EztRád, Nézőművészeti Kft., Szkéné Színház, 2018. április 4. 19:00

Játsszák: Parti Nóra, Katona László, Kovács Krisztián, Molnár Gusztáv, Mucsi Zoltán, Scherer Péter. Tér: Scherer Péter, jelmeztervező: Kiss Julcsi, dramaturg: Gyulay Eszter, dalszöveg: Molnár Gusztáv, zene: Monori András, zene: A társulat, mozgás: Bodor Johanna, fény: Mervel Miklós, hang: Molnár Péter, asszisztens: Hodászi Ádám rendezte: Scherer Péter.

Ki ne szeretné megnézni Scherer Pétert és Mucsi Zoltánt egy esztrádműsorban, egy könnyű tavaszi estén, még akkor is, ha a színlapra ,,zenés alternatív társadalomkritika'' van írva, meg Dragomán, Tasnádi, Háy és Csányi Vilmos, ami azért a vicceskedésen kívül valami nagyon-nagyon okosat sejtet. Scherer Péter rendezése már két éve megy és a függetleneknél átlagban ez még akkor is soknak számít, ha vannak ennél régebbi előadások, akár éppen a Szkénében. Célja van tehát annak, hogy az előadás hosszan menjen, és emellett kétség kívül nézőcsalogató látványosság is.

Az előadás adatlapja a Szkéné oldalán.

,,Csak azt látom, amit akarok'' app. Sajnos elmaradt az Ódry-n az Akit Biffnek hívtak, és kisebb pánik kezdett eluralkodni rajtunk, hogy tán egy hétig se leszünk színházközelben. Hatalmas köszönet Ordódy Gábornak, a Szkéné szervezőjének, hogy villámgyorsan foglalt nekünk jegyet, és alkalmunk nyílt aznap színházba menni. Nem is sokat tudtunk előre készülni, csak a 20 perc alatt, amíg az előadás kezdetét vártuk. És valóban! Minden előzetes jelzés ellenére meglepődtünk, és aztán újra meglepődtünk, és aztán hazafelé, amikor végig szoktuk beszélni az előadásokat még inkább meglepődtünk. És ez a meglepettség vár mindenkire majd, aki megnézi az előadást, mert egészen kiszámíthatatlanul és egészen ravasz módon gondolkodtat el a produkció. A lényeg, hogy mindenkit átver. És észre se veszed, csak a másikon. Átveri a profi kritikust, mert az túl magabiztos, átveri a rutinos színháznézőt, mert azt hiszi, hogy ki tudja találni címből, szereplőkből, jelenetekből, hogy mi lesz, átveri a szórakozni vágyó, kevesebb előadásra járó publikumot is, mert megadja, amit szeretne, de elhelyez benne egy gondolatcsírát, amit hazavisz, és ami majd nem fogja hagyni nem elgondolkodni. És ezt, hogy mást is kaptál, észre se veszed. Akkor se, ha profi kritikus vagy. Akkor se, ha rutinos színházlátogató. És akkor se, ha szórakoztató zenés-táncos esztrádműsort jöttél megnézni. Nevetsz, élvezed az előadást, és észre se fogod venni, hogy magadon nevetsz. Itt az ,,észre vennit'' komolyan kell érteni: nehogy azt hidd, hogy kivételesen te és persze csak te átláttál a szitán! Persze mi is azt hisszük, hogy átláttunk Scherer Péter rendezésén, pedig csak másokra látunk rá. Valószínűleg mi is a saját vágyainkat látjuk bele az előadásba. Egy azonban biztosan igaz: a k2 Színház és a Stúdió K megcsinálta a ,,Rettegés és ínség 1933-at'', a Nézőművészeti Kft. pedig megcsinálta a ,,Rettegés és ínség 2018-at'', akár hisszük, akár nem.

Konferanszié (Scherer Péter). (Fotó: Mészáros Csaba)

Csimpánzok a buszon. Számtalan démon tűnik fel az előadásban. Ezt az ötletet már elsütöttük, de most is idekívánkozik: a vicces emberek ott a színpadon, akiken nevetünk, a saját démonjaink és úgy szabadulunk meg tőlük, hogy kiröhögjük őket. Ám, ha belegondolunk, ha komolyan vesszük őket, akkor ezek diabolikus lények, és legszívesebben azt várnánk, hogy elvigye őket az ördög. Vigye el az ördög! Csak, hát, mivel ezek a démonok bennünk vannak, ezért ha elviszi őket az ördög, akkor minket visz el. Jó, akkor vigye el őket az angyal!

Ezek a démonikus lények néha jól betalálnak. Akkor megszűnik a nevetés. Vagy elhalkul. Amikor azt veszed észre, hogy az a buta vagy gonosz vagy egyszerűen csak számodra senki ember valami olyat mond, amit te is gondolsz. És akkor kiderül, hogy baromira nem vagy se jobb, se okosabb annál, akit látsz, és akin nevetsz. Azt gondolod például, hogy a konferanszié áltudományos butaságokat zagyvál össze csimpánzokról és agresszióról. És észre se veszed, hogy az ott nem a Zenit TV önjelölt tudósa, hanem az öltönyös középen (Scherer Péter) Csányi Vilmost idéz, és nagyon is igaz, amit mond és egyáltalán nem csak médiahekk. Át lettél verve! :) Külön köszönet a szövegek kiválasztásáért Gyulay Eszter dramaturgnak.

,,Gyere be elém! Nem hiszem el!'' Ezek a színészek borzasztóan szeretik ezt az előadást. Meg az is látszik, hogy borzasztóan szeretik a nézőket. Hatalmas a kontraszt, ha összehasonlítjuk egy-egy kőszínházi előadással, ahol a színészek nem érkeznek meg időben a szerepükbe, és láthatóan unják a banánt. Kovács Krisztián azonnal ott van a színpadon, a lyukas trikójában és a klumpájában, nem csak testileg, és őrületbe kerget minket a helyfoglalásnál a beszólásaival. Pedig nem is nekünk szól ám be! Csak az ember olyan, hogy azt hiszi... Mucsi Zoltán egyetlen előadáson belül hihetetlenül sokat mutat. A félelmetestől a butáig, az ártatlantól az agresszívig. Könnyes is lesz a szemünk tőle, csak nem akkor amikor várjuk, hanem akkor amikor a legkevésbé számítunk rá. És ezek nem örömkönnyek lesznek. Parti Nóra elképesztően nagy átváltozóművész. Pont olyan, mint a Valerián és az ezer bolygó városában (2017) Bubble (Rihanna). Felvesz egy parókát, leengedi vagy felköti a haját és meg se ismered, mert minden gesztusa, minden hanglejtése karakterről-karakterre más lesz. Ha nem figyelsz oda, nem olvasod el a színlapot, simán előfordulhat, hogy azt hiszed nem is egy színész hanem kettő.

Molnár Gusztáv, Kovács Krisztián, Katona László, Mucsi Zoltán, Parti Nóra. (Fotó: Mészáros Csaba)

Scherer Péter rendezőnek és a csapatnak célja van ezzel az előadással. Végtelen sok emberséget próbál csepegtetni a nézőbe. No most, ahogy a profi kritikákat olvastuk, ez a mondanivaló a rutinos színháznézőknél nem ment maradéktalanul át. Egy kivétellel mindenki a média manipuláló hatásáról beszélt, és a post truth korszak nevetséges, ám húsba vágó következményeiről. Ez azonban csak felületes olvasata a produkciónak. Nem baj! A csapat türelmes. Megvárják szépen, míg a színházi bemutatók közönsége mind megnézi az előadást, és amikor ők már elfogytak, akkor végre a legfontosabb célközönség jöhet. Akik nem úgy ülnek be a nézőtérre, hogy azt várják, hogy most akkor meg legyen mondva az illiberális manipulátoroknak, hogy ők nagyon-nagyon gonoszak, aljasok, kegyetlenek, mindazonáltal buták. És bármi is történjék ott, ezzel a mondanivalóval eltelve távoznak. Schererék szépen türelmesen kivárják, míg a szűz közönség jön el, aki tiszta lappal indít, és akkor hat igazán a produkció.

Molnár Gusztáv, Kovács Krisztián, Parti Nóra, Katona László. (Fotó: Mészáros Csaba)

Dózsa György emlékverseny. Különösen kötődünk két színészhez. Katona László 2004-ben olyan mérhetetlen szeretettel szólt hozzánk (értsd tényleg hozzánk) a Nibelung-lakópark két jelenete között, amikor ez egyik színről mentünk a másikra, hogy örökre a rabja lettünk a kedvességének. Ez a csodavilág kitetszik a szemén át minden szerepében, de most is, ahogy táncdalénekest vagy diszkó őrültet vagy éppen hargitai székelyt játszik. Ami az előadásban az érzékenyítés csúcsa, és amiről a néző nem is tud, hogy Katona László Székelyudvarhelyen született és a román nyelvet nem csak az előadás erejéig bírja. Persze, hogy nevetés hallatszik, amikor a székely ember elkezd románul énekelni. Pedig akkor, amikor ezen nevetnek a nézők, akkor a saját maguk által táplált sztereotípiáikon nevetnek... Molnár Gusztáv a Terminal Workhouse M/Ámor, vagy amit akartok című előadásával vett le a lábunkról, de pl. a Kamrában is játszik a Kaukázusiban, és már nagyon készülünk, hogy megnézzük a Teminal Workhouse Isten hozott a majomházban c. előadásában. Molnár Gusztáv pontos, hiteles, érvényes, plasztikus, alapos játéka mindig lenyűgöz bennünket. Továbbá, mint most kiderült, jó dalszövegíró is. A Black Mirror sorozat témáihoz hasonló jelenetei üdítően mutatják be, hogy milyen lehetne a világ, ha egy picit túltolnánk a technológiát. És persze az is kiderül, hogy a technológián merengeni nem nagyon más, mint értelmiségi ködszurkálás. Van mit és hol tenni annak ellenére is, azon túl, hogy csak sápítozunk: júj, nagyon utáljuk a technológiát. Ami Molnár Gusztávot erősen a bajuszbajnok karakteréhez kapcsolja, hogy Révkomáromban született. A szájából tehát, hogy Szlovákiában hazátlan, Magyarországon tót, igazán súlyos mondat. Egyedül Mezei néző vette észre, hogy éppen emiatt is nagyon mélyre megy az előadás és hogy ez a produkció sokkal több annál, mint amit egy fanyar humorú, médiakritikus előadástól naivan várnánk.

♥

Kedves Péter, Nóra, Krisztián, László, Zoltán, Gusztáv, Eszter és minden közreműködő, nagyon köszönjük ezt a tisztító, elgondolkodtató, üdítő és megható előadást!

[UI.: Laci, nagyon finom volt a medvedermesztő pálinka. Köszönjük a kínálást! :) ]