Somos Ákos: Feszített víz, Örökség Csoport, Három Holló, 2024. november 11., 20:00

Játsszák: Csögör Zsanett, Balogh Mihály, Somos Gergő, Darkó Dániel, Solymossy Zoltán, Somos Ákos, Cseh Kata, Somos Zoltán, Torma Tamás, Barbély Gábor, Csille Ildikó, rendező: Somos Ákos

Somos Ákos sportriporterként nagyon sokat tud az élsport világáról, és ezt a tudást mind beledolgozta a Feszített vízbe. Kíméletlen az a tükör, amibe a szerző belenézett, és ez hitelesíti azt a tükröt is, amit a sportvezetők, az edzők, és a sportoló gyerekek szülei elé tart. Ez sem lenne kevés, valamit kezdenünk kell azzal a torz hozzáállással, ami a versenysport és az ország viszonyát jellemzi. De a dráma kiterjeszthető minden olyan közegre, ahol a cél szentesít bármilyen eszközt, ahol elhivatott gyerekek, emberek lelkét őrli föl egy teljesen deformálódott sikerkritérium, ahol a „mester” élet-halál ura, és ahol a szűkebb és tágabb környezet természetesnek gondolja a bántalmazást. A Feszített víz méltán lett a X. Komlói Amatőr Színházi Találkozón (KASZT) legnagyobb sikert arató produkciója. Az előadás fődíjat nyert, de megkapta a legjobb rendezés díját, a Magyar Szín-Játékos Szövetség arany minősítését, a szereplők közül pedig a Mestert alakító Balogh Mihály színészi különdíjban részesült.

És mondja a Mester, hogy engedjük el, mert ezzel a testtel nem mi rendelkezünk, hanem a siker. És azért igen, nyelni, köpni és tűrni kell.

A dráma, egy meglepően jól mondható, az élőbeszéd fordulatait remekül integráló, verses formájú alkotás. Ez a forma jól fókuszálja a nézői figyelmet, a hívórím – válaszrím játékok hangsúlyozzák az üzenetet, és ezzel leveszik a terhet a színészekről, akik így élhetik a karaktert. Ritka, hogy egy ennyire sokszereplős műben minden figura ilyen precizitással legyen kidolgozva, mindenkinek legyen kellően megalapozott motivációs bázisa, hatóköre és felelőssége. Talán ennek is köszönhető, hogy a rendezés mellett – ami szintén Somos Ákos keze munkáját dicséri – nagyon egyenletes a színészi játék, nincs gyenge láncszem a csapatban.

Fotó: Péter Szabó Zoltán

Ennyi különböző, egyénített ellenszenves karaktert ritkán látni a színpadon. Klimpapa, a gyúró – Solymossy Zoltán remek alakítása – diabolikus, nem törődöm ősgonosz. Megteszi, mert megteheti, és mert ehhez van kedve. A szexuális ragadozó bukása után sem tanúsít semmiféle megbánást, így áldozatai sem kaphatnak jóvátételt. Balogh Mihály edzője már összetettebb figura. Páriává válása az ünnepelt sztáredzőből azért tragikus, mert benne felébred az önvád, a jóvátétel szándéka. Rózsa Ádám (Somos Ákos), Adél az ifjú reménység apja a legtalányosabb számunkra. Ismerjük persze ezt a szülőtípust, aki gyereke karrierjének hátán valósítaná meg azt, amit önerőből nem sikerült elérnie. Saját gyereke élete árán köt ördögi alkut, jelen esetben Csomor államtitkárral (Somos Zoltán), az úszószövetség elnökével. A szülői attitűdöt, hogy mindezt két gyerekével is megteszi nehéz elképzelnünk. Adél féltestvérének, Tomának (Darkó Dániel) sorsa azért mégis csak intő példa lehetne. Adél anyja (Cseh Kata) is csak lanyha kísérleteket tesz Adél védelmezésére. Saját boldogtalansága süketté és vakká teszi, pedig a lány folyamatosan próbálja kommunikálni az őt ért sérelmet. Az újságírók – Torma Tamás, Barbély Gábor és Csille Ildikó – gátlástalansága, a hatalom és a közvélemény kritikátlan kiszolgálása ismerős és nagyon pontos. Jó lenne, ha ezek a figurák karikatúrák lennének, de sajnos nem azok. Az aktuális bajnok, Mohácsi Ricsi (Somos Gergő) bár átlátja, hogy mi történik vele, elfogadja a rendszert, bár áldozat, felsejlik benne egy majdani bántalmazó is, aki visszaél majd előjogaival. Adél (Csögör Zsanett) valódi hősnő. És bár erőfeszítései, hogy feltárja az igazságot, elégtételt nyerjen az őt ért sérelemért, megállítsa a bántalmazókat, ebben a közegben nem járhatnak sikerrel, mégis példát mutat az áldozatoknak. Igazi mestermunka a karakter és az alakítás is. Látunk egy naiv, bizonytalan kamaszlányt, aki, miközben megőrzi gyermeki sebezhetőségét, olyan heroikus tettekre képes, amire a felnőtt társadalom döntő többsége nem. Nem lehet sem megfélemlíteni, sem korrumpálni, ellenáll a gázlángozásnak, kiáll önmagáért.

Fotó: Gönczi Andrea

Nagyon jól működik az uszodai rajtköveket imitáló díszlet. Mozgatásukkal tágítható-szűkíthető a tér az aktuális jeleneteknek megfelelően. Kiváló ötlet a jelenetvégek élőképpé merevítése, és az, hogy a sok, apró képből álló drámát nem töri meg a ki-bemászkálás. Az, hogy mindig mindenki a színpadon van, beleolvad a tömegbe, majd kiválik onnan, arra is utal, hogy ebben a zárt közegben mindenki mindent tud. Az évtizedes bántalmazás nyílt titok. Az eredményekért mindent elnéző közeg cinkossága épp oly súlyos bűn, mint a tettesek bántalmazó cselekedetei.

Fotó: Péter Szabó Zoltán

örvendj, magyar, örvendj te sokat szenvedett kis ország, mert most aztán lehet, újra jó magyarnak lenni a világon bárhol, mert Mohácsi Ricsi ma újra csak varázsol!

Nagyon-nagyon jó lenne átgondolni az élsporthoz való viszonyunkat. Jó lenne átgondolni a boldogsághoz való viszonyunkat. Jó lenne átgondolni az országhoz való viszonyunkat, a nemzeti érzés fogalmát. Somos Ákos és az Örökség Csoport ezzel az előadással megadja nekünk ezt a lehetőséget, ha már húsz éve, Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmje kapcsán nem éltünk vele.

♥

Kedves Zsanett, Mihály, Gergő, Dániel, Zoltán, Kata, Zoltán, Tamás, Gábor, Ildikó és Ákos, köszönjük ezt az elgondolkodtató előadást, gratulálunk a csodás csapatmunkához és a remek szöveghez!