2017. dec 29.

Kohlhaas

írta: Két Lámpás
Kohlhaas

Heinrich von Kleist elbeszélése nyomán írta Gábor Sára és Hegymegi Máté:

Kohlhaas, Szkéné/Zsámbéki Színházi Bázis/MASZK Egyesület, Szkéné Színház, 2017. december 23., 19:00

8555.jpg

Játsszák: Bach Kata, Fehér László, Horkay Barna, Jankovics Péter, Kárpáti Pál, Király Attila, Nagy Norbert, Nagy Zsolt, Pallag Márton, Pető Kata.

Díszlettervező: Fekete Anna, jelmeztervező: Oláh Tímea, dramaturg: Gábor Sára, színpadra írta: Gábor Sára, Hegymegi Máté, konzultáns: Kárpáti Péter, zene: Kákonyi Árpád, fény: Payer Ferenc, munkatárs: Bereczki Csilla, Kovács D. Dániel, produkciós vezető: Artner Szilvia, rendező: Hegymegi Máté.  

A Hans Kohlhase nevű lókereskedő 1532-es esete I. Maximilián német-római császár 1495-ös ,,örök béke'' nevű törvényének lett a próbája, ami azt mondta ki, hogy minden sérelmet jogi úton kell orvosolni, az erőszak állami monopólium a birodalomban. Heinrich von Kleist ebből a történetből a napoleoni háborúk idején Michael Kohlhaas címen írta meg a korban szokatlanul véres novelláját. Az igazságáért folyamodó, majd vérrel és vassal azt kikényszeríteni szándékozó polgár története ezer szállal köthető mindenkori politikai rendszerekhez, a hatalmasságok, bürokraták, számonkérhetetlen társadalmi magasságokban uralkodók és az egyszeri polgár konfliktusához. Franz Kafka mondta, hogy sose tud, akár gondolni sem erre az írásra anélkül, hogy könny ne szökne a szemébe. A Hegymegi Máté rendezésében színre vitte Kohlhaas megrázóan mutatja be napjaink magyar polgárának illetve a harmincéves háború előtti, robbanásra kész Német-Római Császárságára hajazó Magyarországának közpolitikai és lelkiismereti konfliktusait.

Az előadás adatlapja a Szkéné Színház oldalán és fb oldalán.

301141_1024_szkene_kohlhaas_5.jpg

 Nagy Zsolt (Kohlhaas), Bach Kata (Clara), Pető Kata (Lisbeth) (fotó: Mászáros Csaba)

Összehasonlítási alapul a Két Lámpásnak a 2001-es Schilling Árpád által rendezett Közellenség áll a rendelkezésére. Abban az évben a Kamrában bemutatott produkció kétség kívül politikai pamflet és színházi kuriózum volt. De visszatekintve korántsem ütött akkorát, mint most Hegymegi Máté rendezése. A mérhetetlen igazságtalanság érzése, a düh és a kétségbeesés mára annyira mindennapos Magyarországon, hogy nem nagyon tudja kivonni magát a néző az előadás hatása alól azzal a megállapítással, hogy ez egy nagyon kreatív és minőségi színházi élmény volt, de nem volt húsbavágó. Kohlhaas Mihály szavai, hogy ,,nem akarok ilyen országban élni'' nem elméleti alapvetés egy filozofikus műben: a magyar fiatalság nagy része hazánkon kívül képzeli el a jövőjét, és aki csak teheti elmenekül ebből az országból. A Szkéné Kohlhaas-a sokkal szebb, lágyabb, stilizáltabb mint Schilling durva és direkt rendezése, de sokkal mélyebb sebet üt az emberi szíven.

Szálfák, vizes ballonok. Sokszor hangot adtunk már annak a véleményünknek, hogy a magyar színházi univerzumban új iskola született az utóbbi években. A fizikai színház nem csak azt jelenti, hogy itt a színészek mozogni fognak. Sajátos jellemzője ennek a színházi nyelvnek nem csak a mozgás, de a fény és zene egysége, és az hogy a színpadon rendelkezésre álló gondos koncepció alapján megválasztott néhány tárgyból merítkezik minden eszközhasználat és csak azokból. Míg a Nagy füzetben zöldségek és tészta, az O. Márkinéban létra, szék és lufi, addig a Kohlhaasban víztartály, víz és gerenda az alapkészlet, minden játék eszköze. A szálfa néha sorompó, veranda, pallos, néha erdő, akasztófa vagy szekér. A víz pedig vér, vagy dühkitörés, vagy tetteink kezünk közül kifolyó, visszagyömöszölhetetlen következménye. Illetve annak a szimbóluma, kifejezőeszköze, hogy a moralitás összefolyik, nincs külön jó és rossz, az ember szétválaszthatatlanul az isteni és a sátáni kaotikus keveréke.

12019806_961571627232869_1071599747409124626_n.jpg

Jankovics Péter (várnagy), Bach Kata (kanca 1), Fehér László (Herse), Pető Kata (kanca 2), Kárpáti Pál (sorompóőr), Nagy Zsolt (Kohlhaas) (fotó: Mészáros Csaba)

Tér és iránykitöltés. Hegymegi Máté sokadik rendezését látva most már észrevehető a csak rá jellemző zseniális térkezelés. A Kohlhaas színpadi terének középpontjában egy téglalap alakú, gumiburkolatú medence van, melyet egy laza kellékes tér keretez. A sekély medencét véletlenszerű irányokból, de jól komponált mozdulatokkal szelik át vagy közelítik meg a színészek. Minden irányból, minden görbe mentén. A színpad teljesen zárt világa mindent tartalmaz. Nincsenek a színpadról kimenő, bejövő színészek, és nem is hiányoznak a klasszikus színpadkezelés ilyen üresjáratai. Mi több! Más típusú előadást látva már egyenesen zavaró, idegesítő, dühítő számunkra a funkciótlanul berohangáló, szövegüket elmondó majd kirohangáló színészek. Klasszikus rendezéseknél ezt a hibát gyakran elkövetik, és azért kell rendezői hibának neveznünk, mert miközben az elsiető színész tarkóját meg lépteit figyeljük teljesen kizökkenünk az előadás ritmusából, az óránkat nézzük vagy a körülöttünk ülő nézőket figyeljük. Vannak helyek, ahol azonban tudják, hogy nem szabad a jeleneteket így elválasztani. Czeizel Gábor Equusa például mentes az ilyen törésektől, a Stúdió K pedig minden produkciójánál figyel arra, hogy teljes dinamikai egész legyen a darab és ne szakítsa meg a hatást a színészek funkciótlan ténfergése.

Hasonlóképpen nem csak az irányok töltik ki a rendelkezésükre álló geometriai teret, hanem Hegymeginél a fizikai tér is ki van töltve. Mégpedig nem céltalanul, hanem szervesen. Az előadás téridejének egy adott pontján várfok, erdő, vagy más munkáiban a színészek testéből észrevétlenül templomtorony, császári udvar nő ki a semmiből és enyészik el, oldódik bele a következő jelenet színészi alakításába. A díszlet, a metakommunikáció, a mozgás, a zene, a szöveg egyetlen összefüggő organikus forgatag.

kohlhaas-szkene-szinhaz_16.jpg

Balról Horkay Barna, Pető Kata, Bach Kata (Kohlhaas kancái), a vállukon Nagy Norbert (Tronkai Vencel úrfi), háttérben Pallag Márton, jobbról Jankovics Péter 

Színészi csapatmunka. Az alkotók a Kohlhaas minden pillanatát alaposan végiggondolták és megtervezték. Ebben a munkában nem lehet senki sem nagyobb, jobb, felkészültebb a másiknál, mert ha valaki nem kiváló, akkor nem fog működni a dolog. Nem csak arról van szó, hogy ha nem húzza le a fejét a tárgyak pakolásakor a mellékszereplő, akkor a címszereplő vállán lévő rúd eltalálja a fejét. Arról van szó, hogy az éppen a középpontban lévő figura nem tudja eljátszani a szerepét a számára a színpadi keretet alkotó többiek testjátéka nélkül.

Pető Kata és Bach Kata a foglyul ejtett kancákat is játssza és rendre Kohlhaas Mihály feleségét Lisbethet és lányát Clara-t. Az önfeláldozó és öntudatos Lisbeth (Pető Kata) karakterének kompakt története Kohlhaas uralkodó motivációja a véres bosszúra. Lisbeth (rudakból formált) szekéren indul Lipcsébe Mihály ügyét kiskapukon át elintézni, de Szent Mihály lován (szintén rudakból készített halotti nyoszolyán) tér vissza. Kohlhaast a lovak elrablása, és hogy igazságot nem szolgáltatnak neki, erősen felzaklatja, de hitvese halála gyilkos indulatba kergeti, és felrúgja az örök béke törvényét. Nagyon erős ellenpont és eredeti ötlet, hogy anyja halálát Clara (Bach Kata) némi apátiával és a halállal megharcolt lenyugvással fogadja. Nem először éli már meg szerettei elvesztését és nem is utoljára. Clara karaktere – ahogy Hegymegi Máté elénk tárja – egyfelől egy leendő Kurázsi mama, hisz a harminc éves háború pokla közeleg. Másfelől némiképp osztozik Luther Márton (Király Attila) békéjében, ugyanazokat a megbocsátásra hívó szavakat visszhangozza később a reformátor, mint Clara. Nagy Zsolt, Pető Kata és Bach Kata mint lovas és lovak igazi fizikai színházas etűdöt mozognak el nekünk az előadás elején, amibe nyilvánvalóan nem csak a lócsiszár állatok iránti szeretetét, de kis családja iránti odaadását is beleláthatjuk. Nagy Zsolt kissé töri azt a színházi nyelvet, amit a fizikai színházba született fiatalok folyékonyan beszélnek, ám ez kiválóan passzol Kohlhaas durva karakteréhez. Kicsit az az érzésünk mintha a fiatalok azt mondták volna neki: ,,Gyere Apa, megmutatjuk mi hogy csináljuk!''. Mindazonáltal a kamara- és nagyszínpadon is zseniális Nagy Zsoltnak most sem kottyan meg teljesen új színházi nyelven megszólalni, egy kapásból díjnyertes előadásban szerepelni.  

kohlhaas-szkene-szinhaz_71.jpg

Luther Márton karaktere, amelyet Király Attila formált meg, ebben a produkcióban teljesen más természetű és funkciójú, mint a 2001-es Schilling-féle előadásban. Akkor egy absztrakt és nevetséges Luthert láttunk, és nem nagyon érintett meg minket dramaturgiában a jelenléte, bár örökre emlékezetessé váltak jellegzetes groteszk szavai és járása (Lukáts Andor alakítása). Most Luther közéleti ágens, a politikai erővonalakba Kohlhaas érdekében tudatosan belepiszkáló szereplő. Mindenképpen figyelemre méltó ez a beállítás, noha a novellában Luther sokkal távolságtartóbb, hidegebb Kohlhaashoz. Király Attila Lutherje halálosan komoly. Fáklya, világítótorony, biztos morális pont – Clara-val együtt. Helye van azonban ennek a komolyságnak. Vannak az előadásnak aktuális kiszólásai, melyek a jelen politikai helyzetre utalnak. Nevethetnének ezen a nézők, mint amikor a 2000-es években Torgyán doktor nevét hallva nevettek is. De mégsem nevetnek, mert tudják, hogy nem túlzás, hanem valóság, hogy valakinek elveszik a boltját és odaadják a polgármester rokonának. Ez a Luther belefáradt a morális és állami korrupcióba, örül, hogy már csak kevés van neki hátra.

Véres és megrázó dráma ez, de ahogy elbeszélik a fizikai színház nyelvén egyáltalán nem visszataszító dráma. Lehetne és szokás is a brutalitást direktben mutatni. Ami azonban szintén új ebben a nyelvben, hogy minden brutalitás stilizált. Itt nem fogunk kivégzést, gyilkosságot látni a színpadon. Látunk helyette stilizált mozdulatokat, a szövegben előre vetített metaforákat, utalásokat és az ezekre építő színészi játékot. Aki azonban megszokja, az egy az egyben, nehézség nélkül tudja fordítani a mozgásnak ezt a klasszikus nyelvét és eljut hozzá az üzenet egy súlyos darabról.   

585x390_1309-hungarian-culture-theater2_1.jpg

Király Attila (Luther) és Nagy Zsolt (Kohlhaas). Martin doktor ,,kiénekli'' Kohlhaas lócsiszár kezéből a dobverőt. (fotó: Mászáros Csaba)

Hegymegi Máté a szerepkettőzéssel is kreatívan játszik. Aki erre vevő, az élvezni fogja. Luther (Király Attila) egy ízben arra panaszkodik, hogy a hívek, mint ostoba birkák jönnek utána, csak bégetnek, levakarni se lehet őket. Az ember összegyűjt egy csapatot, de azok nem válnak önállóvá, nem járják felnőtt módon a maguk útját, hanem csak mennek utána. Király Attila játssza azt a birkapásztort Kohlhaas csapatában, akit az éhes birkái üldöznek, követnek, miután az uraság elvette a legelőjét. Persze tudjuk: Kohlhaas csapata se szívesen széled szét, ahogy a korban rendszerint abból származtak a bajok, hogy valakik sereget gyűjtöttek, majd elbocsátották őket. Mit tehet ilyenkor a munka nélkül maradt zsoldos? A kor válasza: ,,parasztlázad''. Érdemes figyelni Bach Kata szerepeire és szövegeire is, mert ott szintén találunk a lutheri mondanivalót kihangsúlyozó, karaktereken átívelő egybecsengést.

Jacob Pins: Kohlhaas elbocsátja seregét. 1953.

Döbbenetes, hogy a harmincéves háború apokalipszise előtti német közállapotok mennyire behelyettesíthetőek a mai magyar állapotokkal. A csak a hatalmi pozíciójával és semmi mással nem foglalkozó szász választófejedelmet Kárpáti Pál alakítja. Játékában minden esetlenség, bizonytalanság benne van, ahogy a világ dolgaihoz fordul, ugyanakkor megvan a határozottsága, ha meg akarja teremteni saját zárt világának nyugalmát. Amikor arról van szó, hogy egy idegesítő ügynek a végére pontot kell tenni, akkor megteszi, de abban a pillanatban el is tűnik a nyilvánosság elől. A novellában van egy misztikus szál is ő és Kohlhaas között, de ebbe a darabba most ez nem fért bele. Nem baj, majd egyszer jön egy rendező, aki a Kleist művében lévő fantasy elemeket is kibontja. Kárpáti Pál ezen kívül néhány kisebb szerepet is játszik, de ami a rendezői szándék szerint fontos karakter, a hatalmasságok beszervezett ügynöke, az is az ő szerepe.

301143_1024_szkene_kohlhaas_7.jpg

Kallheim őméltósága (Jankovics Péter) és Wrede gróf (Horkay Barna) a háttérben Pallag Márton
(fotó: Mászáros Csaba)

A politika boszorkánykonyhájában tevékenykedők szerepét megszemélyesítő két karakter Kallheim gróf (Jankovics Péter) és Wrede gróf (Horkay Barna). Ha valaki a politikus intrikára vágyik, akkor ezt az előadást kell megnéznie. Itt tényleg van ,,House of Cards'' játszma és ebben a játékban Kohlhaas egy névtelen senki, aki ürügyet biztosít arra, hogy az egyik politikus leszámoljon a másikkal – természetesen az aljas a jóravalóval (csak kissé korrupttal). Nem tudunk itt elfogultság mentesen megnyilatkozni: Jankovics Péter és Horkay Barna együtt és külön-külön is zseniális alakítást nyújt. Most az persze nem is kérdés, hogy a kisujjukban van a fizikai színház. Gerinceik ők az előadásnak, és ha ki lehetne emelni alakításokat, akkor azok ők lennének.

11811.jpg

Pallag Márton, Bach Kata, Fehér László, Pető Kata, Horkay Barna, Nagy Zsolt, Nagy Norbi, Jankovics Péter (fotó: Mászáros Csaba) 

Kitűnő intermezzót építettek be az alkotók arról, hogy a bürokrácia útvesztőiben hogyan alázzák meg az ügyfelet. Ha nincs neved, címed, (telefonszámod) semmi és senki vagy. Azon az előadáson, amin voltunk Nagy Zsolt kérte a nézőket, hogy adják a nevüket. Mivel mi rajongók vagyunk, ha minket kérdez, biztos azonnal adtuk volna neki. De ő olyanokat kért, talán nem véletlenül, akik nem merték adni. Van egy megalázott ember, aki ott bolyong reménytelenül a kafkai hivatalban és mi nem adjuk a nevünket neki. Milyen korban élünk? Illetve megfordítva: milyen elemien érintő kérés lehet ez a mai világban, ha vannak, akik félnek a nevüket adni még egy előadás keretei között is egy karakternek? 

Az utálat tárgyát, Tronkai Vencelt Nagy Norbert játssza. Ő az igazi ostoba, a következményekkel nem törődő, belátást nem mutató, minden ízében ellenszenves pártállami kiskirály. Ráadásul egy fiatal nyikhaj. A rendszer szervezetileg arra van kiépítve, hogy az ilyeneket tökéletesen megvédje. Amíg a királlyal van, ő bármit megtehet. Nem mintha a rendszer szolgálatánál többre lenne képes. Ki ne ismerné ezt a szituációt hazánkban? Nem tudjuk, hogy látták-e az alkotók a Schilling-féle Közellenséget. Valószínűleg nem, mert még kicsik voltak – esetleg videóról. De Nagy Norbert alakítása, egzaltáltsága, zavartsága, izgágasága nagyon hasonlított arra a karakterre, amit Vencel báró szerepében Szabó Győző formált meg. Más eszközökkel, de nagyon hasonló lelki alkatot találtak ki így ketten, 17 év távlatában. Pallag Márton pici szerepeket vállal, de tökéletes. Nélküle nem lenne mozgás, erő, lendület, zene. Fehér László a pozitív hős az előadásban. A hétköznapi ember, aki egyedül gyenge, de hűséges gazdájához, mégis ő a józan esze, ha annak elmegy. Mindhárman élő kövei a Hegymegi által minuciózusan megtervezett építménynek.

A jelmondat kétszer hangzik el Kohlhaas Mihály szájából: ,,ilyen országban nem akarok élni''. Először a protestálás lendületével, de amikor másodszor jelenti ki, az már lemondás az életről. Mindenki elbukott, minden reménytelen. Nincs, aki ne szennyeződne be morálisan. Nincs ki mellé állni. Nincs kiút.

A novella kicsengése sokkal pozitívabb. Kohlhaas bűnös és megérdemli a büntetését, de harca nem hiábavaló gyermekei elégedettségben, békességben és megbecsülésben lakoznak a városban, és kiváló polgárai az országnak. Kleistnél derűs-véres-tanulságos história ez a polgárság kialakulásáról. Hegymegi Máténál nincs derű és nincs remény. Clara rezignált arcának látványával távozunk, akinek a szemeiben már ott tükröződik az embermilliók halálával záruló harmincéves háború.

Kedves Máté és minden alkotók! Ez az előadás maga a csoda.

 

Ezt a kritikát Tóth János mecénásunknak ajánljuk.

 

Szólj hozzá

Zsámbéki Színházi Bázis Szkéné Színház MASZK Egyesület