Deres Péter-Kemény Henrik-Nizsai Dániel: A bábjátékos, KULT7 Erzsébetváros, 2026. január 29., 19:00

Kemény Henrik 101. születésnapja alkalmából Erzsébetváros a héten bábfesztivált rendez: kiállítással emlékezik meg a fesztivál névadójáról, és számos előadást hoz el kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az eseményhez egy bábtervezői pályázat is csatlakozott, ennek vasárnap lesz az eredményhirdetése. A nyitóelőadás Nizsai Dániel dokumentarista vásári bábjátéka volt, mi ezt választottuk a kínálatból.

Kifejezetten izgalmas vonulata az utóbbi évek monodrámáinak a XX. század kultúraformáló egyéniségeit megidéző alkotások sora. Az önéletírásokból, naplókból, levelekből és interjúkból összeállított dokumentumszínházi formák nemcsak egy-egy kivételes személyiségnek állítanak méltó emléket, hanem segítségükkel a korszak egyes szegmenseiről is mélyebb tudást szerezhetünk. Nem véletlen, hogy A bábjátékost nézve eszünkbe jutott a Királyhegyi Pálról készült Első kétszáz évem, a Janikovszky Éva-naplókból írt Kizárólag az utókor számára vagy a Török Sophie, a második. Nizsai Dániel ezt a formát ötvözte bravúrosan az egyszemélyes bábjátékkal, amivel egy másik, markáns trendhez is kapcsolódik.

A báboknak nem kell gázsit fizetni

A történet a nagyapa, Korngut Salamon, valamint az apa, Korngut, majd Kemény Henrik alakjainak szeretetteljes megidézésével kezdődik. A bábok és a bábjáték iránti rajongás egybemosódik a korán elvesztett apafigurák emlékének megőrzésére irányuló vággyal, ettől az előadást végig belengi a melankólia és a nosztalgia. Az archív családi fotók bábbá tételével ez az érzés csak tovább erősödik. A díszlet – egy hatalmas fiókos szekrény, amely egyben a népligeti bábjátékos bódét is megszemélyesíti – szintén abba az elmúlt varázsvilágba vezet vissza, ahol Kemény Henrik felnőtt, és ahol a népligeti Mutatványos Tér 1953-as felszámolásáig szórakoztatta Budapest népét. Nizsai Dániel nagyon finom, minimalista eszközökkel képes érzékeltetni az idő múlását, a fenyegetettséget és a veszteségeket. A bódé feliratainak szinte észrevétlen változása, a pár taktusos zenei aláfestések, valamint a Vitéz László-univerzum egy-egy új bábjának megjelenése pontos korjelölőkként működnek. Igazi dramaturgiai mestermunka, hogy erre az asszociációs hálóra építi rá Deres Péter és Nizsai Dániel a drámát, kiküszöbölve ezzel a hosszas történelmi leckék kizökkentő hatását.

A történeti időrend nemcsak a mutatványos kultúra korokon átívelő recepcióját, hanem a populáris kultúrában betöltött szerepének változását is feltárja előttünk. A néhány száz embert ideológiamentesen szórakoztató vásári mulatságok világától eljutunk a politikai viharok közepette ideológiai eszközzé váló bábjátékig, majd a poros hangzású „népművészet” kategóriájába sorolásig. Ám, az előadás érzékenyen jelzi a világ kinyílását is: a média megjelenését, a nemzetközi kulturális csereprogramok elindulását, amelyek Kemény Henrik művészetét több kontinensre juttatták el. Mindezek ellenére világosan kirajzolódik, hogy Kemény Henrik lélekben mindvégig a nagytata bábos bódéjában maradt, és számára a valódi, komfortos kulturális közeg mindig is az egyszerű emberek népligeti szórakoztatása volt.

Itt nem szabad énekelni

Bár a főszereplő mindvégig Vitéz László és a kesztyűbáb, az előadásban számos bábtechnikai megoldás is megjelenik. Látunk ujjbábot, tárgyjátékot, és különösen szépek az árnyjátékos megoldások. Az is megadatott a közönségnek, hogy egy rövid, ám rendkívül kifejező részlet erejéig részese lehessen a Vitéz László-előadásoknak. Újra megélhettük, hogy gyerekké válva kiabálhassuk: „vigyázz, jön!”, és segíthessünk Vitéz Lászlónak kibabrálni a hatalommal. Felszabadító, csodálatos pillanat. Nagyon szerettük az előadás zárlatát. A mozgató, Kemény Henrik halála után – ez a lírai jelenet is megérne egy misét – a két, kutya-macska barátságban élő báb, Vitéz László és Cuclifej útnak indul. A Kossuth-díjon civakodó kesztyűbábok élete nem ér véget: újabb kalandokra indulnak, mi legutóbb Barna Zsombor vásári bábjátékában találkoztunk velük.

♥

Kedves Dániel, köszönjük ezt a csodálatos előadást, és, hogy újra gyerekek lehettünk!