2019. máj 25.

A zuhanás sokkja

írta: Két Lámpás
A zuhanás sokkja

Nathan Filer – Illés Márton: A zuhanás sokkja, MáSzínház, AppArt, 2019. május 12. 19:00 58373887_1949697268475352_5037290511224799232_n.jpg

Játsszák: Inoka Péter, Bagyura Gábor, Konkoly Áron, Grisnik Petra, Szabó Mátyás Péter. Dramaturg: Illés Márton, látványtervező: Kovács Dorottya, fény és hang: Márton Gábor Csaba, produkciós vezető: Bakonyvári L. Ágnes rendező: Kovács Henrietta.

A jó előadásról könnyű írni, mert megvannak a kritikai panelek arra, hogy mit teljesít az előadás, ezekről mind leírjuk, hogy kiválóan hozza az elvárt szintet és örülünk. A tökéletes előadásról sokkal nehezebb írni. Márpedig számunkra a MáSzínház A zuhanás sokkja című produkciója éppen az, ami az álmainkban szerepel arról, hogy milyen az a színház, amire legjobban vágyunk. Azt már tudjátok, hogy tanárok vagyunk és, hogy úgy fogalmazzunk, a mi munkánk a humánumban rejlik. Sokak munkája humán, mégis nagyon elüt ez a tevékenység a többi ezertől, ahol nem emberekkel kell foglalkozni, hanem gépekkel, betűvel, struktúrákkal, tárgyakkal. Ha visszakanyarodunk az úgynevezett elidegenedés szótári jelentéséhez, akkor azt találjuk, hogy az ember a közvetlen környezetében, önnön mindennapi tevékenységében vadidegennek érzi magát. Ha ez bekövetkezik, az nagyon nagy baj, mert a közvetlen környezetünk számunkra nem más, mint a családunk, az iskolánk, a munkahelyünk, a lakóközösségünk. Mi lenne ártalmasabb, mint olyan mindennapokban élni, amely emberi életre alkalmatlan? A humán munka feladata, hogy ezt az elidegenedést visszafordítsuk, és az önazonosság megtalálásának lehetőségét, érzelmi és fizikai biztonságot nyújtsunk azoknak, akikkel együtt dolgozunk. A zuhanás sokkja számos ponton mutat rá arra, finoman vagy mellbevágóan, észrevétlenül vagy ordítva, hogy mire van szükség, és mi nem szabad, hogy legyen az emberhez méltó életben. S mivel világunkban az elidegenedés a szakadék felé rohanó társadalom tünete, nem az elcsépelt értelemben, hanem azzal, hogy embertársainkra tárgyakként tekintünk, mi sem fontosabb, mint értve szemlélni a körülöttünk lévő krízist és tenni ellene. Ez az előadás ebben segít. Ha megnézitek, utána már más emberek lesztek.

A produkció adatlapja a port.hu oldalán.

A dráma alapjául Nathan Filer angol író A zuhanás sokkja című regénye szolgál, melyet itthon 2013-ban adott ki a Scolar Kiadó. A történet kettős célú, az egyik a Down-szindrómás emberek irányába tanúsított érzékenyítés kialakítása, a másik a skizofrének életének bemutatása egy önvallomáson keresztül. A gyógyulófélben lévő fiatal skizofréniás, Matt (Inoka Péter), beszél a kiskamasz korában átélt élményeiről, elvesztett Down-szindrómás tesójáról, Simonról (Bagyura Gábor, Konkoly Áron), megváltozott életéről, és végül a rajta egyre inkább elhatalmasodó lelki betegségről. Ne feledjük azonban, hogy a színház a stilizáló, hétköznapoktól elemelő, néha szélsőséges eszközeivel nem pusztán arról szól, amit a szerző beletett, hanem arról, amit mi kiolvasunk belőle. Az előadás a nézőben alakul át végső élménnyé, ott hozza létre a jelentést. Nem csak az értelmileg akadályozottak és pszichiátriai betegek életét mutatja be, hanem olyan jelenetekben gazdag, amelyekben bármelyikünk felismerheti, hogy milyen sérüléseket okozunk egymásnak a rossz kommunikációnkkal és a reflektálatlan viselkedésünkkel. Hiszen egy értelmileg akadályozott fiatal jelenléte nem olyan, mint amikor a többségi társadalomban hidegen elmegyünk egymás problémái mellett, ott a figyelemen életek múlnak. Ahogy a mi egymásra figyelésünk is életbevágóan fontos kellene, hogy legyen, csak sajnos nem az.

492.jpg

Szabó Mátyás Péter (gyermekorvos), Inoka Péter (Matt), Grisnik Petra (Anya) (fotó: Hunyadi Margit).

Erős jelenettel indít az előadás. A sárga esőkabátba öltözött kérdőívesek (Bagyura Gábor, Konkoly Áron és a világos ruhás Inoka Péter) a nézők közé vegyülve tesznek föl nekünk kérdéseket, melyek leginkább egy pszichiátriai tesztre hasonlítanak. Többek közt, hogy szoktunk-e beszélgetni elhunyt szeretteinkkel. Miért – hangzik a riposzt – élő szeretteinkkel szoktunk beszélgetni? Megágyaz ez a pici interaktivitás a következő jeleneteknek: itt most a kommunikációra kell figyelnünk. Szándékos és akaratlan meg nem értések fognak itt sorjázni. Hasonlóan kiváló dramaturgiai megoldás (a regényben és az előadásban is) az események szimbolikus előrevetítése. Biztonsági kötél ez a nézőnek, hogy a hosszan sorakozó, néha csak a történések egy-egy fragmentumát mutató jelenetek végül teljes egésszé álljanak össze. És valóban, az építkezés egészen az előadás végéig kitart, és ott ismerjük meg a tragikus események valóságos kimenetelét, amikor az a főhősben is összeáll. Az első perctől kezdve lenyűgöz minket, hogy Inoka Péter milyen hitelesen képes 9 éves gyereket játszani, és egyáltalán nem affektál. Váltogatva teszi ezt egy fiatal felnőtt énnel, amelyet nyilván egy kicsit egyszerűbb magában megtalálnia. Nos, ez a kisgyerek végtelen empátiával és ártatlansággal viszonyul Down-szindrómás nagytesójához (akit a gyermekkori jelenetekben Bagyura Gábor játszik). Elvárás is ez szülői részről, de az elvárások csak formális utasításokban nyilvánulnak meg, a két srác közötti szeretetközösséget saját maguk kreálják meg, és ez kitart míg a halál el nem választ, vagy még tovább... 

462.jpg

Inoka Péter (Matt), Bagyura Gábor (Simon) (fotó: Hunyadi Margit).

A feszültség az elejétől kezdve szakszerűen adagolt, a nézői érdeklődés egy másodpercre sem lankadhat, a bevonódás konfliktusról-konfliktusra épül bennünk, és az is, hogy ezekre magunkban reflektáljunk és próbáljuk megoldási javaslatokat kitalálni magunkban a problémákra. Persze a dráma nem kérdez meg minket, a karakterek által sután vagy egyenesen rosszul megoldott helyzeteknek tétlenül bámuló nézői maradunk, és várhatjuk a végkifejletet. Ilyen elrontott stratégia Anya (Grisnik Petra) lépése, hogy Simon hiányában Mattet kezdi el otthoni nevelésben, túlszeretésben részesíteni. Nem a véletlennek köszönhető, hogy ezt megteheti. Épp ellenkezőleg, az a véletlen, hogy a homeschoolingra kényszerített, és ezzel természetes közösségéből kiszakított, Matt valahogy megszabadul ebből a helyzetből. Nyilvánvalóan a testvér elvesztése után Mattnak szakemberre lenne szüksége ahhoz, hogy feldolgozza a traumát, ám a szülői döntés hatására éppen ellenkezőleg, ő válik Anya félrement önterápiás kísérletének eszközévé, egy ép gyerekből készített Simon-utánzat válik belőle. Az összes férfiszerepet játszó Szabó Mátyás Péter alakította apafigura kontrázik a rossz döntéshez (ahogy mindig). Bár látja és érzi, hogy nincs jól, ahogy az anya viselkedik, de mégis a könnyebb utat választja, korán megy munkába és későn jön, hogy az itthoni problémákkal ne kelljen foglalkoznia.

500.jpg

Grisnik Petra (tanárnő), Inoka Péter (Matt), Szabó Mátyás Péter (Jacob) (fotó: Hunyadi Margit).

Grisnik Petra beszélt arról a MáSzínház által készített interjúban, hogy nagyon pontosan kellett megformálnia a karaktereit, és minden alkalommal rekonstruálnia a szerepet, mert Gábor és Áron a játék spontán módosulásait, egy esetleges improvizációs megoldást ingoványos talajként éltek volna meg. Ez a pontosság nagyon jót tett a produkciónak. Nem meglepő persze, gondoljunk csak a Forte Társulat alkotásaira, ahol az életveszélyes mozdulatok miatt a jeleneteket nagyon pontosan megtervezve és végiggondolva kell elkészíteni. Mindebből viszont az is következik, hogy A zuhanás sokkja a végiggondoltság, és a pszichológus és gondozó-nevelő szakértők szükségszerű bevonása miatt páratlanul profi munkává lett. Nincs alibizés, nincs majd közben lesz valami, nincs, hogy ez csak úgy van, nem kell mindent érteni. Következésképpen mi is mindent értük, és mi is fel tudjuk dolgozni a látottakat. Ehhez persze hozzásegít minket megannyi ismert, hétköznapi, felidézhető szituáció Szabó Mátyás Péter nagypapájától és vásott diákjától, Grisnik Petra nagymamájáig és tanárnénijéig. A szerzőnek amúgy kiváló érzéke van ahhoz, hogy a hétköznapi szituációkat nem hagyományos szemszögből mutassa be, mindamellett még dramaturgiai jelentőséget is adjon nekik. ,,Mi a közös benned és Albert Einsteinben? 1) hasonló típusú atomok alkotnak? 2) ugyanolyan típusú atomok alkotnak, 3) részben ugyanazok az atomok alkotnak.'' Miközben mi a nézőtéren azon nevetünk, hogy a tanár három tök ugyanolyannak látszó kérdése közül melyik igaz, addig Matt már azzal van elfoglalva, hogy Simon atomjai ott lehetnek-e az ő testében.

468.jpg

Konkoly Áron (Simon 19), Inoka Péter (Matt), Szabó Mátyás Péter (Jacob) (fotó: Hunyadi Margit).

Matt hallucinációiban Simon 19 éves alakja rémlik fel. Gáboréhoz képest ez a Konkoly Áron által játszott alak sokkal érettebb, bölcsebb, mintegy együtt nőtt fel Mattel. Voltaképpen segít is neki a megoldásban, mindenesetre előhozza Mattben az igényt, hogy a szociális intézményrendszer fogyatékosságain felülkerekedve maga kíséreljen meg megoldást találni a bajára. A hallucinációk fokozódásával persze az előadás az abszurd felé kezd hajlani, amennyiben az álomdramaturgiát mozgósítja a rendezés. Egészen szorongató a jelenet, ahol Simon utolsó öltözetében, sárga esőkabátban vonuló idegeneket próbál megszólítani Matt. A jelmez és a díszlet egységes, a dramaturgiát hűen támogató funkciója révén, már csak a minimális jelleg miatt is lenyűgöző. Ahogy Mattban tolulnak föl a jó és rossz gondolatok, úgy telik a falakra rajzolt gyermeki vagy éppen felnőtt ábra. A fekete zsámolyok multifunkcionalitása (egyszer kősziklaként, máskor ülőgarnitúraként), a független színházak legjobb hagyományait felhasználó sűrítő hatású színpadelem. Nagymama kihajthatós könyvből előugró papírsüteményei meg aztán kiváltképp a díszlettervező zsenialitásának bizonyítékai (Kovács Dorottya). Nem kis mértékben adtak hozzá az előadás értékéhez a jól megválasztott fényváltozások és egyes kisebb jelentekben a megfelelő hangulatot létrehozó zenei aláfestés (Márton Gábor Csaba).

472.jpg

Grisnik Petra (Anya),  Bagyura Gábor (Simon) (fotó: Hunyadi Margit).

A produkció funkcióját tekintve leginkább egy színházi nevelési előadásra hasonlít. Közösségteremtő, amennyiben összekovácsolja a MáSzínház többször kipróbált színészeit, Gábort és Áront és a profi színészeket, Grisnik Petrát, aki szabadúszó és mi legutóbb a kőszegi Hajmeresztőben láttuk, Inoka Pétert, aki főleg a Karinthy Színházban játszik és Szabó Mátyás Pétert, akiről írtunk A halál kilovagolt Perzsiából kapcsán és aki a MU-ban a Woyzeckkel még rendezőként is bemutatkozott. Ezen felül a produkció erősen érzékenyítő hatású is, ami szintén hozzátartozik a közösségi színház jelleghez. Az előadás a hagyományos dramaturgiai érzék szerint a vége felé kissé bő lére van eresztve, de ennek itt megvan a maga funkciója. Ahogy a tanár a lelkére köti a diákjainak, hogy a tudásukat jóra használják, úgy az alkotók nagyon fontosnak tartják, hogy a produkció mondanivalója biztosan célhoz érjen. Nem záródhat le a 90 perc végén a produkció úgy, hogy a profi néző már sejti mi a megoldás és mi a tanulság. A közönséget úgy kell elengedni, hogy minden egyes néző érezze, hogy meg van esketve, hogy azt, amit anya és apa vagy éppen a kókler orvos tesz, azt nem szabad tenni. A kibeszélésre időt kell szakítani, és a humán szférának nagyon nagy teret kell engedni. Meg kell értetni a nézőkkel, legyenek azok gimnazisták vagy felnőttek, hogy a szociális, humán munka, az ápolói, tanári, orvosi munka alapvető fontosságú a társadalmunkban, és ha nincs értékén kezelve, akkor az tragédiához fog vezetni. Márpedig, hogy ez a tudás eljut-e a felnövekvő generációkhoz, az erősen kétséges. Ezért van, hogy ezt az előadást ebben az országban minden középiskolásnak látnia kellene.

Kedves Péter, Gábor, Áron, Petra, Péter, Márton, Dorottya, Gábor Csaba, Ágnes és Henrietta, köszönjük ezt a csodálatos estét, amit veletek tölthettünk!

Szólj hozzá

MáSzínház AppArt