2018. jún 25.

Minden máshogy van

írta: Két Lámpás
Minden máshogy van

Gyulai Júlia: Minden máshogy van, Coincidance Táncszínház, Bethlen Téri Színáz, 2018. június 13. 20:00

31935687_2147922645248523_2651123710836080640_o.jpg

Táncművészek: Csibi László, Szilágyi Violetta, Albert Réka, Bogáti Fanni, Joó Gyöngyvér, Viderman Laura, Ács Dóra, Ungi Krisztián, Gyulai Júlia, Potornai Norbert, Dervalics Dóra, Nove Valéria, Dorcsák Tünde. Jelmez: Székács Zsófia, látvány: Potornai Norbert, dramaturg: Hegedűs Sándor, hangtechnikus: Mazán Attila, produkciós munkatárs: Takács Györgyi, koreográfus asszistens: Dorcsák Tünde, koreográfus: Gyulai Júlia.

A Bethlen Téri Színháznak mindig van számunkra valami olyan kisugárzása, mintha a Mulholland Drive (2001) Club Silencio nevű misztikus színházában lennénk. A hajdani lokálvilágot idéző előtérből átlépve a sötét folyosóra, majd ezen keresztülhaladva és helyet foglalva a széksorok között, egy Bethlen téri estén mindig ér minket valami leírhatatlan, túlvilági élmény. És ez a leírhatatlanság zavarba hoz minket, hiszen kenyerünk a szöveg, és ha táncszínház zajlik bent, vagy akár az érzékeinkre elemien ható abszurd előadás, akkor vajon hogyan fogjuk mindezt szavakba önteni? Szerencsére az idő nekünk dolgozik. Ha az előadás láttán éppen azt vennétek észre, hogy valamit nem értetek, akkor ne aggódjatok. A színházi nyelv mára már megragadhatatlanná vált a klasszikus fogalmakkal, és mégcsak olyan sincs, hogy közös kortárs táncszínházi nyelv, mert a társulatok, koreográfusok gesztusrendszere még egymástól is erősen eltér. Előre hát az ismeretlen és a leírhatatlan felfedezésének járatlan útján! Végre szabadok lettünk!

Az előadás adatlapja a Bethlen Téri Színház oldalán és az esemény fb oldala.

Gyulai Júlia koreográfiája azt az élményt jeleníti meg, melyben a magányunkból menekülve, megkísérelve feloldani a magárahagyottságunkat és kilépve a világba minden igyekezetünk ellenére sem fogunk társas lényekké válni. Részt vehetünk társas élményekben, kereshetünk partnereket, de az nem lesz olyan, amire vágyunk. A magány nem oszlik el soha. Az előadás maga a táncos-koreográfus lenyűgöző szólójával indul, mely jellegzetesen mutatja be az egyediségének magányából kitörni igyekvő individuumot. A szó, amivel leírható lenne az előadás kezdetén és végén megjelenő, az univerzális ént megformáló karakter viselkedése az a ,,rezzenés'' (ha van ilyen szó). Önkéntelenül összerezzen, elindul, elindulna, változna, kilépne a világából. Talán sikerül, talán mások közelében máshogy van.

mmv_009.jpg

Gyulai Júlia (Fotó: Mészáros Csaba)

A háttérben az láthatatlanságból váratlanul előrelépő sorfal baljósan azt súgja nekünk, hogy a félelemmel telített magány nem fog csillapodni. A töredezett mozgással párosuló megható melódia valami nagyon absztrakttá válik. Most már a legbensőbb énünkbe kerültünk: a szív dobbanását halljuk, és körülötte azok nem szépecske szentjánosbogarak, hanem hideg és csikorgó visszatükröződései saját magányunknak. A Potornai Norbert alkotta impozáns látványt – júniusi köd, fénypászmák, kék fejlámpa-fényekből építkezik –  saját rémült kiáltása teszi vérfagyasztóvá. Ha eddig nem volt világos, most már biztosan az: leereszkedtünk a legmélyére. Innen megyünk fölfelé és ide fogunk visszatérni.

Itt kell megemlítenünk, hogy nagyon erős hatást kelt az előadás, de nem könnyű megfejteni, hogy pontosan milyen gesztus mit jelöl. Persze egyfelől nem is kell megfejteni, másfelől meg ha az Olvasó, aki megnézi meglát benne olyat, amit mi nem, az szóljon, mert nagyon kíváncsiak vagyunk rá. Mi magunk is azért indítottuk a blogot, hogy értelmezéseket kínáljunk fel azok számára, akinek egy adott színi előadás értelmezése nehezebben megy, de most mi is ebben a cipőben járunk. Természetesen nem is kell, hogy mindent verbalizálni tudjunk, mert ez tánc és az egy önálló nyelv. Ahogy Karinthy mondja:

,,Az egyetlen becsületes gondolkodót olyan emberhez hasonlítom, aki alszik, s álmában tudja, hogy csak álmodik, s ezt bevallja magának, mosolyogva nézi, amit az álom eléje varázsol, mert tudja, hogy odakint, az Ébrenlétben, mindez nincsen meg, vagy ha megvan, másképpen van meg, s amit gondol magában, tudja, hogy helytelen, mert az Álom eltorzította a gondolatot.'' Karinthy Frigyes: Minden másképp van (itt).

Hogy az előadásban mi álom és mi valóság, az nem tudható és nem is fontos. Ami tudható, hogy mi van közel a szívhez és mi az, ami annak kivetülése: a vágyott állapot, hogy úgy legyen, ahogy jó lenne. 

mmv_035.jpg

Ungi Krisztián, Bogáti Fanni, Joó Gyöngyvér, Viderman Laura, Szilágyi Violetta (Fotó: Mészáros Csaba)

A lányban, aki a középpontban áll (Gyulai Júlia karaktere), felsejlik valami kiút, és ez a társ, a szerelem reménye. Legközelebb őt csak a végén látjuk, de a következő jelenetben már ott is a párkapcsolat és az érte vetélkedő fiúk. Sem a fiú (Ungi Krisztián), sem a lány (Bogáti Fanni) nem tekintenek egymásra. Egymás testét megragadó mozdulataik inkább a testi kontaktusba lépést jelzik mintsem valami őszinte egymásra találást. Csodásan megkomponált jelenet, ahogy az érzéseik kivetülnek és megjelennek a három belépő lány mozdulataiban (Joó Gyöngyvér, Viderman Laura, Szilágyi Violetta). Eltolva, késleltetetten, de észrevesszük a páros tagjaiban felbukkanó mozdulatsorokat, ezzel az ismétléssel hangsúlyozva, hogy külön, nem harmonikusan egymásra találva élik meg a társas kapcsolatukat. A belépő új fő karakter (Csibi László) hasonlóképpen másolatokat kap, de a lány és fiú gesztusokból kiolvashatjuk, hogy mindegyik szép és hiú szereplő a saját problémáit helyezi az világ középpontjába, az összekapcsolódás, a harmónia, a társ megjelenésének vágya nem teljesedik be. A csodás tükröződés, tükör mögött tükör sorolása tetőzi be a jelenetet.

mmv_060.jpg

 Joó Gyöngyvér, Szilágyi Violetta, Viderman Laura,  Bogáti Fanni, Ungi Krisztián, Potornai Norbert, Csibi László, Ács Dóra (Fotó: Mészáros Csaba)

Két nagyon szépen kibomló és párhuzamba állítható jelenetsorban jelenik meg a szerelem és a munka, mint az ember életének értelmét meghatározó két jellegzetes keret. Az élet értelmének ezen érméjének két oldala a két jelenetsorban a személyesség reményéből indul, ez a remény kérdőjeleződik meg a sablonosságban, hiábavalóságban és abban, hogy a szerepek nem mi vagyunk, csak dróton rángatnak minket láthatatlan entitások, és végül a kollektívumban az egyedi életek megsemmisülnek, velük együtt pedig az én önálló jelentéstartalma is kiüresedik. A boszorkány vagy matchmaker (Albert Réka Lilla) bábuként irányítgatja a lány és fiú testeket, néha egymás örömére, néha a sajátjára.

,,Másképp van az ég, másképp van a föld, másféle emberek laknak a Marson, másképp szeret minket a jó barát, mint ahogy másképp gyűlöl az ellenség, és a nő, akiről azt hisszük, hogy másképp van, másképp van és nem másképp.'' Karinthy Frigyes: Minden másképp van (itt).

mmv_084.jpg

Albert Réka Lilla (Fotó: Mészáros Csaba)

A munka szimbólumrendszere a zsúrkocsit Sziszüphoszként toló Szilágyi Violetta táncában teremtődik látvánnyá. Nagyon érdekes megoldás, ahogy Bogáti Fanni jó vagy rossz tündérként, vagy az ént kívülről látó magasabb énként kerülgeti a hatalmas terhet cipelő Szilágyi Violettát. Szintén kölcsönös interakció nélkül, ahogy az már az előző jelenetekben is látható volt. A munka talán boldoggá tesz, Sziszüphosz észreveszi a körülötte cikázó, láthatóan energikus, céltudatos, hálós jelmezben megjelenő karaktereket (jelmez: Székács Zsófia). A romantikus melódia lecserélődik a basszus dominálta klubzenére. A szép és hiú testek újra kavarognak, a nézők a lábukkal verik a ritmust, felszabadulnak: végre könnyű. De a táncosok nem a közvetlen ritmusra mozognak. Nem olyan könnyű ez. Lassabb, absztraktabb mozgás zajlik a színpadon, mint amit hallunk. Mert nem úgy vannak a dolgok, ahogy azt képzelnénk. Itt gondolkodni fogunk, ez már nem kétséges.

mmv_106.jpg

Bogáti Fanni, Szilágyi Violetta (Fotó: Mészáros Csaba)

És valóban! Ha egy percig is azt gondoltuk, hogy itt valami szabadulásféle felé veszi az útját a történet, akkor tévedünk. Ugyan felcsendül a rabszolgák kórusa, és ugyan megfordulnak a jellegzetesen, Verdi zenéjére imbolygó munkások, a megszabadulás az egyetlen kollektívumban való feloldódást jelenti csak, ahogy vállukra emelik és mind követik a megszabadító uralkodónőt (absztrakt vagy konkrét, az most mindegy), Viderman Laura karakterét. Mindkét kollektív jelenetben képviselteti magát a produkció szinte minden táncosa, így Dervalics Dóra, Nove Valéria és Dorcsák Tünde is, akikről a Coincidance fb oldalán a próbavideók között lehet felvételt találni.

Nem jó sem párban, sem a tömegben lenni, mert a kölcsönösség hiány, a figyelem mellőzése felőrli a lelket. Márpedig ezek a karakterek egyazon időben kölcsönös egymásra figyelést nem mutatnak föl. Az előadás koncepciójában éppen ezért fergeteges pillanat, amikor visszatért a sötét, de már nem magányos űrként, társtalanságában nyomasztó térként, hanem egy olyan jelenetben, ahogy Gyulai Júlia és Csibi László karaktere valóban egymásra találnak. Először látunk olyat, hogy a tekintetek találkoznak, amikor olybá tűnik megtalálták egymást, és hogy ezért volt az egész keresés. A megnyugvást igérő könnyfakasztó jelenetben a megnyugvás azonban inkább holtpont és talán beletörődés. Mi van, ha mégsem úgy van, ahogy gondoljuk, hanem minden inkább másképp van...

mmv_160.jpg

Gyulai Júlia és Csibi László, a katarzis, a ,,killer moment'' (Fotó: Mészáros Csaba)

Kedves Coincidance Táncszínház, nagyon köszönjük ezt az izgalmas, minden percében lebilincselő és megható előadást!

Szólj hozzá

Bethlen Téri Színház Coincidance Táncszínház