2018. máj 01.

H LH T TL NS G

írta: Két Lámpás
H LH T TL NS G

FAQ: H LH T TL NS G, MU Színház, 2018. április 25. 20:00

halhatatlansagplak-800x1133.jpg

Játsszák: Fekete Ádám, Fábián Szabolcs, Barcsai Bálint, Pallagi Melitta, Baradlay Viktor, Tóvaj Ágnes, Orbán Borbála, Kautzky-Dallos Máté. Látvány: Molnár Anna, Pignitzky Ádám, asszisztens: Georgita Boglárka, Bocskai Virág, konzulens: Kárpáti Péter, Gimesi Dóra, dramaturg: Varga Zsófia, rendezte Georgita Máté Dezső, írták az alkotók, leírták Varga Zsófia és Georgita Máté Dezső.

A FAQ társulatának H LH T TL NS Ga egy hatalmas, kavargó jelentdömping, improvizációk sorozatának dokumentációja, ami nem kis intellektuális munkára készteti a nézőt. Nem csak arról van szó, hogy ez a kavargás valami teljes organikus egésszé áll össze, és úgy távozunk a nézőtérről, hogy kialakul bennünk egy kép arról, hogy mit szeretett volna mondani nekünk a társulat. A jelenetek közötti számtalan kapcsolódási pontot észrevéve folytatnunk kell a gondolkodást az előadás szerkezetéről és a monológok tartalmait befogadva el kell gondolkodnunk a FAQ korosztályát leginkább foglalkoztató egzisztenciális és társas problémákon. Mivel az előadásban nagyon sok minden van, ezért a produkció nagyon sok szinten beszélhet a nézőhöz. A paletta a legmélyebb, legzsigeribb önazonossági kérdésektől a társadalom beláthatatlanul nagy, ezért teljesen mozdíthatatlan monumentumáig terjed.

Az előadás adatlapja a FAQ oldalán és a MU oldalán.

Ki az az ,,én''? Milan Kundera Halhatatlanság című regénye az életközépi és életvégi válságokról szól. A regény Agnes nevű karakterének valamiképpen megfeneklett a házassága, ám csak egy álombéli idegen lény látogatásakor jut el oda, hogy ezt be is vallja magának. Agnes apja, a sikeres egyetemi tanár a felesége halálakor szembesül azzal, hogy az, ahogy addig élt nem az, ahogy élni szeretett volna, és Agnessel kettejüknek jut néhány nap, hogy megéljék az apa-lánya kapcsolat néhány jó óráját. Az előadásban – nyilván a próbák során végigvitt improvizációs módszer hatására – ezekből a srácokat megérintő életkezdési válság az, amire kifut a produkció. Bár mi Bánfalvi Eszterék és Kovács Krisztiánék korosztálya vagyunk (most láttuk a Je suis Amphirtyont és ez nagyon hatott arra, hogy a H LH T TL NS Got hogyan nézzük), mégis teljesen azonosulni tudunk az előadás felvetette problémákkal, már csak azért is, mert mi is átéltük egykor. 

Akár a regényben, akár a produkcióban van a karaktereknek egy erős leszállása saját identitásuk mélyére. Képzeljük el az én világát, mint áttetsző szférák koncentrikus rendszerét! Kívül van a tágabb értelemben vett közösség (az azonos érdeklődésűek csoportja, kollégák), beljebb a közvetlen környezet (barátok, szülők, ha vannak), még beljebb a társ, a szerelmes, és legbelül a magányos önvaló. Valahol ebben a világban bolyong az én és a regénybeli Agnes ebben a viszonylag szűkös, énközpontú univerzumban egyre beljebb és beljebb utazik. Valami hasonló befelé utazás zajlik le minden szereplővel az előadásban is. Hogy ismét említsük Závada Péter írását, az Amphitryon fő kérdése, hogy mi konstituálja az ént. És ezzel a kérdéssel Kundera is központi módon foglalkozik. Vajon a kamasz önteremtés pillanata, a gesztus, amit Agnes átvesz apja szeretőjétől, a kecses intés a férfinak megteremti-e az egyediséget? Nincs annyi gesztus, ahány ember, ezért az individuumok egyedisége nem fog csak ezekből a gesztusokból származni. De az egyedi vélemény, hogy valaki a szaunában hideg vízzel zuhanyzik szintén nem szeparálja az ént, mert ennek a modoros viselkedésnek a célja pont az, hogy az amúgy nem létező különbözőséget kicsikarja a világból az ,,én'' számára. Nem beszélve az egyediségre való törekvés olyan bornírt módjairól, amikor valaki csak azért rajong Mussoliniért (vagy Farage-ért vagy Trumpért), hogy különbözőnek lássák, ezzel azonban egy mások számára nagyon káros tömegidentitást vesz föl. Ahogy a Halhatatlanságban az egyedi én elhatárolása központi probléma, úgy ez a H LH T TL NS Gban is vissza-visszatérő motívum.

16603002_951958201603795_4833980280593908920_n.jpg

Kautzky-Dallos Máté, Orbán Borbála, Tóvaj Ágnes, Baradlay Viktor. ,,Mamuszban'' vannak. (Fotó: Puskel Zsolt)

Tesók. Ági (Tóvaj Ágnes) és Bori (Orbán Borbála) karaktere mindenképpen olyan szilárd motívum, ami megőrződött a regényből. A két lánytestvér haragban vált el egymástól, de mégis szétválaszthattalanul összetartoznak, nem lévén valódi otthonuk a szülők korai halála miatt. Ellentmondásos karakterük a regénybeliek tükröződése: Ági (Tóvaj Ágnes) intenzíven éli meg, dolgozza föl a világ jelenségeit, belülről tekint kifelé, Bori (Orbán Borbála)  rálát magára, kívülről figyel, az elvárásoknak megfelelően viselkedik, de nehezére esik rávennie magát arra, hogy szembenézzen a belső folyamataival. Zseniális a testvérek közös főzési jelenete, ahogy szimbolikusan egy terráriumot rendeznek be az asztalon a rakott bab elkészítése helyett. És persze nagyon jól mutatja be az elvesztett otthon iránti vágyakozást. Ági (Tóvaj Ágnes) és Viktor (Baradlay Viktor) egymásra találása mély, átlényegítő és emlékezetes esemény, egy kicsit elüt a regény elidegenítő reflektáltságától, de nagyon illik a produkció alkotóinak szenvedélyességéhez és lelkesedéséhez.

16422913_951962571603358_7516293873547587518_o.jpg

Tóvaj Ágnes, Baradlay Viktor (Fotó: Bergh Sándor.)

Kundera reflektál saját regényalkotói munkájára, és az előadás is reagál a megálmodott történetekre: a két írót Fábián Szabolcs és Barcsai Bálint játssza, s minthogy ők kezdő írók, nem olyan profik, mint Kundera, elakadnak ill. egy esti lerészegedésük eredményeként összekuszálják és eláztatják a megírt szövegeket. Hogy ezt elmondtuk nem lövünk le poént, hiszen az elődás elején fel is fedik kilétüket számunkra, másrészt amikor legközelebb megjelennek elég erősen kell sasolnunk, hogy megértsük, hogy pontosan milyen szerepben és miért látjuk őket viszont. Hála istennek elég bonyolult a dramaturgia ahhoz, hogy ne lehessen egy mondatban elintézni a szerepüket. Az előadás frissítően bonyolult szerkezetéért köszönetet kell mondanunk Georgita Máté Dezső rendezőnek és Varga Zsófia dramaturgnak. Nem csak beleillik a kunderai stílusba ez a bonyolultság, de őszintén szólva mi jobban is szeretjük, ha egy előadás kellően összetett és sokat morfondírozhatunk utána, hogy akkor most hogy is vannak benne a dolgok. Amúgy azt Kundera se szeretné, ha egy 100 perces előadásban össze lehetne foglalni a regényét, bár ezt valójában nem ő határozza meg. Mi van, ha mégis meg lehet csinálni? A két írókarakter abban is különbözik Kundera írói énjétől, hogy sokkal gonoszabbak. Az összekeveredő lapok nem csak kuszává, de kegyetlenné is teszik a karakterekkel történteket. Ahogy Ádám (Fekete Ádám) hánytorgatja fel nekik: ha már nem is kastélyt, de legalább egy erkélyt írhattatok volna Melcsinek, hogy ne legyen neki olyan szar.

Depi és egyik pár. A korosztály számára nem artikulálódik – talán nem is tud artikulálódni – az a társadalmi ok, ami miatt reménytelenség, kudarc köde lengi be a karakterek életét. Melcsi (Pallagi Melitta) munkahelyi krízise egy gonosz középvezető réteg érthetetlen magatartása miatt üt be, de Máténak (Kautzky-Dallos Máté) a közösségi rádióból való kitúrása is valami megfoghatatlan, kafkai hatalmasság döntésén alapul. Máté kifakadása, miszerint el kell menni külföldre, hogy tudja folytatni kedves elfoglaltságát, pontosabban tudjon csinálni bármit... mert itt nem lehet... nem csak az életkezdési válság tünete – mondjuk ezt mi nyugtatólag – ez minden tenni akarónak minden  korosztályban alapélménye Magyarországon. Természetesen ezek a rossz események a metaszinten az írópáros döntésén és a lapok összekeveredésén múlnak.

16587221_952716211527994_7297266743824021696_o.jpg

Fábián Szabolcs, Barcsai Bálint, Kautzky-Dallos Máté (Fotó: Albert Kinga)

A korosztályos, és ebben semmi pejoratívat ne lássunk bele, az az általános héderezés. Még ha munkája, hobbija, elfoglaltsága is van ennek a korosztálynak, a nap egy adott pontján eléri az átható semmittevés, pótcselekvés. Később ez meg fog változni. A harmincas-negyveneseknek minden másodpercét lekötik a gyerekek és a nap kiváló időbeosztással kimaxolt munkából, logisztikai és házvezetői feladatokból és a soha nem elég alvásból áll. Itt még erről nincs szó és részben ez az ami a párkapcsolatból, barátságból a belső kristályszférába löki az előadás karaktereit. Viktor (Baradlay Viktor) menekül az Ágival létesített kapcsolatból, talán egy megcsalás miatt, talán ideológiai okokból:

VIKTOR: Azt vettem észre, hogy amikor párkapcsolatban vagyok, akkor sokkal kevésbé érdekel mondjuk a karrierem, az, hogy mit csinálok. Mer' meg vagy azzal elégedve, hogy így ott van melletted valaki, ott van melletted az az ember, akit szeretsz, és akkor az elég. Merthogy mi több kéne az életben, hogyha az az ember, akit szeretsz, az melletted van, és nagyra becsülsz és magasra predesztinálod, az veled van, akkor neked mi a faszt kéne még cselekedned az életben? Szóval így.. ajj nem tudom, nekem nem tesz jót egy párkapcsolat. 

Depi és másik pár. Hasonlóképpen Melcsi (Pallagi Melitta) is menekül a lakótársa, amúgy nyilvánvalóan kellemes és biztonságot adó köréből, bár erről se lehet megmondani egyértelműen, hogy miért. Ám, a Kundera-regény Öngyilkosság című fejezete elég vészjóslóan sejlik fel a monológjában:

MELCSI: Tök jó lenne ha lenne egy olyan, hogy megszületsz, de 3x dönthetsz úgy, hogy megnyomsz egy gombot és akkor így újraindít mindent, de hogy téged is. Vagy meghalsz, de mondjuk dönthetsz úgy, hogyha van kedved akkor folytathatod. Nagyon szeretnék most egy kicsit megszűnni azt hiszem.

Ádám (Fekete Ádám), aki befogadta albérletébe Melcsit, egyfajta guru az előadásban. Próbál segíteni Melcsinek, hogy kivackolódjon a depresszióból, és még az írók közül a közlékenyebbnek (Fábián Szabolcs ) is próbál tanácsokat adni. Mindezek páratlanul emlékezetes, kizökkentő vagy lebilincselő csavarok az előadásban. Már más kritikus is leírta, hogy nagyon jó hallgatni ezeket a természetesen feltörő szövegeket és a látni az ismerős téblábolást, ami bár nem egységesen, de néha oly jellemző erre a rétegre.

16602059_952716198194662_7485113235038129246_o.jpg

Pallagi Melitta, Fekete Ádám (Fotó: Albert Kinga)

Az én kristályszféráit kiválóan fejezi ki a terrárium üvege és a benne a nővények közé elbújó állatka vagy a plexifal, ami mögé beállnak énekelni, zenélni a színészek. A végére mindenki megérkezik ide az én magányába, csak Bori (Orbán Borbála) marad kint az üvegfal előtt, most ő jönne a problémái feltárásával vagy megoldásával. Meg esetleg mi. Sajnos nem tudjuk, hogy volt-e közönségtalálkozó, szívesen maradtunk volna, de nem volt egyértelmű hogy van vagy nincs és a léghőmérséklet nem csábított minket maradásra. Pedig jó lett volna meghallgatni az alkotókat a gondolataikról vagy ami talán mindenkinek gyümölcsöző lett volna a nézőket az asszociációikról.

Kedves Ádám, Szabolcs, Bálint, Melitta, Viktor, Ágnes, Borbála, Máté, Dezső és Zsófi, köszönjük szépen ezt az elgondolkodtató, érdekes előadást!

 

Szólj hozzá

FAQ MU Színház