2019. már 25.

Macbeth - Örkény

írta: Két Lámpás
Macbeth - Örkény

W.S.: Macbeth, Örkény Színház, Örkény Stúdió, 2019. március 14., 19:30

52035790_624675501305001_199418806896543544_n.jpg

Játsszák: Borsi-Balogh Máté, Fodor Tamás, Pogány Judit, Takács Nóra Diána. A szövegkönyvet Szabó Lőrinc, Szász Károly és Kállay Géza fordításának felhasználásával írta Gáspár Ildikó és Ari-Nagy Barbara. Közreműködik: Horváth Éva, Ölveti Mátyás/Szontagh Márton, díszlet, jelmez: Giliga Ilka, világítás: Bányai Tamás, zenei vezető: Kákonyi Árpád, súgó: Horváth Éva, dramaturg: Ari-Nagy Barbara, a rendező munkatársa: Törő Mona, rendezőasszisztens: Szilágyi Brigitta, plakát: Nagy Gergő. Rendező: Gáspár Ildikó.

Ha a világon valami katasztrófa következményeként csak Shakespeare művek vagy ezek közül is csak a Macbeth maradna meg, akkor is érdemes lenne minden nap színházba járni. A különböző alkotócsapatok ezt a gazdag anyagot olyan sokféleképpen lennének képesek bemutatni, olyan más hangsúlyokat lehet feltételezni, olyan változatos tartalmakat lehet felszínre hozni belőle, hogy az idők végezetéig sem érnénk az interpretációk végére. Éppen ezért butaság azt mondani, hogy ,,hát, mi már láttuk a Macbethet a Szkénében, az nagyon tetszett, most egy ideig nekünk az elég''. Gáspár Ildikó és csapata valami teljesen mást és valami nagyon érdekeset alkotott, és ez nem csak önmagában figyelemreméltó, hanem a színház feladatáról, lehetőségeiről is sokat mond. Nem pusztán arról van szó, hogy itt-ott mást csinálnak, máshogy viselkednek a színészek, hanem hogy ezekkel a kis változtatásokkal akár totálisan más történetként is el lehet mondani ugyanazt a színdarabot. Kell tehát és fontos egyszerre saját jogán értékelni az Örkény stúdiószínpados Macbethjét és igenis összehasonlítani Szikszai Rémusz erős víziójával.

Az előadás adatlapja az Örkény István Színház oldalán.

Gáspár Ildikó Macebetje egy reményt adó, pozitív történet egy zsarnok legyőzéséről, amelyet kulturális (köz)foglalkoztatottak – teremőr néni, gondnok, biztonsági őr, idegenvezető – játszanak el nekünk a Magyar Szent Koronát bemutató vándorkiállításon. Ez a keret egyszerre teszi érthetően naivvá a benne foglalt Macbethet, és biztosít lehetőséget sok helyen az iróniának, humornak. Ezt erősíti a súgó, Horváth Éva bevonása is a játékba, ő és a szövegkönyv az előadás több pontján fontos szerephez jut, például egy gyilkosság egyetlen bizonyítékának eltüntetése során. Ha nem is a magyar koronázási ékszerrel, de egy másik XI. századi fejfedővel, a skót koronával történteket, pontosabban a skót történelem ismert véres szakaszát adják elő a derék, lelkes munkások. A zseniális szereposztás igazolja, hogy színész az, aki mindent el tud játszani. Értelmes-e fontolgatni azt, hogy ez-és-ez a szerep való-e ennek a korú, ilyen alkatú színésznek? Teljesen ostoba szempont lenne. Pogány Judit csodálatosan játssza az öreg teremőr nénin kívül a fáradt királyt, a huszonéves kegyencet, a kiskamaszt, az érett nőt, a kemény harcost egyaránt. Mivel négyen vannak a színészek, 2-2 nő és férfi, 2-2 fiatal és öreg, ezért mindenki játszik sok mindent. És mint okos kisgyerekek a bábszínházban, pontosan értjük ki kicsoda, mikor ki mit mond, mit tesz. Ha nem úgy, mint kisgyerek, ámulva, elvarázsolva, bevonva, akkor vajon hogy lehetne másképpen élvezni a színházat? Csak sajnálni tudjuk, ha ez valakinek nem megy. Nekünk megy. És az élményt ez a négy csodaszínész megadja nekünk. A kellékek hasonló metamorfózison esnek át, mint a színészek, a mobil, a fúrógép, a kötőtű hétköznapi tárgyból egyszer csak jelentőségteljes, szimbolikus tárggyá alakul. Külön érdemes a teremőr néni rádiójára figyelni.

l-macbeth-4.jpg

Fodor Tamás (Banquo) és Pogány Judit (Fleance) (Fotó: Horváth Judit)

Amikor minden néző elhelyezkedett, amit megelőzve mindenki alaposan megtekintette a koronát (ami hű másolata az eredetinek, áttört zománclemez, ahol kell, aranyozott) és nem mentünk túl közel a Londonból hozatott egyedi tárlóhoz, ami miatt megszólalna a riasztó, és meghallgattuk az idegenvezető/narrátor (Takács Nóra Diána) kiselőadását, elkezdődik a mese. A boszorkánylények archaikus szöveget mondanak, ebből olvasható idézet a színlapon. Ari-Nagy Barbara dramaturg és Gáspár Ildikó rendező együtt hozták létre a szövegkönyvet, melyben a vészlények szövegei archaikusak, számunkra és Macbeth számára is nehezen érthetőek, homályosak. Ez és néhány zseblámpa elegendő, hogy másvilági atmoszférával töltsék meg a színpadot minden egyes megjelenésükkor. A sugallatok ismert régi erdélyi ima és ismeretlen kelta varázsszövegek parafrázisa, arany kápolna helyett arany korona:

Én lefekszem én ágyamba,
testi földi koporsómba,
engem álom meg ne csaljon,
gonosz tőlem távol járjon.
Nyits kaput, angyal,
nyújts kezet, Mária,
hogy menjek az Úr színe látogatására!
Én kimennék ajtóm elejibe,
föltekinték napkeletre.
Ott láttam egy szép kicsi kápolnát,
küjjel aranyos, belől irgalmas. 

Boszorkányok szájába adva később így:

Mü lefekszünk mü ágyunkba
Minden testi koporsónkba
Föltekintünk magosságba
Ott látunk egy szép koronát
Kíjjül aranyas
Bejjül fekete
Kígyó szemivel nézi
Gyík ujjával fogja.

Nem lesz ez könnyű menet, lehet, kívülről szent az a skót korona, de belül sötét gondolatok fészke: ismerjük, Macbeth sok rútat elkövet, majd ő maga is elpusztul. Ebben a feldolgozásban Duncan (Pogány Judit) öreg és szerethető király. Hogy a koronát fiának igéri, nem szokásjogot felforgató újítás, hanem a mesebeli öreg király gesztusa. Nem is látjuk Macbethen (Borsi-Balogh Mátén) a megrökönyödést, inkább a figyelmet, és hogy beindul az agya: most már legalább két ember áll az útjában, a király és a fia. Hiszen a boszorkányok a koronát neki ígérték. Ha nem lenne a boszorkányjóslat, nem lenne királygyilkosság sem. Macbeth útja viszonylag egyenes a trónig majd a halálig. Lady Macbeth  (Takács Nóra Diána) rövid úton meggyőzi urát, hogy a királyt meg kell ölni. Nagyon gyorsan eljutunk a kardinális jelenetig, amelyben Macbeth arról értekezik, hogy ebben a pillanatban vesztette el azt a képességét, amely elméje egészségét megőrzi: az álmodást. Borsi-Balogh Máté csodálatosan, pillanatról-pillanatra építi fel a nagymonológot, és értjük meg azonnal, hogy nincs mit várnunk ettől a Macbethtől: ami ezután fog történni az egy közveszélyes pszichopata szükségszerű tombolása lesz.

343015_1024_macbeth_pr_horvathjudit_net_0267.jpg

Takács Nóra Diána (Lady Macbeth) és Borsi-Balogh Máté (Macbeth) (Fotó: Horváth Judit)

Shakespeare maga is invitál minket a szünetre, és a Banquo elleni orgyilkosság után mehetünk is a szabad levegőre. Nem is sejtve, hogy ilymódon a szünet maga is része lesz az előadásnak, hiszen a bál, Macbeth első nyilvános tébolyának helye, a mi körünkben zajlik majd le. A pogácsamajszolás és gyömbérszürcsölés közepette válik a néző számára nyilvánvalóvá a Lady és az új király bensőséges kapcsolata: ők már az előtérben, gordonkaszó mellett, dalra fakadnak. Amikor mi láttuk az előadást, Ascher Tamás is jelen volt és jóízűt nevetett az operettrészleten. Hát, persze, az 1993-as Mohácsi János rendezés, a legendás Csárdáskirálynő, ugyanúgy kaposvári produktum volt, mint az ő korai nagy rendezései is. Fodor Tamás együgyű szellemként sokkal erősebb jelenlétet ad Banquonak, mint életében. Jó a stúdiószínpad, mert nem több, mint 1-2 méterről látjuk, hogy Fodor Tamás mit művel a szemével, testtartásával, néha csak a pupillájával. Szellemként vagy hallgató, figyelő Lenoxként  – egy jelenetben mindenki Lenox: Lenoxok hada – a gesztusaival reagál a kimondott szóra. Csodálatos dolog, ha testközelből látunk színészt a partnerére reagálni.

A koncepciózusan naiv beállításnak köszönhető, hogy ez a Malcolm, a trónörökös, (Takács Nóra Diána) jó ember. Pogány Judit Macduffja férfiasan, lovaghoz méltóan viseli teljes családja elvesztését és Takács Nóra Diána Malcolmja egyenrangú félként, erősségként fogadja, hogy Macduff mellé áll. Tényleg elhisszük, hogy Malcolm jó király lesz. Mármint értjük és átéljük a koncepciót, bár ha ez az előadás valóban a jelen politikai történéseire rezonál, akkor azért a koncepción túl már nem tudjuk maradéktalanul magunkénak érezni a primer naivitást. Valami Skócia népében eltörött akkor, amikor Macbeth hatalomra jutott és évek hosszú során át zsarnokoskodott. A skót társadalom ezen morális megtörése és kiábrándulása Szikszai Rémusz rendezésében zsigerileg érezhető. Ebben a rendezésben csak a jó király iránti naiv vágyakozás kontrasztjaként ismerjük fel a mi jelenkori társadalmunk politikaérzékelését. Nem meglepő ez! Szikszai Rémusz egy interjúban kifejti, hogy a rendezésével valóban ki szerette volna fejezni a rossz eljövetelének őszinte felismerését, beismerését, amit ő érez ma.

45228_thumb.jpg

Takács Nóra Diána (boszorkány), Pogány Judit (boszorkány), Borsi-Balogh Máté (Macbeth) (Fotó: Horváth Judit)

Malcolmmal és céljával boldogan azonosulunk. Boldogan fütyülünk a gonosz Macbeth ellenében, visszük az ágakat és leszünk magunk a birnami erdő. Ez a Macbeth teljesen elvesztette a valóságérzékelését. Nem rázza meg túlságosan a Lady halála, inkább teherként éli meg az elvesztését. Semmit sem ért az egészből. Be kell vallani férfiasan, hogy a boszorkánylények archaizáló (talán nem is létező szavakat tartalmazó) szövege csak töredékesen érthető a mai néző számára. Ugyanúgy nézünk néha bárgyúan, ahogy Macbeth, aki abból, hogy most neki vége van semmit sem ért. Olyan gyorsan éri a halál, hogy mire megérthetné, hogy vesztett, már fel is négyelik. Talán ez a legszomorúbb számunkra, akik Malcolmmal azonosulunk: ez az ember egyáltalán nem érti, miért lehetetlen dolog az, amit csinál, és egy másodpercig sem szenvedett azért, amit okozott. Ennek ellenére mi boldogan fújjuk a fütyülőt és adjuk át magunkat a reménynek, ha csak addig is, amíg tapsolunk és ünnepeljük ezt a kiváló előadást.

Kedves Máté, Tamás, Judit, Nóra Diána, Ildikó, Barbara, Éva, Mátyás, Márton, Ilka, Tamás, Árpád, Mona, Brigitta és Gergő, nagyon köszönjük ezt a csodálatos és emlékezetes előadást!

Szólj hozzá

Örkény Színház