2019. sze 29.

Kertész utcai Shaxpeare-mosó

írta: Két Lámpás
Kertész utcai Shaxpeare-mosó

Kertész utcai Shaxpeare-mosó, Örkény István Színház, 2019 szeptember 28. 19:00

70927683_2431892403560310_6640365008389668864_o_1.jpg(Kép: Örkény István Színház fb oldal)

William Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája, Závada Péter átirata és a Társulat improvizációi alapján. Máthé Zsolt, Jéger Zsombor, Dóra Béla, Nagy Zsolt, Polgár Csaba, Hámori Gabriella, Csuja Imre, Gálffi László, Felhőfi-Kiss László m.v., Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Ficza István, Novkov Máté, Csákányi Eszter, Mácsai Pál, Kákonyi Árpád, Kókai Tünde, Patkós Márton. Díszlet: Schnábel Zita, jelmez: Nagy Fruzsina, világítás: Bányai Tamás, szöveg: Závada Péter, dramaturg: Gábor Sára, Turai Tamás, zene: Keresztes Gábor, Kákonyi Árpád, sound design: Keresztes Gábor, mozgás: Duda Éva, súgó: Horváth Éva, ügyelő: Dávid Áron, Mózer Zsolt, rendező munkatársa: Szabó Julcsi, rendező: Bodó Viktor.

Számos figyelemre méltó előadással rukkolt elő az előző években az Örkény István Színház, mint például a Gáspár Ildikó rendezte Macbeth-tel vagy a József és testvéreivel, és köztük voltak a középiskolások számára különösen ajánlható néznivalók, mint a nagy sikerrel futó Hamlet vagy Tartuffe. Ha ránézünk az alkotók neveire, akkor azt gondolhatjuk, hogy ezt a produkciót minden arra predesztinálja, hogy kiváló legyen. Ennek ellenére a Kertész utcai Shaxpeare-mosó egy üres, lapos, logikátlan bohóckodás. Két osztálytermi bemutató után, amit a héten láttunk, ez az előadás, valami olyan orbitális hiba az Örkény részéről, amit ha diákok megnéznek, arról fogja meggyőzni őket, hogy a színháznak semmi köze az irodalomhoz, az valami irracionális hülyéskedés, és hogy igaza van annak, aki szerint Shakespeare unalmas, lapos, szemétdombra való javíthatatlan kacat. Pedig dehogy! Épp ellenkezőleg. Shakespeare páratlanul értékes, szemben ezzel a produkcióval.

A produkció adatlapja az Örkény Színház oldalán.

A Rómeó és Júlia értelmezései közül számos jól ismert, ezeket a középiskolában is tanuljunk, mások nem teljesen közismertek, de fellelhetőek egyes műalkotásokban vagy némi elemző figyelmet vetítve az események pszichológiai mozgatóira kitalálhatók. Talán a két család közötti halálos viszály az, amire a drámai konfliktus, mint vázra felfűzhető. Aktualitását tekintve a legkézenfekvőbb interpretáció a rasszista vagy valamilyen vallásos szembenállás okozta gyilkosságismétlő vendetta-kultúra. A West Side Story ebbe a csoportszembeállásba kapaszkodik bele: latinok és fehérek esnek kölcsönösen egymásnak, értelmetlenül oltva ki egymás életét. Európai szívünket facsargató Jan Otčenášek Rómeó, Júlia és a sötétség című regénye, ami a náci megszállás alatti Prágában játszódik, és a történet középpontjában egy cseh zsidó lány és egy nem zsidó fiú szerelme áll. De nem csak szociálpszichológiailag terhelt közösségek konfliktusai lehetnek a történetvezetés fókuszában, hanem individuál-pszichológiai vonatkozások is. Ilyen, hogy a halálos szerelem valóban végzetes identitásformáló erő tud lenni, ahogy ez szöveg szinten, akár a Závada Péter által írt szövegben is megtalálható. A szerelmesek, kölcsönös egymásra hatásuk által, az identitás fejlődésének olyan szélsőséges állapotába jutnak, amiből kizárólag teljes identitásvesztéssel, ad abszurdum halállal, lehetne csak kikecmeregni, azaz önpusztítás nélkül lehetetlen elhagyni ezt az állapotot. Finom árnyalataiban a dráma olyan ma fontos témákat is elbírna, mint az esztétikum, sőt a szexuális vonzalom nemfüggetlensége. Ahogy Kleist Pentheszileiájában a férfi szépséges mivolta az események mozgatója képes lenni, úgy a Rómeó és Júliában sem kevésbé hangsúlyos, hogy Júlia számára Rómeó éppoly gyönyörűen szép, mint ahogy a fiúk rózsának látják a lányokat. Bodó Viktor rendező feladata az lett volna, hogy Shakespeare drámájának egy eredeti vagy érdekes interpretációját adja, és erre a gondolatra fűzze föl a klasszikus történetet, akár a szöveg átírásával akár annak meghagyásával. A rendező ez esetben azonban semmilyen értelmezést nem volt képes felmutatni. A legcsekélyebb jelét sem lehet fellelni annak, hogy bármi releváns mondanivalója lenne ennek a rendezőnek, a Rómeó és Júliával kapcsolatban pedig még ennél is kevésebb gondolatot találunk a produkcióban. 

Ahogy csigalépcsőzünk le az erkélyről, fiatal lányok értelmezik egymás közt a látottakat: ,,tulajdonképpen, ha jól belegondolunk, tényleg csak ennyi van a történetben''. Egyet kell értenünk. Maga a puszta történet tényleg nem több annál, hogy veszekedős ellenségek gyermekei egymásba szeretnek, ezt nem élhetik meg, majd meghalnak. Bodó Viktor vízióját még azzal lehetne kiegészíteni, hogy az előadás közben van lehetőségünk sokat nevetni. De vajon tényleg megéri két és fél órát szánni arra, hogy eljussunk oda, hogy az a benyomásunk keletkezzen, hogy  hát, igen, az eredeti se több ennél? No, de nézzük az alapállást. Adott Erzsébetváros (ahogy a zsargon mondja Csikágó) két bandája, a Kapulekek és a Montágok. Ezek haragszanak egymásra, piszkálják egymást. Halálosan ugyan, de azért az egyik csapat a másik autóját mossa. A piszkatúra nyilván nem halálosan komoly, mert ha az lenne, akkor a Kapulekek nem bíznák rá az autóikat a Montágokra. Vagy mégis? Nem tudjuk. Veronában a két család mérgező hagyománya, hogy a vért vérrel kell megbosszulni. Tovább súlyosbítja a körülményeket, hogy a város összezárja ezeket a családokat. De vajon Erzsébetváros kiket zár össze? A halálos ellenségesség tehát nem adott.

Viszont a fiatalok korlátozása, a következő generáció könyörtelen leuralása sem mutatkozik meg. Rómeó inkább uralkodik apján, mint ő Rómeón. Júliát pedig felszólítja apja, hogy ha nem tetszik, keressen albérletet Kőbányán. Elengedi tehát a lányt, nincs szó könyörtelen indoktrinációról. Egyetlen oka van annak, hogy a rendezés Erzsébetvárosba helyezi a történteket, hogy itt helyzkedik el az Örkény, és az a feltételezés, hogy ebbe a színházba a körúton belülre született liberális értelmiség jár, akik majd jól magukénak fogják érezni a történetet. Nem is tévedhetne nagyobbat a rendező. Az egyre magasabb minőséget produkáló Örkény Színház bemutatójára ugyanis a színházi szakmának főleg a fiataljai voltak kíváncsiak. Egy olyan új generáció, aminek tagjai Kaposvárról, Székesfehérvárról, Nyíregyházáról, Miskolcról érkeztek és újították meg, frissítették fel a színházművészetet. Ez a ,,hétkerületezés'' tehát nagyon gáz és fals alapállás.

Egy-egy poén az alapja az összes dramaturgiai megoldásnak. Azért kell a fiatalokat céltalan, kábszeres, agresszív generációnak beállítani, mert a produkció erős kritikát fogalmaz meg a Sztalker-csoport vezetőinek művészetértelmezésével szemben. Kétség kívül szórakoztató és vágyott végre megmondani, hogy ifj. Vidnyánszki és Vecsei H. művészete átlátszó és erőltetett. Hála istennek már az Élet és irodalom hasábjain is megjelent az a megállapítás, hogy a szóban forgó ünnepelt művészek mondanivalója semmi más, mint a konzumidiotizmus szalmabábjának püfölése. Mindezt már számos alkotásuk igazolta, mindazonáltal az is igaz, hogy a Sztalker-csoport alkotásai nem reflektáltak, mert miközben az üresség és ignorabimus kultúráját festik fel a színpadra, az alkotásaik sem állnak semmi másból csak vagy triviális giccsből vagy tartalmatlan művészieskedésből. Jó ezen nevetni, értjük, érti a jelen lévő színházi szakma is, de nem kell ez az Örkény színpadára. Bodó Viktornak nagy ez a kabát. Ez a piszkálódás, kabaré, Gálvölgyi-show az Örkényben kevés. A számos koncepcionális hiba közül, amelyek fő oka, hogy kizárólag poénok és nem az alapos végigbeszélés motiválja a dramaturgiát, a legfájóbb a csodálatos Takács Nóra Diána kerekesszékbe kényszerítése. Az elhangzó utalás, hogy ,,nézd csak az anyját, az ilyennek nem lenne szabad szaporodnia'' súlytalan szövegkörnyezetbe helyezett durva sértés, amiből már a következő percben viccet csinálnak. Gyakorlatilag egyetlen olyan jelenet van, ami egy eddig még meg nem rendezett előadásnak csúcspontja lehetne, amikor dark techno zene mellett Júlia a plafonon forog és Rómeó csodálja őt. Lehet, hogy erre a jelentre kellett volna felépíteni egy másik előadást.

A sok megalázó döntés elkeserít minket. Bizonyára sokan bátor lépésnek gondolják a férfi meztelenség megjelenítését. Pedig a magyar színházak számára a női meztelenség az, amit alig mernek bevállalni, ez a produkció például nem. A leszbikus táncoskarakterek bemutatása szintén bátornak gondolható, miközben a meleg férfi karakterekből vicc van csinálva. A szőke nő ismert sztereotíp karaktere, a buta dadus alakja, mind ismert, kiszámítható, lapos kabarétréfák. A rossz döntések mellett alig észerevehető annak a megjelenítése, hogy a tragédiát maga az anya okozza azzal, hogy feltehetően ő bújtja föl Rómeó ellen a Kapulek-fiatalokat.   

A trash nem csak gondolattalanságban nyilvánul meg. A jelenetekben nincs valódi interakció, a karakterek  viszonyai semmilyenek. Persze tudjuk: nem könnyű az improvizációs technika. A profik (Kárpáti Péterék) is csak ritkán alkalmazzák, mert ritkán jönnek létre ílymódon színpadara való szituációk. Nagyon sok idő kell hozzá és nagyon sok beszélgetés (jó példa erre a MáSzínház kilenc hónapon át készülő KépMás című előadása). A vicces beszélgetések, akrobatikus elemek nem képesek megtartani a produkciót, az szétesik, céltalan szórakoztatássá válik. Egyetlen intellektuálisan értékes pillanat sem fedezhető föl benne. Lényegében egy zs kategóriás koreai vagy indiai film ez az előadás. Rendben, önironikus is, például Jadviga említésével vagy a levegőben való úszással. Ám felvetődik a kérdés, hogy ha csak ennyi, akkor kinek készült a produkció? Értjük, hogy kell a ventilálás, jár a pihenés és szórakozás a színészeknek is. De nem lenne inkább elég mindezt csak egy szilveszteri buliban előadni?

Szólj hozzá

Örkény Színház Bodó Viktor