2018. ápr 02.

Az úgy volt...

írta: Két Lámpás
Az úgy volt...

Janikovszky Éva: Az úgy volt... Hatszín Teátrum, 2018. április 1. 11:00.

ncylazxz_2_320x460.png

,,Az előadást 7 éves kortól ajánljuk 107 éves korig.''

Játsszák: Barna Zsombor, Bodoky Márk, Georgita Máté Dezső, Osváth Judit. Látványtervező: Márkus Sándor, dramaturg: Tollár Mónika, rendezte Szilágyi Bálint.

Mielőtt Réber László rajzaira nézve azt hinnénk, hogy itt csak gyerekeknek szóló előadásról van szó, próbáljunk meg őszintén elgondolkodni azon, hogy ezek a rajzok kinek mit mondanak... No?... Ugye?... Épp ezért nekünk negyveneseknek, a szüleinknek és a gyerekeinknek illetve persze minden közbülső korosztálynak, mint például az alkotókénak ugyanúgy való ez a játék. Pontosan tudjuk, hogy Janikovszky Éva ugyanúgy élvezhető, érthető minden korosztály számára. Szilágyi Bálint csapata pedig ezt a generációközi élményt tökéletesen átadja azzal a kicsiket és nagyokat, közepeseket és még nagyobbakat összehozó történettel, amit azokon a vasárnap délelőttökön játszik hatalmas szeretettel és lelkesedéssel. Süt róluk, hogy nagyon szeretik ezt az előadást, és mi is nagyon szeretjük. Kedves Olvasóink, ti, akik független színházak felnőtt előadásaihoz vagytok szokva, induljatok, és nézzétek meg! Alibiből esetleg vigyetek magatokkal egy gyereket, de higgyétek el: nem fogtok csalódni! Láttunk mi ott a nézőtéren gyerekkíséret nélküli felnőtt rajongókat is.

Az előadás adatlapja a Hatszín Teátrum oldalán.

Színház! Nehéz kifejezetten 9 éveseknek szóló gyerekelőadást találni a városban (óvodásoknak és középiskolásoknak szólót sokkal könnyebb), ezért esett a választásunk a Hatszín produkciójára. Először az egyik kislámpással nézte meg az egyik nagylámpás, és mivel a kislámpás még egyszer szerette volna látni, és azt is mondta, hogy ezt a család többi tagjának is látnia kellene, továbbá a nagylámpásnak végig potyogtak a könnyei, ezért úgy döntöttünk, hogy duplázunk. Immáron négyen, teljes létszámmal és nem csökkenő mértékű elragadtatással és megindultsággal néztük meg a tavaszi előadást is. (És várjuk nagy érdeklődéssel a Szenteste premierjét Szilágyi Bálint rendezésében, Petrik Andrea és Rába Roland szereplésével.)

bpazbmek_2_1340x948.png

Georgita Máté Dezső (anya), Barna Zsombor (fia), Osváth Judit (lánya), Bodoky Márk (anya). (Fotó: Hatszín.)

Élmény. Meg kéne fejtenünk, hogy mi okozza az előadás hatását, és az elsődleges magyarázatunk arra, hogy a felnőtteket miért érinti meg az nyilván az (amúgy generációsan közös) emlékeinkben keresendő. Sokan emlékszünk a Palásthy György filmrendező által teremtett végtelenül színes és plasztikus gyermekvilágára. Gondoljunk például az Égigérő Fű (1979) c. filmjére, aminek írója szintén Janikovszky és a Málnaszörp és szalmaszál alapján készült. Amit ez a film sugároz az utánozhatatlan. Kell hozzá az a zártság, a felnőttek debilizáltsága, a fridzsiderszocializmus hangulata, ami ma már átélhetetlen, rekonstruálhatatlan, de a filmből talán a közvetve érintett korosztályoknak is lejön (igen, kipróbáltuk, lejön), hogy mi is ez. A lényeg, hogy a gyermekek egocentrikusak. Most nem a rossz értelemben, hanem úgy, hogy abban az életkorban tényleg minden gyerek elsősorban csak a kartávolságra lévő dolgokkal foglalkozik. Akármilyen nyomasztó is lehet a messze külvilág, a gyermek meg tudja teremteni magának azt az őt legfeljebb két lépésnyire körülvevő univerzumot, amiben jól érzi magát, vagy amiben meg tudja teremteni a saját jólétét, meg tud küzdeni a problémáival. Egy lekváros kenyér, egy saját halacska, egy hosszú elmélázós kézmosás mind bezáródik ebbe az univerzumba és végtelen jelentőségűvé válik. A konfliktusok is ebben a térben vannak. Miközben a tábla csoki valóságos, finom, jó és igaz, addig a felnőttekről süt a valótlanság, vagy a fujj, vagy a rossz érzés, vagy a hamisság. És ott vannak a többi kis szolipszisták, a gyerekek, akikről pedig még azt sem lehet tudni, hogy hamisak-e vagy igazak. Egyszerűen nem értjük őket. Szeret vagy nem szeret. Olyan mint én és mégis jobb vagy okosabb. Vagy nem is, mert mégis legjobb barát. Ez a boldog univerzum még akkor is megvan, ha a kartávolságon túl már nincs. Esterházy Péter mondta, hogy három évesen, abban a döngölt agyagpadlójú házban boldog volt, és nem is tudta, hogy van más is a  kitelepítésben élt életükön túl.

A másik, hogy mi szülők, akik szeretjük a gyerekeinket értjük és belelátjuk a saját gyerekkorunkat a kicsik világába. Ezért van az, ahogy Janikovszky mondja, hogy apa nem a hógolyózást szereti, hanem azt, hogy én örülök neki. Az ilyen momentumok: a szülő naiv szeretete, de egyáltalán annak a boldog kis univerzumnak a janikovszkys újrafelfedezése a felnőttek számára igen megható tud lenni.

egbhfiqb_2_1000x700.png

 Bodoky Márk, Georgita Máté Dezső, Barna Zsombor, Osváth Judit. Már majdnem felnőttek. (Fotó: Hatszín.)

Látvány, dramaturgia, rendezés. Márkus Sándor látványát már dicsértük a Reggeli dinoszauruszokkal – brontoszauruszokkal főleg előadással kapcsolatban. (Színészi képességeit pedig méltattuk a Bányavíz után.) Most is ámulatba ejtő a letisztult egyszerűségben rejlő monumentalitás. Sejteni sem sejtjük, hogy mi lesz a kupac anyagból, amiben a színészek bujkálnak, de végül csak kiderül. Az a nagy halom ruha a pulóver, ami kicsi korunkban olyan nagy és rejtelmes volt, amiben nagyon könnyű volt eltévedni, a nyaka helyett az ujjába dugni a fejünket, miközben felnőtt korban már kiábrándítóan egyszerűen öltődik ránk. És persze panelház, tévékészülék, szerelmes levél, mindig, ami kell. De a hat plüssállat és a két létra univerzális használata is lenyűgöző élmény. Más erősen túlzsúfolt díszlethez képest pedig egyenesen zseniális.

Tollár Mónika dramaturgként nem először foglalkozott Janikovszkyval. Az emlékezetes Janikovszky slágerszövegeken, amiket a gyerekek már kórusban fújnak, nem túl ismerősen csengő szakaszokat is szerepeltetett a produkcióban. Az előadás nagyon erős felütéssel kezdődik a fiús és lányos anyuka szövegének egymásra montírozásával, ezt hosszan kitartják és a gyerekeknek örökre a memóriájába ég ez a jellegzetes megoldás. Szilágyi Bálint hiteles, változatos koncepcionális eszköztárát dicséri számos a gyerekeket kacagásra késztető, elgondolkodtató megoldás is. A zenei betétek szintén emlékezetes etűdökkel oldják a hagyományos és bábos részeket. És kiaknázzák a Macskák Esernyővel tagjának, Georgita Máté Dezsőnek a zenészi és Osváth Judit az énekbeli képességeit.

Színész. A ,,fiatal színész'' mint pejoratív jelzőről mindenképpen kell írnunk (ha már blog, azaz önjelölt megmondóemberek vagyunk :) ) A színészeket valószínűleg nem is zavarja annyira az ,,ifjúzás'', mint amennyire minket, a független társulatok rajongóit dühíti. Régen volt a ,,nagy rendező'' és az parancsolgatott, hogy mit hogyan kell a színésznek csinálnia. Aki a színműről jött ki, az nem szokott még hozzá ehhez az utasítgatáshoz és a rendezői koncepció végrehajtásához, azaz ebben nem volt gyakorlata, ezért abban a korban tényleg hátrányban voltak a frissen végzett színészek. Ám, ma már teljesen máshogy vannak a dolgok elsősorban a független szféra miatt. Arról van szó, hogy egy csapatnak van mondanivalója. Valamit szeretne közölni, és ehhez keresnek darabot. Hogy ez Az úgy volt... esetén így történt-e kevéssé fontos, inkább az a lényeg, hogy a csapat tagjai már ilyen korban lettek színészek. A darab kiválasztása már olyan, hogy minden csapattagnak van vele mondanivalója, és hozni tudja azt a közlési, kifejezési vágyat magával, ami a produkciót elképesztően hitelessé teszi. Ezzel szemben a kőszínházakban kiírják a címeket és a szereposztást, és ez van, ezt kell játszanod, vagy megtetszik, vagy végigtolod. A lényeg tehát, hogy nem az van, hogy látunk színészeket, akik most Janikovszkyt játszanak, hanem azt látjuk, hogy ezek a fiatalok Janikovszkyn és az előadás koncepcióján keresztül fejezik ki az érzéseiket és gondolataikat a gyermekléttel kapcsolatban. Ezért hitelesebbek bármiféle régebbi gyermekszínháznál, amelyikben a színészek parancsra vagy megtisztelő módon kiválasztva játszottak gyereket. Mielőtt tehát le fiatal titánoznánk hazánk legkiválóbb profi színészeit, jó lenne tájékozódni.

Trailer.

Mindenkinek megvan a maga jellegzetes szerepe. Osváth Judit – aki például a Forte Patkányokjában is játszik, de a Hatszínben is több előadásban – kétszer is visszatérő dala (Nancy Sinatra, Bang bang, he shut me down, dallamára) vagy a kistesós jelenet miatt lopja be magát a szívünkbe. Barna Zsombor, aki bábosként a Hatszín számos más előadásában is játszik, az Ancsúrral kapcsolatos szerelmes leveles jelenetben kifejezetten emlékezetes. Bodoky Márk a vicces-ünnepelt ,,pocsék vagyok'' jelenetben brillírozik. Sajnos őt nehéz lenne követnünk, mert a Miskolci Színházban dolgozik és oda nem igen jutunk el (bár az is igaz, hogy ő és a k2 miatt is el kéne mennünk oda; vigasz, hogy ahogy nézzük mindig minden jegy elfogy az előadásaikra). Georgita Máté Dezső ügyesen manipulálja a szüleit a Dallas közben, őt az előadásokon kívül rendezőként a H LH T TL NS G-ban a MU-ban, színészként pl. az Álmodozókban, a KuglerArtban találjuk meg. MU törzsnézőként és KuglerArt rajongóként meg fogjuk tekinteni.

Meglepő, amikor mellettünk a héven a random anyuka az előadásról beszélget a gyerekével, és az is, hogy a kislámpás Kill Billt dúdolgat este a Minecraft mellé. Ezt a maradandó élményt ti hoztátok létre. Mert minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy színházba járni jó.

Kedves Zsombor, Márk, Máté, Judit, Sándor, Mónika és Bálint, köszönjük ezt a csodás délelőttöt!

Szólj hozzá

Hatszín Teátrum