2018. sze 16.

A lány, aki hozott lélekből dolgozott

írta: Két Lámpás
A lány, aki hozott lélekből dolgozott

Háy János: A lány, aki hozott lélekből dolgozott, Nézőművészeti Kft. – Ördögkatlan Produkció – Szkéné, Szkéné Színház, 2018. szeptember 13., 19:00

10170.jpg

Játsszák: Kovács Krisztián, Moldvai Kiss Andrea, Mucsi Zoltán. Díszlet- és jelmeztervező: Ondraschek Péter, dramaturg: Gyulay Eszter, a tervező asszisztense: Bessenyei Bettina, Fény: Mervel Miklós, asszisztens: Fábián Ilona, Rendező: Szabó Máté.

Rendkívül ígéretes anyagra váltottunk jegyet a nyár elején, és lelkesen vártunk rá szeptemberig. Háy János kiváló szövegei, a Nézőművészeti Kft. zseniális színészei és a sikeres operarendező, Szabó Máté kiszámíthatóan magas esztétikai színvonalat ígérnek, továbbá a már önmagában is világokat elénk vetítő cím: A lány, aki hozott lélekből dolgozott is teljesen elaltatta a gyanakvásunkat. Nem kellett volna elaltatnia, sajnos az előadás után csalódottan, sőt felháborodva kellett lefelé sétáltunk a főépületben, aminek a márványlépcsőit már oly sok kiváló előadást követően koptattunk. Ez a Háy-darab – reméljük valahogy változtatnak a koncepcióján – a legrosszabb módon közelített meg a házasfelek konfliktusát, és csak a színészek kiváló játékának, a rendező néhol észrevehető jó beállításainak és a díszletnek köszönhető, hogy nem csak kizárólag negatívumokat tudunk említeni vele kapcsolatban. Éppen abban lett volna a kihívás, hogy ebből a rossz és lapos anyagból valami igazán kiválót tudjanak az alkotók kihozni. Sokan meg tudták ezt tenni, amikor a próbafolyamat közben kiderült, hogy nem fog működni a dolog. A k2 Színház megtette, hogy a Nagy Romulus unalmas darabjából egy pörgős, izgalmas előadást csináljon a szöveg 90%-ának kivágásával. A Trojka megtette, hogy a lineáris, egydimenziós O. márkinéből egy soknézőpontos, fejkapkodós előadást alkosson. A FAQ Társulat pedig a kultikus és szinte adaptálhatatlan Kundera regényt volt képes olyan elemi módon lepárolni, hogy mégis visszakaptuk a Halhatatlanság életérzését. Itt viszont mi történhetett? Ha nem megy, miért nem fordítjátok meg a talpáról a fejére a darabot? Vagy hogy csak egy másik naiv megoldást említsünk: miért nem kérték meg például Szabó T. Annát, hogy a Háy-szövegből írjon egy működő drámát.

szsz180911-5.jpg

Kovács Krisztián (nyomozó), Moldvai Kiss Andrea (nők), Mucsi Zoltán (pszichológus, férfiak). (Fotó: Ilovszky Béla)

A történet nagyjából arról szól, hogy van egy nő, akibe az anyja belecsepegtette a férjek iránti gyűlöletet. Ez az undor, viszolygás, a férj tárgyként, sőt állatként való felfogása boldogtalanná teszi a lányt-asszonyt, házasságon kívüli kapcsolatba rohan, majd amikor ott a titkolt párkapcsolatában a szexuálitás megszűnik a nő élete tragikus véget ér. Hiába a csodálatos Moldvai Kiss Andrea játéka, a darab koncepciója szerint nem a nő szempontjából látjuk az eseményeket, hanem a férfi pszichológus (Mucsi Zoltán) meséli el a történteket a nyomozónak (Kovács Krisztián). Egy nőgyűlölő és egy a nőkhöz csak mint alsóbbrendű félként viszonyuló beszél egy nő tragédiájáról. Itt lenne a lehetőség, hogy ez a darab Háy János Nehéz c. drámájának tökéletes ellenpontja legyen. A Nehézben a férfi vívódik saját élethazugságaival, míg nagyon hosszú, a nézőre is ráragadó lelki és testi szenvedés után elhalálozik. A Nehéz főhősét, jófej tanárurat, szintén Mucsi Zoltán alakítja, a feleségét, aki abban a produkcióban a tanszékvezetővel való kapcsolata által megmenekül, szintén Moldvai Kiss Andrea játssza. A lány mégsem válik Moldvai Kiss Andrea karakterének a Nehéz főhőséhez méltó tragikus ellenpárjává, mert a darab szövege megfosztja identitásától, és két nőellenes férfi beszélgetésében egy kívülálló harmadik marad. Az egész szöveg úgy van megkomponálva, hogy még a mentségeit, önhazugságait sem tudja egyedül, érintetlenül kommunikálni a nő, csak a férfiak tükrében. Ráadásul a férfi pszichológus, az apa, a szerető és a férj karaktere ugyanazokat a nyavalygásokat állítja az állításaival szembe, amit a Nehézben a férfitól már hallottunk. Egy szó mint száz, ez a darab megint voltaképpen ugyanarról a férfiról szól, akit a Nehézben ismertünk meg, csak most úgy, hogy ő menekül meg, és az asszony végzi rosszul. És ahogy egy profi színháznéző az előadás után említette, feltehetőleg se nem a nőről, se nem a férfiról, hanem Háy Jánosról vagy elsősorban Háy félelmeiről és belső vívódásáról szól az egész.

szsz180911-8.jpg

Moldvai Kiss Andrea (nők), Mucsi Zoltán (pszichológus, férfiak). (Fotó: Ilovszky Béla)

Igaz az a közhelyszerű állítás, hogy aki egy Háy-t látott, az az összes Háyt látta. Pontosabban ennél még rosszabb a helyzet. Ahogy a Herner Ferikében vagy a Nehézben a karakterek lepleződnek le a saját hazugságukban, addig most kétség kívül az író vagy a darab összeállítójának kínlódását és lelepleződését láthatjuk. Minden ízében fals ez a beállítás. Verejtékszagú az erőlködés, hogy a néző számára húsba vágót mondjon a szöveg. A tételmondatok illogikusak, a szituációk életszerűtlenek. Az egészből, csak annyit tudunk leszűrni, hogy ez Háy János agyában zajlik, ami annyira azért nem érdekes mindenki számára, hacsak nem egy Háy-kutató irodalmárnak.

Az anya, bár undorodik az apától, aki amúgy egy decens, jóképű matektanár, azért fekszik le vele, hogy nyaralásra jusson pénz. Mikor volt egy tanárnak annyi pénze, hogy családi nyaralásra fizessen be a tengerre? A rendszerváltás előtt? A buszos keleti blokkbeli kirándulások idején? Azokért nem kellett könyörögni a férjnek, az máson múlott. A rendszerváltás után, amikor a tanárok olyan szegények voltak, mint a templom egere? Miből lett volna egy tanárnak, pénze külföldi nyaralásra, ha még arra sem volt, hogy egy külön szobában aludjon a feleségétől elszeparálva és ne a fürdőkádban? A lány későbbi férje a vidéki(!) építési vállalkozó, szintén nem annyira gazdag, mint amit a lány kinézett belőle. De hogyan tudja akkor függetleníteni magát ettől az embertől? Ha ez egy olyan kisvállalkozás, ahol a tulaj még egy pár tízezres ruhát sem tud a feleségének megvenni, akkor a valóságban a nőnek igenis be kellene szállnia a napi vállalkozási ügyek intézésébe, ahogy arra sok példát tudunk mondani. Ezek a szituációk viszont nem valósak, vagy legfeljebb csak a luxusfeleségek problémái, amiket Háy valamiért a tollhegyére szeretett volna tűzni. Még nyilvánvalóbbá válik mindez, amikor a lány házasságon kívüli szexpartnere a plasztikai sebész lesz, akivel elkészíttette bombanő testét. Miből? Állítólag a milliós költségre az anyja örökségéből van pénze, ám mint kiderül még jóval korábban, az apja két banktól is vett fel óriási hitelt, és mivel ezt nem törlesztette, a tanárember felakasztotta magát. Ekkora adósság után mit hagyhat a nő a lányára? Világos a válasz: itt egy végiggondolatlan, a nagy magyar valóságba beleejtett, de ott nem működő helyzetről van szó. Egy elrontott történetről. Frusztrációk kibeszéléséről egy alibi témában, ami sehogy se tud kapcsolódni a hétköznapi sorsokhoz. Illetve ha csak luxusfeleségek problémái ezek, akkor azt meg nem szabad bevallani, hiszen a szerző a falu problémáinak ábrázolásában nagymester.

szsz180911-2.jpg

Moldvai Kiss Andrea (nő). (Fotó: Ilovszky Béla)

Háy János ebben a novellájában elhagyta a számára biztonságos kisvárosi és falusi társadalmi közeget és a budai (vagy a Budára felköltözött) értelmiségi család életéből próbál meríteni. Ám a vidéki környezet elhagyásával a kontextust is elhagyta. Ami ott vidéken érthető szellemi és lelki nyomorúság, empátiára ingerlő szociohorror, az ebben a közegben üres, sőt fájó és káros, romboló beszéd. Akárha felmennénk egy férfiak megaláztatásait taglaló facebook csoportba és kihallgatnánk miről beszélnek a férfiak. Akkor hallanánk ilyen ostobaságokat. És mivel nincs kontextus, ezért ezek a nőket elítélő, hibáztató mondatok a nézők elé mint bölcs szentenciák hullanak, amit ha akad valakinek erre gusztusa, akár fel is szedegethet, és mehet is vele haza boldogan. A pszichológus szavai éppen nem súrolják az áldozathibáztatást, metakommunikációja pedig kifejezetten nőellenes. De mivel az előadás végén ő mondja ki a nagy szavakat, a végső konklúziót, ezért mindez úgy fest, hogy az alkotók üzenete ez, és a pszichológus a nagy bölcs szerepében az igazságot mondja ki. Imádjuk Háy groteszk, abszurd érveléseit, a tragikomédiáiban kiválóan töltik be a szerepüket. De amikor komolynak szánja őket, csak a hamis erőltetettség sugároz belőlük. Amikor az igazságról, mint olyanról akar filozofálni, valahogy kipereg a kezei közül, szinte azonnal érezzük, ahogy nincs igaza, még akkor sem, ha azt látjuk, hogy annak a monológnak a szerző a központi szerepet szánta. Szerencsére könnyen feltűnhet a nézőnek, hogy mindennek amúgy sincs semmi konzisztenciája, és nem csak a monológnak nincs értelme. Egy rendőr az idegenkezűség bármely nyoma nélkül nem vádol gyilkossággal senkit, alapos gyanú nélkül nem engedélyez bíróság olyat, hogy az orvosi titoktartás ellenére a pszichológusnak ilyen alaposan jelentenie kéne a nő terápiájának minden részletéről. És a végső poén: mi értelme volt, hogy a nő egy évig terápiába járt? A válasz: azért, mert így legalább egy évvel meghosszabbította a gyermekek életében az anyjuk jelenlétét. Ez már önmagában, a darabon belül is teljes ellentmondás. Miközben arról győzköd minket a pszichológus, hogy ezek a nők továbbörökítik a gyerekeikben a férfigyűlöletet, a saját értékét abban látja, hogy ezt a hatást egy évvel sikerült meghosszabbítania. No, itt akad ki az ember agya: miért esett az alkotók választása éppen erre a novellára?

szsz180911-4.jpg

Kovács Krisztián (nyomozó) (Fotó: Ilovszky Béla)

Ha valaki mégiscsak elfelejti, hogy a produkció jelentős része arról szól, hogy a gonosz asszony nem akar kefélni a szegény, szerencsétlen, ártatlan, kihasznált férfival, és megpróbál mégis értelmet keresni a produkcióban, akkor kétség kívül a mérgező anya archetípusát találhatja meg benne. Ám nyilvánvaló, hogy ezt a jelenséget mások már sokszor és sokkal jobban feldolgozták. Akár a Szkéné Színház színpadán is láthatunk kiváló példát erre: a Pintér Béla Társulat A démon gyermekei c. előadása éppen erről a jelenségről beszél. Jamamotó Kovácsné Dr. Faragó Zsuzsa pont az az anyafigura, akire Háy gondolhatott, csak közben Pintér Béla ezerszer finomabban és hitelesebben nyújtja ennek a tragédiának az ábrázolását. Arról pedig, hogy nem megfelelő életkorban traktálja szexuális életének részleteivel az anya a gyereket Znajkai Zsófia Az ölében én c. darabja számol be félelmetesen okosan és hitelesen. Pozitívum még az előadásban az idilli tér a pázsittal, ami kontrasztot képez ezeknek az embereknek a  borzalmas, zárt és kisszerű életével. Hasonlóképpen szép rendezői megoldás az összes brutális vagy intim részlet szimbolikusként történő bemutatása. Mindenképpen finom rendezői érzékre vall a sok apró utalás és jelzés, amit a színészek felmutatnak a játékuk során. Mindez azonban nem ellensúlyozza a szituáció valótlanságát, amitől Kovács Krisztián karakterének jelenléte egyszerűen érthetetlenné válik: ha nincs gyilkosság, és gyanú sincs, akkor mit keres ott egy rendőr, és miért beszélget ezzel a pszichológussal? Ezek után a darabbal és az előadással kapcsolatban is csak a totális értetlenségünknek tudunk hangot adni: mi volt ez, mi volt a mesterterv, mi volt a rendező célja, miért kell ezt így csinálni, miért pont ezt a szöveget kellett választani?

Szólj hozzá

Nézőművészeti Kft. Szkéné Színház