2019. jún 02.

Vacsora öt személyre

írta: Két Lámpás
Vacsora öt személyre

Enn Vetemaa: Vacsora öt személyre, Budaörsi Latinovits Színház (PostART Cafe, Budaörs), 2019. május 17. 19:00

10300.jpg

Játsszák: Páder Petra, Lengyel Benjámin, Spolarics Andrea, Ilyés Róbert, Chován Gábor. Díszlettervező: Hajdu Bence, jelmeztervező: Farkas Anna, dramaturg: Kovács Kristóf, súgó: Barnet Mónika, rendezőasszisztens: Szilágyi Brigitta, rendező: Böröndi Bence.

Enn Vetemaa kora ünnepelt szovjet/észt drámaírója volt, ma már nem ismerjük a nevét. Ha azonban utánaolvasunk vagy megnézzük a Budaörsi Latinovits Színház előadását, akkor kiderül, miért volt saját idejében az egyik legnépszerűbb észt vagy akár kelet-európai színházi szerző. A Vacsora öt személyre problémafelvetése a függetlenedni vágyó fiatalok konfliktusaiból táplálkozik. Minél zártabb egy társadalom, annál nehezebb az önálló életet megteremteni, márpedig a fiatalok ki szeretnének repülni a fészekből, főleg egy fojtogató társadalmi helyzet esetén. A drámairodalomban folytonos spektrumot alkotnak a függetlenedésről szóló írások, hogy csak magyar színpadon is látott előadásokról beszéljünk, Cücenoğlu Lavinájától, amely a hermetikus elzártságról szól, a RÉV társulat 146 nap című produkciójáig, amelyben a fiatalok a társadalom felett, mint lelkek a vizek felett lebegnek. Böröndi Bence kiválóan sikerült első rendezése valahol a kettő között van. A fiatal pár képes leválni a szülőkről, de ez iszonyú identitásrészek magukról való leválasztásával kell, hogy járjon, ami után már nem lesznek azok, akik előtte voltak. 

Az előadás adatlapja a színház oldalán.

Kell ahhoz vagy harminc (inkább negyven) évesnek lenni, hogy érezzük a díszlet kisugárzását. Ez adja az első benyomást a produkcióról, és érdemes is alaposan végig beszélni helyválasztás, ültetés közben, hogy mit látunk a színpadon. Akár hosszú percekig is bele lehet feledkezni a 80-as és 70-es évekbeli enteriőr látványába. A díszlet lenyűgözően részletgazdag, minden tárgy igazi időutazás, a pálmafás óriás faliposztertől a masszív szögletes órán át a hátborzongatóan ismerős, már a saját korában is teljesen értelmezhetetlen üveghalig. Hogy jól értse a közönség, a hetvenes években játszódó drámát időben egy tizessel el kellett tolni. A végtelen hosszú 1985-ös év elevenedik meg a szemünk előtt (vagy valamelyik hasonlóan unalmas esztendő az évtized elejéről). Szóval ahogy akkor mondták ,,modern'' bútorzat. (Díszlet: Hajdu Bence, jelmez: Farkas Anna.) A hangulat megteremtéséhez erősen hozzájárulnak a darabot végigkísérő kazettás magnóról megszólaló zenék. A leginkább ülő szám kiválasztásáért, a Pop Tops Mamy Blue című 1971-es slágeréért, azonban magát a szerzőt, Enn Vetemaa-t kell dicsérnünk, a dráma kiadása idején abszolút aktuális dal, amely kultikus lett a Szovjetunióban, ma is ugyanúgy működik, mint negyven éve.

img_0906.jpg

  Lengyel Benjámin (Ilmar), Páder Petra (Kadri) (Fotó: Borovi Dániel.)

Kadri (Páder Petra) és Ilmar (Lengyel Benjámin) között a feszültség tapintható. A lány tudományos kutató, kevés fizetés, nem nagy megbecsültség, a fiút pedig éppen valamiért, mérnök végzettsége ellenére, lefokozzák, és fizikai munkára osztják be egy munkáscsoporthoz. Az alkotók kiváló stílusérzékkel dolgozták át a párbeszédeket, húztak ki akár szavakat is, vagy változtattak meg részleteket, hogy a rendezői koncepció érvényesülhessen. Első blikkre a ,,betelt a pohár'' jelenséggel van dolgunk. Ez az este nem ciklikusan ismétlődő becketti időhurok (vagy még nem az), hanem egy lidérces nap, amelyen kipattan a botrány és megváltozik az addigi ügymenet. Minden elhangzó szó hiteles, minden mozdulat illeszkedik. (Köszönet a dramaturgi munkát végzőknek, Kovács Kristófnak és Böröndi Bencének, a párbeszédekbe való bátor belenyúlásért és az élővé tételért.) Ha a néző kora mégsem olyan izmos, akkor persze simán beleélheti magát egy mai párkapcsolati konfliktusba, ahol a szerelem már elmúlt, és a pár a gyors házasság és hirtelen összeköltözés miatt éppen egymás idegeire megy. Az idősebbek ehhez még hozzáérzik a nyolcvanas évek rendes konfliktusmegoldási módját, ami nem a kivándorlás, hanem az öngyilkosság és/vagy az alkoholizmus – ennyiben súlyosabb a kép, ha tudjuk, mi zajlott itt valójában a boldog békeidőben, 1980-ban. Természetesen a szövegben erre is van utalás.

img_0900.jpg

Páder Petra (Kadri) (Fotó: Borovi Dániel.)

A súlyos jeleneteket aztán egy bohózati jelenetsor követ, ami persze csak kívülről nagyon vicces, és halálra is röhögjük magunkat Ilyés Róberten, a részeges apóson, de Kadriban azért szépen lassan megy fel a pumpa, és el kell érkeznünk a robbanáshoz. Spolarics Andrea egy modoros, a művelt beszédet már akadozva beszélő, a gazdag férj mellett a nehézségektől elszokott anyóst alakít, akinek a világképében egészen pontosan az van, amit egy gazdag és irányítható férj mellett élő fiús anyától várni lehet. Ilmar hozza a pénzt, Kadrinak pedig szolgálnia kell a fiút, ahogy az anyós is ,,áldozatokat hoz''. Persze ezt az ideológiát aljasul adagolja, a szerelemházasság szcenáriót, mint hazug cukormázat maszatolja rá a fiatal pár kapcsolatára. Csodálatosan látszik Lengyel Benjáminon, hogy mennyire akar Ilmar megfelelni ennek a képnek, és mennyire nem tud mégsem, hisz ő mindennek ellenére anyuci drága kisfia, és anyu nélkül egy senki. Hatalmas kő esik le a szívünkről, amikor Kadri (Páder Petra) úgy vágja ki anyukát és apukát a lakásból, mint macskát szarni. Sokan azonosulhatnak ezzel a felszabadult gesztussal. Ilyen formán univerzális, párterápiás előadás is ez.

img_0723.jpg

Páder Petra (Kadri), Ilyés Róbert (Após), Spolarics Andrea (Anyós) (Fotó: Borovi Dániel.)

Kezdetben rendkívül idegesítő Mart (Chován Gábor), Ilmar brigádbeli kollégája. Ám, abban a szituációban mégis egyfajta megoldással szolgál a hím és a nőstény elhidegülésére, már a neki megfelelő proli módon. Ő a férfi ebben a lakásban, és ezt Kadri megnyugvással fogadja. És voltaképpen Ilmar is, hisz pontosan tudja, hogy ő egyedül ezt az egész gubancot kicsomózni nem tudja. Ebben a zárt világban a probléma valójában megoldhatatlan. Ezt egy David Lynch-es megoldással juttatja a rendező a tudtunkra. Kadrinak és Ilmarnak a fejében beszélnek ezek a megtestesült démonok, a szülők és a kolléga, és az őrjítő monomániáikkal traktálják őket, majd távoznak a szekrényen keresztül. Világos, hogy a megoldás csak az isteni beavatkozás lehet, ami jelen esetben egy, a párttól kapott, gazdag jövővel kecsegtető nyeremény, ami mellett persze dönteni kell. A rendező nem teszi le a garast a közös döntés valamelyik kimenetele mellett. A mai világban érdemes például bármelyik szereplőnek vennie a sátorfáját és tovább állni. De vajon akkoriban mi lehetett a legracionálisabb döntés?

img_0829.jpg

Páder Petra (Kadri), Chován Gábor (Mart) (Fotó: Borovi Dániel.)

Böröndi Bence első rendezése tökéletes, érthető, átélhető. Olyan alkotás, ami tiszteli a nézőt és a nézőért készült. Köszönet illeti ezért a munkáért, mert látjuk, hogy Bence tudja kik ülnek a széksorokban, azt is tudja, mely színészkollégáival lehet a szükséges karaktereket a legjobban összehozni, és azt is tudja, hogy ez a mai színházi technikákkal (szöveggondozási és színpadi megoldásokkal egyaránt) hogyan valósítható meg.

Kedves Petra, Benjámin, Andrea, Róbert, Gábor, Bence, Anna, Kristóf, Mónika, Brigitta és Bence, köszönjük ezt az kiváló, elgondolkodtató és nem mellesleg nagyon vicces produkciót.

Szólj hozzá

Budaörsi Latinovits Színház PostArt Cafe