2017. sze 23.

Garázsbanda

írta: Két Lámpás
Garázsbanda

Vinnai András: Garázsbanda

Dekk by Dumaszínház, Jurányi Ház, 2017. szeptember 16. 19:00

Játssza és rendezte: Jankovics Péter, Szabó Zoltán és Vinnai András, zene és dalszövegek: Bonsai Boy, technikus: Regele Csanád, Gere Gábor, rendező asszisztens és produkciós munkatárs: Kiss Réka Judit, produkciós vezető: Mattyasovszky Zsolnay Bálint

garazsbanda-1024x682.jpg

A Garázsbanda című előadásnak témája van, éspedig egy kezdő rockzenekar gyötrődései a nehéz indulástól a gyors lezüllésig. Ez a tény azonban nem kell, hogy eltántorítsa azokat a nézőket, akik nem érdeklődnek a méltán elfeledett rockzenekarok györtődései iránt, akik nem érdeklődnek nehéz indulásuk majd azt követő gyors lezüllésük iránt. A Garázsbanda ugyanis elsősorban színház és csak másodsorban szubkulturális tükör. Bár, a színház is szubkultúra, az is igaz.

Csili (Vörös Csillag) Művelődési Központ. Ki ne ismerné a pesterzsébeti Csilit? (Aki nem ismeri az helyettesítse be a lakókörnyzetében lévő művelődési központtal, szigorúan a szocireál kinézetűvel.) Ezek a kezdő zenekarok mindig elérkeznek egy olyan fázisba, amikor a világot jelentő deszkákat – abban a pillanatban – a kerületi művház színpada jelenti. És ez nagyon-nagyon gáz. Persze, védelmünkbe vehetjük őket: mindenkinek kell valahol kezdenie; pont abban a fázisban vannak, amiben a Csili igenis a legjobb hely, a legelőnyösebb ajánlat számukra. De nem. Valójában ez a helyzet borzasztóan szánalmas. És ezt ők is és mi is érezzük. Nem kerülgethetjük a forró kását: a Csiliben fellépni nagyon gáz, még ma is gáz.

73792.jpg

A Csili vasárnapi zenekara, a Hobby együttes.

Ezzel el is jutottunk a mába. Szerencsére, mert a darab nem kalauzol vissza minket a szocializmus időszakába. Amiatt se kell aggódnunk, hogy olyan kiszólások lennének benne, amiket nem fogunk érteni, mert már 60-70 évesek azok, akik igazán értenék, milyen egy a szocializmus hőskorában indult zenekar. A Garázsbanda előadása egy tökéletesen időfüggetlen, mindenkor érvényes küszködést mutat be. Gondoljunk csak egy igazi együttes, igazi koncertjére, a Depeche Mode vagy Madonna performanszaira vagy a Rolling Stones-ra illetve a Nine Inch Nails-re. Világos, hogy egy tini rockzenekar esetén milyen iszonyú feszültség lehet álom és valóság között, ha egy pillantást vet saját magára majd a nagyokra.

A darab éppen ezzel az álommal kezdődik. Amint a Jurányi ház széksorai feltöltődnek, a három zenész-színész olyat tesz velünk, amire a beharangozó után nem is számítottunk. Az a zene, amit játszanak nagyon-nagyon jó miközben tudjuk, hogy egy olyan előadást látunk, vagy képzeltünk el eredetileg, amiben kiérleletlen művészek tolják elénk produkcióikat. Ez a furcsa érzés a nézőt végig fogja kísérni az egész előadás alatt. Amit a zenészek csinálnak, valójában igenis élvezhető, vicces, néhol megható és elgondolkodtató, de semmiképpen sem az a bizonyos kezdő szárnypróbálgatás, ahogy mondani szokták. 

124774475597bb04283489_b7bc083e.jpgVinnai András (Bandy), Szabó Zoltán (Zotyesz) és Jankovics Péter (Petya). A Vérfarkastestvérek zenekar tagjai. Vagy a Répácskáé? Vagy a Finnugor-májzsugoré?
(képek: vaskarika.hu)

Merthogy, most akkor mi van? Ott az a furi érzés bennünk, hogy tapsoljuk vagy ne. Ha azt várjuk, hogy ők rosszak, akkor miért tetszik? És baj-e, hogy tetszik? Válaszunk egyértelmű: tetszik és tessenek nyugodtan tapsolni és csápolni a zenekarnak, mert az a minőség, amit mutatnak nekünk nagyon magas. Hogy erre a darab közben ráérezzünk idő kell, de el fog érkezni az a pont, amikor már nem fogjuk kibírni és merünk hangot adni a zenéjük iránti tetszésünknek. A darab ezt igényli is. Nem lehet bemutatni úgy egy zenekar életét belülről, ha a néző kívül marad.

Bonsai Boy vs. Finnugor-májzsugor. A darabnak természetes velejárója, hogy váltják egymást a zenei és prózai részek. Nagyon változatos zenékre kell számítanunk. Egyáltalán nem ragadnak le egyetlen stílusnál és bár az előadás beharangozó szövege valahogy utal zenei stílusokra, maga a darab szinte mindent bemutat, amit elektromos gitárral, dobbal, szintetizátorral (egy rockegyüttes által) eljátszani lehet. A részek közötti átkötések néha nagyon ötletesen vannak megoldva, máshol azonban kizökkenünk. És nem csak mi, de a színészek is, ami igazolja, hogy ott viszont valamit rendezési szinten gördülékenyebbé kell tenni. Dícséri az író munkáját, hogy a jelenetek elég természetesen folynak a szemünk előtt. A darabot azonban nem sikerült olyan erősen befejezni, ahogyan indult. Ez egyáltalán nem egyedi jelenség, ettől még nagyon lehet örülni az előadásnak. A színházak produkcióinak 90%-a olyan, hogy nem tudják rendesen befejezni a darabjaikat. A végén előhúzott női ruhába öltözéses komikum egy picit zavaró, mert ráerősít arra a gyanúra, hogy a poénok egy nagy része hetero- vagy cisznormativitásból fakad. Lehet persze mondani, hogy ez nem a szerző szándéka, hanem a karakterek személyiségéből fakad, csak sajnos nekünk nem jött át ez a felmentő élmény. Szerencsére a közönség értette, hogy nem ezek a legviccesebb részei a darabnak és nem ezen kell a legjobban nevetni.

2007318004597bb042e3e1a_528f16af.jpg

Egy bonsai. (Háttérben Szabó Zoltán és Jankovics Péter)
(képek: vaskarika.hu)

Nincs banda ("no hay banda")... nélkülünk. Ha a darab koncepciója az, hogy betekintést nyerjünk a kezdő rockegyüttesek életébe, akkor annak a falnak, ami a néző és a színpad között van le kell omlania. A rendezés ezt az élményt számtalanszor létrehozza. Éreznünk kell, hogy számukra mi vagyunk a közönség, ezért meg is szólítanak minket és Jankovics Péter (Petya)1 ki is hív a színpadra nézőket. Emiatt azonban nem kell aggódnia annak, aki nem szívesen aktivizálja magát. A nézők közül kerített önkéntesen vállalkozó statiszták metódusa elég bevett gyakorlatnak számít a független társulatok előadásaiban. Sosem azokat hívják ki, akik ezt nem szeretnék, csak azokat, akik szívesen benne vannak a játékban. Hasonlóképpen felbomlik a "kukucskaszínház" jelleg, amikor Szabó Zoltán (Zotyesz)2 méltatlankodik az első album lemezborítója miatt és körbe is adja nekünk, hogy megnézhessük, milyen szörnyű dolog esett meg vele a fényképen. Egy másik kiváló tükröződési elem (amelyet már a k2 Színház Züfec c. előadásban is láttunk), hogy egy váratlan pillanatban a (fény)technikus is részt vesz az előadásban.

Bonsai Boy
(képek: vaskarika.hu)

A sok kiváló ötlet, fordulat és Vinnai András3 szellemes szövege nagyon élevezetessé teszi az előadást. A jelenet az iskolai ünnepi versmondásmondásról, majd az azt követő botránysorozat átvisz minket a stand-up felszabadult szituációjába. A dramaturgiai csúcspont, amikor a darab mint reflexió önmagára is reflektál. Petya Dolák Saly Róbert stílusában játszik és közben a játszott akkordokról énekel. Ekkor végképp elfelejthetjük a racionalitást és átadhatjuk magunkat az önfeledt nevetésnek. Ezt tette a nézőtéren gurgulázva kacagó Bródy János (nekünk megadatott az az élmény, hogy a rocklegenda arcát láthattuk, amint a múltjával szembenéz) és a Stúdió K színész-csomolungmája, Nagypál Gábor is múlhatatlan örömmel az arcán nézte végig az előadást.

 

Jegyzetek

1. Jankovics Péter kiváló szinészi munkáját láthatjuk például a Mu Színház Karamazov c. előadásában

2. Szabó Zoltánnal eddig még nem láttuk előadást, amit nagyon fájlalunk, mert láthatóan gazdag színészi eszköztára van.

3. Vinnai András már sok darabot írt, a Gólem színház előadásában, a Jurányi házban játsszák például a Lefitymálva c. darabját.

 

Szólj hozzá

Jurányi Ház DEKK