2018. jan 21.

Othello

írta: Két Lámpás
Othello

W. S. azonos című drámája alapján: Othello, RÉV Színházi és Nevelési Társulat & KB35 Inárcs, MU Színház, 2018. január 20. 20:00.

othello_print-768x1048.jpgJátsszák: Balla Richie, Bálint Betty, Nagy Zsolt Zsozsa, Lakatos Dorina, Boda Tibor, Szántó Dániel, Szivák-Tóth Viktor. Fordító: Márton László, dramaturg: Szivák-Tóth Viktor, látvány: Kiss Gabriella, rendező: Balla Richie, Szivák-Tóth Viktor.

Igazán figyelemre méltó és mélyen elgondolkodtató produkciót volt szerencsénk megtekinteni a MU Színház nagyszínpadán. A RÉV társulatot még nem láttuk (pedig a Jurányiban láthattuk volna), a KB35 Inárcs társulattal viszont már találkoztunk a Tikk c. zseniális előadásban. Ez a mostani, az Othello alapján készült produkció számos ponton vitára késztetheti a nézőket, ami tulajdonképpen a színház legnemesebb célja és értelme. Úgy tűnik, hogy még többször műsorra fog kerülni a két csoport közös munkája, ezért érdemes keresni a MU programjában.

Prototípus. Az Othello a féltékenységi drámák egyik prototípusa. Kihívás a XXI. században úgy megcsinálni, hogy ne a gyilkosságot elkövető férfi személyes drámáját szemléljük ,,gyönyörködve'' benne, hanem arra fusson ki a dolog, hogy a féltékenység semmilyen szinten sem ad felmentést mások meggyilkolására, nem lesz tőle kevésbé aljas vagy nem lesz tőle érthető a dolog. Az ,,azt öljük meg, akit szeretünk" téma nagyon sokáig művészi alkotások központi eleme volt, és talán sokáig a nézőket meg is rázta, ám végre eljutottunk egy olyan időbe, ahol nem lehet abból művészi értéket kovácsolni, hogy milyen szépen szenved a gyilkosságot elkövető férfi. Szerencsére a RÉV–KB35 Inárcs nagyon ügyesen alakítja úgy a produkciót, hogy a nézőt ne rángassa be a hamis empátia zsákutcájba és inkább arra terelje a figyelmet, hogy ki a valódi áldozat.

26758682_1692742180768842_558131457205501417_o.jpg

Próba közben. Elől Bálint Bernadett (Desdemona), Szántó Dániel (Cassio), háttérben Nagy Zsolt Zsozsa (Jágó) és Lakatos Dorina (Emilia). Fotó: RÉV fb.

Eredeti eszközök. Abszolút üdítő, hogy az előadásban élnek azzal az eszközzel, hogy nem kizárólagos tér a színpad, a mozgások, jelenlétek a színház minden részén előfordulnak. Ezt a korlátot sok helyen nehezen lépik át, pedig nagyon lényeges, hogy a jelenetek ne legyenek megszakítva a színészek ki-be mászkálásával. Jó dolog látni, hogy a rendezés pontosan tudja, hogy ez sokkal gördülékenyebbé teszi az előadást, és ráadásul a nézőkben zökkenőmentesebbé teszi a helyzetekbe való belefeledkezés lehetőségét. Ilyet több helyen tudnak a társulatok. Hogy példát mondjuk ilyen technikára, a jelenetek végét a fények változásának ügyes irányításával oldják meg, vagy úgy, hogy a sötétben, takarásban jönnek elő a színészek, és amikor rájuk kerül a sor, egyszer csak a szemünk előtt vannak. A RÉV–KB35 Inárcs ezt eredeti módon megfejeli azzal, hogy legtöbbször a jelenetek határai csak a fejünkben vannak. Mindenki a színen van, és ha figyelünk a szereplők szövegeire, akkor pontosan tudjuk, hogy kihez beszél mondjuk Jágó. Még csak fényváltozás sem kell ahhoz, hogy tudjuk, hogy míg az előbb még Desdemonával beszélt négyszemközt a nagy intrikus, addig most Othellóval van kettesben. A nézői intelligencia ilyen tiszteletben tartása figyelemre méltó, és csak őszinte köszönetünket fejezhetjük ki, hogy a társulat gondolt arra, hogy mi is elég okosak ahhoz, hogy követni tudjuk az előadást.

Hogy majdnem mindenki a színen van, okos megoldásokra ad lehetőséget, például amikor Rodrigo (Boda Tibor) latolgatja Cassio (Szántó Dániel) motivációit, jelleméből adódó szerepét a játékában partnerként használhatja fel, hogy Cassio fizikailag jelen van.

23668809_1635124026530658_3254945308823177857_o.jpg

Első sor: Bálint Bernadett (Desdemona), Nagy Zsolt Zsozsa (Jágó), Lakatos Dorina (Emilia), Boda Tibor (Rodrigo), hátsó sor: Szántó Dániel (Cassio), Balla Richárd (Othello), Szivák-Tóth Viktor (Öreg, hírnök, stb...). Fotó: RÉV fb.

A kevesebb több. Magára a díszletre is igaz ez a minimalizmus, ami sokkal több teret enged a nézői fantáziának, és így jobban be tudunk kapcsolódni a produkció sodrásába. A fiatalok bohém csapata Ciprusra érkezik, ez motiválhatja, hogy a díszlet lényegében pusztán néhány utazóládából áll. Ezek alkotnak mindent: stéget, söntést, ajtót, falat, pénztárcát. A brutális jelenetek nincsenek eltúlozva, a halált néha csak szimbolikusan jelzik. Tudják, hogy a megrendülés így sem marad el, hiszen a halál eseménye stilizáltan is tud megrázó lenni. A háttérbe vetített kékségben szinte halljuk a sirályok vijjogását Ciprus partjainál. Bálint Bernadett (Desdemona) és Szántó Dániel (Cassio) arcán visszatükröződik a végtelen tenger, az őszinte aggódás Othellóért, és az Othellóba vetett megingathatatlan hit.

Vannak azonban még részletek, amiket le kéne vágni a hatás érdekében. Az utazóládákkal és anélkül való vonulásoknál beindult a kilométeróránk, és egy adott ponton már bejelzett, hogy ez már sok lesz. Már nem ad hozzá a hatáshoz, nincs meg a funkciója. Hasonlóképpen a nagyképernyő egyszer van használva, aztán a terek szűkülnek – érthető módon – ám így ez az eszköz kilóg a többi jelenet eszköztárából, az alkotók nem használják ki a lehetőségeit, nem viszik végig ezt a motívumot. Néhol érezhető, hogy minél lokalizáltabban történnek az események annál hitelesebbek. Bizonyos jeleneteknél a színészi kifejezőeszközök nem töltik be a MU színháztermének hatalmas terét. Csak Nagy Zsolt Zsozsa és Szivák-Tóth Viktor tud élni azzal, hogy a színészi jelenlétével belakja az egész csarnokot. Ez nem baj, csak akkor erre érdemes odafigyelni, és a rendezés segíthetne a többieknek, hogy ne kerüljenek olyan helyzetbe, ahol nem az alkatuknak megfelelő térben kell dolgozniuk. Amint a bőröndök behatárolják a szokásos méretű teret, a színészek otthonosabban kezdenek el játszani.

Miről szól? Ennek az előadásnak a központi figurája Jágó. Az előadás elején ez még nem világos, de ahogy haladunk a cselekménnyel előre kiderül, hogy Jágón kívül minden szereplő óvodásként viselkedik. Lehetne úgy ,,othellózni'', hogy arra hegyezzük ki a színészi játékot, hogy Jágó és Othello milyen csillogó elmepárbajt vívnak, de itt nem erről van szó. A Cipruson lébecoló fiatalok nem az okos és számító Jágó áldozatai, hanem saját naivitásuké és önteltségüké. Semmiben, elsősorban saját kiválóságukban nem kételkednek ezek a figurák, és Jágónak elsősorban a vakszerencse segít vágyai elérésében. Hogy úgy mondjuk, a fiatalok egy-az-egyben megfeleltethetők a legyőzött liberális értelmiségnek, amelyik el se tudta képzelni, hogy jöhet bármi ellene és utána. Pedig jött.

25592069_1665450710164656_4672177524941097412_n.jpg

Szól még ez a produkció a családon belüli erőszakról is. Iszonyú, fájdalmas nézni ahogy Jágó minden mozdulatával, szavával megalázza Emíliát. Lakatos Dorina Emília-monológja központi szerepet játszik az előadásban. Vagy fejezzék be a férfiak a feleségük megcsalását vagy tolerálják azt, hogy a nők sincsenek más anyagból gyúrva, mint a férfiak, és ugyanazokat a hibákat követik el. Emília szavai üresen koppannak, az embergépek pörögnek tovább a végkifejlet felé. Lakatos Dorina előadásában Emilia majdhogy nem bocsánatot kér a nézőktől, hogy fel merte hozni a női emancipáció kérdését. Így vagyunk ezzel a mai Magyarországon is. Megnézheti magát az a nő, aki nyilvánosan olyan szélsőséges gondolatoknak ad hangot, miszerint a nők a férfiakkal egyenlő jogokkal kellene hogy rendelkezzenek.

Balla Richárd Othellójának agresszivitása dramaturgiailag motiválatlan, és ez jó. Az egyetlen indok, hogy erre a rugóra jár az agya és kész. A rendezés sokat mondóan teszi egymás mellé a tragédiát és a reflektálatlan társadalmi sablonokat, az elembertelenedett viselkedési mintákat. A szívnek ebben a telében találja meg szerencséjét Jágó, aki ,,úgy dönt, gazember lesz''. Szivák-Tóth Viktor szereptöbbszörözései keretezik a darab nézőt is bevonó morális vonalát, és ők élesítik ki az etikai érzékszerveinket. Az úgynevezett Öregként belemondja az arcunkba, hogy majd meglátjuk, hogy ,,amire számítunk egy négertől, az lesz''. Kivédhetetlenül tükrözi vissza Jágó idegengyűlölő monológját, ha – szokásunkhoz híven – elfelejtenénk komolyan venni. Az előadás centrális jelenetében hírnökként, amikor azt várjuk, hogy kimondja, amit végre várnánk, hogy ez borzasztó, hogy itt ,,koncolás volt'', hogy ez így nem mehet tovább, katarzisgyilkos valóságtagadással és naiv rácsodálkozással veszi tudomásul a tényt, hogy Desdemona... hát, szóval meg van halva. Miért? Mi hogy megyünk el mások nyomorúsága mellett? Nem ugyanezzel a gesztussal: pórul járt? ez van! minek ment oda? most te mit tudsz tenni ellene? Szivák-Tóth Viktor elidegenítő szerepei teljesen átrajzolják a drámát, és a labdát odadobják a nézők közé. Jobb ez mint bármilyen Brecht-effekt. A Szivák-Tóth–Balla rendezőpáros kiváló, mellbevágó megoldásokkal reflektál a ma ránk jellemző szolidaritási deficitre.

27023644_1697369036972823_44921277208226113_o.jpgFotó: RÉV fb.

Aktuális művészetkritikai diskurzus. Az előadásban betétek hangoznak el a Hamletből és a III. Richárból. Önmagában ez nem lenne meglepő, a Stúdió K-s Othellóban is vannak szövegrészletek a Velencei kalmárból.  A produkcióba vadonatúj szereplők kerülnek bele, ezek a részletek alapvetően értelmezik át W. S. drámáját. Bizonyára ismerős ezzel kapcsolatban az operakedvelőket két vérben forgó szemű törzsre osztó esemény, az, hogy Firenzében a Carmen c. operát úgy rendezték meg, hogy nem Don Jose öli meg Carment, hanem Carmen öli meg Don Jose-t. A Két Lámpás szerkesztősége egyértelműen a rendezők autonómiája mellett áll. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a színház és az opera performatív művészeti ág. Egyszeri és megismételhetetlen élmény. Nem arról van szó, hogy az alkotók felolvasnak vagy felénekelnek egy történeti szöveget, egy daljátékot. Itt minden egyes performáció esetén kreatív művészi közlés történik az alkotók felől a nézők felé. Nagyon nagy baj lenne, ha a színházi előadás nem lenne több, mint ami a szövegben le van írva: akkor a színház nem lenne önálló művészeti ág, még csak művészet sem lenne. Az újraértelmezés nemhogy ront a hatáson, de emel a darab értékén. Egyefelől ugyanis feltételezi, hogy a néző olyan művelt, hogy észreveszi a módosulásokat és érti a parafrazeálást, másfelől, ha a néző nem ismeri az eredeti darabot akkor is egy mai, élő üzenetet kap a rendezés által. A néző egyértelműen gazdagodik az interpretációk sokasága láttán.

Örültünk volna neki, ha az előadás után lett volna közönségtalálkozó. Szívesen megbeszéltük volna az élményeinket az alkotókkal, ahogy a Trojka is szervezett ilyet az O. márkiné után és a hamlet.ws után is maradhattunk beszélgetni Gyabronkáékkal. Talán majd legközelebb.

Kedves Alkotók, nagyon köszönjük ezt az elgondolkodtató és újszerű előadást, jó volt titeket nézni!

Szólj hozzá

MU Színház RÉV Színházi és Nevelési Társulat KB35 Inárcs