Georg Büchner: Leonce és Léna, Nézőművészeti Kft., Szkéné, Szkéné Színház, 2017. december 10. 19:00

Játsszák: Kovács Krisztián, Simkó Katalin, Katona László, Parti Nóra, Mucsi Zoltán, Scherer Péter. Díszlettervező: Cziegler Balázs, jelmeztervező: Kiss Julcsi, dramaturg: Gyulay Eszter, fordító: Thurzó Gábor, Rónay György, zene: Wagner-Puskás Péter, asszisztens: Hodászi Ádám, rendező: Rába Roland.

,,Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem.'' Nádasdy Ádám a Jó kérdés fordításról szóló kerekasztal beszélgetésén felhívta a figyelmet az Antonius és Cleopátrára, ,,mert olyan szép a szerelem...''. A Leonce és Léna a szerelemről szól: megszöknek a szerelemre vágyva, megtalálják egymásban párjukat és visszaszöknek. Nem kétséges, hogy ez a darab egy kicsit (nagyon) egydimenziós lenne. Ezt maga Büchner is érezte, mert beleírt néhány a korban aktuálpolitikusnak szánt fricskát. Rába Roland rendező is érti, hogy ez így azért nagyon kevés lenne, és a német egység idejének politikai kabaréja se fog 180 év elteltével működni. Rába Rolandéknak a Templom c. előadásban is volt közpolitikai mondanivalójuk, és ebből szervesen következik, hogy most is felhívja a figyelmünket arra, hogy ne csak nézzük az előadást, de induljunk is: senki nem fogja helyettünk azt elvégezni, ami a mi dolgunk, és ami a mi érdekünk lenne. Hevülő fiatalság: forradalom, szerelem.

Az előadás adatlapja a Szkéné Színház oldalán.

,,A fődolog a magánvaló, vagyis én.'' A kicsiny képzeletbeli ország királya (Mucsi Zoltán) teljesen feledékeny és szórakozott, azonban mindennek egyáltalán nincs semmilyen jelentősége, mert a Popo Birodalom az uralkodó nélkül is elműködik. Éppen ezért nem sok dolga van itt egy királynak, pláne egy trónörökösnek, hacsak nem az, hogy megtestesítse a szokásrendet, a tradíciót, ami viszont már teljesen önjáróan uralja az országot. Az országot kormányzó akarat – amely a legtávolabb áll bármilyen értelemben egy olyan dologtól, amit akaratnak szoktunk tekinteni – végrehajtó keze a tanácsadó (Scherer Péter), aki Csipike, az óriástörpeként rendezgeti, gardírozza a nézőket, azaz a népet. Mindketten központi szerepet játszanak abban, hogy történetünket annak lássuk, ami valójában, azaz egy idétlen romantikus komédiának.  

Scherer Péter (tanácsadó), Mucsi Zoltán (Popó királya), Simkó Katalin (Léna királylány), Kovács Krisztián (Leó királyfi) az olvasópróbán (fotó: Mészáros Csaba)

Karl Friedrich Gaussról, a matematika fejedelméről jegyezték föl, hogy egyszer igen besokallt, amikor minden egyes határátlépésnél igazolni kellett az azonosságát, holott a nagy Gauss akkor már ország-világ előtt híres tudós volt. Popó Birodalom leírásánál (nevezhetnénk segglyuknak is, de van nyomdafestéket nem tűrő, találóbb magyar szleng is arra, hogy mekkora ez az ország) az 1830-as évek németföldjét rajzolja meg számunkra a szerző. A sok kis fejedelemségből, ezek nagyobbacska régióiból és a régiókat összefogó, akkor már névleg sem létező Német-Római Birodalmat teszi nevetségessé Büchner, aki erős propagálója volt a német egységnek. Több helyen látjuk a szarkazmust ezzel kapcsolatban: ,,Egye meg a fene, újra a határon vagyunk. Akár egy hagyma, olyan ez az ország: csupa héj az egész, vagy mint egy csomó egymásba dugott skatulya: a legnagyobban csupa-csupa skatulya, a legkisebben pedig az ég világon semmi''. 

,,Ó, a világ szép és tágas, oly végtelenül tágas!'' De nem csak politikai pamflet, hanem emós vagy dárkos tini-irodalom is ez. Ahogy besorolják az irodalmárok: romantikus fekete-komédia. Visszatérő motívum a halál, de azért nem úgy, mint Bergman Hetedik pecsétjében, hanem ahogy az elmúlást a kamaszok látják: ,,18 és a halál közt''. Leonce királyfi szerepét az amúgy is fiatalos 39 éves Kovács Krisztián játssza, de ebben a darabban 20 évet fiatalodik. Keressük rajta a 39-et és egyszerűen nem találjuk. Hogyan beszél, hogyan gondolkodik, hogy mozog, hogy cselekszik egy 19 éves emós királyfi, no így, ahogy Kovács Krisztián. Az egész darab és a produkció is Leó karakterére épít és Krisztián észveszejtően tolja végig az előadást – hatalmasat fut benne.

Kovács Krisztián a próbán, a háttérben Scherer Péter és Katona László (fotó: Mészáros Csaba)

Üdítő látni Simkó Katalint (Lénát) ilyen felszabadultnak. A színpad varázsa, hogy a Nagy füzetben a nála alig fiatalabb fiúk anyját tökéletes hitelességgel játszotta, a Templom Katalin anyája pedig szintén  valami harminc sok lehet. Most viszont Kovács Krisztiánhoz hasonlóan kamasszá fiatalodik. Egy érettségi előtt álló, kezét tördelő, az iskolapadon vagy éppen tesi zsámolyon ülő, lábát lóbáló 18 éves lánnyá válik. A nézőket elvarázsoló karakterfejlődés után a Templomhoz hasonlóan itt is bemutatja, hogy milyen jól tud énekelni. Hát, gyakorlatilag ő az, aki tud énekelni, de azt a ,,mozgalmi éneket'' a végén tulajdonképpen mindegy, hogy a többiek hogy éneklik, mert a lelkesedés a fontos, Katalin meg viszi a hátán a dalt.

Érdekes dolog Parti Nórát ebben a szerepkettőzésben látni. Rosettát, Leó szeretőjét és Marie-t, Léna barátnőjét is ő játssza. Őszintén szólva eléggé figyelnie kellett a Két Lámpás egyikének, hogy felismerje, hogy tényleg ugyanaz a színész formálja meg a két karaktert. Mondanunk se kell, hogy ez Parti Nóra átváltozóképességét dicséri. Marie kicsit egydimenziós karakteréhez képest Rosetta mégoly pici szerepe is lehetőséget adott Parti Nórának, hogy egy sűrű, érzelmekkel teli és hangsúlyos jelenetet játsszon el Kovács Krisztiánnal. A darab daramaturgiájában nagyon fontos szerepe van annak a fordulatnak, ami azokban a percekben zajlik, és a jelenetben Parti Nóra karaktere is kiválóan fordul át vágyott tárgyból érző lénnyé. Ahogy szokták mondani, ebben a darabban Büchner szokatlanul kemény dolgot tár a kortársai elé: a nők semmibe vételét – és akkor még nem is vagyunk a viktoriánius korban. Igen, Parti Nóra első karaktere és Simkó Katalin Lénája is a női döntés és cselekvés korabeli problémáját veti fel.

Katona László (Valerio), Parti Nóra (Marie), a háttérben Simkó Katalin (fotó: Mészáros Csaba)

Lehetne Valeriót a kontraszt kedvéért bohócra formálni a komolyabb Leóval szemben. De ezt a közhelyet Rába Roland okosan elkerüli. Katona László Valeriója nem ellenpontja, hanem tükörképe Leónak. Amikor Leó filozofál, akkor ő is, amikor fut, akkor ő is, amikor szerelmes, akkor ő is. Természetesen a Marie-Valerio pár egy dimenzióval közelebb van a földhöz, mint a Léna-Leó pár. Ehhez néhány helyen meg kellett cserélni Valerio és Leonce szövegét. A lényeg, hogy Katona László Valeriója ugyanolyan mértékben ,,hülyegyerek'', mint Leó, csak persze másban. Mindenképpen nagy feladat hagyni és szeretni, hogy Kovács Krisztián – szerepéből adódóan – elvigye a showt, és nem túlbohóckodni a karaktert. Ez a visszafogottság a maga nemében hatalmassá teszi Katona László munkáját, minden elismerésünk a hajdani Krétakör legendás tagjának ezért a kiváló Valerio-alakításért.

,,Élveztük mennyire jó ez a sablonos helyzet.'' A szerelem csodálatos dolog: a rendező olyan csúcspontot rajzol nekünk az előadás kellős közepén, hogy csak ámulunk. Lehet, hogy már öregszünk, és már szentimentálisak vagyunk, de az ember elérzékenyül Léna és Leonce egymásra találásakor. Lehet, hogy a stilizált telihold látványa teszi ezt, vagy a kabócák hangja, persze inkább a színészek. És lehet, hogy közben Rába Roland a jól megkomponált érzelembomba robbanása után dörzsöli a kezét, hogy ,,de nagyon működik a terv'', a nézőkön kitört a hatás. De ebben a darabban ennek így kell lennie. Hangulatában teljesen Balatoni nyár, ha érti az Olvasó, mire gondolunk, már persze leszámítva a KFT hülye, szarkasztikus, mondhatni romantikus, feketehumorral fűszerezett szövegét :)

A KFT együttes 1986-os nosztalgiára építő dala.

,,Én vagyok én – mi a véleménye erről elnök úr?'' Leót ideák gyötrik és ezért boldogtalan. Nem volt elég cucc a darabban ahhoz, hogy ez el lehessen hinni, ezért Rába Roland készített egy politizáló keretet az előadásnak. Az elején és a végén Büchner Danton halála c. darabjából idéz Leonce, ezzel nehezítve némiképp a darab könnyűségén. És hogy ne feledje el a néző, hogy kérem szépen, itt nem viccből, nem szórakozásból vagyunk itt 2017 decemberében, ezért a színészcsapat elénekli a Kontroll Csoport 1983-as Nem én vagyok című számát. Úgy látszik a párkák, akik a szálakat szövik, a 80-as években érezték magukat a legjobban, ezért visszarepítettek minket abba az időbe – politikailag.

♥

Drága színészeink, színházi emberek, köszönjük, hogy megint elvarázsoltatok minket!