Balázs-Piri Noémi: Hómező – rögeszmetérkép, SZFE, 2026. április 10., 20:00

Játsszák: Nyomárkay Zsigmond, Pigler Emília, Juniki Noémi, Hay Anna, Barna Lilla, Takács Géza, látvány: Derényi Janka, zene: Ország Eszti, Mendel Péter, dramaturg: Balázs-Piri Noémi, rendezőasszisztens: Horváth Anna, rendező: Döbrönte Zsófi

Azt szeretjük egy előadásban, ha nem eléggé, vagy egyáltalán nem lehet a mondatokat felszíni értéken olvasni. Amikor a drámát nem egy mozgalmi brosúrából írják, illetve a produkció nem merül ki a klasszikus szöveg muzeális, szakállas megoldásokkal történő színpadra rendezésében. A Hómező kifejezetten az a munka, amely az alkotói kreativitás és a nézőt megkínáló izgalmas felfedezés lehetőségét rejti.

Az előadás adatlapja a jegy.hu-n.

A Hevesi teremben a Hómező díszlete egészen otthonos, vasárnap délutáni hangulatot áraszt, fájóan is otthonosat. Szőnyeg, két fotel, asztalka, pianínó, hátul egy ajtó, amely egy kis sufniszerű helyiségbe nyílik. Nem nagy világ, és később kiderül, hogy a lakók számára elviselhetetlenül is sok ajtó vezet belőle kifelé, mágikusan realista, groteszk irányokba. A nézők között ott ül a Hóasszony, a Rókadémon néha a pianínó mögül tűnik fel. A démonok és a velük együtt dübörgő válságok a kreatív alkotók rémálmait jelenítik meg. Mi a jó egy emberben, mi a jó egy kapcsolatban, mi a jó a művészi alkotásban? És amikor ez elkerül minket, az mennyire üres életet jelent? Megéri-e így élni, túl kell-e így élni? Nyilván, ha egyszer valakit meglegyintett egy nagyon értékes élet lehetősége, akkor ennek kiüresedésével elveszhet az élni akarás. Az alkotók szerint valóban felesleges így az élet. És bár nyilvánvalóan ez nem igaz, mert a kandalló tüzénél a hamuban sült krumplit várni is csodálatos dolog, de jó eljátszani a gondolattal, hogy az élet azért van, hogy megmászandó Csomolungmákat tartogasson számunkra. Idősebb nézőként jó eljátszani a gondolattal, hogy megint huszonévesek vagyunk, és sokat várunk az élettől. Döbrönte Zsófi rendező kiváló hangulati közegét alakította ki ennek az élethelyzetnek, és ebbe sokak beleélhetik magukat, könnyen azonosulunk az alakok bármelyikével. A szereposztásban megjelenő, szívünknek kedves emberek munkájának látványa pedig kifejezett izgalmassá teszi az előadás minden percét.  

A Vőlegény zenész (Nyomárkay Zsigmond), de a keze felmondja a szolgálatot. A Menyasszony (Pigler Emília) vele van az erdei házban. Rei (Juniki Noémi), mindkettőjük, főleg a Menyasszony barátja, megérkezik hozzájuk. A zongorista fiú közben magában beszél. Ebből könnyű volna egy pszichiátriai esetleírást kreálni, de Balázs-Piri Noémi szövege szerencsére nem ilyen engedelmes. Ami történik, ugyan betegségdrámának is tűnhet, ugyanakkor japán misztikus példabeszéd, vagy ha a néző úgy óhajtja, párkapcsolati csőd, illetve ha nagyon nyugatiasan nézünk rá: balul elsült spirituális tanfolyam.

A mágikus lényekkel való társalgásban és a nézők rejtvényfejtő figyelmének bevonzásában kezdetben a Vőlegény jeleskedik. A Rókadémon (Barna Lilla) elképesztően kedves és cuki kisállat, mindazonáltal vadállat is, ő egy ragadozó, aki számára az ember vonzódása, delejes érdeklődése az a csapda, amivel hatalmába tudja keríteni emberi prédáit. Könnyű némi rokonságot érzékelni Kárpáti Péter Égi testek című drámájával, amelynek középpontjában egy furcsa fiú található, aki kettős magatartást tanúsít: néha ember, néha macska. Később izgalmas felfejteni, hogy kié is ez a történet valójában, és melyik karakter mit tesz hozzá a darab japán miszticizmusból eredeztethető világának felépüléséhez. Nem is véletlenül említhető itt Kárpáti Péter, aki Balázs-Piri Noémi mesterének is tekinthető, és minden benne van a szerző darabjában, amit a Kárpáti-stílusból szeretünk, mindazonáltal mégis teljesen új hang és a mesterhez képest más világlátás.

Miután egyre több jel utal arra, hogy a démoni lények valósak, levetkezhetjük, le kell vetkeznünk azt a késztetésünket, hogy pszichológiai drámaként olvassuk a színpadi történéseket. Végre megadjuk magunkat, és feltárul előttünk egy mitikus világ, amelyben számtalan szimbólumból és jelenésből következtethetünk arra, hogy milyen spirituális belső világgal rendelkeznek az alakok. A szerző az ezoterikus irodalomból ismert jeleket mozgatja, amikor a kéz bénulásszerű zavarának valamilyen keleti spirituális leírását kívánja megadni számunkra.

A Vadászt alakító Takács Géza régi ismerősünk, régen láttuk már, és jó újra látni. Meglepetésszerűen lép be a cselekménybe az előadás közepén. Jelenetei azért fontosak, mert nála leomlik az elmélkedő beszéd és az önanalízis túlsúlya. Hideget, erdőt, mozgást, fizikai terhelést ajánl a Vőlegénynek. Ki kell menni reggel a levegőre, álljon a lesen, figyelje a szélirányt, értse meg, hogy nem ő van a középpontban. Ez elég kegyetlen gyógymódnak hangzik egy egocentrikus művész számára, de a darabban megvan a racionalitása, már csak azért is, mert maga a Vadász is ezzel a kifelé nyitással menekült meg a haláltól. A Hóasszony (Hay Anna) és a Vadász ugyanarra a bajra adnak hasonló választ: vissza kell terelni a Vőlegényt a testébe. A különbség csak az eszközökben van.

Az apa (Vadász) és a Menyasszony (leány) közös jeleneteiben az is látszik, honnan jön ez a családi magány. A Vadász úgy rendezi be az életét, hogy élete a halott feleség emléke körül keringjen. Növények, halak, vadak, és a kő, amelyben a kapcsolat nyomát keresi: a természet, amelybe a felesége valamiképpen távozott. A Menyasszony tehát pontosan ismeri ezt a fajta férfi-elvonulást. Az apja az erdőbe húzódik vissza, a szerelme a saját látomásaiba. Mindkettő mellett neki kellene életben maradnia. A nézők számára éppen ezért felüdülés visszagondolni arra a jelenetre, amikor kiderült, meglenne itt a tökéletes pár Rei és a Menyasszony személyében. 

A Rókadémon akkor lesz igazán zavarba ejtő, amikor a Menyasszony teste is a történet részévé válik. A rókalény azt mondja, csak úgy tud megjelenni a Vőlegény életében, ha van ott egy nő, akibe beköltözhet. A férfi a saját vágyát, félelmét és menekülési lehetőségeit a foglyul ejtett nő testén át megszólaló démoni lényben próbálja megtalálni. A Rókadémon és a Hóasszony vitái a darab legérdekesebb részei, mert a mitikus hátteret magyarázzák. A Rókadémon mozgásban tartaná a Vőlegényt, félúton is, az átjáróban, ahol még nem kell dönteni. 

Rei egészen más miatt izgalmas. Ő nem a látomásokra figyel, hanem arra, hogyan lehet túlélni, ha a világ tényleg szétesik. Hány rétegű az ablak, van-e pince, miből van az alap, honnan jön a víz, hol vannak a fegyverek, kellene fejsze és ásó. Ezek nagyon furcsa kérdések egy családi-misztikus válság közepén, de pont ettől jók. Rei számára az apokalipszis nagyon is tárgyi ügy: alap, víz, fegyver, pince, ásó. A kérdés mondjuk, hogy elbírja-e a ház, ha megindul alatta a hegy.

A kő, a papír és az olló motívuma a végére összeáll. A kő, a szőnyegen heverő könyvek és a díszdobozban érkező olló nem különálló ötletek (látvány: Derényi Janka). A kő rögzít, a könyv magyarázatot ígér, az olló elvág. Az olló különösen erős tárgy, mert nászajándékként kerül elő egy olyan kapcsolatban, amelyben már a közös jövő kérdése is sérülékeny. A gyerekjáték neve ott kísért a háttérben, de a Hómezőben ezekkel a tárgyakkal nem lehet nyerni. Legfeljebb látni, ki mihez nyúl, amikor a helyzet már túl nagyra nőtt körülötte. Mi meg ott maradunk persze sok rejtvénnyel, amit egy előadás után sörözés alkalmával mind jól kibeszélhetünk.

♥

Kedves Zsigmond, Emília, Noémi, Anna, Lilla, Géza, Janka, Eszti, Péter, Noémi, Anna és Zsófi, nagyon köszönjük ezt a mágikus, izgalmas és elgondolkodtató előadást!