Vakság – főpróba, Laniakea Színház, Magyar Színház, 2026. május 25., 13:30

Játsszák: Keresztény Tamás, Kosznovszky Márton, Nagy Petra, írók: Vilmos Noémi, Keresztény Tamás, Kosznovszky Márton, Nagy Petra, zene: Keresztény Tamás, drámapedagógiai szakértő: Szalai Ádám, rendező: Keresztény Tamás

„Magunknak építjük a korlátokat, önmagunk döntünk arról, mikor romboljuk le azokat. Mert a fogyaték nem a látás hiánya, hanem a szeretet hiánya, amikor nem fogadjuk el egymást. Na, ez fogyaték.”

Mondta meghallgatásán Magyarország újonnan kinevezett szociális és családügyi minisztere, Kátai-Németh Vilmos, aki maga is látássérült. A Laniakea Színház legújabb színházi nevelési előadása, a Vakság vak és gyengénlátó emberekkel készített interjúk alapján készült, ahol nagyon hasonló mondatok is elhangoztak:

"...Ezt mondanám, meg tényleg azt, hogy az ember akár le is győzheti önmagát! És például elkezdhet olyan helyekre járni, vagy olyan nehézségeket legyőzni, hogy hát én nem merem, mert bátortalan vagyok...”

Ez az érzékenyítő, szemléletformáló előadás középiskolásoknak segít elgondolkodni a vakok és gyengén látók mindennapi tapasztalatai kapcsán rengeteg témáról. Nem csak egy általuk ismeretlen világ, a világban élés, a tapasztalatszerzés egy sajátos módja tárul fel az előadásban, de nagyon izgalmas beszélgetések kerekedhetnek diszkriminációról, integrált oktatásról, viszonyulásokról a bármilyen fogyatékkal élő embertársainkhoz, a segítségnyújtás egyenrangúságon alapuló módozatairól.

Dokumentumszínházat létrehozni nagyon nehéz műfaj. Karakterekké sűríteni a megnyilatkozók sokféle személyiségét, egy egységes történetté formálni az interjúkban felbukkanó élethelyzeteket, nagyon átgondolt és kreatív írói-dramaturgiai feladat. A játszók ebben is aktívan részt vettek Vilmos Noémi segítségével, ezen kívül a zene és a rendezés is a szerepeket megformálók egyikének, Keresztény Tamásnak, a munkája. Nagyon sajáttá tett anyag tehát ez, amihez Szalai Ádám drámapedagógus készített feldolgozó foglalkozást, s így egyben külső szemként is részt tudott venni a munkafolyamatban, hiszen jó feldolgozót kontúros, határozott fókuszú anyaghoz lehet készíteni.

A születésétől fogva vak fiú (Kosznovszky Márton) próbálja segíteni a kisgyerekkorától a látását fokozatosan elvesztő lányt (Nagy Petra). Nem csak a praktikus információk átadása zajlik ezeken a találkozókon, de komoly pszichológiai segítségnyújtás is egymás számára. A lánynak el kell jutnia az állapota miatt érzett dühtől és depressziótól az elfogadásig, és mindkettejüknek szükségük van a napi szintű frusztráció oldására, amit az empatikusnak távolról sem nevezhető külvilág okoz nekik. Nagyon szépen épül ez a folyamat a két karakter között az előadásban, az egymás felé való óvatos megnyílás, a segítség elfogadása, a lelki társ megtalálása apró lépésenként megy végbe, minden pillanata hiteles és átélhető. Keresztény Tamás Kókkuszdió, a tapasztalt vakvezető kutya szerepében feledhetetlen, de a kisebb figurák megteremtésében is nagyon otthon van, legyen az túlbuzgó járókelő, kelletlen biztonsági őr a strandon vagy inkompetens hivatalnok az okmányirodában.

Csodálatos látvány- és zenei világa van az előadásnak. Egyszerűen nem győzünk csodálkozni azon a találékonyságon, ahogy szegényszínházi keretek között, a lehető legolcsóbb és legegyszerűbb eszközökkel képesek az alkotók atmoszférát teremteni, szimbólumokat képezni, csak ezen eszközök használatával meghatni, felemelni a nézőket. Ez esetben a sötétség és a fény játéka mellett ez az eszköz az átlátszó fólia. Árnyjátékos megoldások, bábos elgondolások megvalósítására is alkalmas, de akár egy idilli strandjelenet is kikerekedhet belőle, ahol érezzük a szellő simogatását, hallani véljük a fák lombjának susogását, a víz moraját.

Ne bámuld, mert még elkapod,

Egy vak nem lehet a haverod!

Keresztény Tamás dalai remekül tagolják és dinamizálják az előadást. Minden didaktikusság nélkül képesek összefoglalni azokat a magatartásformákat, amik bántóak, sértőek, nem megfelelőek az épek részéről.

A feldolgozó foglalkozás keretében több szempontból járhatják körül, játszhatják el a diákok azt a szituációt, hogy egy látássérült osztálytárs érkezik az iskolába. Hogyan reagálnának a diákok, a tanárok, a szülők? Bármilyen nyitott is a diákság, nem gondoljuk, a közoktatás mai állapotát ismerve, hogy ez könnyű menet lenne. Minden ilyen szituációt rögtönözve, helyi szinten kéne menedzselni. Pedig az lenne a természetes, hogy ilyen helyzetekre megfelelő protokollok állnak készenlétben. Elfogadhatatlan, hogy magyar állampolgárok bármely csoportja ne tudjon magától értetődő módon részesülni egy közszolgáltatásból. Mindenkinek joga kéne hogy legyen az akadálymentes közlekedéshez, ügyintézéshez, közoktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz. Talán az ilyen és ehhez hasonló előadások is segítenek, hogy a fiatalabb generáció már elvárja ennek teljesítését az államtól, akár később, döntéshozói helyzetbe kerülve már maguktól is gondoljanak a nem többségi társadalomhoz tartozók szempontjaira.

A közeli jövőben tíz alkalommal is látható lesz a Vakság a Magyar Színházban befogadott előadásként, akár egyénileg, akár gyerekcsoportokkal is nagyon ajánljuk a megnézését.

♥

Kedves Márton, Petra, Noémi, Ádám és Tamás, nagyon köszönjük a lehetőséget, gratulálunk az ötlethez és a megvalósításhoz!