2019. ápr 18.

Sacra Hungarica

írta: Két Lámpás
Sacra Hungarica

Sacra Hungarica, Stúdió K, 2019. április 18., 19:30

57154358_866337093708732_2671683444404125696_o.jpg

Játsszák: Homonnai Katalin, Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Nyakó Júlia, Pallagi Melitta, Sipos György, Spilák Lajos. Dramaturg: Gyarmati Kata, zene: Antal Attila, fény: Berta Ninett, asszisztens: Rémi Katinka, Vajdai Veronika, rendező: Urbán András.

Urbán András beleszagolt a hazai társadalom jelenlegi ájerébe, és áporodott föld szagát, borszagot, mocskos, zsíros konyhaszagot és emberi izzadtság szagát szagolta ki belőle. Mindezt giccses keresztény nemzeti szóvirágokkal körbe ültetve, ami mögött masszív ember- és világgyűlölet található. És igaza van. Csak merjen valaki beletekinteni egy híroldal facebook-oldalán megosztott hírének kommentjei közé. Mondjuk egy olyan hír alatt, hogy a neves rendező itt és itt rendez. Máris megkapja, hogy az illető kommunista, zsidó, migráns, homoszexuális, keresztényüldöző, sorosista, nemzetgyalázó, mocskos liberális áruló. A félelmetes, hogy ez nem az internet legalja, hanem éppen fordítva. Épp ők a jelenlegi rezsim legnagyobb támogatói. Hát, ebbe a világba tekintett bele a vajdasági rendező, és ezt a világot mutatja meg nekünk leplezetlenül a Stúdió K színpadán. Katartikus a színészek számára, húsba vágó a nézők számára, és rendkívül őszinte közös élmény mindannyiunknak.

Az előadás adatlapja a Stúdió K oldalán.

Angyali üdvözlet és Sacra Hungarica, címek, amik erős gesztusok a színház részéről. Az állam nemzeti és keresztény alkotásokat vár a színházaktól a támogatásért cserébe. Hát, ezek azok. Claudel katolikus szerző színműve már sejttette a Stúdió K válaszát a ,,Kovácsné Dr. Szabó Aranka'' típusú osztályvezetőhelyettes asszonyok által óhajtott kulturális változásra, most a szent magyar anyaföldet szentként tisztelő szentségimádás még jobban és még primerebben lefesti azt a valóságot, amelyet az osztályvezetőhelyettes asszonyok, megbízott iskola- és színházigazgatók, és hasonló, az irodaasztal mellől pozícióba került apparatcsikok a kultúra helyére álmodtak meg, illetve ami lesz belőle, ha valóban valaki megvalósítja. Az előadás két egymásba észrevétlenül átúsztatott részből áll. A színpadon megformált független társulat nyilvános önkritikát gyakorol, hogy korábban liberális behatás alatt élte életét, majd ennek mibenlétét, mintegy vallomásszerűen, nagyon részletesen kifejti. Ám itt nem áll meg a verbális áradat. A társulat tagjai ugyanis teljesen magukévá teszik az állampárti facebook-kommentelők álláspontjait és vadabbnál vadabb, mégis mindennap hallható gyűlölködés formájában tárják ki előttünk a szívüket. Nem menekül itt senki! Se mongol, se kínai, se osztrák, zsidó vagy olasz vagy német. Mindenkit gyűlölünk. A kommentfolyamból azonban a rosszabbik énünk sem marad ki. Utál itt mindenki mindenkit. Nem csak vidéki a városit, de a városi liberális értelmiség is primitív szidalomáriát ereszt rá a vidékiekre. Kik ezek az emberek? Honnan ez a sok gyűlölködő szöveg? Jó lenne, ha az említett fb-kommentelők látnák ezt az előadást, és magukra ismernének. Ja, hogy ők nem járnak színházba...

57155606_866336970375411_4644151251016089600_o.jpgPallagi Melitta, Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Nyakó Júlia. (Fotó: Toldy Miklós)

Természetesen – független színházi embereket látunk a színpadon – a színházzal kapcsolatos álláspontokat is hallhatjuk. Ne kacsintgasson a színház! Mondanak valamit a színpadon, említenek egy szót, egy foglalkozást (mondjuk, gázszerelő), a nézők meg nevetnek. Megtörtént az összekacsintás, de nem több, a dolog ezzel le van tudva, mindenki megtett mindent, amit tudott, tehát nem történik semmi. No, itt nincs összekacsintás, vagy ha igen, akkor az egész előadás egy nagy-nagy összekacsintás.

Rejteget néhány jól irányzott belső poént is az előadás. Hogy mért van Homonnai Katalin piros dzsekiben és milyen betegséggel álmodik Pallagi Melitta, azt házi feladat megfejteni. Aki nem boldogul vele, nézze meg az Angyali üdvözletet! Megéri!

Valamikor el kell érkeznie annak a pontnak, amikor az a kognitív disszonancia, ami a véleménymondók álláspontjait jellemzi, felfedi a produkcióik mögötti valódi szellemi és kulturális színvonalat. A tökéletes ellentmondásosság jellemzi a megformált karaktereket. A szentről és a méltóról beszélnek miközben mindenkit gyűlölnek és mindenkit mocskosnak gondolnak. Szellemi felsőbbrendűségről szónokolnak, de a gondolkodást tökéletesen kizárnák. Rendről beszélnek, de a gondolataik a tökéletes káoszt tükrözik, mindent igaznak vélnek és mindennek az ellenkezőjét is. A jól kigondoltnak tűnő esztrád előadás végül ételben való tapicskolássá, a könnyűzenei performanssz a Csárdáskirálynő és analogonjainak artikulálatlan üvöltésévé fajul.

Megérkeztünk, hát ez van. Meddig? 

57090148_866336947042080_3290610836170604544_o.jpg

Homonnai Katalin, Pallagi Melitta, Sipos György, Lovas Dániel, Spilák Lajos, Nagypál Gábor, Nyakó Júlia. (Fotó: Toldy Miklós)

Az előadás kétség kívül feszültségoldó a színészek számára, de nem feszültségfeloldó a nézőben. Megkapjuk, ami körülvesz, de nincs feloldás. Összevetve a Rettegés és ínséggel, ott is van antifa őrjöngés, de annak át tudjuk adni magunkat. Skinhead örjöngésnek annyira nem: attól inkább félünk. Az első látásra kézenfekvő összevetés a Stúdió K (k1) és a k2 Színház (k1) közös produkciójával nem alkalmas az előadás elemzésére. Brecht tanít, Urbán András rendezése szembesít és felkorbácsolja a kedélyeket. És persze gesztust tesz: ha ti úgy, akkor mi is úgy. Amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten. Megmutatjuk élő egyenesben, hogy az a világ, ami a titeket éltetők kommentjeiből kirajzolódik, milyen. Ha ezt akarjátok, akkor megkapjátok. (Az ismert Hofi-féle szövegben: székely viccet akartok, akkor mondok nektek székely viccet, de abban nem lesz köszönet.)

Az előadás utolsó, őrjöngésben kiteljesedő, operettszekciója a szaglásunkat is megtámadja. A paradicsomszósz húsgombóccal megteszi a hatását. Röpül mindenfelé, szagot és mocskot hagyva maga után.  Hát, mert ez van, és ami itt zajlik, az ezzel jár. Hazafelé még mindig a mócsingokat szedegetjük a hajunkból. A bőrünkre tapad a konzervkaja. Még most, 2 óra múlva is, az orrunkban érezzük. Nem úszhatjuk meg a bemocskolódást. Csak lenne már vége ennek a mindent átható bűzhödt áradatnak!

Kedves Katalin, Dániel, Gábor, Júlia, Melitta, György, Lajos,  Kata, Attila, Ninett, Katinka, Veronika és András, köszönjük ezt az érdekes, felzaklató, hatalmas élményt maga utána hagyó estét!

Szólj hozzá

Nagypál Gábor Stúdió K