2018. okt 14.

A vihar

írta: Két Lámpás
A vihar

W. S.: A vihar, Budapest Bábszínház, Ország Lili Stúdió, 2018. szeptember 4. 19:00. vihar-plakat.png

Szereplők: Fodor Tamás, Pájer Alma Virág, Hannus Zoltán, Blasek Gyöngyi, Pallai Mara, Spiegl Anna, Ács Norbert, Beratin Gábor, Barna Zsombor, Kemény István, Teszárek Csaba, Pethő Gergő, Tatai Zsolt, Szolár Tibor. Író: William Shakespeare, fordító: Nádasdy Ádám, zeneszerző: Dinyés Dániel, díszlettervező: Cziegler Balázs, jelmeztervező: Kiss Julcsi, bábtervező: Hoffer Károly, DJ: Bolcsó Bálint, rendezte Szikszai Rémusz.  

Ha azt mondjuk egy társaságban, hogy tegnap voltunk a Bábszínházban, és megrázó élményben volt részünk, akkor alighanem derültséget okozunk a környezetünkben, ami persze csak annyit jelent, hogy a többiek nem ismerik a Bábszínház repertoárját, és módfelett kifejező jelmondatát: ,,A báb nem korosztály, hanem műfaj'' – amit valóban nem lehet elégszer hangoztatni a szélesebb nézőközönség számára. A vihar 16+os előadás, felnőtteknek készült, a minket körülvevő világról a felnőtteknek mond sokat, jól kiemelve a két alapvető mozgató szerepét: a hatalmat és a szerelmet. Mit hallottunk (jellemzően) az irodalomtanárunktól Shakespeare Viharáról, mit kell tudni a középiskola szerint róla? Hogy ez a nagy szerző utolsó műve és Prospero (a főszereplő varázsló, Fodor Tamás) eltöri a pálcáját. Pedig ha azt a funkciót töltené be az irodalomóra, amire való lenne, akkor tudnánk, hogy ez egy több szempontból ikonikus mű. Nem véletlen, hogy sok feldolgozása van az amerikai színpadokon, és sok filmadaptáció is készült belőle. Hogy csak két jelentőset említsünk, az egyik Julie Taymor 2010-es filmje, mely az abolicionista és feminista vonalat hangsúlyozta ki a darabban, a másik a kultikus, álomdramaturgiás 1991-ben készült Prospero könyvei, Peter Greenaway rendezésében.

fhd010ttm_ben_whishaw_012.jpg

Ben Whishaw, mint félelmetes Ariel-Hárpia a 2010-es A vihar c. formabontó filmben (rendezte Julie Taymor), korábban Whishaw-t a Parfüm c. film főszereplőjeként láthattuk a mozivásznon.

A Vihar szerepére az amerikai társadalomban jó példa, hogy ebben a polgárok ezer szállal tudnak kötődni a polgári szabadságjogokhoz. Ők, az amerikaiak – többek között – ezt látják bele, ahogy mi a Tótékba a diktatúrához való viszonyunkat. Itt az idő, hogy a magyar polgárok is magukévá tegyék a Vihart, és nem utolsó sorban, hogy a magyarórák is rendeltetésszerűen legyenek használva. Szikszai Rémusz Vihar-rendezése a Bábszínházban már az évad elején kecsegtet azzal, hogy az évad legjobb előadása-díj birtokosa legyen. Ezt a monumentális, dolgainkat elrendező, tisztázó előadást mindenkinek látnia kell!

edv_7535_-795x567-640x480.jpg

Pájer Alma Virág (Miranda) és Fodor Tamás (Prospero) (Fotó: Éder Vera.)

Számvetés. A Vihar több olvasata közül az egyik a rabszolgafelszabadítási mozgalom felől történő értelmezés vagy a kolonializmus problémájának felvetése. De lehet értelmezni a politika professzionalizálódásának jelensége vagy a női vezetőszerep totális törlésének társadalmi jelensége felől is. Szikszai Rémusz egy nem túl gyakori interpretációt választott: azt, hogy mindez, amit A viharban látunk Prospero álma. A kulcsmondat, mely segít felzárkóznunk, ráéreznünk Rémusz Viharához az előadás közepén hangzik el:

Olyan anyagból vagyunk,
mint álmaink; s kis életünket is
álom keretezi.

Ez a jelentőségteljes mondat nemcsak abban segít, hogy megértsük milyen szinten van Prospero ellenségeinek bűne, hanem abban is, hogy megértsük, maga Prospero milyen ember. Prospero, Milánó hercege, átadta a napi politikai és kormányzati feladatokat öccsének, Antoniónak, és maga visszavonult a könyvtárába, hogy ott a magas tudománynak éljen. Antonio viszont nagyon belejött a hatalom gyakorlásába, és összefogva a nápolyi királlyal eltávolította Prosperot három éves lányával, Mirandával együtt, kitette őket egy lakatlan szigetre, hogy ott pusztuljanak. Szikszai víziójában A vihar ezt követő történései a vénséges Prospero lázálmai közvetlenül a halála előtt, ahol feltolulnak benne az ellenségei iránti indulatok, az álomban megbünteti őket, megbocsát nekik, elrendezi élete, lánya dolgait, majd végső álomra hajtja fejét. Nagyon ritka az, amikor egy rendező leírja, hogy mit szeretne színpadra vinni, és azt, amit leírt nekünk, azt meg is tudja valósítani. Általában nem történik meg, hogy a rendező beszámol a koncepcióról, ami a vezérfonala az előadásnak, de amikor megteszi, akkor a leggyakrabban nem látjuk, hogy sikerült volna a tervét megvalósítania a színpadon. Szikszai Rémusznak most maradéktalanul sikerült a megálmodott koncepcióját a Bábszínház színpadára állítania.

Politikum. Mi azon az előadáson voltunk, amit Mécs Imre is megnézett, ami már önmagában átszínezi, a magyar közállapotokra vonatkozóvá teszi az első jelenetet, ami ebben az produkcióban Prospero (Fodor Tamás) beszámolója lánya előtt (Pájer Alma Virág) arról, hogy miként került a szigetre, és ki hibás ezért. Az öreg herceget játszó Fodor Tamás maga is az első szabad parlament országgyűlési képviselője volt, amely foglalatossággal egy ciklus után felhagyott és visszatért a színházba. Pont úgy, ahogy Prospero is felhagyott a napi ügyek irányításával és a végrehajtó hatalmat öccsére, Antoniora, (Ács Norbert) hagyta. Antonio túlságosan profivá vált a hatalomtechnika területén, és magát Prosperot és lányát is sikerült eltávolítania. Ráadásul mindezt eléggé hazaáruló módon, úgy, hogy a hatalmas Nápolyi Királyság vazallusává tette Milánót. A rafinált (XXI. századi?) hatalomtechnikusok kontra bölcs humanista uralkodók ellentéte a darab felütése, de a rendezés ennél sokkal finomabban áll a helyzet felrajzolásához. Búvópatakként jelenik meg az előadás során annak a felvillantása, hogy Prospero sem az individuumok autonómiáját mindenek felett tisztelő személyiség, sőt. Persze, hiszen mindezt Prospero elbeszéléséből (voltaképpen az ő álmából) ismerjük meg, magát jónak, bölcsnek mutatja, cselekedeteit viszont a néző kívülről ítélheti meg. Minden szinten megjelenik a mások leuralásának jelensége, és kiderül, hogy amit szeretünk Prosperoban, hogy rajong a lányáért, az a nápolyi királyra (Beratin Gábor) nem kevésbé igaz, hisz ő hasonlóképpen szereti fiát, Ferdinándot (Barna Zsombor). A jó király és rossz király szembenállás tehát nagyon relatív, és csak első ránézésre tesszük magunkévá a Prospero iránti rajongást, a felszín alatt egy ugyanolyan kegyetlen autokrata lakozik, mint amilyen bármelyik király, akinek erővel kell uralkodnia az országán. Nagyon szeretnénk utálni Prospero ellenségeit, és ez az előadás egy adott pontján zsigerileg meg is adatik nekünk, de végig érezzük annak a keserű ízét, hogy a varázsló csakúgy dróton rángatja bábként az embereket, mint bármelyik középkori despota.

a-vihar-cimu-eloadas-bemutatoja-a-budapest-babszinhazban.jpg

Beratin Gábor (Alonso, a tépelődő nápolyi király) és Teszárek Csaba és Szolár Tibor bábjai. (Fotó: Éder Vera.)

Hatalom, nők, férfiak és még egy kis hatalom. Shakespeare színműve valóban arról is szól, hogy az egyik ember – születési jogon vagy véletlenül – olyan helyzetbe kerül, hogy uralkodik a másikon. Prospero varázstudományát nem gyógyításra vagy jótéteményekre használja, hanem arra, hogy szolgákat szerezzen vele. Ariel a lekötelezettje, Caliban kifejezetten rabszolgája, Mirandát pedig akkor iktatja ki, amikor akarja. Van annak is széles irodalma, hogy az egyetlen nőalak a darabban, Miranda, voltaképpen nem rendelkezik önálló személyiséggel, ezért Shakespeare egy olyan világot mutat be – hogy pontosabban fogalmazzunk, a Shakespeare-fólió későbbi kiadásaitól kezdve a Vihar variánsai – ahol a nő önálló cselekvése duplán törölve van. Egyfelől a nők mindenből ki vannak hagyva, és csak férfiak döntenek a világ sorsáról, másfelől az egyetlen felmutatott nőalak is pontosan olyan, és azt csinálja, amit az apja elvár tőle, azaz végül is nem más, mint az apa által megalkotott álomkép.

A fordító, Nádasdy Ádám az eredeti Shakespeare darabhoz nyúlt vissza, és a nő duplán elnyomott szerepét legalábbis feloldó szöveget adott a kezünkbe. Miranda az, aki az eredeti szöveg szerint, megtanítja Calibant (Hannus Zoltán) beszélni, sőt Szikszai Rémusz rendezésében Miranda (Pájer Alma Virág) rendelkezik egyfajta arisztokratizmussal, hatalmi arroganciával és magabiztossággal, mellyel apja is. Bár Caliban vicces is, de másfelől rémisztően gyilkos agresszivitás sugárzik belőle, Miranda mégsem fél tőle, tudatában van annak, hogy nincs olyan, amitől apja meg ne tudná védeni. Gyönyörű szép motívum és feloldás a macsóságban, hogy Ariel Szikszai Rémusz rendezésében három nőalak (Blasek Gyöngyi, Pallai Mara, Spiegl Anna). Ezzel a sziget lakosságában túlsúlyba kerülnek a nők, és ha ehhez hozzávesszük a két emlegetett karaktert, Caliban anyját, a boszorkányt, és Miranda anyját, a hercegnőt, Szikszai Rémusz rendezése egészen figyelemreméltó egyensúlyt teremtett a nőket ignoráló darabból. Az Arieleket játszó színésznők meg is felelnek ennek kiemelt szerepnek. Tisztán csengő énekhangjuk valódi varázslatot teremt a színpadon, egymással való folyamatos évődésük egyéniséggel ruházza fel Ariel légiesen megfoghatatlan alakját, Prosperohoz való viszonyuk egy-egy tekintetből, gesztusból kiolvashatóvá teszi a varázsló Ariel iránt tanúsított kegyetlen szerelmét. Fájdalmasan szép búcsújuk Prosperotól, főképpen Blasek Gyöngyié, teszik igazán megrendítővé az előadás utolsó perceit.

edv_7602.jpg

Spiegl Anna, Pallai Mara, Blasek Gyöngyi: Ariel, a fából kiszabadított (és újra rabságba vetett) tündér. (Fotó: Éder Vera.)

Ahogy az WS-nél lenni szokott, káprázatosak a tükröződések, és ezt a rendezés nagyon alaposan ki is hangsúlyozza. A király és alantasai viszonya gyönyörű szépen rekonstruálódik a partra vetődött szolgák közötti viszonyban. Trinculo (Tatai Zsolt) és Stephano (Pethő Gergő) megtehetnék, hogy demokráciát hoznak létre a sziget azon sarkában, ahova – nem tudva, hogy uraik is ott vannak – megérkeztek, de ők a tanult tehetetlenség eredményeként beleragadnak azokba a szerepekbe, amik az autokráciában léteznek. Stephanonál van a butykos, és Caliban elvarázsoltatván a hegy levétől szolgájául szegődik. Trinculónak pedig nem marad más szerep ebben a hármasban, mint ami volt, az udvari bolond. Azon túl, hogy hihetetlenül kell Tatai Zsolt, Pethő Gergő és Hannus Zoltán bohóckodása feloldásképpen a tragikus történések után, a rendezés adózik Shakespeare nagyságának oltárán, és egészen hosszú jelenetekben csodálhatjuk ennek a három vásári bohócnak az évődését, lesüllyedve a Globe Színház már kissé kapatos közönségének szintjére, és élvezve a blőd humort, ami szerves része a Shakespeare-i színháznak.

edv_8010_-795x590-640x480.jpg

Tatai Zsolt (Trinculo), Pethő Gergő (Stephano) és Hannus Zoltán (Caliban). (Fotó: Éder Vera.)

Álombéli gyilkosságok. Kell, hogy érezzük, miért gyógyító erejű Prospero számára ez a végső álom. Három gyilkosság is terheli az idegzetünket, és a kimenetele szolgáltat valamilyen feloldást. A legrútabbat Antonio (Ács Norbert) és Sebastian (Kemény István), a hercegi és királyi öccsök követik el a színen, akkor, amikor Prospero vacsorára invitálja a király seregletét. Kell, hogy érezzük milyen borzalmas és visszataszító a főbűnös, Antonio bűne, és a rendezés maradéktalanul át is adja azt az élményt, hogy ennek a két pokolfajzatnak nem járna bocsánat. Nem lőjük le a poént, a nézők érteni fogják, hogyan hozza létre bennünk Szikszai Rémusz a 16+os rettenetet. Nem elfeledkezve a rendezői koncepcióról, hogy itt Prospero álmáról van szó, fontos részlet, amikor a produkció egy pillanatra elhagyja a darab dramaturgiáját, és kilépve a shakespeare-i jelenetek közül, Sebastian elköveti a testvérgyilkosságot. Borzalmas bűnét csak az akadályozza meg, hogy Prospero az időnek is tud parancsolni, és visszaforgatja azt. Ez az oda-vissza dramaturgia is hangsúlyozza Prospero amiatti szenvedését, melyet magában nyilván számtalanszor lejátszott, hogy a saját testvére akarta elveszejteni. A bohócok jelenete is pontosan emiatt a tükröződés miatt szervesül az előadás szövetébe. Amikor Stephano hatalmába keríti Calibant, és le akarja taszítani trónjáról Prosperot, és ahogy Trinculo társadalmi kényszerűségből az új úr szolgájává válik, pont az történik, mint amikor Antonio elűzi Prosperot, és az amúgy jóságos Gonsalo (Teszárek Csaba) az új herceget kénytelen szolgálni.

edv_7826_-795x565-640x480.jpg

Kemény István (Sebastian) és Ács Norbert (Antonio). (Fotó: Éder Vera.)

Szerelem és szexualitás. Az elemzők Caliban karakterét leginkább Prospero elfojtott szexualitásának megnyilvánulásaként értelmezik. Caliban, a szexuális ragadozó, a földhözragadtság, az alantasság, a durvaság szubkultúráját jeleníti meg a prosperoi világban. Ezzel nem teljesen ellentétes Ferdinánd karaktere, inkább egy szinttel följebb található szintetikus mása. Az emberi élet velejárója a szexualitás, és habár ennek vannak durva, ádáz megnyilvánulásai, a nemiség megélése elkerülhetetlen, Prospero ennek csak egy erősen decens módját képes elfogadni. Calibán és Ferdinánd ugyanúgy fát hord, az izmaival szolgálja Prosperot, de Barna Zsombor Ferdinándjában, noha a testi ereje kiveri a szemünket, mindez erősen szubtilisen jelenik csak meg. Ferdinánd uralkodni tud magán, és harmonikus párja a tapasztalatlan Mirandának (Pájer Alma Virág). Ez legjobban a színház jelenetben mutatkozik meg, ahogy minden esetben, amikor az énekeseket alakító Arielek kimondják a gyermekáldás szót, a szerelmesek elpirulnak és kuncogva hajtják le a fejüket. Nádasdy Ádám mutatott rá arra, hogy Prospero próbatételei, melyekkel Ferdinándot vegzálja, azt a célt szolgálják, hogy a fiatal pár kapcsolata tartós legyen, és szerelmük, noha első látásra keletkezett, ne hunyjon ki gyorsan, mint a gyertyaláng. Sajátos feszültséget ad ez a Miranda–Ferdinánd-jeleneteknek a játékban, és világos, hogy végig izgulunk a darab során, hogy már végre mindenféle belső és külső akadályokat leküzdve hadd lehessenek már végre egymáséi a szerelmesek.

edv_7693_-795x530-640x480.jpg

Spiegl Anna, Pallai Mara és Barna Zsombor (Arielek és Ferdinand). (Fotó: Éder Vera.)

Miért éppen bábok? Csak Prospero, az Arielek és Calibán nem kettőződik bábbá a produkció során, mindenki másnak van bábfigurája. Néhányuknak pusztán pont olyan bájosan elnagyolt és karakteres, mint maga a vásári bohócok karakterei: Trinculo csak egy Paprika Jancsi fej egy pálcán, Stephano csak egy hatalmas unikumos üveg egy huszárfejjel. Mint ahogy a hatalom is dróton rángatja az alattvalókat, úgy Prospero vendégei is bábként engedelmeskednek a varázsló parancsainak. Csak Prospero és a sziget mesebeli lényei nem bábok, őket valóságos figuraként jelenítik meg a bábszínészek. Az álomban minden, ami mese, az valóság, és ami valóság, az mese. Nincsenek szellemek, boszorkányok, az ember nem képes parancsolni a viharnak, Prospero nem képes visszaforgatni az idő kerekét. Tisztázza magában az életét, helyre rakja az eseményeket. és megbocsát az ellene felkelőknek. És egyben saját magának is megbocsát, hiszen ő maga is csak egy despotikus uralkodó, el kell engedne élete nagy terhét, az uralkodást. Elengedi Calibant és elengedi Arielt. A bábszínház ennek az álomnak csodálatos, pontos és plasztikus képet ad.

Nagyon örülünk, hogy Rémusznak ez a hely jutott eszébe a Vihar színreviteléhez és a Budapest Bábszínház ennek helyt is adott. Csodálatos alakításokat, csodálatos bábszínészeket, csodálatos bábokat és csodálatos díszletet láttunk.

 

Kedves Tamás, Alma Virág, Zoltán, Gyöngyi, Mara, Anna, Norbert, Gábor, Zsombor, István, Csaba, Gergő, Zsolt, Tibor, William, Ádám, Dániel, Balázs, Julcsi, Károly, Bálint és Rémusz, köszönjük szépen ezt a varázslatot! 

Szólj hozzá

Budapest Bábszínház