NERO//beavató színház, Tér12, Térszínház, 2026. szeptember 15., 19:00

Játsszák: Bodor Kristóf, Monoki Luca Anna, Rácz Balázs, Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című regénye alapján a szövegkönyvet készítették: Bodor Kristóf, Dorogi Lili, Hodászi Ádám, Monoki Luca Anna, Prőhle Janka Teréz, Rácz Balázs, mozgás: Lehel Vilmos, rendező: Hodászi Ádám

Az SZFE Gleason-Nagy Natália és Timár András vezette drámainstruktor-drámajáték specializációjú osztály három tagja dolgozott Hodászi Ádám rendezővel és Lehel Vilmos koreográfussal ezen, az alkotók által beavató színházként aposztrofált, előadáson. De mi is az a beavató színház? Színházi nevelési témában a mi orákulumunk a Színházinevelés.hu oldal tudástára, amely szerint a beavató színház:

„A Ruszt József (1937–2005) által kifejlesztett műfaj formailag és pedagógiailag is nagyon pontosan körülhatárolható. A beavató előadások célja, hogy a gyerekeket és középiskolás fiatalokat – akik tanulmányaik során a magyar oktatási szisztéma sajátosságai miatt a dráma és a színház esztétikai s egyéb sajátosságait alig ismerhetik meg – értő nézővé válásukban segítse. A módszer lényege, hogy a moderátor (játékmester, rendező) egyrészt összefüggésekre hívja fel a hallgatók figyelmét, lehetőleg úgy, hogy ők jöjjenek rá a törvényszerűségekre, másrészt felkészíti őket a színházban látható jelek és jelrendszerek értelmezésére.”

Mennyiben felel meg ennek a kritériumrendszernek a NERO, és mennyivel ad ennél sokkal többet a produkció a megcélzott középiskolás korosztálynak? Beavató színházi már maga a választás. A Nero, a véres költő bár nem szerepel a kötelezően elolvasandó művek listáján, mégis jól kapcsolható a tananyaghoz, hiszen Kosztolányi kiemelt szerző, a diákok sok tudással rendelkeznek róla. Mi eddig két adaptációját láttuk a regénynek, érdekes összevetni, hogy a különböző csapatok, a Stúdió K és a K2 mit kezdtek a közelmúltban ezzel a történettel.

Fotó: Aranyvölgyi Kinga

A felvezetés arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes követni a szimbólumképzés folyamatát. Mi mindent jelent majd a párna, hogyan vesz fel különböző jelentéseket, miként válik egyre komplexebbé? A produkció egy pontján a közönségnek is megadatik a lehetőség, hogy további jelentésrétegekkel gazdagítsa ezt a szimbólumot.

Lehel Vilmos közreműködésének köszönhetően fizikai színházi elemek is ékelődnek a produkcióba, ezek olvasásának tanítása pedig fontos befogadói kompetenciákkal gazdagítja a jövő színháznézőit. A szerkezet szimmetriája megkövetelné, hogy ennek a fizikai színházi szekvenciának legyen előzménye, reméljük, a későbbiekben ilyen jelenetek is beépülnek.

Fotó: Aranyvölgyi Kinga

A szövegkönyvön a teljes alkotócsapat dolgozott, és kifejezetten érdekes címszereplőt bontottak ki az alapanyagból. A Nerót általában az áldozatok szemszögéből olvassuk, a zsarnok annyiban érdekes, hogy létrejöttének és működésének megértése a túlélés záloga lehet. Nem vele azonosulunk, nem érzünk iránta empátiát. Nem így a jelen előadásban. Bodor Kristóf  Nérója meghatóan fiatal és elesett. Egyedül és tétován bolyong a kietlen császári palotában: nem elég, hogy haldokló mostohaapja nem ismeri fel, és halálos ágyán bevallja, mindig is csak vér szerinti fiát, Britannicust (Rácz Balázs) szerette, Nérótól pedig kifejezetten viszolygott, de szemtanúja lesz annak a gyilkosságnak is, amelyet anyja (Monoki Luca Anna) követ el. Seneca (Rácz Balázs) mentorként mesterien játszik a szeretetmegvonással, még instabilabbá téve az eleve összezavarodott kamaszcsászárt. Szerelme, Poppea (Monoki Luca Anna) eleinte még valódi partner és szövetséges, később azonban túlzott ambíciói és elvakult rajongása csak tovább lökik Nérót az őrület felé. Britannicus visszautasítása az utolsó csepp a pohárban. Az ő megölése itt nem hideg számítás, hanem a megalázottság és a szeretethiány tomboló kitörése. Seneca halála teljesen súlytalan, Poppea megölése ki is marad, ahogy majdnem Agrippináé is. Bár a tér közepén az áldozatokat jelképező kellékekből épül a halom, Néro nem minden kontrollt elvesztett zsarnokként áll előttünk, inkább az őrület fogságában vergődő fiatalként látjuk.

Fotó: Aranyvölgyi Kinga

Sokféle nyitás ékelődik a jelenetek közé. Kiscsoportban verset írunk, amely egy későbbi jelenetben újra előkerül, eljátsszuk Poppea tapsoncainak szerepét a költői versenyen, verset választunk Britannicus, a jó költő számára, vitaszínházi keretek között pedig megvitatjuk, jó ötlet-e manipulálni a versenyt, és mit nyer vagy veszít ezzel Néro és a nép. A legizgalmasabb feladat számunkra most az élőkép készítése volt, pedig azt hittük, már a könyökünkön jön ki. Három csoportban Néro és Agrippina, Néro és Seneca, Néro és Poppea viszonyát kellett megjelenítenünk. Termékeny táptalajra hullott a kezdeti felhívás a szimbólumokra való figyelésre, három igen plasztikus és rétegzett jelentésű kép született. Mindegyikben közös volt, hogy Néro számára valamilyen módon fojtogató a kapcsolat, elvágja a valóságtól, és valamiféle torzított képet közvetít önmagáról és a külvilágról.

Hogy mi lesz végül a foglalkozás fókusza, az még alakul. Az előadás után beszélgetni maradó, nagyrészt szakmai közönség többféle irányt is elképzelhetőnek tartott. Szólhat ez a színházi nevelési előadás a gyászfeldolgozásról, a manipulatív szeretetről, a művészetek terápiás szerepéről, de akár a felelősségről és a kompetenciáról is. Ez utóbbi témával be lehetne kapcsolódni a Diákok Hangja eseményeibe, de akár abba a társadalmi vitába is, amely a választói korhatár 16 éves korra való leszállításáról zajlik. A darabban éppen 16 éves Néro kapcsán sokat lehetne gondolkodni azon, mennyi döntés adható át a kamaszoknak, milyen kompetenciáik vannak ehhez, és mekkora felelősséget bírnak még el.

♥

Kedves Kristóf, Luca Anna, Balázs, Janka Teréz, Lili, Vilmos és Ádám, köszönjük ezt a gondolatébresztő előadást!