2017. máj 20.

A nagy füzet

írta: Két Lámpás
A nagy füzet

Agota Kristof: A nagy füzet

Forte Társulat, Szkéné Színház, 2017. május 18. 19:00

Krisztik Csaba, Nagy Norbert, Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Kádas József, Simkó Katalin, zene: Ökrös Csaba, jelmez: Benedek Mari, fény: Payer Ferenc, produkciós vezető: Kudron Anna, rendező-koreográfus: Horváth Csaba 

nagyfuzet.jpg

 

Erdős Pálról jegyezték fel, hogy Istent néha úgy nevezte, hogy SF, ami annyit tesz ,,supreme fascist'', a legnagyobb fasiszta, vagy a végső fasiszta. Erdős Pál nem volt istenhívő, arról a valakiről vagy valamiről beszélt így (valljuk be elég szellemesen), aki vagy ami azzal foglalatoskodik, hogy felülről nézi a világot, és az emberek számára azt élhetetlenné teszi. Ez a supreme fascist lehet akár maga az élet is, ahogy szoktuk mondani valakiről: ,,jól elbánt vele az élet''. Agota Kristof lebilincselő és mélységesen emberi drámájában a főszereplő gyermekek bőrébe bújva ezzel a legvégső fasisztával, az élettel nézhetünk szembe.

1_w8-v002ugbdpagmgcd0feq.jpeg

Az élet és halál urával szembenéző ember
a hasonlóképpen nyomasztó és csodálatos Napfény (Sunshine, 2007) c. filmben.

Az Oroszlán, a Boszorkány és a Ruhásszerkrényből tudjuk, hogy háborúban a gyerekeket érdemes vidékre költöztetni, mert ahogy a darabbeli tiszti szolga mondja: ,,Nagyvárosban sok lenni veszély. Bumm! Bumm! – Igen, és ennivaló sincs. – Itt jó lenni ennivaló. Alma, disznó, tyúk, minden.''. Két kedves, fehér inges, lakkcipős kissrác jelenik meg a vidéki nagymamánál, hogy átvészelje a háborút. De, mi Agota Kristofra jöttünk, és a rendező Horváth Csaba. Itt nem lesz giccs. Emberek lesznek. Izzadni fognak és erőlködni, mocskosak lesznek, erősek lesznek és gyengék lesznek. Egymás hátára, vállára, kezére-lábára másznak. Szenvedést és örömöt, halált és gyilkosságot, szenvedélyt és kínzást fogunk látni. Ez nem a hősök operettháborúja lesz. Itt nem fogunk nemes megharcolt harcokat, ünnepelt önfeláldozó cselekedeteket látni. A frontvonal giccsháborúja helyett a háborús hátország valóságát fogjuk látni. Megölni a gonosz ellenséget vagy megöletve lenni a gonosz ellenség által könnyű. Ami nehéz: élni. Nem túlélni, hanem élni.

Nyilván nem mindenki bírja az ilyen előadásokat, de mégis azt kell mondanunk, hogy Horváth Csaba – és már nagyon nem az első alkalommal – zseniálisan be tudja állítani, hogy mi a néző számára az elviselhető és mi az amire azt mondanánk: ezt inkább ne. A polgárpukkasztásnak is megvannak a kliséi. Na, itt ilyen nem lesz. Ez a darab nagyon mélyre fog menni. De nem kell majd premier plánban megcsodálnunk férfiszínészek himbálózó péniszét. Nem lesznek visszataszító jelenetek, de ezek a jelenetek taszítóak lesznek. Pont annyira, hogy az ember még végignézze őket, de azért aztán hetekig kísértse az élmény. Mindig megvan a feloldás, ami a nézőt végül is odaszegezi a székhez.  

Ez az élmény koncepciószerű és a legmesszemenőkig egybevág a regény világával. Arról van szó, hogy nem a kevés infernális esemény miatt borzalmas a háború, hanem a borzalom a mindennapokba, a másodpercekbe van beleírva. A tragikus eseményeken az ember átesik, de az élettel, a legfelsőbb fasisztával együtt kell élni.

Krisztik Csaba, Nagy Norbert, Kádas József, háttérben: Blaskó Borbála, Simkó Katalin

Ezt a gondolatot erősítik a díszletként és kellékként használt élelmiszerek. Egyfelől nagyon konkrétak. A túlélést jelentő tucatnyi tök, káposzta, póré, száraz- és kelttészta, megszámlálhatatlan zsák krumpli. Segítenek túlélni, miközben felemésztik az életet. Állandóan hozni, vinni, cipelni, rakosgatni kerttől a piacig, pincétől a padlásig. Másfelől nagyon absztrakt módon használja őket az előadás. Lehet belőlük bármi, aminek a jelenlétét föl kell villantani: marhavagon vagy aknazár, erdőben talált puska, levágásra szánt csirke, füzet, toll, szemfedő.

Nagyon szépen vezeti át a darab egyes jeleneteit Ökrös Csaba zenéje, aki hegedűjével kiséri végig  az ikreket egészen az utolsó jelenetig, ahová más ember már nem is mehet utánuk. Az utolsó jelenetet a Második magyar rapszódia részlete festi még hátborzongatóbbra.

Az ikrek (Krisztik Csaba, Nagy Norbert) ebben a világban egy szeparált belső világot alkotnak. Az ő kétszemélyes univerzumuk nem a háború miatt alakult ki, ők így születtek és ez a világból kimaradás ad nekik a többiekhez képest emberfeletti erőt. Nem igazán lehet pontosabban leírni azt, ami itt történik, mint Esterházy Péter szavaival1:

Két gyereket látunk, akik magukra hagyatva fölépítenek egy világot, egy értékrendet abból és csak abból, amit tapasztalnak.

Ez a világ a darab során szépen lassan alakul ki és bátran kijelenthetjük, hogy ezek a gyerekek jók és az az értékrend, amit kialakítanak mindenestül humánus. Ennek számos esetben bizonyságát adják. De mindenek előtt ez az etika megalkuvás nélküli és következetes. Olyan szilárd és a valóságban gyökerező etikát képesek teremteni, ami mellett a többiek tradicionális társadalmi etikája porba hulló semmi. Az anya (Simkó Katalin), ahogy viszonyul a gyerekekhez az maga a határtalan szeretet. Hibátlanul mutatja fel azt a melegséget, ragaszkodást, gondoskodást, amit a giccsvilágban egy édesanyához társítunk. A darab mégsem menti fel és a fiúk szilárdan az igazságra épített etikája sem. Ott látjuk végig a hibátlan anyát, és mégis tudjuk, hogy ezek csak szavak, viselkelkedési módok, tradícionális társadalmi szerepek, amik az ikrek valóságában mégis semmik. Ez az anya minden külső tökéletessége dacára egy hologram, egy gép, egy valószerűtlen emlék a gyerekek számára. Ők ugyanis a valóságból azt vezették le, hogy ez az anya fizikailag nem létezik vagy legalább is a léte teljességgel irreleváns. Márpedig kettejük etikájának alapkritériuma a valósággal való egyezés, ahogy Esterházy mondja: az és csak az.

 Ha „Jó”, bemásoljuk a Nagy Füzetbe. Nagyon egyszerű szabály alapján döntjük el, hogy a fogalmazás „Jó” vagy „Nem jó”: igaznak kell lennie. Azt kell leírnunk, ami van, amit látunk, amit hallunk, amit csinálunk. Tilos például azt írni, hogy „Nagyanya olyan, mint egy Boszorka”, de azt szabad írni, hogy „Az emberek úgy nevezik Nagyanyát, hogy a Boszorka.” Tilos azt írni, hogy „A Kisváros szép”, mivel lehet, hogy a Kisváros nekünk szép, de másnak csúnya. Ugyanígy: ha azt írjuk, hogy „A tiszti szolga kedves”, az nem igaz, mivel lehet, hogy a tiszti szolga képes gaztetteket elkövetni, csak mi nem tudunk róla. Tehát egyszerűen azt írjuk: „A tiszti szolga pokrócot adott nekünk.” Azt írjuk, hogy „Sok diót eszünk”, és nem azt, hogy „Szeretjük a diót”, mivel a „szeret” szó bizonytalan szó, nem pontos és nem tárgyilagos. „Szeretjük a diót” és „Szeretjük Anyánkat”: nyilvánvaló, hogy a két „szeret” nem ugyanazt jelenti. Az első egy kellemes ízre, a második egy érzésre vonatkozik. Azok a szavak, amelyek érzéseket jelölnek, igen homályosak, jobb, ha kerüljük a használatukat, és ragaszkodunk a tárgyak, az emberek és önmagunk leírásához, vagyis a tények hű leírásához.2

Az ikrek végignarrálják a drámát. Talán az elején inkább Krisztik Csaba beszél többet, a végefelé inkább Nagy Norbert. A darab fejlődése során észrevétlenül változik meg a hangjuk, éppen lehelletnyit, pont annyit, amennyivel hitelesen ki tudják mondani: ,,mi semmitől sem félünk". Viszont félelmetesen kiismerik és uralmuk alá hajtják a felnőttek világát. De nem válnak rosszá. Ennek a világnak jóságos és az emberek iránt részvétet érző hatalmas istenei lesznek.

Kádas József, Ökrös Csaba, Nagy Norbert, Krisztik Csaba, háttérben: Andrássy Máté 

Nem kétséges, hogy a világ egyik félistenétől a Nagyanyától tanulták el az erő működését. Ebben az etikai rendben Nagyanya felmentést kap minden, a tradicionális társadalmi etika szerint elkövetett bűne alól. Andrássy Máté nem változtatja el a hangját Nagyanyaként, és nem is viselkedik öregként. Két méteres, ereje teljében lévő férfit látunk. Csak érzékelteti, ha a szituáció úgy kívánja, át tud ő alakulni testileg is öregasszonnyá, ám végig ez nem lenne hiteles, mert a történetben ő a legférfiasabb karakter. Az ikreken kívül mindenki összeomlik, ő azonban kibírja. Az összeomló szereplők legemberibbje a Blaskó Borbála alakította Nyúlszáj, aki egyszerűen képtelen megbirkózni a szeretetlenséggel. Vegyük észre, hogy ennek sem, mint valójában semminek sem, nincs semmi köze a háborúhoz. Ezt a lányt nem azért nem szereti senki, mert háború van. Nincs háború.

A legtöbb szerepet Kádas József játsza. Tökéletes partnere az ikreknek. Minden olyan elményt nyújtani képes számukra, amit a tradicionális társadalomban egy férfi képes nyújtani: apa, spirituális mentor, főnök, védangyal, rivális. Csodálatos színjátszó képességű művészt láthatunk ezekben a szerepekben. De ne feledjük el: ezeknek a karaktereknek az összes tradicionális férfiassága giccs és semmi ahhoz, amit Nagyanya tud felmutatni.

Részlet egy másik csodálatos alkotásból: Steven Spielberg, Tom Stoppard: A Nap birodalma, az isten-jelenet. Ha valakinek el kéne mondani, hogy A nagy füzet milyen, akkor azt mondhatnánk, hogy ilyen, csak sokkal, de sokkal keményebb.

A gyerekek által alkotott saját moralitás a valóságból ellesett erkölcsi törvény. Mivel a világ éppen abnormális állapotban van, éppen a korábbi operettdíszlet omlik össze, semmi sem korlátozza az ikreket, hogy felülkerekedjenek a gyűlölettől és embertelenségtől megcsömörlött közösségen. Fordulhatott volna rosszabbra is ez a helyzet, lehetnének ezek a kis ördögök gonosz démonai is a kisvárosnak. Mégis a Nagyanya világlátásán és a saját fizikalista elveiken alapuló életszemléletük jó, bár bosszúálló és hatalmas istenekké teszi őket. Jó példa erre a szolgálólány (Simkó Katalin) esete. Ez a nő megalázza az elhurcolt zsidók között menetelő írószerboltost. Kenyeret nyújt az éhezőnek, majd elejti és kineveti a szenvedőt. Az ikrek moráljában ez a cselekedet a legrosszabb, amit valaki tehet: az elemi szükséget szenvedőtől nem csak megvonni, de aljas módon megvonni a segítséget. E világ kis isteneinek bosszúja rettenetes lesz. És bár emberi testben élnek, felnőttek eléggé ehhez a világhoz, hogy ebben az esendő testben maradéktalanul végre is hajtsák az ítéletet, amit kiróttak alattvalóik számára.

A darab nagy erőssége, hogy üt a vége. Sajnos nagyon gyakori, szinte általános, hogy a színdarabokban az alkotók az elején valami nagyon kreatívat alkotnak, a közepén levonják a tanulságot, és a végére elfáradnak, és lényegében abbahagyják az előadást. A nagy füzet eseményei a végén többszörösen vissza fognak utalni a korábbi történésekre, és ki fog derülni, hogy az az interpretáció, hogy itt a háború szenvedéseiről van csupán szó nem állja meg maradéktalanul a helyét. Sokkal jobban alátámasztható interpretáció, hogy az ikrek valójában egy kozmikus beavatási szertartásban vesznek részt, melynek a végén minden próbát kiállnak, és minden fájdalmat legyőznek, legyen az külső vagy belső.

Kedves Horváth Csaba és A nagy füzet szerepeit alakító művészek, köszönjük szépen nektek ezt a páratlan élményt, amivel megajándékoztatok minket!

 

UPDATE – Aki most olvassa a kritikánkat, az a Szkéné Színházban egy újabb szereposztással találkozhat. Ezúttal Nagy Norbert helyett az egyik iker Fehér László, Nyúlszáj szerepében Földeáki Nóra, a zenét Rossa Levente szolgáltatja.

 

Jegyzetek

1. Esterházy Péter, Agota Kristof, A nagy füzet, PIM Esterházy-szövegek

2. Agota Kristof, A nagy füzet, in: Agota Kristof, Trilógia, ford: Bognár Róbert, Takács M. József, Magvető Könyvkiadó, 1989.

Szólj hozzá

Horváth Csaba Szkéné Színház Forte Társulat