2018. jan 16.

Az ismeretlen

írta: Két Lámpás
Az ismeretlen

Éric-Emmanuel Schmitt: Az ismeretlen, Rózsavölgyi Szalon, 2018. január 13., 19:30

ismeretlek2.jpg

Sütő András, Fodor Tamás. Fotó: Püskel Zsolt.

Játsszák: Fodor Tamás, Sütő András, Varga Ádám, Sztarenki Dóra. Díszlettervező: Enyvvári Péter, jelmeztervező: Moskovits Krisztina, dramaturg: Ugrai István, fordító: Oláh Krisztina, zene: Födő Sándor „Fodo", rendezőasszisztens: Hodászi Ádám, rendezte: Császi Ádám.

A most következő írásunk élménybeszámoló és kritika egyben.

Az élmény nem vonatkoztatható el a környezettől, a színészi alakítások nem létezhetnek függetlenül a darabtól. A színészek és a rendező is arra predesztinálja a produkciót, hogy jó legyen. Elsősorban Császi Ádám rendező miatt látogattuk meg a Rózsavölgyi színházi terét, aki a számunkra emlékezetes Templomot rendezte, de nagy örömünkre szolgált az is, hogy Fodor Tamást láthatjuk benne, akinek a sok évtizedes Stúdió K-s munkássága lenyűgöz minket. De Varga Ádám miatt is választottuk, aki az Equusban játszik pazar főszerepet és Sztarenki Dóra miatt is, akinek csodálatos alakítását pl. az Álarcosbálban tekinthetjük meg. Sütő Andrást nem láttuk eddig, de most már biztos, hogy keresni fogjuk, mert nagy élmény belefeledkezni a változatos, magával ragadó játékába.

Sajnos nem néztük meg előre, hogy ki a drámaíró. Éric-Emmanuel Schmitt csapnivaló szerző, és ami rosszul van megírva, azt sem jól eljátszani, sem jól megrendezni nem lehet.

Megérkezés a szalonba – élmények, amik hangulatba hoznak. A könyvek, amik a Szervita téri helyre érkezve fogadnak minket nagyon barátságos hatást keltettek. Nyár óta fáj a foga egyikünknek Tóth Krisztina Párducpompájára, ami ott pompázott előttünk. Majd elolvassuk online, ha fellövik a netre. (Egyébként a Szervita tér 1993-ig Martinelli XVIII-adik századi olasz építész nevét viselte. A ,,szervita'' szó csengése jól harmonizál a belvárosi giccsel, ahogy a ,,szalon'' szó is.) Ugyan időben érkeztünk, de már lényegében tele volt a terem. Azért hátul, a kakasülőn találtunk két helyet egy kanapén. Ez egy picit zavart minket, mert szeretünk elől ülni. Nem volt annyira borztasztó élmény, hogy a fejektől nem láttunk mindent, inkább az zavart minket, hogy voltak, akik féloldalt ültek és ezért kifacsarva (mintegy mellékesen) nézték végig az előadást. Az asztalon kis művirággal teletömött pohárka várt ránk, alattunk boldogan falatozták a rántott camembert(?) meg a sztrapacskát(?) a nénik-bácsik. A büféről lepattantunk, mert hogy majd a pincér. De mire kijön, talán már elkezdődik az előadás... Fél nyolckor a mellettünk ülő társaság még kikért egy melegszendót polgáriasan. Úgy is csak negyvenkor kezdődik. A képek a falakon soha itt nem járt színészekről tanúskodtak. Latabár, Básti. Bizony, akkor még tudtak játszani a színészek!!! Végre megszólal a bemondó: ,,A szalonok hangulatához régen hozzátartozott egy csésze finom tea vagy egy szelet sütemény. A mobiltelefon és a fényképezőgép azonban nem.'' Hát persze, hogy nem, hiszen nem is volt. Ha lett volna, hozzátartozott volna (,,kicsimmel előadás alatt a rózsavölgyibe'', Atanáz, iPhonomról küldve). Valahogy tovább folytatódtak bennünk a szavak: ,,iPhone100-asnál korábbi készülékeiket kérjük a nyugalom megzavarásának elkerülése érdekében tegyék el''. Persze ezt nem mondták, de ha lett volna ilyen 1830-ban, akkor mondták volna. Vajon hányan kapták a színházjegyet karácsonyra? Na, ezt a kérdést itt most nem teszik föl nekik, mint legutóbb a Kamrában. Vicces lenne, ha ma a Rózsavölgyiben a Szecsuáni jólelket adnák elő. Jól passzolna az üres sztrapacskás tányér az éhező szecsuániakhoz. Megérintené a közönséget. Még egy kávét sem kérhettünk ki. Végre sötét lett... bejött Fodor és Sztarenki. Már nagyon vártuk őket.

az-ismeretlen-rozsavolgyi-szalon-arts-cafe_0.jpg

Fodor Tamás (Sigmund Freud), Sztarenki Dóra (Anna Freud)

Valami nincs rendben. A 82 éves Prof. Dr. Sigmund Freudot látjuk (Fodor Tamás), amint köszönőlevelét írja a Gestaponak. Láthatóan nem hajlott kora és betegsége miatt szenved. Lánya, Anna (Sztarenki Dóra) gondoskodó, áldozatkész mindazonáltal anyáskodó figura körülötte. Meg kell írni a levelet, ki kell fejeznie a háláját a Gestapónak, de a professzornak nem megy. Anna győzködi. Csöngetnek, bejön az államrendőr (Varga Ádám). És itt tűnik fel, hogy valami nem stimmel. Ádám alakításán semmi sem látszik. Nem látszik, hogy valamit akar vagy nem akar, hogy gondol valamire vagy nem. (Ádám, miattad jöttünk be, a leborult szivar végit!) Az Equusbeli alakítása olyan magával ragadó volt, hogy most csak csodálkozunk. Az nem lehet, hogy helyet akar adni a többieknek. Hát, a mellékszerepet is el kell játszani. Akkor mi van? Anna blazírt nagyképűsége meghozza az eredményét. Rendőr kitessékeli, őrszobára el. Freud kétségbeesést mutat (ő legalább mutat valami érzelmet). Nyilván rendezői koncepció. Divat lenne nem játszani?

Melyik Freud? A függöny mögül, mintegy az ablakon bemászva előkerül az ismeretlen (Sütő András). Hogy egyik szavunkat a másikba ne öltsük, elég az hozzá, hogy elkezdődik a huzavona: ki ő, mit akar. Kiderül, hogy mindent tud Freud professzorról, a legrejtettebb titkait is. Ő maga Isten. Intellektuálisan kihívás lenne, ha nem tudnánk, és azt mondhatnánk, hogy lehet, hogy Freud álmodja mindezt. De nem. A szövegből rövid úton kiderül a néző számára, hogy Sütő András Istent játssza. Nyilván meg lehetett volna oldani úgy a dolgot, mint Kárpáti Péter Pitbulljában, hogy ne lehessen egyértelműen eldönteni, hogy a látogató az Isten vagy sem. De nekünk most egy olyan darab jutott, ahol szájunkba rágják, hogy a látogató Isten. Illetve a darab szerzője nem is tudja (nem is tudhatja, mert nincs olyan értelmi szinten), hogy hiába lebegteti az ismeretlen kilétét a szöveg egyik végiben a másikban egyértelmű utalást tesz a kilétére. Most a kérdés már csak egyfelől, hogy melyik isten, a másik pedig, hogy Fodor Tamás melyik Freudot játssza. Ez egy nagyon lényeges probléma, mert az előadás központi része Freud beszélgetése Istennel. Itt egy megrögzött ateista megtéréstörténetéről lesz szó, kérjük szépen. Alapmű lenne gyüliben a filmklubon!!!

Sigmund Freud Karl Poppernél és Lakatos Imrénél is iskolapéldája az áltudományos gondolkodónak. A freudizmus a klasszikus formájában olyan állításokat tesz, amik alapból ellenállnak minden cáfolási kísérletnek. Schmitt arra építi fel az egész darabját, hogy Freud egy racionális figura, aki csak a tényekben, a tényekben, a tényekben hisz. Ezzel szemben a történeti Freudot egyáltalán nem érdekelték a tények. Ami érdekelte, hogy iskolateremtő professzor legyen. Addig kereste a ,,nagy elméletet'', míg végül talált egy olyat, ami kétségkívül lenyűgöző teória, csak tökéletesen ellenőrizhetetlen. Azaz definíció szerint hibás. Már Prof. Dr. Sigmund Freud orvosi gyakorlata is olyan volt, hogy ha 10 betegből egynél (véletlenül) bejött a módszere, akkor ő ezt igazolásnak vette, a többire pedig furmányos érvelést adott, hogy miért nem működött azokra az elmélete. Ez, vagyis a pozitív esetek előtérbe tolása és a negatív esetek elmismásolása, kimagyarázása tipikus áltudományos módszer. A darabban nem ilyen Freud. Sokkal inkább Albert Einsteinre hasonlít, de a fizikussal nem történt hasonló megrázó esemény, abból nem tudott volna Schmitt drámát írni, megváltoztatta tehát a történeti Freudot, és csinált belőle egy tudományosan tisztességes kutatót. Nem lenne ez baj, ha jól csinálta volna.

edv_4575.jpg

Fodor Tamás, Sztarneki Dóra, Varga Ádám (a gruppenfürer vegzálja Anna Freudot, a Bécsi Pszichoanalitikai Képzőközpont igazgatóját, majd elviszi kihallgatni – amúgy ez valóban megtörtént). Fotó: Éder Vera

Később látni fogjuk, hogy Isten viselkedése szintén mintaértékűen mutatja be azt, hogy az áltudományos magyarázkodás hogyan működik. Lehetne ez egy kiváló konfliktushelyzet a történeti Freud és Isten között, de a drámaíró ezt nem ismerte föl, ahogy Freud tudománytörténeti értékelésével sem volt tisztában. Értesüléseit feltehetően lexikoncikkekből és Freud rajongóinak(!) könyveiből szerezte be. Ám, azért van, akit érdekel a pszichonalízis kifundálójának tudományos értékelése és elolvassa Richard Webster kultúrtörténész Miben tévedett Freud? c. 800 oldalas eléggé letaglózó könyvét arról, hogy Freud milyen, ma már hajmeresztőnek hangzó módszertannal közelített a tudományhoz. Illetve milyen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy kora pszichológiai Isaac Newtonja legyen és világhírű professzorként élje életét. Voltaképpen az is lehetne egy újabb konfliktus, hogy Isten Freud elé akar lépni. Maga a klasszikus pszichoanalízis azért nem egyetemen tanított tudomány volt, hanem egy nemzetközi társaságba szerveződő mozgalom, mert az elméletét nem a gyakorlatnak való megfelelés igazolta, hanem Freud autoritása. Ha pedig valaki eltért Freud módszertanától, az nem a tapasztalattal került szembe, csak Freud véleményével. Így járt Ferenczi Sándor is, akit Freud az eretnek módszerei miatt őrültnek nyilvánított. (,,Bagoly mondja verébnek...'') Már pedig, ha a néző ezt tudja, akkor üresen koppannak a dráma, amúgy is lapos frázisai. Mi több, a ,,bizonyosság'' szó kifejezetten kacagtatóan hangzik Freud szájából. A darab az olvasott néző számára ezen a ponton menthetetlenül szétesésközeli állapotba kerül. Legfeljebb kiváló színészeink játéka feledtetheti néhány percre egyre inkább elkerekedő szemünk dülledését.

Sütő András, Fodor Tamás

Melyik isten? El Saddai, Jézus vagy Zeusz? Lépjünk túl ezen! Ez egy másik Freud, egy párhuzamos univerzumból. Teljesen rendben van. Akkor nézzük mit kezd a szerző Istennel! A végéről kezdjük: ez az isten szabad akaratot adott az embernek, ezért semmit sem tud tenni, ami az ember döntéseit korlátozza. Gyakorlatilag egy olyan transzcendens lényt ismerünk meg, aki semmiben sem képes befolyásolni az embereket, viszont van egy jellegzetes tulajdonsága: nagyon felhúzza magát, ha nem hisznek benne, ami azonban érthetően semmi következménnyel nem jár. Ugye felismerjük az Amerikai istenek isteni lényeit?

A párhuzamos világbeli Freud zsidó családban nevelkedett, bár nem vallja magát zsidónak. Mégis abban a szerencsében van része, hogy a keresztény isten látogat el hozzá. Legalább is Freud szemére veti, hogy a Seregek Urának gondolja őt, pedig Isten a szegények, elhagyottak és nyomorultak sorsában osztozó isten, aki nem tud tenni többet, mint részvétet mutat és osztozik a nyomorúságban. De mint mondtuk nagyon dühös, ha nem hisznek benne. Funkcióját tekintve órásmester, aki megteremtette a világot, szabad akaratot adott az embernek, majd magára hagyta teremtését. Ezzel szemben mégis itt van, álruhás Zeuszként járja a világot, Annával incselkedik és azzal bosszantja Freud professzort, hogy megmondja neki a halála hónapját. Azt veti a szemére a világhírű pszichoanalitikusnak, hogy istentagadó tanai hatására az emberek az élet értelmének kérdését visszautasítják vagy nem tudnak rá válaszolni. Ám, Isten sem ad választ arra a kérdésre, hogy mi az emberi élet értelme. Valami olyasmiről beszél, hogy az Mozart. Nyilván arra gondol, hogy a művészet vagy a szépség. Komolyan mondjuk, mintha az általános iskolai osztályfőnökünket kérdeztük volna meg 12 évesen erről és ő válaszolna. Direkt megfuttattuk egy progresszív keresztény facebook csoportban a kérdést, hogy szerintük mi az élet értelme egy istenhívő számára és kapásból 4-5 kiváló, nemtriviális választ kaptunk. Schmittnek sikerült a leglaposabb választ megtalálnia: az élet értelme a klasszikus műveltségben való lubickolás. Semmiképpen sem a Pet Shop Boys – Being Boring című száma, ami kicsit többet mond az emberi életről, mint a Szöktetés a szerájból.

Pet Shop Boys – Being Boring. Az emberi élet összefoglalása (az idén 63 éves) Neil Tennant lírájában. Mozartnak talán inkább ők tetszenének.

A szerző ezek után – ha az esztétikai, filozófiai mélységek még nem lettek volna elegendőek – megpróbál a teodicea problémájára is válaszolni. Nem igaz, hogy nem válaszol, mert Isten válaszol Freud kérdésére, hogy miért engedi, hogy az emberek szenvedjenek. A válasza, hogy ,,mit nyafogsz? te legalább élsz, mások már meghaltak''. Ebben a válaszban rejlene a teremtő isten jósága és az emberi szenvedés közti konfliktus feloldása. Világos, hogy a legkézenfekvőbb választ, hogy isten gonosz nem fogja a magát ,,hívő agnosztikusként'' (sic!) aposztrofáló szerző kimondani. Persze erre Yuval Noah Harari történész is kitért az Hogyan váltunk jelentéktelen majmokból a világ uraivá c. könyvében. A monoteista jóisten feltételezése nagyon nehezen egyeztethető össze a rosszal. Erre nézvést elég idézni a legendás mondatot: ,,ha lenne isten, könyörögnie kéne a bocsánatomért''. A jó és a rossz egyenrangúságát hirdető dualizmus szintén feltételez egy teremtőt, ami visszaüti a labdát a monoteizmus térfelére. Az egyetlen értelmes lehetőséghez, a gonosz teremtő isten feltételezéséhez azonban eddig még senkinek sem volt gusztusa (a gnosztikusokon kívül).

Végül Isten kifejti, hogy nem bizonyítja isteni létét: ő mindig abban az alakban jelenik meg, amit az őrá tekintő elképzel. Azaz nem lehet rábizonyítani, hogy ő nem isten, mert aki nem tekinti Istennek, az őt nem fogja istenként látni. Kb. így működik az áltudomány is. Persze mi tudjuk, hogy az idegen maga Isten, mert megmondja, hogy Anna megsérti a kezét az őrszobán és Anna valóban sérüléssel tér vissza. Freud pedig, aki nem fogja fel, hogy az ellenőrizhető istenbizonyíték már a kezében van (vagy Schmitt nem fogja fel?), rálő az ablakon át kimászó és a tetőkön egyensúlyozó Istenre. (Hogy eltalálja-e azt nem áruljuk el, hátha van, aki ezek után még megnézné az előadást.) A művelt szerző tudja, hogy annak a bizonyos pisztolynak el kell sülnie, ha már a színdarabban előkerült. Schmitt szó szerint veszi Anton Pavlovics Csehov példáját arra, hogy nem lehetnek funkciótlan eszközök a színjátszásban, ha tehát van egy pisztoly a színpadon – mert hát van, hogy enné meg a fene –, akkor annak el kell dördülnie. Ezen a ponton adjuk fel a színdarab elemzését. Lehet, hogy mi lennénk nyálfolyós idióták, és csak mi nem értjük, hogy miért zseniális Schmitt művészete? Nos, ha ez így van, akkor elég jó társaságba kerültünk, ugyanis Tompa Andrea eképpen ír a Criticai Lapokban koszorús szerzőnkről:

[...] az ember azt remélte, hogy az Éric-Emmanuel Schmitt nevű kortárs francia drámaíró többé nem köszön vissza a magyar színpadokról. Meg azt is gondolta, hogy ostobaságban, hazugságban, álságos problémákban a Rejtélyes viszonyokat nem lehet felülmúlni. Nem így volt. Nemrég e szerző a magyar közönséget újabb darabbal örvendeztette meg.

Schmitt drámáinak honi bemutatása mellett a legnyomósabb érv az, hogy hiszen nagyágyúk játsszák őket külföldön: Alain Delon, Belmondo, Olbrychski, Donald Sutherland. S hogy e szerző négy darabja 30 (azaz harminc) országban van műsoron, már végképp oly megdönthetetlen érv a magyar bemutató mellett, hogy a darabot el sem kell olvasni, mehet egyenesen a fordítóhoz, be lehet írni a műsortervbe és Salut!

Mit ad isten, Éric-Emmanuel éppen színházról és benne tehetségtelen drámaíróról ír (nagyon kínálkozik itt a poén, hogy kéznél volt a minta). [...]

A rosszul megírt darabban sem konfliktus, sem szituációk, sem jellemek, sem drámai pillanatok nincsenek, mindössze ügyes párbeszédek és temérdek jól értékesíthető közhely. [...]

Amit nem ír meg a drámaíró, azt nem rendezi meg a rendező sem. (Persze kérdés: miért rendezné meg egyáltalán? Miért pont ezt?) Amit a drámaíró olyanra ír, hogy tíz perc után kitalálható a következő két óra, azt a rendező sem rendezi másképpen.

     

No, ezért van az, hogy Varga Ádám és Sztarenki Dóra ilyen visszafogott volt. Teljes elismerésünk Fodor Tamásnak, hogy ilyen pocsék anyagból ki tudta hozni az öreg tudós tetszetős alakját. Nyilván hitelesen tudta tolmácsolni az emberellenes eszmék elleni szentenciákat. Aki azonban arra vágyik, hogy Fodor Tamás saját gondolatait hallja a témában, méltóbbakat, értelmesebbeket, az jobban jár, ha inkább az Alindával és Jordán Tamással felvett beszélgetést nézi meg:

Sütő Andrásnak pedig azért vagyunk hálásak, mert jó hallani a hangját és öröm nézni a játékát, ha az ember elvonatkoztat az írói szarvashibáktól. A kérdés már csak az, hogy miért gondolta Császi Ádám, hogy ezt a páratlanul rossz darabot a Rózsavölgyi Szalon közönsége elé kell tárnia. Hacsak nem a sztrapacskacsámcsogás miatti büntetésből. :D

Szólj hozzá

Rózsavölgyi Szalon Császi Ádám