Labirintus, KÁVA Kulturális Műhely, József Attila Általános Iskola, 2026. szeptember 29., 9:00

Színész-drámatanárok: Rézműves Roland, Somorjai Márton, Takács Gábor, Zétényi Lina, dramaturg: Chris Cooper, látvány: Ondraschek Péter, rendező: Bethlenfalvy Ádám

Te tudtad? Én nem hiszem el. Pedig valami biztos van benne. Ez mindent megváltoztat!

Az ötödikesek ezen a szeptemberi napon egy Athén főterén álló szobrászműhelybe éreztek ötven évvel Thészeusz, a nagy király, a bikaölő hős halála után. Nagy a sürgés-forgás Medón mester háza táján, a műhely hatalmas állami megrendelést kapott a királytól, aki apjának állítana monumentális emlékművet. A három tanonc – Rézműves Roland, Somorjai Márton, Zétényi Lina – jól ismerik a történetet, hiszen ezt hallották otthon esti meseként, ezt tanulták az iskolában, így már csak a megvalósítás mikéntjén ötletelnek. Ekkor érkezik meg a mester (Takács Gábor), igencsak feldúltan. Egy barátja végrendelete került hozzá, aki nem csak javairól rendelkezik utolsó szavaival, de Thészeusz társaként leírja azt is, mi történt valójában fél száz éve Knosszoszban.

Fotó: Ritter Márta

Ennek az alaphelyzetnek a kibontását megelőzte némi előkészítés, amit a komplex színházi nevelési előadás leírásában komolyan veendő ajánlásként olvashatunk. Az osztály pénteken már egy diafilm segítségével megismerkedett a mitológiai történettel és a köztéri szobrokról is sokat beszélgettünk. Szerepbelépés előtt Somorjai Márton egy közös történetmeséléssel eleveníti fel a történetet, majd Takács Gábor értelmezi közösen a gyerekekkel az előadás terének szimbolikáját. A teret a Labirintus kapuja osztja ketté, a világosság és a sötétség, a pokol és a föld, az eltévedés és a biztonság birodalmára. Innen indul a játék, ami nagyon komoly döntési helyzetek során vezeti végig a diákságot.

Fotó: Ritter Márta

Több szinten szól az előadás a közönségéhez. A végrendelet egy egészen más történetet mesél el, mint amit megismertünk. A történelemről tudott, iskolában tanult, kanonizált igazságot kérdőjelezi meg a szemtanú igazsága. Aki szerint Thészeusz nem önként, hanem parancsra indult útnak, hőstette saját bevallása szerint nem küzdelem, hanem mészárlás volt, Ariadnéval való kapcsolata csakis a túlélésről szólt, és hazatérésekor rettenetesen dühös és szomorú, egy félmondatban még az apa megbüntetésének szándékossága is fölmerül. Ezt játsszák el kisebb jelenetekben a színészek. Hogy ebből mennyi fogható fel a gyerekek számára, az igen változó, de hogy az a szobor, amit a végrendelet kiderülése előtt építettek volna, már nem alkotható meg ugyanúgy, azt mindenki megértette. Bár nem dobálózunk nagy szavakkal, itt bizony nagyon komoly emlékezetpolitikai és történelemfilozófiai gondolatok kerülnek megvitatásra.

Az új információk tükrében a gyerekek három csoportban alkotják meg a szoborcsoport alakjait, a már nem olyan magabiztos Thészeuszt, a szinte emberi, magányos Minotauroszt, és a kihasználtságára ráébredő Ariadnét. Elválasztani egymástól a látvány elemeit, ezeknek a nézőkben keltett érzelmi hatását, és az ebből a kettőből megképzett jelentést, nagyon nehéz feladat. Takács Gábor, társai segítségével, ezen az úton vezeti végig a gyerekeket. A mi iskolai csoportunknak talán ez a látni, verbalizálni, értelmezni tanulás volt a legfontosabb útravaló.

Fotó: Ritter Márta

Ezek után, ha minket nem is ér váratlanul, a diákokat annál inkább, megjelenik a hatalom embere, a király lótifutija, aki letiltaná a szobor új formában való elkészítését. Takács Gábor rendkívül meggyőző inspektor, az „aki fizet, az rendeli a zenét” típusú állami művészettámogatás hátborzongatóan hiteles szószólója. Kifejezetten érdekes figyelni, hogy reagálnak az egyes gyerekek erre az agresszív ultimátumra. A viharos jelenet után ismét három csoportban kupaktanácsot tartanak a szobrásztanoncokká vált gyerekek és a drámapedagógusok. Három teljesen eltérő megoldás születik a problémára, de abban egyetértés van, hogy az athéni népnek joga van tudni az igazságot, és valamilyen formában a szobrászok dolga ezt eljuttatni hozzájuk. Az egyik csoport látszólag behódol, elkészíti egy hipergiccses változatban a hős Thészeusz szobrát, ámde éjszaka teleplakátolják a várost a végrendelettel, aztán családjaikkal együtt egy másik városban kezdenek új életet. A – főleg lányokból álló csoport – stratégiája a pletyka, ami esetleg tömegdemonstrációvá is fajulhat, ha elég embert elér. A harmadik csapat nem adja fel az elveit, elkészítik a szobrot, sőt, megpróbálják eladni a királynak, vállalva a börtönbüntetést is. A gyerekek mindhárom csoportban egyre felszabadultabban vetették bele magukat a helyzetek modellezésébe.

Fotó: Ritter Márta

Megfigyelőként is nagyon izgalmas, néhol meghökkentő foglalkozáson vettünk részt. Látszik, hogy a forma kellőképpen rugalmas, az aktuális csoport tájékozottságához, habitusához könnyen idomulnak a játszók, a történet komplexitása sokféle fókuszt eredményezhet. Szerintünk, bár 5-6. évfolyamnak van meghirdetve az előadás, a nagyobbak is elgondolkodtatónak és élvezetesnek találnák. Az osztálytermi keretben, minimális előkészítéssel játszott Labirintus meghívható, és biztatnánk is titeket, hogy hívjátok meg az osztályaitokhoz.

♥

Kedves Roland, Márton, Gábor, Lina, Chris, Péter és Ádám, köszönjük, hogy eljöttetek hozzánk és játszottatok nekünk, velünk!