2021. jún 12.

Tükörmese

írta: Két Lámpás
Tükörmese

Simor Ágnes: Tükörmese, Simorág TánCirkusz, Bethlen Téri Színház, 2021. június 6., 16:00simorag-belteri.jpg

Szereplők és alkotótársak: Simor Ágnes, Turai Bálint, Vincze Márton, zenészek: Tóth Bernát Réka, Vázsonyi János díszletfal, jelmez, kellékek: Tangly hands, díszlet szerkezet, bambusz és tükör: Szabon Balázs, díszlet koncepció: Simor Ágnes és Szabon Balázs, kellékek: Kovács Eszter, Lenhardt József, Nádas Janka, író, rendező: Simor Ágnes.

Sok minden kell ahhoz, hogy egy gyerekszínházi előadás jó élmény legyen minden résztvevőnek. Kell a lelkes, ám jólnevelt gyerekközönség; szükséges, hogy a darab jól legyen pozicionálva, lehessen tudni, milyen korú, milyen érdeklődésű gyerekeknek való vagy nem való az előadás; megfelelően kell belőni az időtartamot és az előadás dinamikáját, a gyerekközönség nem tűri az üresjáratot. Fontos, bár nem elengedhetetlen, hogy az alkotók gondoljanak a felnőttekre is, igazán kiemelkedő alkotás akkor tud születni, ha a felnőtteknek is felkínálunk számukra releváns értelmezési rétegeket a darabbal, ráadásul mindezt úgy, hogy ez a réteg szervesül az alapvetően gyerekelőadásba, nem csak néhány felnőtteknek érthető kiszólásban testesül meg. A Simorág TánCirkusz június eleji bemutatóján minden összejött a fentiekből, egy lenyűgöző előadásnak lehettünk tanúi, és csak elismeréssel tudunk szólni a Bethlen Téri Színház gyerekközönségéről, akik láthatóan rutinos színházba járóként hagyták elvarázsolni magukat.

Az előadás adatlapja a Bethlen Téri Színház oldalán. 

Az előadás nonverbális, ami könnyebbséget jelent a kisebbeknek, bármelyik 5 éves, aki képes lenyomni egy egyórás Kisvakond-maratont, gond nélkül fogja élvezni és dekódolni a színpadi történéseket. Milyen eszközökkel dolgozik hát az előadás, ha szöveggel nem? A mozgásszínházi és táncszínházi elemek még ismerősek számunkra, pantomimet is láttunk már, az igazi meglepetést és különlegességet a cirkuszművészet eszköztárának beemelése okozza. Mi nem vagyunk jó ismerősei ennek a műfajnak, nem igazán követjük az Újcirkusz törekvéseit, így ránk az újdonság erejével hatott a játék. Láthattunk akrobatikát, zsonglőrködést, egyensúlyozást, bűvészmutatványt, bohóctréfára jellemző elemeket. Minden eszköz a történetmesélésnek van alárendelve, dramaturgiai funkciója van, ahogy minden díszletelem és minden kellék is játékba jön. Az előadást élőzene kíséri, a két zenemanó, Tóth Bernát Réka és Vázsonyi János nem csak zenélnek és hangeffektekkel szolgálnak, de bizonyos pontokon bele is játsszanak az előadásba. 

187569045_165541432240227_6182115825555095920_n.jpg

Turai Bálint és Simor Ágnes, fotó: Árki Noémi

Tündér (Simor Ágnes) és Óriás (Turai Bálint) szomszédok, csak egy tükrös szekrény választja el az otthonukat, mégsem tudnak egymásról. Az előadás a napi rutinjuk eljátszásával kezdődik, párhuzamosan látjuk felébredni, mosdani, teázni, tevékenykedni őket. Ez a része a történetnek az óvodás célközönség kedvelt mesetípusa, szeretnek számukra ismerős dolgokkal találkozni a mesékben, ezeket történetbe foglalva viszontlátni. A kisiskolások az ismert tündérmesei szereplőknek örülhetnek, a megjelenő varázslatnak, illetve annak, hogy ők tudják, amit a szereplők még nem, a falon túl egy másik varázslény él. Minden korosztályt, de különösen a felnőtteket nyűgözheti le a díszlet eleganciája (Simor Ágnes és Szabon Balázs). Tündér és Óriás otthonának különbsége nincs eltúlozva, csak nagyon finoman van jelezve a méretkülönbség. Nem is lehetnek hatalmas különbségek, hiszen hamarosan kiderül, hogy nem az erdő közepén vagyunk, hanem Tündér és Óriás egy Ember (Vincze Márton) high tech biztonsági berendezésekkel védett lakásában élnek. A valószínűleg topmenedzser Ember nem sokat van otthon, így reggeltől estig a meselények élhetik a lakásban saját életüket. Cserébe láthatatlan segítőként rendben tartják a lakást, és a fáradtan hazaérő Ember kényelméről gondoskodnak. Hamarosan mindenki megismerkedik mindenkivel, a láthatatlanok láthatóvá lesznek, a magányos lakók egymásra találnak. Tündérnek és Óriásnak nem kell bujkálnia többé, az Ember pedig megtanul a dolgok mögé nézni, felfedezi a varázslatot és a kreativitásban rejlő örömet.  

187150363_165539765573727_7619307835998458813_n.jpgVincze Márton, Simor Ágnes, Turai Bálint, fotó: Árki Noémi

És barátok lettek, zárhatjuk a történetet gyerekünknek az előadás után. De mi, felnőtt nézők, egy másik történetet is kiolvashatunk az előadásból. Tündér növényeket varázsol, Óriás az állatok barátja. Megismerkedésük központi eleme egy fergeteges közös zsonglőrmutatvány, ahol Tündér virágokkal Óriás pedig méhekkel táncolja el a találkozást. Nem túl merész feltételezés, hogy itt egy kezdődő párkapcsolat tanúi lehetünk. Kicsit később kiderül, hogy bizony ez a párkapcsolat nem túl harmonikus. Tündér túl sok Óriásnak, hamar belefárad a lány sziporkázásába. Az egyensúly akkor áll helyre, amikor az Ember is a kapcsolat része lesz. A két fiú már le tudja kötni a lány túlhabzó energiáját, könnyen elképzelhető, hogy egy kiegyensúlyozott poliamor kapcsolat születésének lehettünk tanúi... 

Kedves Bálint, Márton, Réka, János, Balázs, Eszter, József, Janka és Ágnes, nagyon köszönjük ezt a csodás délutánt!

Szólj hozzá

újcirkusz Bethlen Téri Színház Simor Ágnes Simorág TánCirkusz