2018. már 18.

A cigány

írta: Két Lámpás
A cigány

Szigligeti–Fábián–Benkó–Horváth: A cigány, Soltis Lajos Színház, MU Színház, 2018. március 17., 20:00

alap.jpg

Játsszák: Temesi Zsolt, Pilnay Sára, Pesti Arnold, Tóth Ákos, Piller Ádám, Boznánszky Anna, Marton Mercédesz, Bruckner Roland, Nagy Gábor, Nagy Zsuzsi. Muzsikusok: Gregorich Zsófia, Horváth Nóra, muzsika: Horváth Szabolcs, rendezték Fábián Péter és Benkó Bence.


Várva várt eseményre látogatott el a Két Lámpás a MU-ba. A Soltis Lajos Színház A cigány című népszínmű átíratára jöttünk, de a jövőbe érkeztünk. Az érzés, ami a hatalmába kerített hasonló volt az Örkény Színház-beli József és testvérei megtekintése utánihoz. Az az előadás a múltról szólt, de a végén Polgár Csaba a tudtunkra adta: mi a jövővel vagyunk. Hogy azoké legyen az ország, akik jól bánnak vele. Amikor felidézzük a k2 Színház alkotóinak (Fábián Péter, Benkó Bence, Horváth Szabolcs) és a Soltis társulatának eddigi munkásságát, akkor azt látjuk, hogy ők olyan képet sugároznak nekünk, amilyen világot mi is szeretnénk. Nem véletlen a színházi nevelésben oly fontos szerepvállalásuk, és hogy kiállnak azokért az értékekért, amik boldoggá tudnák tenni ezt a nem olyan boldog országot. Tulajdonképpen A cigány is ilyen produkció, színházi nevelés vagy legalább is hitvallás és társadalomformálás egyben, a szó legjobb értelmében. Olyan előadás, amit nem csak annak az alkalmanként 60-120 embernek, hanem minden iskolásnak és persze Magyarország minden polgárának látnia kellene.

Az előadás adatlapja a Soltis oldalán és a MU oldalán.

,,Zenés prevakera egyrészt'' és népszínmű... A produkció dramaturgiai vázát lényegében Szigligeti Edének az 1840-ben játszódó A cigány c. népszínműve adja, ám borzasztóan soványka lenne a dolog, ha megmaradna ezen a szinten. A történeti idő egy nemzet életében bizonyos pontokon kritikus mértékűre sűrűsödik, ezért a mához való kapcsolódás szempontjából is lényeges, hogy az a darab ebben a produkcióban 1849 nyarára van pozicionálva. Ez a sűrítés persze ad egy kézenfekvő párhuzamot a k2 társulatának Sömmi c. előadásával, és van is néhány hasonló elem, amit említeni fogunk, mégis a két előadás nagyon más. Míg Cserna-Szabó András és Hegymegi Máté víziója arról a legendás korról, és egy legendás személy demisztifikálásáról, addig A cigány a Fábián–Benkó–Horváth trió látomása a máról, a minket felőrlő nagy léptékű társadalmi problémáinkról, és ez nagyon rendben is van.

A Két Lámpás az előadás előtt a Törekvés Művelődési Ház éves öndefiníciós eseményén alapozott, ahol megtekinthettük a népszínmű kultúra mai otthonát, ami minden jelentőségével együtt is csak muzeális megjelenítése a magyar nóta, operett, műkedvelő színház, táncház, versenytánc univerzumnak. (Bár a Főnix Művészeti Műhely előadásában A zaporozsjei kozákok levele IV. Mohamednek pazar élmény volt.) Minden pejoratív él nélkül, pusztán művészetkritikai távolságtartással megállapíthatjuk, hogy egy döglött lóról ültünk át egy élettel teli paripára. Hogy a soltisok megvalósították a népszínmű olyan verzióját, ami egyszerre húzza be a táncház-világegyetem lakosát (azért ott is érdekeltek lennénk) és a budapesti kőliberális magasértelmiséget (ez utóbbiak tényleg mi vagyunk), az nem pusztán bravúros, hanem az örök béke reményének megjelenése.

A fő szál az lenne, hogy Peti (Pesti Arnold), a cigánygyerek  – most mindegy, hogy milyen indokkal – bevonul a seregbe Gyuri (Piller Ádám), a magyar gyerek helyett (vö.: Hair (1979), ami – külső és belső okok miatt – nagyon erősen megbolygatja a srácok és Évi (Marton Mercédesz), a magyar lány és Rózsi (Pilnay Sára), a cigány lány közötti viszonyokat.

21458203_1446363942145667_3317351439850717171_o.jpg

Rózsa Peti (Pesti Arnold), Doja (Nagy Zsuzsi), Rózsa Rózsi (Pilnay Sára), Kurta Gyuri (Piller Ádám), muzsikus (Horváth Nóra) (Fotó: Nagy Jácint)

Kerettörténet. A rendezés rögtön ugrik egyet bonyolultságban azzal, hogy utal a cigány népmesék egyik jellegzetességére. A cigány kultúrkincsben a mesének eredettörténetet felmutató, világmagyarázó funkciója van. Meg kell indokolni, hogy miért olyan más a cigány, mint a többi nép. Érdemes belenézni például a Kecskemét Film által Szécsi Magda írásaiból készített Doja, a cigánytündér vagy A cigányasszony meg az ördög című animációkba. Itt Doja (Nagy Zsuzsi) az, aki mesélőként, narrátorként és valamilyen értelemben intrikusként is uralja a történéseket. Meglepő és mellbevágó azonban, ahogy Doja karaktere kifordítja a nézőt, a magyar állampolgárt, és a kezdeti kukucskaszínházi szerepből a végére érintve érezzük magunkat az események alakulásának eredményeként. Nem csak a cigány emberek identitásmagyarázó meséje marad a produkció, hanem nekünk, a többségi társadalmi emberek számára is magyarázó mesévé válik a Soltis előadása. Talán ez a brechti aktivizálás, hogy nem állhatunk fel anélkül, hogy más emberekké ne váltunk volna a produkció megnézése által, akár cselekvő emberekké is, ez okozza a mindenhol, akár Celldömölkön, akár Budapesten a katartikus hatást eredményező előadásvéget. Nagy Zsuzsi csodálatos átalakulása a naiva szerepéből a mindent átlátó és irányításra alkalmas szerepbe a mi belső átalakulásunkat is visszatükrözi.

 21753037_1446363745479020_1512617237639154682_o.jpg

Kurta Gyuri (Piller Ádám), Rózsa Rózsi (Pilnay Sára). Nagyon szeretik egymást. (Fotó: Nagy Jácint)

Milyen jó! Mielőtt tovább megyünk érdemes megjegyezni, hogy véletlenül se gondoljuk, hogy a Soltis társulata amatőr a szó szakmai értelmében. Ascher Tamás mondta a 1998-ban, hogy nem baj, ha nincs Nemzeti Színház, mert ki kell tenni a Katona József Színházra, hogy nemzeti és kész, hisz ma az. Nos, ezt mi sokat idézgetjük egymás előtt, és ez a képzeletbeli ,,Nemzeti Színház'' titulus az évek folyamán körbe-körbe jár a legjobb, leginkább nekünk szóló előadásokat készítő társulatok között. Nincs kétség afelől, hogy most a k2 Színház, a Stúdió K és a Soltis Lajos Színházra kell kitennünk a Nemzeti Színház táblát, és ebben nem kevés szerepe van rendezőként Fábián Péternek, Benkó Bencének és – a Horváth Csaba gyúrt tésztái alól előbújt – Hegymegi Máténak és Nagy Péter Istvánnak. A cigányban szereplő színészek nagyon profik, és ezen nincs mit vitázni. A Két Lámpásnak ők mondanak a legtöbbet, és számunkra ők játszanak a legjobban.

21686737_1446363842145677_5801928511776396043_o.jpg

Rózsa Peti (Pesti Arnold) és Rózsa Zsiga (Temesi Zsolt). ,,Kell most a liberális Budapestre.'' (Fotó: Nagy Jácint)

Identitás és asszimiláció. Az 1848-49-es szabadságharc nagyon sok cigánynak és zsidónak teremtette meg a lehetőséget, hogy a többségi nemzet melletti kiállásával társadalmi megbecsülést szerezzen magának. Ez végül a kiegyezés utáni viszonylag szabad társadalmi légkörben kulminálódott, bár nyilván a cigányok nagy részének ez nem volt elérhető megoldás, ám aki az asszimiláció útját választotta az egyben a társadalmi ranglétrán való emelkedést is átélhette. Rózsa Peti (Pesti Arnold) céltalan, határozatlan fiúként indul a csatába, de magáévá teszi a magyar szabadság eszméit, mindazonáltal megmarad a cigány identitásrésze nem kis részben azért, mert az asszimiláció a bőrszínen nem változtat, és a többségi társadalom főleg eszerint ítél. Pesti Arnold játéka kifejezi ezt a kiemelkedést és magabiztossá válást, miközben minden korábbi ingatagsága mellett azt is felmutatja, hogy ő már kezdettől egy valamire hivatott, a kellő pillanatot váró, agilis figura. Temesi Zsolt apája nem lépi meg ezt a társadalmi kiugrást. Ő megmarad a Kelet-Európai kisebbséginek, akinek megvan a véleménye mind a történelem és az emberi élet szükségszerűségéről, mind a más bőrszínűek viselkedéséről. 

Rózsi (Pilnay Sára) és apja (Temesi Zsolt) a mitikus cigány kulturális hagyományban él, átkokkal, végzettel, mítoszokkal és a családhoz és az identitáshoz való ragaszkodással együtt. Rózsi (Pilnay Sára) maga a megtestesült tisztaság, jóság és békesség, Tragédiáját is inkább annak köszönheti, hogy mások, pláne szerelme, Gyuri helyett inkább önmaga ellen fordul. Bátyja, Peti bevonulásakor/távozásakor a könny is kicsordul a szeméből, de nem csak neki, nekünk is. Vele nem szembeállítható a a szomszéd lány Évi mentalitása. Évi (Marton Mercédesz) megmarad Peti szerelmének, még ha ez nem is megy a társadalmi kényszer, az öregek akaratossága és intrikája mellet könnyen. Talán egy pillanatig elhiszi a rossz nyelvek hazugságait és lemondana Petiről, de végül a szívére hallgat, nem csalódunk az intuíciónkban, hogy Évi (Marton Mercédesz) egy jóságos karakter. Nem válik Szamarává, még ha az anyja A kör 2-höz (2005) hasonlóan háromfalú szobában is tartja.

 21640991_1446363998812328_8236724425947056250_o.jpg

Évi (Marton Mercédesz) és özv. Ivánkáné Kerecsen Erzsébet, Böbe, özvegy (Boznánszky Anna). (Fotó: Nagy Jácint)

Metaszintek, valóságos szintek. Nyilvánvalóan nem lehet komolyan venni egy népszínművet. Egyszerűen már sokkal összetettebben gondolkodunk, mint egy népszínmű dramaturgiája és karaktereinek mélysége. Amivel ezt a rendezés feldobja, hogy nagyon sok utalás van az előadásban arra, hogy igen, ez egy színház, és ez itt egy előadás. özv. Ivánkáné (Boznánszky Anna), de Rózsa Zsiga (Temesi Zsolt) és mások is számos esetben idézik fel, hogy ez-és-ez hogyan kapcsolódik a dramaturgiához vagy éppen az a szöveg amit mond, milyen szerzői utasítással lehetne kommentálni. Böbe néni (Boznánszky Anna) a darabban a démon, de nem csak úgy, ahogy az Ózban a nyugati boszorkány vagy a János vitézben Ilus mostohája. Hasonló karakter, mint Besenyő Pista bácsi, akiről Laár András azt mondta, hogy egy démon, akinek a tulajdonságai bennünk is megvannak, csak benne olyan koncentráltan és olyan rossz összeállításban, hogy az már abszurd. Viszont a démont ki kel nevetni, és Böbe nénén van mit nevetni. Ezért is írhatta a vaol.hu, hogy ez az előadás gyógyító erejű. A gyógyító hatás abban van, hogy benne a saját rossz gondolatainkat ismerjük fel, vetítjük rá, nevetjük ki, és szabadulunk meg tőlünk. Gondolkodjál már, hogy miket mondasz más embereknek! No, ez az, amire Ivánkáné karakterében rálátásunk lehet.

21587074_1446364838812244_57221969859327092_o.jpg

A kerítés magyar oldalán: Kurta György (Tóth Ákos), Fehér Ferenc, hajdú (Bruckner Roland, háttal), Kurta Gyuri (Piller Ádám), fent Évi (Marton Mercédesz). (Fotó: Nagy Jácint)

A szerepekből való kilépésen túl a díszlet sem követi a népszínművek tornácos látképét. Nem is szokás ez a független színházakban. Nem is lenne jó a realizmus. A társadalmi osztálybeli különbséget a fizikai magasságkülönbség is jelzi. A magyarok oldalán a tisztaság és a lócán való kimért, helyes ülés, a cigányok oldalán a szalma borította rendetlenség és a földön vagy szalmabálán ücsörgés, heverés utal arra, hogy hol van rend, már olyan, amit a rendpártiak rendnek szoktak gondolni. Jól eltalált szimbólum, ahogy özv. Ivánkáné (Boznánszky Anna) söpri át az egzaltáltabb jelenetek után az átszóródott szalmát a cigányok oldalára. Kurta György nagygazda (Tóth Ákos) gondolatai csak az egy szem macskája körül forognak, és csak akkor fordul az érdeklődése a rokonlélek özv. Ivánkáné felé, amikor a vagyonegyesítés lehetősége kapcsán eszébe jut, hogy a cicának akár egy spécibb cicajátszóteret is vehetne belőle. Szemben a nagycsaládos Rózsáékkal, akik közmunkából próbálják fenntartani magukat. Tóth Ákos nagygazdája egyáltalán nem reprodukálja a banya gonoszságát, ennek nem is lenne értelme, sokszínűbb így az előadás. Negatív szerepe más jellemben, sokkal kevésbé számító, de a hagyományokhoz ragaszkodó karakterben formálódik meg. Ő egy valóságos Forsyte, az establishment gerince.

21765466_1446363742145687_5426040191747301035_o.jpg

A nagygazda (Tóth Ákos) és a rém (Boznánszky Anna). ,,Ne legyetek a társadalmi fal a szerelmesek között!'' (ja, ez egy másik előadásuk :) ) (Fotó: Nagy Jácint)

A néző rekeszizmainak aktivizálása. A kiugrások a szövegből jól rámutatnak a népszínmű néhol kiszámítható és unalmas párbeszédeire, pontosabban azokat dalszöveggé konvertálva generálják a halálra röhögés élményét. Bájos ezeknél a részeknél Petőfi, Arany, József Attila verseiből kölcsön vett betétek felhasználása, azért nem árt, ha viszünk magunkkal egy magyartanárt, aki bátran nevet mert felismeri a kinek milyéből vett az idézet, és akkor nekünk is lesz bátorságunk több helyen nevetni. 

21458203_1446363748812353_6351284809003568968_o.jpg

A hajdú (Bruckner Roland) olvasmányélményei hatására rájön, hogy a cselszövény miként zajlott. (Fotó: Nagy Jácint)

Érdemes egy bekezdésnyi nézőkritikát is írnunk. Mi kedvenc helyünkre, előre, a hegedűsök mellé ültünk. (Múltkor a Rettegésen Horváth Szabolcs és harmonikája mellé.) Innen jó láttuk a közönséget, mely egyfelől a celldömölki kemény magból állt. Onnan tudtuk, hogy azokon a poénokon nevettek, amiken mi nyilván nem tudtunk, hiszen mit tudjuk mi, hogy milyen vendéglátóipari szolgáltató egységek vannak abban a városban. Mi a k2 és a Stúdió K törzsközönsége vagyunk. Jól felismerhetőek voltak a felszabadult budapesti nézők, akik átadták magukat az előadás sodrásának és látható katarzisélménnyel távoztak. Meglepődve vettük észre, hogy voltak keveset reagáló nézők, akik nem nagyon nevettek, csak néztek. (Keresztes Tamástól tudjuk, hogy a színésznek őket kell a legjobban szeretniük...) Talán keveset járnak független színházakba? Talán hozzászoktak, hogy az előadások csak komoly dolgokról, emelt színpadon, sötét nézőtérrel zajlanak? Nos, számunkra nincs meghatóbb érzés, mint amikor Piti Emőke a központi monológját végig az egyikünk szemébe nézve mondja el.

Nem lehet utálni a hajdú (Bruckner Roland) karakterét sem, pedig rászolgálna az előadás elején játszott szerepe miatt. Teljesen feloldódunk kitartó magánnyomozása kapcsán. Agatha Christie-t megidéző jelenete az előadás legviccesebb része, remekül előkészíti a darab zárlatának meglepetését. Hasonlóképpen nem tudjuk utálni a féltékeny Gyurit (Piller Ádám) sem, aki szerelembe, majd apátiába, gyűlöletbe, kétségbeesésbe és újból szerelembe esik. Csak csodálni tudjuk, ahogy Piller Ádám ekkora és ilyen hitelesen megformált hangulati ívet fut be a színpadon. És még akkor sem esik ki a szerepéből, amikor Pataki Attila bújik elő a szájából, pedig mi majd beesünk a szék alá nevettünkben.

21586622_1446364282145633_635301977181593240_o.jpg

Eugén (Nagy Gábor) és Doja (Nagy Zsuzsi) (Fotó: Nagy Jácint)

Szimbólumok, ikonok újra. A fehér és a fekete intrikus (Nagy Gábor, Nagy Zsuzsi) a kerítés két oldalán csodálatos, szimbolikus kép. Eugén (Nagy Gábor), akiről megtudjuk, hogy haditudósító és színikritikus, elvinné a jó Petit a nagyvárosba. Peti pedig, aki jól ismeri, mentegeti őt az apja előtt, hogy bár kritikus, de köztük is vannak normálisak. No, ezt mi nem tudunk nem megemlíteni. Szerintünk mi elég normálisak vagyunk :) Legalább annyit megteszünk, hogy ha valakikről lehúzó kritikát írunk, akkor alaposan megindokoljuk a véleményünket. Szemben...

A társulat tagjai nagyon jól tudnak énekelni Horváth Szabolcs pedig okosan választott nekik dalokat, melyek megmaradnak a 48-49-es tematikájú népszínműhöz asszociálható énekek körében. Példul műdalok helyett oda jobban illő népdalokat. És persze cigány énekeket. Nos, egyikünk a nyóckerben tanár. Ha ezt a gyerekek hallották volna! Ezért mondjuk, hogy minden iskolásnak látnia kell. Mekkora lenne már, ha a józsefvárosi gyerekek látnák,  és amikor meghallanák a cigány himnuszt, boldogan énekelnék a színészekkel együtt. Hiszen amikor a himnuszokról tanultak, akkor is büszkén énekelték a cigány himnuszt órán. Interaktív színház. A magyarok meg csak néznének, mint Rozi a moziban. Tán észre se vennék, hogy valójában úgy van, hogy a magyar himnusz és a cigány, a cigány himnusz és a magyar egybefolyik és egy dalként folytatja karrierjét. Mi meg végre egy igazi közös országban állampolgári karierünket.

Az előadás végkicsengése az összetartozás. A kerítés nem köztünk húzódik, a kerítéssel mi vagyunk összezárva. Pedig ha jól belegondolunk, hogy ezt az országot hány-és-hány kerítés szabdalja szét. Nem, bőrszín, szexuális orientáció, településméret, anyagi helyzet, műveltség szerint fragmentálódunk olyan sok részre, hogy azt már talán közös társadalomnak sem lehet nevezni. Vajon hány néhány ezres társadalmi gettókba zárjuk magunkat ahelyett, hogy felismernénk, hogy mind kisebbségiek vagyunk valamiben, illetve fordulhat a kocka: egy baleset, kivándorlás, egy új törvény, egy felismerés, és egyik napról a másikra kisebbségi szerepbe kerülhetünk. Mi lenne ha inkább tiszteletben tartanánk magunkat, és kiépítenénk a leszakadást megakadályozó hálókat, mintsem hogy abba, aki alant van belerúgunk? Az előadás erre a vágyott közösségi létre mutat rá, és ez az amiért nem csak annak a 60-120 embernek kell ott Celldömölkön és itt Budapesten látnia, hanem mindenkinek.

Kedves Alkotók, köszönjük szépen ezt a megrendítő, felszabadító, feloldó és reményt adó előadást!

Szólj hozzá

MU Színház Soltis Lajos Színház k2 Színház