2018. már 03.

Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban

írta: Két Lámpás
Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban

Bertolt Brecht: Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban (című drámája nyomán), k2 Színház–Stúdió K Színház, 2018. február 28. 19:30

retteges_es_inseg_01.jpg

Játsszák: Boros Anna, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Homonnai Katalin, Horváth Szabolcs, Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Pallagi Melitta, Piti Emőke, Sipos György, Spilák Lajos, Viktor Balázs. Jelmez és díszlet: Horváth Jenny, Szakács Ferenc, zene: Spilák Lajos, Horváth Szabolcs, rendezőasszisztens: Kővári Szimonetta, rendezte: Benkó Bence és Fábián Péter.

Olyan világ ez, ahol az állami médiában a papagájkommandó országszerte ugyanazon kormányzati agytröszt által készített propagandaszöveget rikácsolja, ahol az ellenvélemény megfogalmazásáért állami munkahelyen elbocsátás jár, ahol a tanár fél, hogy ha a saját gondolatait mondja ki, akkor fegyelmi bizottság elé kerül, ahol az ellenzéknek semmilyen megszólalási lehetősége sincs és semmilyen anyagi forrás sem áll a rendelkezésére az álláspontjának kifejtéséhez, ahol a kormánytól különböző helyzetértékelés a nemzeti összetartozást szétzilálni szándékozó külföldi érdekeket szolgáló aknamunkának minősül, ahol az állami gondoskodás magától értetődő és magas színvonalú, mégis az egyénnek elég sokat kellene fizetnie, hogy gondoskodva legyen róla. Nem, ez nem Magyarország, mégcsak nem is Hódmezővásárhely, minden hasonlóság a jelen politikai helyzettel a véletlen műve. Ezek a jelenségek Bertolt Brechtnek a náci Németország hétköznapjairól írt kabaré-drámájában szerepelnek és csak abban. A Stúdió K és a k2 Színház egyesített társulata Fábián Péter és Benkó Bence rendezésében egy valóságos harmincas évekbeli pesti kabarét tár elénk. Ha létezik az a műfaj, hogy ,,kabaré'', akkor azt ma így, ha Brechtet kell játszani, akkor azt ma ezen a módon kell bemutatni. Az öreg Bertolt valószínűleg elégedett lenne szeretett társulataink munkája láttán.

Az előadás adatlapja.

,,Mit csinálsz majd ha azt látod, hogy elveszik a szabadságod?'' A Budapest szerte tapasztalható Brecht-dömpingben és Brecht-kísérletekben ez az előadás kétség kívül a legsikerültebb. Már az sem véletlen, hogy a színházi alkotók a nagy német színházi teoretikus és moralista darabjait állítják színpadra. Nem csak arról van szó, hogy a színházi formanyelv megújítása mindig terítéken van, és minden színház kísérlet. Arról is szó van – amit Nagypál Gábor az ELTE Esztétika Tanszéken tartott beszélgetésen meg is említett –, hogy a független társulatoknak mondanivalójuk van, és nem úgy szerveződnek az évadjaik, hogy pénzfeldobással választanak egy színművet, hanem hogy foglalkoztatja őket egy társadalmi jelenség, erős érzelmeket élnek át ezzel kapcsolatban, súlyos gondolatok fogalmazódnak meg bennük és ennek kifejezésére találnak egy megfelelő drámát.

Egy korábbi kisrealista filmfeldolgozás. Bertolt Brecht: Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban, tévéfilm, 1980, rendezte: Iglódi István.

Indoklásra szorul azonban, hogy milyen szempontból ez a legjobb, mikor ott van például a klasszikus rendezésű, magával ragadó Kurázsi mama, a képileg jelenidejű, lélekmelengető Kaukázusi krétakör vagy a színészi megformáltságában plasztikus, díszletében minimalista, szimbolikus Mielőtt az éjj leszáll! (Jólélek). Bár a  Rettegésnek van egy szándékolt formája, ami a kabarészínház, mégsem szabad Brechtet sem pusztán formailag autentikusan játszani. Ott van ugyanis a formán túl a szerző tartalmi közlése, és erre is reagálnia kell a rendezésnek. Ezt Fábián Péter meg is fogalmazta a Jó kérdésen. Lehetne az a művészetfelfogásunk, hogy a kortárs darabokat mai módon, a korábban írt darabokat annak a kornak hűen mutassák be. Ez azonban azt eredményezné, hogy a színház valójában színházmúzeummá válna. Ha Brecht darabjának lényege a polgárpukkasztás illetve a polgárok aktivitásra serkentése – ami dokumentálhatóan így van –, akkor mi értelme lenne egy letűnt kort megidézni, és várni, hogy a magát abba a korba beleélő néző virtuálisan aktivizálódjon. Nem az a kérdés tehát, hogy éld át milyen szomorú lehetett, amikor a harmincas években elvették az emberek szabadságát, hanem hogy most mit csinálsz, amikor elveszik a szabadságod? Vagy most senkinek sem korlátozzák a cselekvési lehetőségeit?

Budapest Orfeum (1989) legendás, rekonstruciós jellegű előadás a budapesti kabaréról.

Ahogy vannak próbálkozások az operett és az opera mai közegbe helyezésére, vagyis az alkotók megpróbálnak úgy tenni, mintha időtől függetlenül léteznének ezek a műfajok, úgy nem nagyon van próbálkozás arra, hogy a kabarét felélesszék. Az előbbiek ugyanis lényegében belenyugszanak abba, hogy az opera és az operett többségében és a nézők számára pusztán múzeum, egy korábbi művészeti forma rekonstrukciója, még akkor is, ha vannak nagyon jó kortárs operák, amik kivételek ez alól. Ilyen értelemben a pesti kabaré rekonstrukciója volt a Budapest Orfeum (1989), és bár imádtuk és nagyon értékeltük a végtelenül humanista végkicsengést, de a mai világhoz mégis csak nagy általánosságban volt csak köthetők az elhangzottak. Ugyanígy igaz ez az Iglódi rendezte Rettegés és ínség a harmadik birodalomban (1980) tévéfilmre, mely abban a korban már semmit sem mondott a máról, legfeljebb általános szentenciákat lehetett vele kommunikálni, és bár állíthatnánk, hogy a film a sorok között olvasva ellenzéki kiáltvány volt, azért nagyon jól belepasszolt a kor proletárromantikára építő, a klasszikus kulturális formákat előnyben részesítő irányvonalába..

Ezek a szempontok azért fontosak, mert az előadással kapcsolatban egyesek részéről felmerült néhány éles kritikai megjegyzés, amik szerintünk alapvető tévedéseken alapulnak. Az egyik, hogy bizonyos tevékenységek ,,nem valók színpadra'', gondoljunk itt az előadás vége felé bemutatott antifa-punk őrjöngésre. No, de kérjük! Ez itt Brecht, akinél senki nem volt antifasisztább a világon, még talán a punkok sem. Hogy az előadásban jelenidejű antifa megmozdulásokat stilizáló aktusok is vannak, az inkább mutatja be hitelesen Brecht szándékát, mint ha olyan szép kádáristán, klasszikusan játszanák el a történeteket mint a tévéfilm változatban (erre később még visszatérünk). A másik, hogy túlságosan aktuálpolitizál és szájbarágós. Nos, ezek is Brechtre erősen jellemző eszközök. Kérjük szépen, Brechtnél senki sem aktuálpolitzált erősebben, és a tanulság levonása sem idegen tőle!

28514721_1651696191588352_8769032356668106535_o.jpg

Horváth Szabolcs sminkel kint a ruhatárban (Sün Balázs kiszorult a sünlakásból). (Fotó: Stúdió K fb.)

,,Hazugságok, téveszmék, külsőségek, jelképek,...'' Az előtérben Spilák Lajos (a konferanszié) invitál minket a színházterembe, szerződést írat alá velünk: minden hasonlóság a mai valósággal csak a véletlen játéka, és ezt komolyan kell venni, és ellenőrzi, hogy tényleg aláírtuk-e a nyilatkozatot. Rosszat sejtető egyenletes, halk dobszó, aláfestésnek Adolf Hitler hangja készíti elő az előadást, nem lesz ez leányálom, legfeljebb fáklyás felvonulás. A nézőteret bevonja vastagon a ködgép terméke, kint még kacagtunk, örültünk, hogy itt vagyunk, Spilák Lajos megértő félmosollyal nyugtázza, hogy mit sem sejtünk, hisz bent már elménket gond és baj előképe fogja ellepni. Kezdjük sejteni mire vállalkoztunk: a Harmadik Birodalom fullasztó légkörébe érkeztünk.

Kitaláljátok a kvantummechanikát, de hagyjátok, hogy félig állatok uralkodjanak rajtatok...

Az állatok (majmok) meg is jelennek. Lovas Dániel és Horváth Szabolcs a farkukat lengető barnaingesek, akik egyedül rettegnek akár a proletár, akár a katolikus környéktől. Összevissza lövöldöznek pánikjukban. Egyedül semmik és senkik, csak hordában veszélyesek, mint a zombik. Ausztria csatlakozását a Harmadik Birodalomhoz az 1938 április 10-edikei népszavazáson az osztrákok közül 4 453 772-en támogatták, akik visszautasították, azok 11 929-en voltak. Ilyen volt a szavazólap:

1938. április 10, Anschluss népszavazás: 4 453 772 Ja, 11 929 Nein. Egy hónappal korábban a Wermacht megszállta Ausztriát.

Nincs kisrealizmus, nincs rekonstrukció. Stilizált tér, kifestett karakterek, jelképes jelmezek. Mi két kicsiny, piros abrosszal letakart kávéházi asztal közé ülünk be a kifutó tövében. Ott fognak játszani mellettünk a színészek, legfeljebb kartávolságra, de akár úgy is, hogy összeér a vállunk velük vagy a szemünkbe nézve beszélnek. Ez Brecht. A konferanszié arról beszél, hogy nagyon nehéz mostanában témát találni. Régen kinyitotta az ember az újságot, és ott volt, amiről kabarét lehetett csinálni. Most még a sorok között sem lehet olvasni, csak a sorok mögött, onnan kell a minket körülvevő világról az igazat kiolvasni, ami nem könnyű.  

,,...nagyon gyenge jellemű, irányított emberek,...'' Témában azonban még sincs hiány. A könnyedebb, bohózatszerű jelenetekkel kezdünk, de a vége exponenciálisan súlyosodik. Az alsó osztályok érintettségét egy személyzeti helységben játszódó jelenetpár mutatja be. Borsányi Dániel önelégült, magabiztos, elvakult SA keretlegény (így menekül a munkanélküliség elől?). Őszinte a zavara, a dühe, amikor a kedvese (Boros Anna) addig-addig szorítja sarokba, míg be kell ismernie, hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogy a propaganda harsogja. Boros Annával teljes mértékben tudunk azonosulni: átlátjuk ezt a borzalmas világot, és azt is, hogy a párját mennyire megváltoztatta a hatalomhoz dörgölőzés. Nem úgy Homonnai Katalin szogálólánya, aki teljesen elvarázsolt karaktert. Ő már rég tagad minden negatív külső hatást, semmit sem hajlandó felfogni abból a rosszból, ami éri és ami még vár a német népre. Viktor Balázs a tipikus ,,én ott se voltam, semmiről sem tudok, de mindennel egyetértek'' ember, több jelenetben is. Úgy próbál túlélni, hogy mindenkinek igazat ad, és kerüli a feltűnést, talán nem olyan hosszú ez a 12 hitleri év, hogy élve meg tudja úszni. Mellesleg remekül kísér gitáron a mellettünk lévő egyik székben.

A rendezők kiválóságát dicséri, hogy a két társulatból milyen kiváló párokat választottak ki, és milyen összecsiszoltan játszanak együtt a Studió K és a k2 csapattagjai. Az egyik ilyen jellegzetes páros alakítás Nagypál Gábor munkanélkülije és Borsányi Dániel spiclije. Madaras József 1980-as alakítása egy a végbe beletörődött, a hajdan elképzelt jobb jövőbe révedő proletár mozgalmár. Nagypál Gábor azonban teljesen mai, okos, de őszinte, és a hatalmasságok talpnyalóit kijátszó városi vagány, aki elég ügyes ahhoz, hogy akár a földalatti mozgalom tagjaként is túlélje a nácizmust.

28235318_2089108337773148_3549228843804817316_o.jpg

Már sminkben, jelmezben. (Fotó: Stúdió K fb.)

 ,,...tömegmanipuláció, erőszakos befolyás,...'' A polgári keresztény középosztály túlélési stratégiáit illetve a józan ítélőképességük felemésztődését mutatja be Pallagi Melitta (ház úrnője), Horváth Szabolcs (tanár úr), Spilák Lajos (gyerek) és Boros Anna (szolgálólány) jelenete. A tekintetes úr és neje az elején még csak puffog, hogy mik vannak már, aztán megpróbálnak érvelni, vitatkozni, de a sok elfojtott indulat miatt nagyon gyorsan kontrolljukat vesztik, és mindenkire gyanakodni kezdnek. Az elviselhetetlenségig feszülő helyzetben Németország a két német evangélikus értelmiségi számára szorító tébolydává válik, Horváth Szabolcs játéka majd szétveti a házat, miközben Pallagi Melitta a színpad közepén, vonzócentrumként mindig visszarántja a semmiből a következtetések sokaságával hadakozó tanár urat.

Hasonlóképpen a német középosztály evickélését mutatja be Homonnai Katalin (asszony), Sipos György (halász), Horváth Szabolcs (lelkész) és Viktor Balázs (fiú) jelenete a haldokló halászról. A Sipos György alakította karakter, az élete vége felé kétségbe vonja a vallás tanításait a jóról, a mindennapok szenvedésének meghosszabbításának tekinti a lelkész által vizionált örök életet. Eközben a hit embere folyamatosan vergődik a halász SA-s fia hirdette embertelen eszmék és saját humanista kereszténysége között, hisz ugyan a Bibliában írva vagyon, és az rendben van, de ha maga mondaná ki az igazságot, a lázadó halász barnainges fia biztosan feljelentené. Valóságos vergődést mutat be Brecht jelenete. A német evangélikus egyház nagy része átállt az embertelen, istentelen Hitler oldalára, a hitvallók akik azonban vállalták a hitüket, a börtönt is vállalták ezzel. A szervezett egyházak hatalomhoz dörgölőzése mindig is divat volt a világban.

28516383_1653374428087195_2252151805458885479_o.jpg

Színpad lábbal és Viktor Balázzsal. (Fotó: Stúdió K fb.)

Az igazságszolgáltatás kiüresítéséről, a harmadik hatalmi ágnak a bíróságnak a kormány általi megszállásáról szóló jelenet az aktualitás erejével hat ránk. Domokos Zsolt bírója (polgári eleganciáját, állami tisztviselőségét kortárs divatbemutatós ruhája szimbolizálja) rutinszerűen kérdezi ki Sipos Györgyöt, a felügyelőt, a jelenet végére azonban a karrierje összeomlásával kell szembenéznie, hiszen egy politikailag nagyon kényes ügyben kéne igazságos szolgáltatnia. A kérdés, hogy kinek a szempontjait kövesse? Ő csak egyszerű hivatalnok. 10 éve még könnyen döntött volna bármilyen ügyben, most viszont tekintettel kell lennie a közvéleményre, az SA-ra, a tartományi bírói vezetésre és a helyi hatalmasságokra. Hiába a lózung: igazság az, ami a német nép érdekében áll, ha senki nem mondja meg, hogy pontosan mi a német nép érdeke, mert ami teljesen nyilvánvaló, arra mondják a nyomást gyakorlók, hogy az csak látszat és az alapján nem szabad dönteni.

,,Meglátod, hogy nélkülük szebb lesz majd az élet!'' Az előadás tovább sűrűsödik Piti Emőke jeleneteivel. Mind Sipos Györggyel, mind Nagypál Gáborral kiválóan alakít párost. Hogy a náci Németország saját magát emészti fel az a Repülő levél c. jelenettel válik nyilvánvalóvá, mely a Harmadik Birodalomnak a spanyol polgárháborúban betöltött gyilkos és öngyilkos szerepére irányítja rá a figyelmet. A Zsidó feleségben Piti Emőke számtalan telefonhívással, megannyi árnyalattal mutatja be a hazától való elválás nehézségét, mely haza persze  elutasítja, megtagadja, akár meg is öli szülöttét. A férj, Nagypál Gábor, végül megjelenik, és az elején még reménykedünk, hogy normális lesz, de éppen olyanná válik a viselkedése, amit a feleség is megjósolt.

Nagyon jó volt hallgatni a számos éneket, elsősorban is kiemelnénk Sipos György gyönyörű dalát. Ahhoz a képhez, hogy ez az előadás nem színházmúzeum és nem rekonstrukció az is hozzájárul, hogy az alkotók lehasadtak a songok korabeli sanzonszerű előadásmódjától. Erre már Székely Kriszta is rájött a Kaukázusiban. A brechti elidegenítés ma akkor működik, ha a fájdalmas jelenetek kortárs dalokkal vannak megszakítva és nem színházszerűen korabeliekkel. Lassan a végkifejlethez érünk. A háború már a küszöbön, a náci borzalommal szembe helyezkedve punk zenekar ad elő érthetően dühös számot. A Harmadik Birodalomban nem sok esélye volt a demokrácia győzelmének, de ma még nincs veszve semmi, ma még változtathatunk a világon.

28336494_1679802532105553_5363163105834173725_o.jpg

Dúlás után. (Fotó: Stúdió K fb.)

,,Mit csinálsz majd ha azt látod, hogy elveszik a szabadságod?'' Picit még érdemes filózni azon, hogy miért nincs igaza annak, aki azt mondja, hogy ,,ezt azért nem kellett volna'', ,,ez azért nem való színpadra'', ,,azért jobban kellett volna vigyázni''. Azért, mert ez konkrétan benne van a darabban. Van egy iszákos karakter (Lovas Dániel), aki pontosan ezt az álláspontot képviseli, a ne szólj szám, nem fáj fejem elvet. Ez ellen szólt Brecht. És azért, mert a diktatúrákat sosem az alsó osztályok és a nonkonformisták, hanem a középosztály csinálja. A középosztálynak van ugyanis (saját hamis ítélete szerint) vesztenivalója. Az apolitikus, alsó rétegek nem fognak szavazni és működtetni sem fogják a diktatúra állami intézményrendszerét. Sőt, a többséghez nem teljesen hasonlók leuralása, megfélemlítése, ad abszurdum megsemmisítése éppen a többségi társadalom által alkalmazott gyűlöletintézmény. A nonkonformizmus éppen kihívás elé állítja a társadalmat, hogy a többség diktatúrája ne épülhessen ki. Éppen ezért tiltotta, legfeljebb tűrte a kádárizmus a kísérletező kortárs művészetet, a fasiszták a ,,dekadens'' avantgarde-ot, és ezért viszolyog a kiskertmagyarország kultúrája a punktól. A többség diktatúrája azonban mindig tragédiákhoz, főleg személyes tragédiákhoz vezet. Gondoljunk Brian Deneke punk srácnak egy felső középosztályi fiú általi elgázolására, ahol a decens polgári bíróság azzal az indokkal mentette fel a gyilkost, hogy a punkok úgy is önpusztító életet élő, a társadalom számára haszontalan elemek.     

A jó társadalmakban helyet kell adni a nonkonformizmusnak, mert a megkövesedett hagyományok mindig figyelmen kívül hagyják a jelen kor társadalmi problémáit. Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy változik a világ, változnak benne az emberek, és ami korábban jó társadalmi stratégia volt, az ma nem az. És vannak korok, amikor nemet kell mondani, még ha kirúgják is az embert az állásából, még ha nem is jut neki támogatás, még ha kitaszított és megalázott is lesz. Minél többen mondjuk, hogy NEM, és minél gyakrabban mondjuk, hogy NEM, annál rövidebb ideig tart majd a többség diktatúrája. Márpedig a Stúdió K és a k2 Színház társulata nemet mond a rasszizmusra, nemet mond az antiszemitizmusra, nemet mond az előítéletességre, nem mond a homofóbiára, és nemet mond minden, az embert lealacsonyító, megalázó és mellőző ideológiára. Magyarországon nem szokás az emberi jogok megsértésére nemet mondani, csak hümmögni meg mellébeszélni. A világos ,,nem''-re nagyon szükség van. És 10 000 ember, pláne nem az ezen az estén a színházban ülő 68 ember nem elég. Ahogy Martin Luther King mondta: 

,,Nem, nem vagyunk elégedettek, és nem is leszünk azok egészen addig, amíg az igazság úgy nem zúdul alá, mint a vizek, s a jogosság, mint a hatalmas áradat.''

Kedves alkotók, Nagyon nagy szükségünk volt már erre a katartikus élményt okozó előadásra, nagyon köszönjük nektek ezt a páratlan estét!

Szólj hozzá

Nagypál Gábor Stúdió K Fábián Péter Benkó Bence k2 Színház