A Budapesti Anarchista Színház legújabb bemutatója, a Harmadik utas – Alien:operett ravasz dramaturgiai csapdát állít. A cím pimasz kognitív disszonanciát kelt: a decens, kispolgári műfaj (operett) és a sci-fi horror kánonjának (Alien) keresztezése a Három Holló független terében önmagában is egyfajta intellektuális provokáció. Ifj. Sebő Ferenc rendezése azonban nem elégszik meg a címből adódó felszíni gegekkel: a produkció egy sokkal valóságosabb, földhözragadtabb horror, a független színházi létforma hízelgő-bántalmazó elemzésévé válik.

Aki ismeri a társulat munkásságát, az tudja: az "anarchista" jelző nem a céltalan rombolást, hanem a konvenciók módszeres lebontását jelenti. Ifj. Sebő Ferenc és csapata következetesen építi azt a munkásságot, amelyre éppen a kiszámíthatatlanság a legjellemzőbb. A közmondás, miszerint "egyet láttál, mindet láttál", náluk a visszájára fordul. Képesek egyszerre tematizálni a szexualitás felszabadító eufóriáját (lásd: Többszörös orgazmus), miközben morális érzékenységgel nyúlnak annak sötét oldalához, a visszaélésekhez (mint az Anonim szerelmesekben). Ez a bátor kettősség – a "sikamlós" témák és a mély társadalomkritika egyedi ötvözete – itt is működik. Az előadás magabiztosan egyensúlyoz a trash-kultúra és a szakmai önreflexió vékony jegén.

Salamon Eszter, Horváth András, Paizs Miklós, Miklós Franciska (Fotó: Havas Eszter)

A cselekményre kettős optikával érdemes ránézni, hogy kellő részletességgel táruljon elénk a teljes kép. Az egyik réteg egy független színházi társulat belső dinamikája, amely egy új produkció létrehozása érdekében küszködik. Ez a vonal ad teret a független szcéna kíméletlen paródiájának: a pénztelenség, a pályázati kényszerek és a belső hatalmi játszmák valósága ez. A másik réteg a címadó thriller: a csapatba beférkőzik egy idegen, egy kívülálló, aki fekete ruhájával, éneklő, a többiekétől idegen beszédmódjával és viselkedésével jelzi: nagyon nem közülük való. Ő a katalizátor, aki – a klasszikus horror narratívát követve – előbb a társulat tagjainak bizalmába férkőzik, hogy aztán szimbolikusan vagy valóságosan lemészárolja őket. 

Ez a két dramaturgiai szál nem marad pusztán jelzés értékű, a konfliktusok kiváló színészi játékokban csúcsosodnak ki. Spilák Klára a független színházi doyen archetípusát hozza: azt a vezetőt, aki a művészi önmegvalósítás Kharübdisze és a pénzszerzésre irányuló ügyeskedés Szküllája között próbálja meg átnavigálni a társulat hajóját. Lecture performance-ából ismerjük meg a magyar független társulatok finanszírozásának történetét a 90-es évektől napjainkig. Horváth András a rendezőt játssza: egyszerre a Zöld szofiból ismert, esendő svihák kisember és a megalkuvást nem tűrő Mester, aki persze közben mindig belemegy a leglealjasítóbb szakmai kompromisszumokba is. Paizs Miklós, az anarchisták koronázatlan sztárszínésze, és Horváth András komikus összjátéka önmagában is stabil alapokra helyezi az estét. Velük szemben áll Miklós Franciska naivája, aki a szó szoros értelmében az emberi és színészi méltóságért, valamint a női egyenjogúságért küzd a szexuális predátor rendezővel és a belső hierarchiával szemben.

Paizs Miklós, Spilák Klára, Horváth András,  Miklós Franciska, Salamon Eszter (Fotó: Havas Eszter)

A dramaturgia epicentrumában mégis Salamon Eszter karaktere áll. Ő testesíti meg a darab valódi xenomorfját: a külső befektetőt, a rideg, profitorientált "Céget", amely az eredeti Alien-filmekben is a háttérben mozog, amely karakter mindkét történetben szó szerint gyilkos. Csodálatos hangja új minőséget hoz az anarchisták eddigi munkáiba, miközben esetlen, "laikus" színpadi jelenléte tökéletesen rímel a kívülálló, a társulati kémiát autisztikus (vagy épp mesterségesen intelligens) hidegséggel figyelő idegen figurájára. Yutani és a xenomorf ebben a világban ugyanaz. És hogy mitől operett? Bartók György zenei konzulens munkája elengedhetetlen. A zenei betétek nem csupán illusztrálnak, hanem ellenpontoznak, ironizálnak, vagy éppen felerősítik a thriller-vonal feszültségét.

Az Alien: Earth sorozat aktualitása adja az apropót, de a produkció ennél többet akar: a fan service (Ash beszélő feje, vagy a Ripley által végül "fülön csípett" alien) jól adagolt, a várakozásokat a végére tartogató tisztelgés, de a valódi tét a függetlenek túlélése. Ilyen szempontból azok is jól szórakoznak az előadáson, akik nap-mint-nap megtapasztalják a független művészi lét ódiumait és azok is, akik még időznének egy kicsit a csipogó-karatyoló hangú gépek, ill. fájdalmasan szűk belső terek jellemezte Alien lore-ban.

Salamon Eszter (Fotó: Havas Eszter)

Bár a Harmadik utas ambíciója érezhetően túlmutat a puszta zsánerparódián, a produkció végül mégis az intelligensen felépített, önironikus meta-horrorként a leghatásosabb. Ahol a nagyívű politikafilozófiai rétegek esetleg elvékonyodnak, ott a független lét valóságára adott hiteles reflexiók és a kiváló komikus kiszólások és időzítés veszi át a főszerepet. Ajánlott mindazoknak, akik értik a xenomorf-mitológiát, és azoknak is, akik pontosan tudják, milyen érzés fél évi pályázati pénzt egész évre kihúzni.

♥

Kedves Franciska, Eszter, Miklós, Klára, András, Gyö, Ágnes, Virág Natália, Barna, Petra, Eszter és Feri, köszönjük ezt a szórakoztató, elgondolkodtató estét!