2018. ápr 22.

P – avagy jelenetek egy vándorszínész életéből

írta: Két Lámpás
P – avagy jelenetek egy vándorszínész életéből

Boda Tibor: P – avagy jelenetek egy vándorszínész életéből, KB35 Inárcs, MU Színház, 2018. április 21. 20:00

 271073fa434dfbedecc5cddef10cff3e_l.jpg

Játsszák: Urszinyi Ádám, Fazekas Anna Dorottya, Kovács Anna, Ordasi Gábor, Boros Ádám, Boda Tibor. Mindenes: Kovács Zoltán, zenészek: Magasi Dalma, Nagy Kata, Illés Árpád, mozgás: Raubinek Lili, jelmez: Magyar Réka, írta: Boda Tibor, rendezte Boda Tibor és Kovács Zoltán.

Csalogató Petőfi, a vándorszínész története, hiszen a néző számára jól ismert hőst látunk egy nem annyira feldolgozott időszakában, de csalogató a KB35 Inárcs társulata is hiszen tudjuk róluk, hogy nagyon erősen foglalkoztatják őket a ma társadalmi problémái, és ezt az előadásaikban találó módon tudják bemutatni. Ebből a két összetevőből, az életcélját kereső fiatal történetéből és a független színház életképeiből komponált remek produkciót a rendezőpáros, Boda Tibor és Kovács Zoltán és persze az előadáson dolgozó összes alkotó, mert ez a független színházaknál már csak így van.

Az előadás adatlapja a MU oldalán.

Néhol még ma is tartja magát az a legenda, hogy Petőfi Sándor rossz színész volt. Pedig ez az állítás forrásokkal cáfolható. Ám egyfelől dúlt egy harc a két színészi módszer, az éneklős, modoros színjátszás és a természetesebb hangzású új módi között, másfelől akkor is legalább két nézői réteg volt: az egyik a kisebb az értőbb közönség, a másik pedig a széles nagyközönség. Emiatt feltételezhető, hogy a Pestről jövő Petőfi művészi koncepciójában konfliktusba keveredhetett a közönségigénnyel, és ennek tudható be a kudarc legendája. Nem beszélve arról, hogy akkoriban a színészeknél sem volt divat a konszenzuális társulatvezetés. Erős hierarchia uralkodott, mely a ,,nagy'' színészre, a másodvonalbeli társulati tagokra és a statisztákra tagolódott. Ebben az ellentmondásokkal teli légkörben talán inkább arról lehet szó, hogy Petőfi tehetséges színész lehetett ugyan, de az egyénisége már akkor is harsány és elfedhetetlen volt. A P – avagy jelenetek egy vándorszínész életéből tökéletesen megfelel ennek a képnek. Urszinyi Ádám egy bámulatosan tehetséges, ám öntörvényű és a finom társas jelzéseket kezelni képtelen Petőfit vetít elénk. Az író (Boda Tibor) nagyon sok munkát tett a szövegbe. A jól érthető, de stilizált, sok latin szóval telített XIX. századi nyelv kiváló kontrasztban van az egy metaszinttel följebb történő események mai magyarjával. Mi több, Petőfi vándorszínész korszakának beható ismeretéről árulkodik az is, hogy a karakterek majdnem mind az akkori társulatában játszó színészek neveit kölcsönzik. És persze, a MU épületében, ahol a celldömölki Soltis Lajos Színház rendszeresen megfordul, bájos, vicces hangzása van a Szabó József Társulat elnevezésnek. Aki a történeti Petőfi színházzal való kapcsolatáról olvasna, az itt teheti meg.

30581542_1849441918409356_3804550389496283136_o.jpg

Boros Ádám (Szuper Károly) és Urszinyi Ádám (Petőfi Sándor). Szakmáznak. (Fotó: KB35 Inárcs fb.)

A vándortársulatra éppen egy Hamlet-előadás után találunk rá. Magyar Réka jelmeze a többieket korabeli ruhába, Urszinyi Ádámot felemás, fekete-fehér öltözetbe bújtatja. Utalás ez a mi nagy kedvencünkre a szerepkettőzésre, mely W. S. társulatának is kedvelt eszköze volt. Sanyika (Urszinyi Ádám), elég társulati tag híján, egy személyben játssza Rosencrantzot és Guildensternt. A produkció számára nagyon kellemes reflexióra ad ez  lehetőséget, és a rendezés ezt ügyesen ki is használja: a színészi alakításról beszélgetnek ő és Szuper Károly sztárszínész (Boros Ádám). A jelenetben nem csak azt láthatjuk, hogy két színész szakmázik az előadás után, de egyszerre a 2010-es évek végének új magyar színházi vonulatában találjuk magunkat. A két szereplő fizikai színházat játszik, és ez nem apró kikacsintás a MU-t látogató közönség felé. Raubinek Lili munkáját dicséri ez és más koreográfiák az előadásban. Meg kell emelnünk a kalapunkat az alkotók előtt, mert nem nyilvánvaló, hogy egy darab színpadra állítói ennyire ismerjék a közönségüket. Az utalások ülnek, a nézők vevők a kiszólásokra, okosnak érezzük magunkat és okosnak ítéljük a rendezést is. Ha azonban valaki a nézőtéren nem értené a közvetlen utalásokat (feltehetőleg mi sem értettünk mindent), akkor is a szereplők gesztusaiból követni tudja a poénok dallamát és nem válik kevésbé szórakoztatóvá számára az előadás.

30624238_1849442428409305_164950770213453824_o.jpg

Urszinyi Ádám (Petőfi Sándor), Boros Ádám (Szuper Károly), Ordasi Gábor (Némethy Gyuri) és Kovács Anna a szállásadó. (Fotó: KB35 Inárcs fb.)

Boda Tibor és Kovács Zoltán nagyon figyelt arra, hogy mindenkinek meglegyen akár többször is az a jelenete, amikor a néző őt, csakis őt nézi, a közeli kameraállás a szemünkben róla létre jöjjön. Kovács Anna taszító és félelmetes rasszista házinéni és féltékenykedő társulatvezető asszony. Ordasi Gábor egyszerre végtelenül érzékeny és egzaltált művészlélek és racionális könyvelő és ügyvivő. Boros Ádám minuciózus munkát a keze közül kiadó vándorszínész profi és kiélt alkoholista. Fazekas Anna Dorottya mindkét szerepében elképesztően szeretetreméltó fiatal lány. Teljesen megértjük Petőfit és a metaszinten P-t, hogy Fazekas Anna Dorottya karaktereinek sokdimenziós mélységei rabul ejtik. A két hálás szerep és ebből fakadóan a két brillírozó alakítás Boda Tiboré és Urszinyi Ádámé. Ez a pár a direkt szinten apa és fia, leereszkedő hivatali méltóság és alantas jobbágy, a metaszinten rendező és címszereplő. Ezek a tükröződések a szereptöbbszörözésekben szépen lassan bomlanak ki, és bár sok vicces jelenetből látunk rájuk, később világossá válik számunkra, hogy ámulatba ejtően megkomponált rendezési struktúrára lelhetünk bennük.

dscf5864-1.jpg

Fazekas Anna Dorottya (Mimi kisasszony), Boda Tibor (Becskereky Dénes). (Fotó: Bergh Sándor.)

Az előadás egy adott pontján átkerülünk a mába vagy inkább 2023-ba. A néző számára, aki belenyugodott, hogy egy XIX. századi történetet fog most látni fájdalmas ébredés ez, de nagyon megéri nekünk ez a dramaturgiai csavar. Vannak még számunkra fájdalmas váltások, ezt esetleg meglepő fordulatoknak is lehetne nevezni, de ezekkel, mind a hánnyal, egytől-egyig nyerünk. Az áthallásokat, a sok apró zseniális ötletet fel se lehet sorolni, másnapra is jut belőle, mert nem áll meg az emberi agy a kapcsolópontok feltárásával. Hogy egyet mondjunk, zseniális a sötét bőrű, ébenfekete hajú Urszinyi Ádámmal tótot játszatni, akire a szlováksága miatt válogatott szidalmazó és elítélő jelzőket szórnak, miközben a bőrszínre egyszer se tesznek említést, hisz a tótok valójában szláv típusok. És mégis értjük kimondatlanul is, hogy ez a ma embere számára pontosan mit is jelent. Az öndefiníciós vallomások a független és amatőr színházi világ szépségét és nehézségét vetítik elénk, de ez sok produkcióban megjelenik (pl. a k2 Cájtstükkjében, Szikszai Rémuszék Kutyaharapásába, vagy a Soltis Szentivánéjiében). Van azonban egy ennél fontosabb és egyedibb értéke a P-nek: ez a ma színházának tárlata. A néző számára jelentésében kiválóan olvasható álomjelenet, a fizikaizás, a mozgásvilág, az előadás alatt aktív és a néző számára ismerős zene ötlete mind-mind a mai magyar színház alapos ismeretéből táplálkozik és a ma független társulatainak színpadi világát, színészi és alkotói módszertanát rekonstruálja számunkra.

Kedves Ádám, Anna, Anna, Gábor, Ádám, Tibor, Zoltán, Dalma, Kata, Árpád, Lili és Réka! Nagyon köszönjük ezt az okos, sok napra gondolkodni valót adó, emlékezetes jelenetekkel tarkított csodálatos előadást!

 

 

 

 

[UI.: Néhány kritikus megteszi, hogy különbséget tesz amatőr és profi színész között. Világos, hogy ez egy művészeti értelemben teljesen értelmetlen szembeállítás. Inkább a független és a kőszínházi társulat a helyes kategorizálás, és ennek oka is van. Most azon kívül, hogy egy független társulatban a technikai munkákat is színészek végzik, van egy nagyon lényeges különbség. Átlagban heti három produkciót nézünk meg és sokkal több előadáson látjuk a nézők között a független társulatok tagjait mint a kőszínházakéit. Az utóbbi egy évben alig láttunk kőszínházi színészt nézőként, míg a függetlenek közül mindig látunk néhányat a széksorokban. Ebből viszont az következik, hogy a függetlenek sokkal jobban ismerik a magyar színházi életet és ez a munkájukon is meglátszik. De Boda Tiborék munkáján egyértelműen, hisz a P-vel ezt igazolták is. Nem véletlenül mondta Térey, hogy a fesztiválválogatásra érdemes, konfortzónát elhagyó előadásokat a Jurányi Ház (és nyilván a MU, a Szkéné és a Trafó) tájékán kell keresni.]

Szólj hozzá

MU Színház KB35 Inárcs