Kafka–Trojka: Dr. - A Te Álmod, Trojka Színházi Társulás, Lumen Kávézó, 2018. április 15. 19:00

Játszották: Mátrai Lukács Sándor, Boncsér Sára, Nagy Dóra. Rendező: Soós Attila, dramaturg: Muhi Zsófia, jelmeztervező: Boncsér Szofi, rendezőasszisztensek: Piróth Kinga, Kalmár Balázs.

Vasárnap este egy furcsa, de nekünk sok szempontból nagy örömet szerző előadást láttunk. A Lumen Kávézót eddig még nem ismertük, most már keresni fogjuk, hiszen vannak ott még előadások bőven, a Trojka Színházi Társulás előadásainak pedig hűséges látogatói vagyunk, amit tudunk, megnézünk itt Budapesten. Franz Kafka Egy falusi orvos című novellájának ötletét alapul vevő, de improivációs lehetőségekkel alaposan ellátott előadás teljesen váratlan élménnyé teszi a produkciót. Kedvenc színészeinket végsőkig fokozott kreatív helyzetbe hozzák az estét felkereső nézők által leírt álmok, amiket az előre elkészített részek közé szúr be az alkotógárda. És ezzel egy picit abba is beleláthat a Trojka kedvelője, hogy azokat a jól ismert előadásokat, amiket már látott tőlük, milyen alkotói folyamat kísérheti a próbák során. Mindemellett kiemelendő, hogy ezzel a produkcióval Soós Attila csapata felsorakozott a színházi nevelést (ha nem tetszik az elnevezés: tantermi- vagy diákfoglalkozásokat) előtérbe helyező társulatok sorába, amire ma sok szempontból nagyon nagy szüksége van fiatalságunknak.

Az esemény fb oldala.

Kafka tette meg először, hogy az emberi álmokban fellelhető dramaturgiai vonásokat a műveiben is felhasználta. Franz Kafka erősen küzdött azzal, hogy szemben a többséggel, neki az ébrenléti és alvásbeli agyműködése olyan viselkedést mutatott, mintha ébren is álmodna, mintha egyszerre lenne két világban: a valóságban és az álomban. Természetes otthonának mindazonáltal az álmok világát tekintette, és ez alapvetően meghatározta műveinek témáját, kifejezőeszközeit, és ahogy munkáinak szerkezetét felépítette. Erre kiváló példa Kafka 1913-as egyik naplóbejegyzése, ahol Messner kereskedőt felkeresi a fiatal diák, Kette, aki valami fontosat szeretne Messnernek elmondani, aki azonban vajmi kevés érdeklődést mutat a fiú mondandója iránt. A lejegyzett történet a végsőkig fokozódik, Kettét nem tudja lerázni a kereskedő, az utolsó momentum, hogy az idősebb ember felé kezd rohanni, de a történet ezen a ponton véget ér: sosem fogjuk megtudni, mit akart Kette mondani. A érzelmi fokozás és éles levágás, a racionális mondanivalóhoz való eljutás teljes reménytelensége jellegzetes fogása Kafka irodalmi eszköztárának.

A mostani vegyes, improvizációs/koreografált előadás alaptörténete az Egy falusi orvos. Soós Attila, hívta fel a figyelmünket arra, hogy egy nagyon kifejező japán animáció is feldolgozta a novellát, itt tekinthető meg, érdemes megnézni:

Az előadást öt ponton szakítja meg a nézőktől kért álomleírás, melyet jelen esetben Nagy Dóra, Boncsér Sára, Mátrai Lukács Sándor a gyorsan elröppenő este alatt koreografált meg és játszott el. Az álommanók könnyed léptekkel suhannak a csomagolópapírok felett és gyűjtögetik a nézői álmokat. A bézs csomagolópapírokat idézi a könnyű, mozgásuk közben lebegő jelmezük is. Jó nagy zsebekkel, hogy beleférjen a sok szép álom. Ez a látvány, mely már az elején bevon minket az előadásba, Boncsér Szofi jelmeztervező keze munkáját dicséri.    

Szintén kafkai jellegzetesség az állatok felidézése. A ló vagy lovak központi jelentőségű motívum, hiszen a ló hiánya, majd túlvilágivá váló lovaknak egy diabolikus esemény általi megszerzése a tragédia forrása. Ahogy nézzük az előadás elején a Deampire-projekt videóbejátszásait, amelyben mindenféle népből származó emberek mesélik el álmaikat (Muhi Zsófia dramaturg egyben a Deampire-projekt tagja is), azt tapasztaljuk, hogy a keletiekében gyakrabban jelennek meg az állatok. És ez, tudjuk, Kafkától sem áll távol. A videóbejátszások alatt, az alkotók röviden végiggondolják, hogy mely álmokat választják bele az öt helyre, ahol a nézők történeteit fogják elmesélni. Hogy csoda történt-e vagy csak a kollektív tudattalan játszik velünk, nem tudjuk, de aznap volt egy olyan álom, mely szerint valaki ,,Marokkóban volt és elkötött egy tevét''. És érdekes módon magában a novellában is szerepel ez a kapcsolat:

– Hahó, bátyám, hahó, húgom! – kiáltotta az istállószolga, mire egymás után két ló, két nagy, széles tomporú állat, lábukat szorosan hasukhoz szorítva, formás fejüket lehorgasztva, mint a tevék.

Ismerős, szellemes kis história kerekedett abból az álomból, ami szerint valaki a Deák téren egy buliban összeismerkedett egy lánnyal, felmentek a lány lakására és el is jutottak testi kapcsolat egy adott pontjára, de akkor megszakad a történet és minden kezdődik előről a Deák téren az idők végezetéig. Jellegzetes álom-dramaturgia. Sárkány, tevék, tevetolvaj, a turkálós bolt eladója, szamurájok, terhes nők, szerelmesek és persze a novella szereplői: lovak, orvos, beteg, szolgálólány, istállószolga elevenedik meg a Trojka színészeinek játékában, bámulatos és kreatív improvizációjában. 

Boncsér Sára és a lófej (nem az a jelmez, nem az a hely; a lófej az :) ) (Fotó: Balázs István Balázs.)

Nagyon érdekes, hogy ezen az estén a rendező is improvizált, pontosabban belerendezett néhol az előadásba. Ez telesen jó dolog: a rendező is része a produkciónak, ha a színészek impróznak, miért ne tenne ehhez hozzá a rendező is. Sőt a kiskutya a nézőtéren is részt vett az előadásban, amikor rámordult a tevetolvajra. A produkció karaktereit megformáló színészek a Trojkán belül rotálnak. Ha májusban az Olvasó látja az előadást a Magvető Caféban, lehet, hogy Bárnai Péterrel, Somhegyi Györggyel vagy Soós Attilával látja majd. 

♞

Mint mindig, a Trojka közönségtalálkozóra várta az előadás után a nézőket. És mint mindig, mi maradtunk is. Nagy Dóra kérdésünkre arról beszélt, hogy az improvizáció alatt az általunk pániknak nevezett érzést azzal lehet ellensúlyozni, hogy előre nézünk. Hogy mi volt, hogy mi lehetett volna, az nem előrevivő gondolat az improvizációban, az adott pillanatból, adott esetben magából a hibából kell építkezni. Soós Attila ezt egy példán világította meg. Míg a klasszikus balettben nincs gravitáció, abban az értelemben, hogy ha elesünk, az rossz és ezt el kell kerülni, addig az ő játékukban (ami egy teljesen szabad koreográfiával van felépítve) a gravitáció és az esés felhasználható eszköz. Beszélt még a rendezésről is. Szerinte nem nagy ötlet kell. Kézenfekvő lenne Kafka esetén az apához való viszonyt a néző elé tolni, ami azonban eléggé erőltetett megfejtés lenne. Ezzel szemben ő a sok apró, fontos ötletben hisz. Boncsér Sára arra hívta fel a figyelmünket, hogy a főemlősök (gorilla) ketrecére fel van írva, hogy lehetőleg ne bámuljuk őket, mert az zavarja az állatot. És bár az ember is főemlős, és a frusztrációt ő is átéli, mégis számos olyan szakma van, amiben a lényeg, hogy más emberek kifejezetten azt bámulják, hogy az illető mint csinál. Mátrai Lukács Sándor arról beszélt, hogy az improvizáció teljesen más feladat elé állítja a színészt, mint amit megszokott. A szöveg le van írva, a koreográfia le van kottázva, de hogy itt mi fog történni, az csak a pillanaton, a többiek reakcióin és a kreativitáson múlik. Nézői kérdésre Soós Attila elmondta, hogy ezt az előadást inkább a középiskolás korosztálynak szánják és szeretnének eljutni iskolákba, mert úgy érzi, hogy a fiatalok korlátozatlan tájékozódásának elősegítése hiányzik a mai iskolából. A társulat tagjai kifejezték egyetértésüket, hogy fontos dolognak tartják, hogy eljussanak az iskolákba. A tanórák csak úgy peregnek egymás után, miközben nincs olyan pont, amikor megkérdeznék a gyerekeket, hogy egyáltalán késznek érzik-e magukat arra, hogy befogadják azt a sok tudást, amit a fejükbe akarnak tömni. Az iskolai látogatásaikkal az lenne a céljuk, hogy felkínálják a gyerekeknek a figyelés és az észrevétel lehetőségét: figyeljenek fel arra, hogy a színház létezik, kifejez valamit, és ha akarják, részesei is lehetnek. Nincs rossz vagy jó színész, mert aki valódi tud lenni, az jó. Mátrai Lukács Sándor felhívta arra a figyelmet, hogy elég két-három ember, akinek a lelkesedésén a többiek látják, hogy a művészet, akár az irodalom vagy a színház jó dolog és örömet okoz. Erre mindannyian erősen bólogattunk. :)

Nagyon örülünk, hogy a Trojka is megcélozta a középiskolás korosztályt. A magunk részéről megállapítottuk, hogy míg a k2 Színház egy későbbi ponton próbálja megérinteni a fiatalokat, azaz hoz egy témát, és ezt dolgozza föl az tanteremben, addig Attiláék egy megelőző fázist kísérelnek meg elcsípni. Ez pedig a figyelem, az érdeklődés felkeltése a színház, mint kifejezési mód iránt. Ez természetesen a két társulat hangvételéből és kifejezési módjaiból is adódik. A Trokja sokkal filozofikusabb és inkább archetípusokkal dolgozik. A k2 Színház könnyebben behatárolható témákat hoz, de persze egyáltalán nem kevésbé hatol mélyre az emberi lélekben.

♥

Kedves alkotók, emlékezetes, szuper estét töltöttünk veletek, nagyon köszönjük!