2018. ápr 29.

Je suis Amphitryon

írta: Két Lámpás
Je suis Amphitryon

Závada Péter: Je suis Amphitryon, Trafó, 2018. április 24. 20:00

amphitryon_kep_webre.jpg

Játsszák: Kovács Krisztián, Bánfalvi Eszter, Lestyán Attila, Mentes Júlia, Jaskó Bálint, Kőszegi Mária. Díszlet, jelmez: Horváth Jenny, mozgás: Soós Attila, fény: Hlinka Mónika, zene: Csizmás András, dramaturg: Varga Zsófia, asszisztens: Szélinger Anna, produkciós vezető: Erdélyi Adrienn, grafika: Eln Ferenc, rendezte Geréb Zsófia.

Závada Péter drágakövekkel teli kincsesládához hasonlítható szövege elevenedett meg a Trafó nagyszínpadán egy nem kevésbé sokdimenziós és káprázatos előadásban, Geréb Zsófia rendezésében. A ,,monológdráma'' – hiszen a szerepek között interakciók vagy nincsenek vagy közvetettek vagy egyirányúak – a nézőket kisodorja a színművek értelmező terének messzi széleire. Dráma-e az, amiben vannak szereplők, de nincsenek párbeszédek? Van-e történet és az kié? Pontosan kivel is történnek itt az események? Hiszen Herkulest nem Amphirtyon nemzi, hanem az ő bőrébe bújt Jupiter. Az előadás nem csak erről az archaikus történetről szól, nem kell az ,,örök érvényű mondanivaló'' kártyát előhúznunk, hogy rámutassunk a produkció értékére, mert ennél sokkal több van benne. A szövegben olyan enciklopédikus utalástengerre van rálátásunk, amiben a ma középosztálybeli fiatalsága ráismerhet a párkapcsolatainak legfájóbb, legzsigeribb problémáira. Ha már megvan, hogy együtt vagyunk, hogy ott ülünk a konyhában és reggelizünk, akkor ki ez az ,,együtt''? Ki vagyok a másikhoz képest? Ki ő hozzám képest? Milyen szerepet játszom ebben a páros játékban? Ezek előre megírt szerepek vagy alakíthatom-e a párkapcsolatra szabva a tanult viselkedési mintákat? Talán menekülünk ezektől kérdésektől, mert zavarba ejtenek minket. Pedig ha kudarcosak a párkapcsolataink, akkor nagyon könnyen meglehet, hogy a konfliktusok mélyén ezekkel a kérdésekkel fogjuk szembetalálni magunkat.

Az előadás adatlapja a Trafó oldalán.

Ahogy Geréb Zsófia egy interjúban mondta, a szöveg szituáció-függetlenségét (univerzalitását) kontrasztba lehet állítani a színpadi kép jól meghatározott voltával. Horváth Jenny díszletét egészen addig nem hisszük el, amíg meg nem engedi Alkméné (Bánfalvi Eszter) a csapot – ami azért elég gyorsan eljön. Csak azok az izgalmas másodpercek  mégis kéztördeléssel telnek, hogy vajon fake vagy igazi a szaniter. Ám utána már azon sem csodálkozunk, hogy az előadás alatt két kávét is lefőznek a kotyogósban. Ez az épületgépészeti maximalizmus nemcsak hiteles, de totális 4D élményt is ad (ezúton is köszönet a technikusoknak!).

Indulnom kell! Mint egy mérlegen,
a hajnal serpenyője most billen át.

Amikor arról van szó, akkor kávé illata vagy rántotta szaga tölti be a teret – fokhagymával csinálja Amphitryon (Kovács Krisztián) – megannyi aroma is járul a látványhoz, a hanghoz, a mélységhez és magassághoz, a korai támolygáshoz. Reggel van vagy délelőtt. Még rendes családokban sem szólnak ilyenkor egymáshoz feltétlenül a párok, hát még ezek a thébai arisztokraták. Hát még akkor, ha a párbeszédek be vannak ágyazva a monológokba. És milyen monológok!

Ahogy megyek a szél párhuzamos falain át,
megpillantom bennük magamat, mintha
a levegő tükör volna.

31337749_2086426498238285_1287136779754914332_n.jpg

Kovács Krisztián (Amphitryon), Bánfalvi Eszter (Alkméné) (Fotó: Szedő Iván)

Az istenek csak akkor láthatók, ha ezt ők is akarják. Merkúr (Mentes Júlia) ott van láthatatlanul a konyhában és packázik Sosiasszal (Jaskó Bálint). Küzdenek, Sosias nem hagyja magát a visszapattanó hűtőajtó által legyőzni. Lehet, hogy túl sok Trojka előadást láttunk, de számunkra egyértelműen észrevehetők a mozdulatokban Soós Attila koreográfus gesztusai. A menádok vagy más néven bakkhánsnők mozdulataiban is, akik egyfajta kart testesítenek meg. Otthonos, jól olvasható látvány ez nekünk és minden Trojka kedvelőnek.

31351355_2086425698238365_6044138743689028980_n.jpg

Jaskó Bálint (Sosias), Kovács Krisztián (Amphitryon), Mentes Júlia (Merkúr), Bánfalvi Eszter (Alkméné) (Fotó: Szedő Iván)

Ellenpontban aztán nincs hiány. A firnyákos, zavarosban halászó Sosias (Jaskó Bálint) még annak dacára is, hogy Merkúr kisajátította a testét megpróbálja a legjobbat kihozni a szituációból. Ezzel szemben Amphitryon (Kovács Krisztián) elemzi a helyzetet, szenved erősen és megadja magát az istenek akaratának. Mindkettőjük reflexiója önnön helyzetére egy-egy emlékezetes mondatba sűrűsödik és befészkeli magát az agyunkba. Elkísérnek minket hazafelé és ezekért a mondatokért is fogjuk újra megnézni a produkciót, ha lesz még rá lehetőségünk.

Kurvára hálás vagyok, hogy kiválasztottak erre a szent hivatalra, de akkor lennék igazán lekötelezve, ha végre magam dönthetnék az életemről.

Charis (Kőszegi Mária) nagy hévvel sürgő-forgó takcsinéni, akinek megvan a véleménye a nők és a férfiak viszonyáról. Az elején még vicces, ahogy lefesti az alárendelt nő szerepét, később inkább már lehajtanánk a fejünket, mert már szégyelljük az áldozathibáztatásnak azt az özönét, amit ránk zúdít. A bölcs házvezetőnő kiszámítható szerepe az előadás végére leomlik és a Kőszegi Mária formálta karakter, akár Sosias monológjaiból is levezethető megismerése elvezet minket oda, hogy megértjük: nagyon rossz dolog Charisnak lenni, és ő sem kevésbé szenved attól a szereptől, amit játszik vagy amit jobb híján választott. Alkménének (Bánfalvi Eszter) is borzalmas lenni, de ő értelmiségi szerepéhez híven bele tud feledkezni és bele is akar mélyedni az önelemzés cuppogó mocsarába. Míg a története egy középosztálybeli fiatal fehér nőnek a saját házaséletével kapcsolatos fejtegetéséből indul, a végén az univerzális nő legjellegzetesebb keresztjének felmutatásával záródik. Bánfalvi Eszter Alkménéje számunkra nagyon mélyre megy. Míg egy férfinek az én tragédiája, az identitás válsága esetlegesen felbukkanó esemény, addig a női én azonossága, a nő identitásának felbomlása szükségszerűen mondhatni alapból fenyegető veszély. Egy férfi élete során kikerülheti, hogy alávetett, kihasznált, dróton rángatott személy legyen. A nő nem ússza meg, hogy már az első percben ezzel szembesüljön, de legkésőbb a párkapcsolatában vagy a terhességénél csorbuljon az identitásának integritása. Jaj, de sajnáljuk szegény Amphitryont, hogy Jupiter úgy bánik vele, mint egy zubbonnyal, amit kénye kedve szerint felölt vagy ledob magáról. Viszont jó, ha tudjuk, Alkménének, Charisnak és minden nőnek alapból ez az élmény jut osztályrészül. 

31318369_2086425524905049_4269496998131501335_n.jpg

Kőszegi Mária (Charis) (Fotó: Szedő Iván)

Míg Moliére még vígjátékot csinált Herkules apukájának felszarvazásból, Kleist pedig már tragédiát gyártott belőle, addig Závada Péter a ma emberének általános identitásbeli bizonytalanságát mutatja be nekünk. A szokásos szerepek már nem működnek, a dekonstrukció divatja is kimúlt már és csak post-truth pernye és füst lengedezik a posztmodern üszkös romjain. Hát, már hogy ne tudnánk, hogy ki Amphitryon és ki Jupiter? Amphitryon Alkméné férje és Jupiter az ő testében látogatja meg asszonyát. De ha mindezt komolyan vesszük, ha az analitikus filozófiát nem csak emlegetjük, hanem a módszereit alkalmazzuk is, akkor fel kell tennünk a kérdést: ki Amphitryon, ha abban a pillanatban fizikailag megkülönböztethetetlen Jupitertől? Létezik-e egyáltalán Amphitryon, ha nincs fizikai eszközünk a Jupitertől való megkülönböztetésére?

Kettőt látok magamból. Egy én és egy magam, mely meggátolja, hogy önmagam legyek...

Sőt, ki játsza Jupiter szerepét, amikor ő éppen Amphirtyon? Ennek a különbözőségnek a kezdetben számunkra nyilvánvalónak tűnő képzetét rombolja le bennünk a darab és éljük át Amphitryonnal együtt az én megrázó egzisztenciális rettegését a megkülönböztethetetlenségtől. A sokkból még Jupiternek (Lestyán Attilának) is jut. A hatalmas Zeusz Amphitryonként téblábol Alkméné körül a konyhában és próbálja magyarázni a bizonyítványát, miközben korábban teljes erejével és dicsőségével jelent meg a színen.

31358076_2086426851571583_951196778943431700_n.jpg

 Köszegi Mária (Charis), Lestyán Attila (Első Menád), Mentes Júlia (Második Menád), Jaskó Bálint (Sosias) (Fotó: Szedő Iván)

Mi mind mi vagyunk.

A szereptöbbszörözéseket a menádok vállalják magukra, pontosabban az őket alakító Lestyán Attila, Mentes Júlia, Jaskó Bálint és Kőszegi Mária. Maga a darab nem csak az én, de a dráma totális dekonstrukcióját is megcélozza. Frissítően hat, ahogy kilép a görög mitológia keretéből és párhuzamba állítja Amphitryon szerepét Józsefével, és messze tovább, ahogy a főhősöket foglalkoztató kérdések szépen észrevétlenül a minket ma foglalkoztató aktuális kérdésekké alakulnak át. A gravesi történeti koncepcióhoz, miszerint a korai görögségben matriarchátus volt a kar alakjai is visszatérnek és Dionüszosz női követőit alakítják. De nem állnak meg itt. Felvállalják a dráma szövegére reagáló színházelmélész szerepét, rávilágítanak arra, hogy milyen dolog már, hogy egyik hőse sem beszél a másikkal. Egy ponton pedig maguk a menádok is levetkezik kar identitásukat és vad imprózásba fognak. Megkísérelnek válaszolni Lestyán Attila (Első Menád) = Első Menád (Lestyán Attila) kérdésére: hogyan tudom a színpadon legpontosabban jelezni, hogy civil vagyok, nem pedig szerepet játszom? Vajon ehhez elég-e az, hogy amit Krisztián az előadás alatt főzött, azt megeszik?

Az előadás során mindenki belebújik egyszer egy szép csillogó ruhába, kivéve Amphitryont. Ahogy Mária, úgy Alkméné is felmagasztosul és az örök nővé válik. Szegény szerencsétlen Amphitryonnak viszont nem jut, csak egy szürke zakó és tenmaga, pontosabban még az sem. Nekünk viszont megvan a megannyi gondolkodnivaló és a temérdek jó mondat és emlékezetes színpadi szituáció. Biztos nagyon nehéz összeszervezni a sok helyen és sokszor játszó színészeket, de reméljük sikerül és minden rajongó láthatja az előadást legalább egyszer, mi meg persze többször is.

 ♥

Kedves Krisztián, Eszter, Attila, Júlia,  Bálint, Mária, Jenny, Attila, Mónika, András, Zsófia, Anna, Adrienn, Ferenc, Péter és Zsófia, nagyon köszönjük ezt a csodálatos és emlékezetes előadást!

Szólj hozzá

Trafó