2018. jún 05.

Az öngyilkos

írta: Két Lámpás
Az öngyilkos

Nyikoláj Erdman: Az öngyilkos, Forte Társulat, Szkéné Színház, 2018. május 24.

25872959_830e9edc67299f0ca810240515753549_m.jpg

Játsszák: Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Fehér László, Földeáki Nóra, (Hevesi László), Kádas József, Krisztik Csaba, Nagy Norbert, Ökrös Csaba, Pallag Márton. Jelmeztervező: Benedek Mari, dramaturg: Rácz Attila, zene: Ökrös Csaba, fény: Payer Ferenc, rendezőasszisztens: Stangl Franciska, produkciós vezető: Kudron Anna, rendező: Horváth Csaba.

Ha kategorizálni szeretnénk a budapesti színházak előadásait... akkor azt nagyon rosszul tennénk, mert ahány társulat, ahány egy produkcióra összeverődött csapat, annyi stílus, annyi mondanivaló. Mégis, ha ezzel az ostoba skatulyázással megpróbálkoznánk, akkor a következőre jutnánk. A politizáló előadások között vannak a bátran politizáló, félelmetes, de szórakoztató előadások (pl. a Stúdió K: Titánia, k2: Züfec, Nézőművészeti Kft.: EztRád), a sorok között politizáló, szórakoztató előadások (ilyenek a Katona vagy a Radnóti Színház előadásai) és a politizáló, nagyon mély előadások (Soltis Lajos: Cigány, k2–Stúdió K: Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban). Nem véletlen, hogy Erdman Öngyilkosát sok kőszínház tűzte műsorára, egy ízben Ascher Tamás is megrendezte Kaposváron. A darab nagyon jól ábrázolja annak a polgárnak a bedarálását, aki egyáltalán nem akar politizálni, csak élni, lehetőleg jól élni, de mégis beleakad a közpolitikai húsdarálóba, ráadásul egy olyan nyomasztó közegben, mint a húszas évek végének Szovjetuniója. Ha tehát a három kategória egyikébe kéne beleszuszakolni a Forte legújabb produkcióját, akkor a legjobb helyen a Katona József Színház színpadán lenne és a fenti második kategóriában. Benne van mind a három elem, ami a Katona színházi műhelyét jellemzi: – árnyalt, differenciált, nagyon finom ábrázolása a kornak és a karaktereknek (ez utóbbi a Katona idei és tavalyi évadából sajnos kimaradt, hiszen közismert, hogy mindkettő megúszós volt), – a helyzet- és jellemkomikumokat profi módon bemutató színészet, – eredeti, újszerű, kreatív formavilág. Persze mindez a Szkéné Színház színpadán, a Forte Társulat megvalósításában, aminek mi különösképpen örülünk. A darab idén 90 éves, de sem a 60 éves évfordulóján sem most nem vesztette el az aktualitását. 

A produkció adatlapja a Forte Társulat oldalán és a Szkéné oldalán.

Szemjon Szemjonovics Podszekalnyikovról (Fehér László) elterjed a pletyka, hogy öngyilkos akar lenni. (A Podszekalnyikov beszélő név, egyfelől benne van a szekál szó, ami az olasz hitványból ered másfelől a podsztakannyik a közismert fém teásbögre tartó, mely jellegzetesen orosz, de totál haszontalan, mert a hőt a fém azonnal átveszi.) És máris belefutottunk abba, hogy el kell mondanunk, hogy ezt a darabot a legfinomabb (legtisztábban kimunkált) szovjet drámának mondják. Podszekalnyikovot ugyanis annak ellenére, hogy munkanélküli, a családja nagyon-nagyon szereti, sőt túlfélti. Éppen ez a túlféltés, túlszeretés lesz neki gyanús és ebből lesz baromira elege. Ami viszont a családtagjaiban pánikot kelt, hiszen éppen azt szerették volna elkerülni, hogy szegény Szemja rosszul érezze magát amiatt a tény miatt, hogy nem ő, hanem a nők (Maria Lukjanovna, Földeáki Nóra, mint feleség és Szerafima Iljinyisna, Pallag Márton, mint anyós) a kenyérkeresők a családban. Felejtsük tehát el, azt a sablont, hogy itt a kisember elidegenedett világáról van szó. A hős valóban kissé gogoli, amennyiben magasra veti a tekintetét, és ehhez az újság (Izvesztyia) információforrásként járul hozzá. Ám egyáltalán nem bolond, sérült vagy szánalmas. Ő egy nagyon normális ember. Szeretne gazdag lenni, híres lenni, sokat enni. Miért nincs munkája? Mert a Szovjetunióban ugyan nagyon sok a munka, de nem mindenkinek van protekciója. Ha pedig kevés a protekciós állás, nem töltik be az álláshelyeket. Propagandistából van elég, mert az kell, de mérnökből nincs, mert az minek?

dszzs20180522006-1024x1024.jpg

Fehér László (Podszekalnyikov), Földeáki Nóra (Maria Lukjanovna, a felesége) és Pallag Márton (Szerafima Iljinyisna) anyós. (Fotó: Szigetváry Zsolt)

Az újság-szimbolizmus végigkíséri az előadást. Érdemes megnézni, hogy mit csinálnak az Izvesztyiával (illetve ennek magyar megfelelőjével). Hova dugják, mikor és hol szakítják el, mit készítenek belőle. Ez az egységes formavilág Horváth Csaba egyik védjegye: kiválaszt egy anyagot és mindent azzal játszik el – most majdnem mindent.

A másik jellegzetes tárgycsoport a hangszerek. Podszekalnyikov végül a basszustuba (helikon) használatának profi kitanulásától várja a család anyagi felvirágzását. És valóban, akárha egy Gusztáv rajzfilmben lennénk, az elstilizált tuba bőségszarúként jelenik meg, kolbászok, boák varázsolódnak elő belőle. Hang az kevéssé, csak egy mellékkarakter (Kádas József alakításában) csihol ki belőle zeneileg értékelhető hangot. Ökrös Csaba húzza a fülünkbe a mindenféle parafrázisokat, nem engedve, hogy bármilyen zenei megnyilvánulás a kiszámíthatóság vagy unalmasság érzetét keltse. Elmaradhatatlan a Nagy Norbert harmonikája, de Krisztik Csaba is tangóharmonikát ragad és kontrázik. A bemutatón nem volt jelen Hevesi László, akinek a hangszerét ezért nem hallhattuk, ott csücsült a darab a széken, csak néha pengetődött meg. Más előadásokon nyilván volt és lesz.

Ha mégis az elidegenítést választjuk fő motívumnak. Nepp József: Gusztáv elidegenedik (1976).

Az asszociációk hullámzó tengere partra vetett számunkra egy lehetséges értelmezést a produkció fő mondanivalójával kapcsolatban. Miután elterjedt a híre, hogy Podszekalnyikov öngyilkosságot szándékozik elkövetni, megkörnyékezi őt Arisztarh Dominyikovics Goloscsapov (Andrássy Máté) mellőzött műszaki értelmiségi, aki ráveszi, hogy öngyilkossága ne csak öncélú legyen, de legyen ez a nép szava, mely elér a Kremlig, mégpedig az értelmiség érdekében. Kezdeményezéséhez felbujtóként csatlakozik (nem kis anyagi nyereség reményében) a falu pópája (Jelpigyij atya, Krisztik Csaba) és a hentes (Nyikifor A. Pugacsov, Pallag Márton), később a humán értelmiségi (Nagy Norbert) és az egészet szervező nagy svihák, a kisvállalkozó (Alekszander Petrovics Kalábuskin, Kádas József) és ,,tudja hova dörgölőzzön'' szeretője (Margarita Ivanovna, Blaskó Borbála). Nem az fáj ezeknek a derék úriembereknek, hogy nincs demokrácia Szovjetunióban, ahogy Podszekalnyikovnak ez egy kicsit valóban fáj. Hanem az, hogy nincsenek elismert, befolyásos pozícióban. Boldogan maguk elé tolják a kisembert, önsorsrontásra, öngyilkosságra késztetik, csak hogy ebből nekik egyéni hasznuk származzon. Ugye sokunkban felidéződtek a jelen közéletének ágensei. Akik más kaszájával szeretik vágni a csalánt, akik szeretik, ha mások kaparják ki helyettük a gesztenyét. Jellegzetes jelenet, amikor az öngyilkosjelölt megkérdezi, hogy mi vár rá a halál után. A pópa nem ad rá egyenes választ. Mit mondjon, kérdezi. A saját vagy az egyház válaszát. Hasonlóképpen a mérnök is kitérő választ ad. Egyik se mer vállalni sem egymás előtt, pláne nem a kormány előtt, semmilyen karakán ideológiát. Jó ez így nekik, itt a szovjethatalom alatt, a pénz onnan jön, nekik csak a csapot kell megtalálni.

dszzs20180522020-1024x652.jpg

Blaskó Borbála, Pallag Márton, Fehér László, Nagy Norbert, Krisztik Csaba, Kádas József, Andrássy Máté az érdekeltek szerepében: csak haljon má' meg a nyomorult... (Fotó: Szigetváry Zsolt)

Megjegyzendő, hogy a Trafóbeli Vaterland tökéletes ellenpontja az Öngyinek. A Vaterland rendkívül absztrakt, mély vagy legalább is mélynek tekinthető, drámamentes, történetmentes. Ezzel szemben az Öngyilkos konkrét, köznapi, van története. A Bernhard írásából készített előadás alapvetően komoly, de van benne több szellemes megoldás és poén, míg az Erdmanéből készült alapvetően vicces, de van benne néhány nagyon komoly jelenet. igazi ,,nézősimogató'' előadás.

Andrássy Máté a kiváló rendező Horváth Csaba alatt a legmesszebbmenőkig ki tudja bontakoztatni tehetségét, Fehér Lászlónak pedig ez óriási napja. Keményen végigtolja az előadást, eszik papírt, betekeri magát a vörös szőnyegbe, lavórral a fején nekimegy a falnak (szintén animációt idéző effektusok). És a kulcsjelenetben igazi drámai hőssé, igazi Hamletté változik: ,,az egyik pillanatban még él az ember (tikk), a másikban már halott (takk)'' mondja. Már csak Fehér László csodálatos alakításáért is érdemes megnézni a produkciót. Mi megadjuk neki a ,,,legjobb alakítás független színházban'' díjat.

 ♥

Kedves alkotók, nagyon köszönjük ezt a feledhetetlen estét és szórakoztató produkciót!

Szólj hozzá