2018. nov 11.

A pandák gyönyörű utazása

írta: Két Lámpás
A pandák gyönyörű utazása

Matei Vişniec: A pandák gyönyörű utazása, Mozsár Műhely, 2018. november 8. 19:00

a-pandak-gyonyoru-utazasa-original-118244.jpg

Játsszák: Szorcsik Kriszta, Seress Zoltán. Írta: Matei Vişniec, fordította: Mihály Csaba, rendező: Telihay Péter.

Mit csinálnak a szerelmesek a négy fal közt? Nem, nem szerelmeskednek, hanem szerelmesen viselkednek. Azt hisszük mindenkinek megvan az, amikor látnak egy szerelmes párt, akiknek a világa annyira magába záródik, hogy szinte már szürreális élmény hallani, látni őket. Matei Vişniec abszurd drámája vagy inkább szürreális víziója A pandák gyönyörű utazása a Mozsár Műhelyben valószínűleg a kritikusoknak és a racionális krimi-szerelmeseknek nem fog tetszeni, ellenben a szavak szerelmeseinek igen. Akiben egy pohár bor látványa, amint átszüremlik rajta a lenyugvó nap, kellemes hangulatot okoz, és ezt a hangulatot hosszan ki is akarja élvezni, annak való ez az előadás. És persze annak is, aki örömét leli abban, hogy ,,mondjuk, én ideteszem, te meg most odaállsz; aztán én állok oda, de akkor te meg ideteszed''.

Az előadás adatlapja a Mozsár Műhely oldalán.

Figyelemfelkeltő és izgalmasnak ígérkező azt olvasni, hogy egy reggel a férfi az ágyában egy nővel ébred fel, akiről nem tudja kicsoda, és azt sem tudja hogyan érkezett meg vele ide. Igazi nyomozásszagú történet, és ha még azt is hozzávesszük, hogy a két ember egymásba szeret, és csodálatos kilenc nap elé néz, akkor egy igazi szép történetet ígéri a produkció, amit érdemes megnézni. Persze, ha tudjuk, hogy Vişniec abszurd író, megértjük, hogy itt semmiféle nyomozásról nem lesz szó, sőt alapvetően bármiféle racionális kísérlet a történések felfejtésére kudarcba fog fulladni – mármint nem az abszurd stílus miatt, hanem Vişniec miatt. Marad tehát, ami az ígéret második eleme, egy nagyon szép szerelem kialakulásának története, egy rövidfilm, egy klip egy kezdődő kapcsolatról.

queenslands-best-wineries1.jpg

Mint minden szimbolista elemekkel dolgozó darab esetén, ennek is van több értelmezése, elsőként is kettő, a mágikus realista értelmezés, hogy az, ami történik, az valóban megtörténik, bármilyen abszurd is, és a pszicho-realista értelmezés, hogy az ami történik, abban semmi mágikus nincs, az csak egy elme szüleménye. A legutóbbi feldolgozásban az Ódry Színpadon A pandamedvék története címűben Lestyán Attila és Ballér Bianka huszonkevés évesek játszották, most Szorcsik Kriszta–Seress Zoltán egy negyvenes-ötvenes pár. Teljesen mást jelent ezt a darabot eljátszani ezzel a két korosztállyal. Bár a szöveg nagyon sok szép hasonlatot és szeretetet sugárzó részt tartalmaz, a nagy része furcsa, mintegy légből kapott ötletelés, mintha a beszélgetőtársak nagyon akarnának valami eredetit mondani a párjuknak, annak ellenére, hogy semmi releváns nem jut eszükbe, ezért abszurd kedvességeket találnak ki, amik helyettesítik a valós párbeszédeket. Igen, értjük, hogy ez játék, játék a szavakkal, szép játék a szerelmes szóval, ami örömmel tölti el a hallgatóságot, de nem helyettesíti az igazi drámát, ami nem jelenik meg a darabban. Talán éppen ez a realitáshiány, céltalanság, ami magának a drámának is a fő mondanivalója. 

img_4660kicsi.jpgSzorcsik Kriszta (nő), Seress Zoltán (férfi). (Fotó: szinhaz.org)

Ha fiatalokról szól, akkor azért van ez a tartalmatlanság mert még igaziból nem kezdték el az életet. Értelmiségi lufikat eregetnek, modoros párbeszédeket kezdeményeznek, szóval stílusgyakorlatokat tartanak egy későbbi valódi megélt kapcsolatra gyakorlandó. Két fiatal, akinek voltaképpen sok mindene megvan, lakás, kereset, még feltehetően szakma is, de akik még nem tudják, mit jelent összetartozni. Mondvacsinált a kapcsolatuk, mert még nem élték meg, milyen igazán egymásra utalva lenni, és ennek megélésére a dráma sem ad lehetőséget, mert semmilyen konfliktus nincs benne, ami próbára tenné a kapcsolatot, és megélhetnék a karakterek a formákon túli összetartozást. Erőltetett értelmezéseket adnak az eddigi életük magyarázására, mintegy olvasmányaikból dolgoznak a kapcsolaton.

Teljesen más a darab olvasata ha azt érettebb emberekkel játszatjuk el. Figyeljük meg, hogy a férfiről szól minden, a nő (Szorcsik Kriszta), csak mintegy ,,angyalként'' van jelen vagy katalizálja a folyamatokat. Az a viselkedés, ami egy  húszéves fiútól normális, az egy ötvenestől gyerekes, sőt retardált. Talán éppen ez a kulcsa a drámának. Adott egy értelmiségi (Seress Zoltán), egy zenész, aki nem találja a helyét, fél a külvilágtól, nem képes hosszú távú kapcsolatot építeni, és gyerekkori traumák gyötrik. Elképzeli, hogy van egy lány, aki megérti és az ő szintjén, az ő sajátos világában képes vele együtt létezni.  Ebben a rendezésben (Telihay Péter), nem idegen módon a szövegtől, a nő szerepe egyfajta angyali kísérő, révész, aki átvisz a halálba, de persze nem kell szükségképpen erre gondolni. A szöveg megtalálható itt

img_4554kicsi.jpg

Seress Zoltán (férfi). (Fotó: szinhaz.org)

Nagyon nehéz bármelyik interpretációt koherensen végig vinni, és ez egyáltalán nem a rendezés hibája. A szöveg vegyes minőséget tükröz. Sok helyen, sok jó mondatot hallunk, más helyeken nem igazán ülnek a karakterek szövegei, ezek a helyek ki is zökkenthetik a nézőket és magukat a színészeket is, annyira nem természetesen a hangzásuk. Természetesen indokolható lenne ez azzal, hogy valójában egyetlen ember, a férfi fejében játszódik mindez, és csak az ő általa kitalált mesterkélt mondatok alkotják a párbeszédet. Ebből egy koherens produkció létrehozásához valószínűleg nagyon nagy dramaturgi munkát kellene elvégezni, akár úgy is, mint ahogy Soós Attila szokta tenni, hogy az eredeti szöveget talpáról fejére állítja, alárendelve a jó működésnek, vagy akár úgy mint ahogy Sándor Júlia szokta csinálni, hogy a párbeszédek harmadát teljesen megváltoztatja. Az egy érdekes kérdés, hogy Vişniec lapos, inkoherens szövegét át lehet-e írni olyan színvonalúra, mint Kárpáti Péter Pitbullja, ami szintén egy abszurd, de ütős darab. Ám, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a szöveg gyengesége miatt kissé hosszúra nyúló kilencven perces előadásban számtalan olyan pont van, ahol a két kiváló színész elemében van, és öröm nézni a játékukat.

Sok örömet találhat az előadásban az, aki a szerelmesek párbeszédét szereti és az is, aki szereti a szimbólumokat. Ugyan nem szervesülnek a darabban a Vişniec által felhalmozott szimbolista elemek, de pusztán jelenlétük elégedettséggel töltheti el azokat, akik szeretik az ilyet. Példaként az alma szimbólumát vehetjük, mely többször fel-felbukkan a szövegben. Az almafa egyszerre a nő és a férfi összetartozását és a teremtést is jelképezi, de az elmúlást is, gondoljunk Luther azon szállóigéjére, hogy ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát.

Kedves Alkotók, köszönjük ezt az érdekes előadást!

Szólj hozzá

Mozsár Műhely