2019. sze 08.

Lear

írta: Két Lámpás
Lear

W. S.: Lear, Debreceni Csokonai Színház, Vidéki Színházak Fesztiválja, Thália Színház, 2019. szept. 2. 19:00

lear_webplakat.jpg

Játsszák: Ráckevei Anna, Bakota Árpád, Sárközi-Nagy Ilona m. v., Móga Piroska m.v., Hajdu Imelda, Bicskei István m. v., Újhelyi Kinga, Kiss Gergely Máté, Rózsa László, Mészáros Ibolya, Vranyecz Artúr, Mercs János, Kránicz Richárd, Barabás Hunor. Zenei munkatárs: Dargó Gergely, fénytervező: Tumanian Narek, díszlet-és jelmeztervező: Marfa Gudkova, dramaturg: Kozma András, ügyelő: Kató Anikó, súgó: Csóka Áron, rendezőasszisztens: Sóvágó Csaba, rendezte Ilja Bocsarnikovsz.

William Shakespeare zsenialitására jellemzően akkor döbbenünk rá, amikor a szövegrengetegből, amit alkotott, a legújabb kori rendezők újabb és újabb drágaköveket bogarásznak elő. Az embernek néha az az érzése, hogy Shakespeare valójában egy XXI. századi író-dramaturg, aki a múltba teleportált, de cinkos tettestársait, a színházi rendezőket itt hagyta nekünk alkotni. Persze, hogy láttunk már Lear királyt! De, mint mindegyik WS mű, ez is millió olvasatot rejt magában, amelyek közül ez a legutóbbi debreceni értelmezés kétség kívül egyedi, megrázó és meghökkentő. Ilja Bocsarnikovsz rendező színházi nyelve nem olvasható olyan jól számunkra, mint mondjuk Gáspár Ildikóé vagy Nagy Péter Istváné, ám érezhetően erős a mondanivalója a Lear királyról, és ez a mondanivaló a gesztusnyelv idegensége ellenére is utat tör magának. Reméljük, hogy nem csak a nézőhöz jut el Ilja víziója, hanem a hazai színikritika lapjaira is felkerül a produkció, több értékes reflexió és elemzés révén.

A produkció adatlapja a Csokonai Színház oldalán.

Ilja Bocsarnikovsz úgy döntött, hogy a Lear királyt teljesen más nézőpontból láttatja a nézővel, mint amit eddig megszokhatott. Mindezt láthatóan szívós munkával hajtja végre, szinte neki lehet dőlni annak a sok impulzusnak, amit felénk lő ki, hogy észrevegyük: itt egy különösen elviselhetetlen és nyakas Learrel van dolgunk, valamint különösen racionálisan gondolkodó idősebb leánypárról. Világos, hogy Lear gyermekei sokat szenvedtek, tűrtek és rettegtek szülőjük országlása alatt. A palotában a félelem tapintható; Learnek egy szavát sem hiszik, amikor bejelenti, hogy lemond Britannia kormányzásáról. És valóban nem vonul vissza teljesen, hiszen megtart egy félelmetes, 100 fős sereget saját maga számára. Nem a sóvárgás, hataloméhség tükröződik Goneril (Móga Piroska) és Regan (Sárközi-Nagy Ilona) arcán a térképasztal melletti jelenetben, hanem hogy most végre kivonhatják magukat az argesszor királynő akarata alól. Ám az is leolvasható az arcukról, hogy esküsznek az élő Istenre, hogy Lear királyságához soha vissza nem térnek. Ebben a rendezésben négy szerep az, amin múlik a siker: Lear (Ráckevei Anna), Goneril, Regan és Edmund (Kiss Gergely Máté). Mind a négy színész olyan erővel vágja az arcunkba Ilja Bocsarnikovsz olvasatát, hogy a fal adja a másikat. Ez az olvasat pedig az, hogy itt a pszichológiából jól ismert mérgező szülőről van szó. Egy család katasztrófájáról, a bántalmazó anya és gyermekáldozatainak történetéről. Ezért választotta Ilja a Leart játszó színészt nőnek.

093_lear_19_03_08-1024x586.jpgLear királysága. Alban (Vranyecz Artúr), Cornwall (Mercs János), Lear (Ráckevei Anna), Cordelia (Hajdu Imelda), Regan (Sárközi-Nagy Ilona), Goneril (Móga Piroska), Burgund (Kránicz Richárd) (Fotó: Máthé András.)

Természetesen az előadásban, ahogy a szövegben is, szintén ott van az idős generáció despotizmusa. Hogy az idősek makacs tévhiteik rabjai, és a valóságban egy fikarcnyit sem gyökerező hamis elveik miatt családok, barátságok, anya-gyerek kapcsolatok mennek szét, az klasszikus téma. Legsűrűbben a Temesvári Színház Lavina c. produkciójában láthattuk a tekintélyelv romboló, a mindennapi életet ellehetetlenítő hatásának megjelenítését. És valóban! Lehet itt ellentmondani, ha a legszeretettebb lányt, Cordeliát (Hajdu Imelda) és a legalázatosabb szolgát, Kentet (Bakota Árpád) is, egy rossz szóra kivágja a királynő? Még örülhetnek, hogy meg nem ölik őket. Cordelia iránti féltő gondoskodás, a testvéri összetartás és a rettegés ül ki Goneril és Regan arcára. Itt, akit  ördögnek szoktunk látni, az inkább angyal, és a néző irgalmát mindig elnyerő angyali lénnyé tébolyuló Lear az ördög.

Ott fönn a sziklán mi volt maga mellett,
ami elment? [...]
Innen lentről úgy festett a szeme,
mint két kerek hold. Ezer orra volt,
szarva csavart s hullámos, mint a tenger.
Valami ördög!

Nádasdy Ádám fordítása

Ezt Edgar (Rózsa László) mondja magáról, és van benne igazság, csak éppen fordított a helyzet. A királynő  (ahogy a sleppje is) ördögnek állította be a normalitást és provokálta, vegzálta, ad abszurdum büntette, gyalázta napestig alantasait, szeretteit. Pedig éppen ez a toxikus, a saját szeretteink életét megkeserítő magatartás az, ami ördögi. Gloster (Bicskei István) törvénytelen fia, Edmund, ugyanabban a cipőben jár, mint a nővérek. Folytonos megalázás volt az osztályrésze, ám az idő alkalmassá vált arra, hogy egy csel segítségével Edgar, a törvényes örökös, helyére lépjen. Vajon milyen apa-fiú kapcsolatot rontott meg Edmund azzal, hogy Edgart menekülésre, a ház elhagyására biztatta? Milyen az a Gloster, aki halálra keresi fiát, és milyen apa az, akiről az első másodpercben elhiszi Edgar, hogy ha meglátja, megöli? Ismert, hogy Lear családja és a Gloster-ház tükördramaturg egymással. A rendezés azonban rátesz egy lapáttal és hangsúlyozza, hogy Edmund és a lányok szerelme szeretetközösség, aminek az alapja a megalázott gyermekek összetartása.

078_lear_19_03_08.jpg

 Goneril (Móga Piroska), Edmund (Kiss Gergely Máté), Regan (Sárközi-Nagy Ilona). (Fotó: Máthé András.) 

Ez a koncepció a dramaturg munkájában is jól tetten érhető, hiszen kihúzott minden olyan részt, amely arra utal, hogy Edmund pusztán taktikázásból szegődne egyik-másik lányhoz. Ők hárman valójában a szabadság megtestesítői, másfelől viszont nyilvánvaló, hogy a mérgező szülői behatás nem múlik el nyomtalanul, és ez a hosszan tartó méreg előbb-utóbb elpusztítja őket. Világos viszont, hogy akár Lear, akár Gloster rettegéssel teli udvarát egyetlen ép elméjű ember sem bírhatja ki. Az elállatiasulás, amit a színlap említ, tehát voltaképpen racionális ellenszegülés az autokraták újjászületésével szemben. Egy gyerekkora óta megalázott félnél ez egyszerűen önvédelmi eszköz. Lear mindazonáltal semmilyen megbánást nem mutat, Gloster pedig csak halála pillanatában látja meg tévedését.

Állatoknak tartottátok
A népet;
Hát ha most mint állat fizet
Tinéktek?
Ha megrohan, mint vadállat
Bennetek,
S körmét, fogát véretekkel
Festi meg?

Ki a síkra a kunyhókból
Miljomok!
Kaszát, ásót, vasvillákat
Fogjatok!
Az alkalom maga magát
Kinálja,
Ütött a nagy bosszuállás
Órája!  

P. S.: Dicsőséges nagyurak, részlet

Vannak Lear király feldolgozások, ahol sajnáljuk Glostert és Leart. Itt egyáltalán nem. Szerencsére nem is adja meg az esélyt a rendező, hogy Learnek kivilágosodjon az elméje. Lear ugyan Cordeliának megbocsát, ám az idősebb nővéreknek nem. Nem érti meg őket és fenntartja átkait. Milyen dolog már egy fel nem szolgált ebéd miatt meddőséggel megátkozni gyermekünket? Cordelia a legszeretettebb gyermek kegyelemből elmehet és Frankhon szerelmes királya (Barabás Hunor) ki is menekíti őt az anya hatása alól. Megszűnve a hatalmi játszma Cordelia és Lear között, a bántalmazott fél könnyebben visszamegy anyjához, és az anya is könnyebben békül ki vele, hisz nincs tétje a vele való játszmázásnak. Kapcsolatuk kisimul, a bántalmazás megszűnik. Ezzel szemben Regant és Gonerilt az anyai gyűlöletkötelék egyre erősebben szorítja. Ott van még tétje annak, hogy Lear megmutassa, ki az úr a házban. Érezzük, hogy Lear haragja milyen vak. Bár, mondja, hogy most már mindent ért, valójában semmit sem ért abból, hogy lányai miért próbálnak eltávolodni tőle. Az egész meglehetősen hosszú első felvonást azzal töltjük, hogy a lemondott Learrel foglalkozunk. Egyetlen szabad másodpercünk sincs. Érezzük azt a láthatatlan nehezéket, ami a lányokat terheli, akár közel van az anyjuk, akár távol.

lear-18.jpg

Lear (Ráckevei Anna), Gloster (Bicskei István), Edgar (Rózsa László) (Fotó: Máthé András.)

A második felvonásban Ilja Bocsarnikovsz némiképp elengedi a koncepciót, és engedi a szöveget működni. Nem lehet pozitív a megoldás, és át sem akarja írni a tragédiát. Ami kódolva van a gyermekbántalmazás által, annak elő kell törnie. A három bántalmazott gyermek rendre kudarcot vall. Nem könnyű színlapi szöveget írni, és ez esetben sem sikerült az alkotóknak. Sem az elállatiasodás nem érhető tetten, sem a ,,megváltás'', ami amúgy is, nem teológiai kontextusban, homályos gumifogalom. Mentségül szolgáljon, hogy ez ritkán sikerül bárkinek. Példaként egyedül Szikszai Rémusz Macbethjét hozhatnánk fel, ahol a színlap szövege hézagmentesen illeszkedik a produkció mondanivalójához. Semmi állatiasság nincs abban, hogy egy a gyerekét megölni vágyó, egyébként pedig az országra rátörő zsarnokkal paktáló apát megvakítanak. Semmi állatiasság nincs abban, hogy a frankokat Britanniába behívó Lear ellen győztes csatát vív Edmund. Abban sincs semmi állatiasság, hogy a kiházasított idősebb lányok mást választanának, mint a Lear által kijelölt férjüket. A rendezés szívós munkával érteti meg velünk, hogy rossz szemszögből néztük a gyermekeket. Kent vakhitű szolgává válik, és értelmet nyer a bolond (Újhelyi Kinga) mondata, bölcsesség és szolgaság nem fér össze egy emberben. A szemünkben, a szokásosan pozitív fényben tetszelgő Kent olyan átalakuláson megy keresztül, mint a Trojka Társulat Cseresznyéskertjének Firsz-sze. Az egyébként bölcs figurát Soós Attila rendezése bigott cáristaként, az autokraták talpnyalójaként mutatja be. Hasonlóképpen Stockholm-szindrómás a bolond és maga Edgar is.

021_lear_19_03_08.jpg

Goneril (Móga Piroska), Oswald (Mészáros Ibolya) (Fotó: Máthé András.)

A néző megdolgozásának elengedésével némiképp alább hagy az színházi eszközök kreativitása is. A második felvonásban számtalan érthetetlen gesztus és jelenet vár ránk. Ha Cornwall (Mercs János) halálát finoman egy székre akasztott zakó szimbolizálja, akkor a következő jelenetben miért kell szétverni egy pianínót? Miért perdül – egyébként nagyon menő –  táncra a halálán lévő Oswald (Mészáros Ibolya)? Miért gesztikulálnak a színészek úgy, mintha egy popzenei videoklipp énekesei lennének? Mindezek persze egyáltalán nem vonnak le sokat a koncepció zsenialitásából. Pusztán azzal van bajunk, hogy ha valamit nem értünk, akkor nem rezonálunk rá. Ha nem lüktetünk együtt az előadással, akkor már ott sem vagyunk Lear királyságában, és ha nem vagyunk ott, akkor vajon működik-e a színház? Hála Istennek az előadás vége újra erős. Lear és a lányok gyermekkori jeleneteinek tragikus újrajátszása explicitté teszi a rendezői értelmezést a családon belüli erőszakról. Mi sem tesz értékesebbé egy Shakespeare-interpretációt, mint hogy új értelmet nyernek a máshol súlytalanul kimondott sorok. Alban (Vranyecz Artúr) fenyegetése, hogy ő az úr a házban, világossá teszi számunkra, hogy a tragédia a három bántalmazott gyermek halálával fog a tetőfokára hágni. Innentől újra a régi rend áll helyre. Olcsó papolással tesz hitet ostoba, agresszív, autokrata apja értékrendje mellett Edgar, és Lear fojtogató rémuralma felmentést nyer a két győztes férfi hatalmi etikája által.

007_lear_19_03_08.jpg

 Edmund (Kiss Gergely Máté), Edgar (Rózsa László)  (Fotó: Máthé András.)

Nehezen olvassuk és nem értjük kristály tisztán ezt a színházi nyelvet. Nekünk bőven elég lenne kevesebb zenei aláfestés, kevésbé kimódolt gesztus, kevesebb díszlet. Ez viszont önmagában nem baj. A szünetben, az Operett tujái mellett alapos és heves vitában kitárgyaltuk, hogy mit szeretne nekünk mondani Ilja. Úgy érezzük, megértettük. Rendkívül jól megformált és hűen kifejező színészi játékot láttunk a művészvendégekkel kibővült  debreceni társulattól. Csodáljuk a dramaturg alapos munkáját, amivel jól szolgálta a rendezői koncepciót. Az előadás nagyon sokat tett hozzá ahhoz a tudáshoz, amivel eddig a Lear királyra vonatkozóan rendelkeztünk. Fogalmunk sincs, hogy ami nekünk átjött, azt akarták-e az alkotók vagy ezt látják-e bele a produkcióba a debreceni nézők. Mi viszont azon az estén elégedetten távoztunk a Tháliából a Learben megfogalmazódó új értelmezés láttán.

Kedves Anna, Árpád, Ilona, Piroska, Imelda,  István, Kinga, Máté, László, Ibolya, Artúr, János, Richárd, Hunor, Gergely, Narek, Marfa, András, Anikó, Áron, Csaba és Ilja, nagyon köszönjük ezt az emlékezetes, remekbe szabott és sokat mondó előadást!

Szólj hozzá

Debreceni Csokonai Színház Thália Színház Vidéki Színházak Fesztiválja