Knausz Lizzie: Szirmok, Fíéra Színház, Itt és Most Társulat, 2025. április 25., 18:30

Játsszák: Czidor Melinda, Rusznyák Éva, Krajnyák Bernadett, Varanka-Jánosi Edina, Sebestyén Lili, rendező: Knausz Lizzie

Mit tehet egy amatőr színtársulat, ha kevés a hadra fogható férfi, aki velük játszana? Írat egy darabot, ami jobbnál jobb női szerepekkel kínálja meg őket. Klasszikus win-win helyzet áll elő, születik egy új kortárs darab, amiben megmutathatják magukat a győri Fíéra Színház alkotói. A Szirmok című előadást Budapesten az Itt és Most Társulat fogadta be, április 25-én kétszer is láthatta a szép számmal összegyűlt nézősereg, és az előadás utáni feldolgozón beszélgethettek is egymással és a csapattal. Az előadás marketingje is remekül ki volt találva, minden szereplővel megismerkedhettünk egy fotómontázson keresztül, így már az előadás előtt fejben rakosgathattuk a családfát, és tippelgethettünk a szereplők közti viszonyrendszerrel kapcsolatban.

Knausz Lizzie darabja egy család négy generációnyi nőtagját ülteti egy ebédlőasztal köré, hogy aztán a töredékes párbeszédekből és a szereplők monológjaiból kirajzolódjon egy traumáktól terhelt családtörténet. Ha csak erre figyelünk, valamint hiányként detektáljuk a férfi karakterek meg nem jelenését, akkor egy kifejezetten diszfunkcionális család képe bontakozik ki előttünk, ahol a transzgenerációs traumalánc az elhallgatást, a titkot, a sérelmek kibeszéletlenségét örökíti tovább generációról generációra. Ha azonban beemeljük az értelmezésbe a színmű japán ihletettségű szimbolikáját, jelentősen árnyalódik ez a sötét kép. A nők azért gyűlnek össze, hogy segítsenek az érettségi előtt álló Réka (Sebestyén Lili) projektmunkájában, amihez ezer papírdarut kell meghajtogatni. A senbazuru ősi japán szokás, aki meghajtogatja az ezer papírmadarat, annak egy kívánsága teljesül. A daru a japán hiedelemvilágban a családi értékek, az összetartozás szimbóluma is. Így ez a közös tevékenység mégiscsak arra utal, hogy ez a család, minden nehézség ellenére, egymást támogató emberek közössége. Réka rajza, amit az egész előadás alatt készít, cseresznyevirágot ábrázol. A sakura szintén fontos eleme a japán kultúrának, az elmúlást és az újjászületést is szimbolizálja. És valóban, ez a délután a család nőtagjai számára egyszerre elengedés, lezárás és újrakezdés. Nagy felismerés volt számunkra a feldolgozó beszélgetést hallgatva, hogy mennyi elvárást fogalmazunk meg a családdal szemben, hogy mennyire csak egy idealizált kép elfogadható számunkra, ahelyett, hogy elfogadnánk a valós működés döccenőkkel teli változatosságát. Ahogy Donald W. Winnicott elég jó szülő fogalma lassan elfogadottá válik a társadalomban, úgy ideje lenne az elég jó család fogalmát is beemelnünk a közgondolkodásba, jó lenne kevésbé nagyvonalúan bánni a toxikus és traumatizáló jelzők osztogatásával.

A színésznők rendkívül önazonosan formálják meg a rájuk osztott karaktereket. Számunkra a legizgalmasabb a sokáig néma szereplőként jelenlévő dédnagymama, Juli (Czidor Melinda). Szellemként van jelen már csak a család életében, és addig nem is tud tovább menni, amíg a lányával, Sári nagymamával (Rusznyák Éva) való konfliktusa el nem rendeződik. Hogy ennek a rendeződésnek az unokák, Berta (Krajnyák Bernadett) és Ági (Varanka-Jánosi Edina) valamint a dédunoka számára is továbbgördülő jelentősége van, azt a Czidor Melinda által többször előadott Darumadár fenn az égen operettsláger jelzi, motivikusan összeköti a dédnagymama őstraumáját a leszármazottak problémáival. Berta gyakorlatiasságát, keménységét jól ellenpontozza Ági hebrencssége. Berta távolságot tart a mindent túlkontrolláló anyjától, míg Ági inkább szimbiózisban él vele, a leghétköznapibb gondokban is tőle várja a megoldást. Réka a kamaszok kíméletlen tisztánlátásával, egyre kevésbé tartva be a családi tapintatos hallgatás törvényét, kiprovokálja a tisztázó beszélgetéseket.

A feldolgozó foglalkozást a szerző-rendező Knausz Lizzie moderálta, feszesen tartva az időkeretet, de lehetőség szerint minden megnyilatkozásnak helyet adva. Minden karakterhez kapcsolódott egy kérdés, és ezek mind meg is mozgatták a résztvevőket. Ennél jobb visszajelzésre nincs is szükség, az előadás rengeteg gondolatot, érzést megmozgat, kifejezetten jó beszélgetéseket generálnak a fölmerülő kérdések.

♥

Kedves Melinda, Éva, Bernadett, Edina, Lili és Lizzie, nagyon örülünk, hogy megismertünk titeket, járjatok még felénk!