Lázár Ervin: Berzsián és Dideki, Budapest Bábszínház, 2026. április 5., 15:00

Játsszák: Pethő Gergő, Hannus Zoltán, Pallai Mara, Teszárek Csaba, Tatai Zsolt, Pájer Alma Virág, Kemény István, Rusz Judit, bábszínpadi adaptáció: Gimesi Dóra, zeneszerző: Rozs Tamás, látványtervező: Fekete Anna, fénytervező: Szondi György, rendezőasszisztens: Aradi Regina Anna, rendező: Veres András

A Budapest Bábszínház idei utolsó bemutatója Lázár Ervin Berzsián és Dideki című meseregényéből készült. Gimesi Dóra a hét fejezet motívumaiból egy jól követhető, szép ívet bejáró történetet hozott létre. A Budapest Bábszínház jól egyensúlyoz a kortárs mesék és a klasszikusok bemutatása között. Lázár Ervin életműve valahová a kettő közé esik, az 1979-ben megjelent kötet ma már a ritkábban olvasott mesék közé tartozik. Missziónak is tekinthető tehát, hogy a gyerekirodalomba belenövő legújabb generáció is megismerkedjen Lázár Ervin mesevilágával, és hogy a Bábszínházba kísérőként érkező szülők, nagyszülők is újra kedvet kapjanak ezekhez a történetekhez. Kérdéses, hogy a 6+ életkori besorolás megfelelő-e; lehet, hogy egy kicsit feljebb kellene vinni a korhatárt. Amíg az általános iskolákban közös olvasmány volt, inkább a harmadik-negyedik évfolyam számára választották a tanítók Lázár Ervin történeteit. Veres András személyében olyan rendező érkezett a Bábszínházba, aki már számos Lázár Ervin-mesét állított színpadra, beleértve a Berzsián és Didekit is.

Az egyik nagy erőssége ennek az előadásnak a szereposztás. A két címszereplőt mintha az őket játszókról mintázták volna, és nem fordítva. Pájer Alma Virág tündérlénye Dideki karakterében, játékossága pedig Ribizliként mutatkozik meg. A kötet mottójával ő nyitja az előadást, és minden jelenetben megjelenik vigyázó őrtündérként, míg el nem érkezik az ő ideje. Pájer Alma Virág jó viszonyt ápol Lázár Ervin karaktereivel: a Szegény Dzsoni és Árnikából készített monodrámája sokáig szerepelt a Bábszínház műsorán, és néha még most is elcsíphető más helyszíneken. Pethő Gergő a Mindenki legyen kufli! című előadásban egy Berzsiánhoz nagyon hasonló figurát játszik, Felhő Ferenc akár előtanulmánynak is tekinthető ehhez a szerephez. Az előadás utolsó harmadában, amikor Berzsián megvakul a belé áramló sötétségtől, vakon kell játszania. Ott mozgató és báb csodálatos szimbiózisának lehetünk tanúi. Mintha megfordulnának a szerepek: a báb lesz a szeme a játszónak, igazán megható, ahogy a kétségbeesett Pethő Gergő kapaszkodik a bábjába. A külső vakság és a belső tisztánlátás toposza valóban megelevenedik ebben a szépséges játékban.

Fotó: Piti Marcell

Érdekes ellen-szereposztásbeli döntés viszont Áttentő Redáz karakterének Tatai Zsoltra osztása. Bevalljuk, mi erre voltunk a leginkább kíváncsiak. Míg Dideki segítő-vigyázó karakterként tűnik föl minden jelenetben, Áttentő Redáz ártó szándékai az egész előadást végigkísérik. A megfagyott arc, a kaján, gonoszkodó mosolyok, a báb és a bábos settenkedő, leselkedő, sompolygó jelenléte képes baljóslatúvá tenni a színes, bumfordi városi világot, ahol Berzsián és barátai, Sróf mester (Hannus Zoltán), Violin (Teszárek Csaba) és Zsebenci Klopédia (Pallai Mara) élik az életüket, küzdenek barátságért, alkotásért, egy-egy kellemes délutánért a Hörpentőben, Vinkóczi Lőrénc (Kemény István) szörpentőjében. Kifejezetten félelmetes, ahogy a kedves városlakók lincselő csőcselékké válnak a félelemtől (Kemény István és Rusz Judit remek alakításaiban). Áttentő Redáz egyszerre tudja megjeleníteni Berzsián sötét oldalát, és archetipikus ellenpontja lenni a fényt, az életet megjelenítő Dideki–Ribizli párosnak. Figurája összekapcsolja a mese mitikus elemeit és a lélektani magyarázatokat. Ebben nem kis szerepe van Fekete Anna bábjainak.

Fotó: Piti Marcell

Fekete Annát nemcsak a bábokért, hanem a díszletért is dicsérhetjük. A mű születési idejét megidéző, lakótelep és lakótelepi játszótér képzetét keltő tér izgalmas lehetőségeket rejt. Mozgatása feladja a leckét a játszóknak, de látszik, hogy hamarosan belakják. Ebbe a térbe helyeződnek el azok a kisebb ötletek, amelyeket jelenetről jelenetre érdemes figyelni. Az arcokat formázó korsók mint vendégek a korcsmában, különösen Szőrénszőr Tejbajszán (Rusz Judit) esetében, a városi tanácsosok vagy a város szétesése mind szellemes megoldások. Dideki háza és a virágok megjelenése pedig a csoda megjelenítésének szép példái.

Fotó: Piti Marcell

Érthetetlen rendezői döntésnek tartjuk, hogy az előadás közepén egyszer csak megjelenik a narráció. Minket ez teljesen kizökkentett, és teljesen feleslegesnek is éreztük. Ez az eszköz nagyon ritkán működőképes, jó lenne, ha ismét visszaszorulna. Amellett, hogy teljességgel színháziatlan megoldás, még azt a bizalmat is megvonja a színészektől, hogy képesek eljátszani, amit a rendező kitalált. Ha az előadás a többi esetben képes volt Lázár Ervin nyelvi megoldásait képpé, interakcióvá, hangzássá alakítani, bizonyára itt is sikerült volna.

A másik problémánk a zárlat megváltoztatásával kapcsolatos. A regényben jelentős feszültségforrás, hogy Ribizli életben maradása a közvélemény megfordulásán áll vagy bukik. Ez szépen kapcsolódhatott volna a megvadult tömeg visszaszelídüléséhez, amely így azonban lezáratlan maradt. Úgy éreztük, Berzsián varázslata túl korán oldotta fel ezt a konfliktust. Arról nem is beszélve, mennyire adná magát ezen a ponton egy szép, katartikus nyitás a nézők felé. Kár a kihagyott ziccerért.

Ismét érdekes évada volt a Budapest Bábszínháznak, nekünk most az Akik már nem leszünk sosem című monodráma volt a legnagyobb élményünk náluk. Szerettük a Sárkányfutó átkának képi világát, és nagyon örültünk, hogy az egyik kedvenc mesénket, a Berzsián és Didekit is újra nézhettük.

♥

Kedves Gergő, Zoltán, Mara, Csaba, Zsolt, Alma Virág, István, Judit, Dóra, Tamás, Anna, György, Regina Anna és András, köszönjük a mesét!