkapcsolati események, hanem végtelenül magányos fizikai monológok.

Szalontay Tünde (Ingrid), Szász Dániel (Otto)

A két nyilvánvaló kommunikációs réteget, a párbeszédeket és az interjúrészleteket groteszk vagy abszurd jelenetek szakítják meg. Bár négy fal között vagyunk, és belelátunk a szereplők legrejtettebb titkaiba, mégsem érthetjük meg őket. Nem csak egyszerűen nem értik egymást, nem csak az van, hogy párbeszédeikben elbeszélnek egymás mellett, mint a csehovi hősök, és nem csak az van, hogy fizikai kontaktusaikban sincsenek egy hullámhosszon. Mi nézők sem értjük, és nem is fogjuk megérteni, hogy mi zajlik bennük. Higgyük el, nagyon kemény munka megérteni egy másik embert, nehogy azt gondoljuk, mi nézők, hogy majd egy 90 perces előadás után megfejtjük ezeknek a nap 24 órájában magukról gondolkodó embereknek a titkait. Miért táncol flamencot a terhes Petra (Furulyás Dóra), és miért kezd el Rilkét szavalni Ingrid (Szalontani Tünde), és miért hívogat telefonon vadidegen férfiakat Uwe (Székely Rozi), de legfőképpen miért végződnek ezek a telefonhívások mindig groteszk és egyáltalán nem szexszel kapcsolatos közlésekkel?

Olyan szeretnék lenni mint azok,
kik vad lovakkal szállnak át az éjen,
fáklyákkal s hajzatuk szél fujja széjjel,
a vad-vad vágtatás sodorta szél.
Elől én állanék, mint csónak orrán,
nagy lennék s összegöngyölt mint egy zászló -
és sötét. De fejemen parázsló
aranysisak. S némán mögöttem áll
tíz férfi majd sötéten s jelre vár,
és rajtuk is oly nyugtalan sisak,
mely fénylik olykor s olykor régi, vak.

Rainer Maria Rilke, A fiú, Radnóti Miklós fordítása, részlet

Tematikáját tekintve felvetődnek az unásig ismételt problémák: Otto kapuzárási pánikja, az 50-es Ingrid második szexuális aranykora, a fiatal házasok (Petra és Jürgen) szexuális diszharmóniája, a 30-as Uwe életkezdési válsága. Nagyon sajnálatos lenne, ha ez a darab ezekről szólna. De szerencsére nem erről szól. Nem lehet tudni, hogy az LMBTQIA+ mozaikszó melyik eleme az, ami ráillik Uwéra vagy Jürgenre és hogy a pszichológia által leírt mely klasszikus konfliktusok rekonstruálódnak Ingrid és Otto között. Nem is lenne jó, ha kiderülne. És valóban! A darab sokkal tartalmasabb ennél. Bár, vázlatszerű és posztmodern jellegű abban az értelemben, hogy nincs íve, nem mond el egy történetet, nem kerekedik le a végére, viszont nagyon sok meghökkentő, zavarba ejtő és váratatlan jelenettel van telis-tele, ami szerencsére elmesélhetetlen akár egy színészinterjú, akár egy kritika keretein belül. Meg kell nézni és kész.

Könnyű lenne rámondani Uwéra, bölcsen, pszichologizálva, hogy leszbikus vagy aszexuális, és ennek az élethelyzetnek az elfogadásával küzd. Vagy könnyű lenne rámondani Jürgenre, hogy meleg, hiszen a társaság előtt coming outol is. De ez olcsó válasz lenne. Ha belegondolunk mi történik velük, egyáltalán nem feltétlenül erről van szó. Éppenséggel az ellenkezője is lehetne az eset vagy éppen az is lehetne, ami a legvalószínűbb, hogy ezek az emberek ugyanúgy megismételhetetlen egyéniségek mint minden ember, és nem lehet őket beletenni egyetlen dobozba, még az LMBTQIA+ mozaikszó sokat egybefoglaló kategóriái közé sem. 

Szeme a rácsok futásába veszve
úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.
Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne
s ezer rács mögött nem lenne világ.

Puha lépte acéllá tömörűl
s a legparányibb körbe fogva jár:
az erő tánca ez egy pont körűl,
melyben egy ájúlt, nagy akarat áll.

Csak néha fut fel a pupilla néma
függönye. Ekkor egy kép beszökik,
átvillan a feszült tagokon és a
szívbe ér - és ott megszünik.

Rainer Maria Rilke, A párduc, Szabó Lőrinc fordítása