SÚLYTALANSÁG, avagy Az életben mindig szükség van hőstettekre - monodráma két hangra, SZFE, 2025. december 6., 15:00

Játsszák: Bangó Ernest és Csikós Máté, Viktor Pelevin Omon Ré című regénye alapján írta: Csernai Mihály és Szécsi Bence, dramaturg: Csernai Mihály, zene, sound design: Molnár András, fény: Gloviczki Bernát, rendezőasszisztens: Papp Krisztina, rendező: Szécsi Bence

Viktor Pelevin 1992-ben megjelent első regényét, az Omon Ré-t választotta legújabb rendezéséhez Szécsi Bence. Csernai Mihállyal jelentősen átalakították a forrásművet. Feszesebbre húzták, a csapongóbb, szervetlenül illeszkedő részek kikerültek, így a kulcsmotívumok közelebb kerültek egymáshoz, hangsúlyosabbá válhattak. A legjelentősebb változtatás a mű végének lecsapása, így egészen más hangulati minőség jöhetett létre, mint amilyen nyomot a prózai mű zárlata hagy az olvasóban. Okos dramaturgiai döntés ez, sokkal jobban szolgálja a drámaiságot, mint Pelevin utolsó csavarja.

Viktor Pelevin: Omon Ré, József Attila Kör, 2001 és Helikon Kiadó, 2018, fordította: Bratka László

A történet az űrverseny idején játszódik a Szovjetunióban. Omon álmodozó figuráját Bangó Ernest és Csikós Máté együtt teremtik meg, a belső monológokra épülő szöveg a szerephasítással dinamizálódik, sokkal feszültebbé tud válni. Keserű felnövéstörténetté váló sztori egyre abszurdabb fordulatokat vesz, és ezekhez a fordulatokat hozó új karaktereket is a két színész formálja meg. Omon életének meghatározó szereplői hol csak egy nagyon karakteres felvillanásra jelennek meg, mint az apa vagy a köszöntő beszédet mondó katonai oktató alakja, vagy hangsúlyos szereplői lesznek a történetnek. Mityok, a barát és Urcsagin ezredes a két legfontosabb szereplő Omon rövidre szabott életében.

A kivégzésünk... kiképzésünk egyébként hosszú volt és nagyon fárasztó.

Nagyon sok szép pillanata van az előadásnak, Omon és Mityok gyerekkori szerepjátéka húz be minket a történetbe, az Ivan Popagyjáról szóló tanmese önálló jelenetként is megállja a helyét, a finálé pedig elhoz valamiféle katarzist is. Ez nem is olyan magától értetődő. Mostanában mintha egyre nagyobb gondot okozna az alkotóknak az előadások lezárása, mintha képtelenek lennének elengedni az alkotásokat, nyúlnak, mint a rétestészta, és teljesen motiválatlan, hogy hol is lesznek végül elvágva. Szécsi Bence fináléja precízen komponált jelenet, ami tetőpontot tud képezni. Mikor lemegy a fény, akkor vesszük észre, hogy legalább fél órája nem vettünk levegőt.

„Igazad volt, Mityok, a súlytalanság jelenti az igazi szabadságot!”

Rengeteg apró rendezői ötletből áll össze ez a teljesség-élmény. Kezdve a nagyon jól kitalált, variábilis díszlettel, folytatva a falakat borító krétarajzokkal, a piros papírrepülők használatával és Gloviczki Bernát fényeivel. Nagyon fontos szereplője az előadásnak Molnár András, aki megteremti ennek az előadásnak a hangzósságát. Neki köszönhető, hogy az SZFE jellegtelen kisterme egyszer csak valóban a hideg, félelmetesen üres, mégis delejesen vonzó űr végtelenjévé válik.

Ez az előadás végre segített megérteni, hogy mi is hiányzik nekünk nagyon sokszor a színházból mostanában. Nem egy nagy találmány, de mintha az önkifejezés mámorában elfelejtődött vagy jóval hátrébb sorolódott volna, mint szempont. Ne a színpadon lévőknek legyen katartikus az este, hanem nekünk, a nézőknek! Most ez megadatott. Szomorúak vagyunk, dühösek vagyunk, gondban vagyunk és nagyon boldogok, hogy ez történik velünk. A Súlytalanság úgy beszél az alkotók rossz közérzetéről a társadalomban, hogy közben kapunk egy épkézláb történetet, egy nagyon nívós szöveget, egy átélhető drámát. Nem maradunk kívülállók, és ezért nagyon hálásak vagyunk.

-Mit mondtál?

-Azt, hogy nem. És ha nem fejezi be, akkor elfordítom a rakétát, és belerepülünk a Napba, és baszhatják az automatikájukat.

Ez a történet számunkra arról szól hogyan rabolja el egy már teljesen elhülyült, gerontokrata elit a fiatalok álmait, sőt az életét. Kérdés, hogy valóban csak teátrális gesztusok és felszabadító fricskák állnak-e rendelkezésre az egyet nem értés kifejezésére vagy van hathatósabb módja is a lázadásnak? Persze minden egyezés a mi valóságunkkal csakis a véletlen műve lehet.

♥

Kedves Ernest, Máté, Mihály, András, Bernát, Krisztina és Bence, köszönjük, az évad egyik legjobb előadását kaptuk tőletek!