2022. már 15.

Szecsuáni jólélek

írta: Két Lámpás
Szecsuáni jólélek

Bertolt Brecht: Szecsuáni jólélet, Y Csoport, Bethlen Téri Színház, 2022. február 22., 19:00

img-3468-1024x678.jpeg

Játsszák: Boda Tibor, Bognár Anita, Boros Ádám, Hermányi Mariann, Kazári András, Király Orsolya, Pálya Pompónia. Fordító: Nemes Nagy Ágnes, látványtervező: Bognár Eszter, Ferenczi Zsófia, fény: Váradi András, rendezőasszisztens: Garádi Gréti, művészeti vezető: Móga Piroska, rendező-koreográfus: Vadász Krisztina.

Most már évek óta úgy sétálunk haza a Bethlen Téri Színház eseményeiről, hogy tudjuk, tökéletes előadást láttunk. Ezúttal az Y Csoport részesített ebben az élményben, előtte pedig Kovács Domokos és Bodócs Diána a The Underground Files-szal. Olyan estén vettünk részt, amin a nézők számára az 1941-es darab élővé vált, a csapat pedig a legelismertebb társulatokat is megszégyenítő szakmaisággal dolgozta fel a sok szempontból nem egyszerű témát. Szerencsére csak jóféle szecsuánikat láttunk, nincsenek kötelező körök a számunkra, és annak se láttuk értelmét, hogy online kövessünk egy ennyire jellegzetesen élő stílust, márpedig ennek a produkciónak online bemutatója is volt. Ám, így nem vagyunk eltelve rosszabbnál rosszabb előadásokkal és igazságtalan véleményt sem kell megfogalmaznunk amiatt, hogy az online nem adja vissza, amit az élő produkál. A legutóbbi Szecsuánink a Stúdió K/k2-s koprodukció volt (Mielőtt az éj leszáll) és a kontraszt nagy, bár mindkettő izgalmas és elgondolkodtató, mégis teljesen más a két előadás vezérgondolata.

Az előadás adatlapja a Bethlen Téri Színház oldalán.

A Szecsuáni jólélek végül beérett. Már nem klasszikus unalmatosság, jól ismert fordulatokat felvonultató tanmese. Az Y Csoport beleszagolt a levegőbe, és megérezte az állam voltaképpeni összeomlását. Persze nyilván Szecsuánban is van állam, rendőr, bíró, hivatal, csak éppen a gyerekek akkor esznek, ha lopnak, az emberek a levegőből élnek, a rendőr nem a jogot, hanem személyi érdekeket véd. Ha egészségügyi szolgáltatásra vágynának, megkapják, amennyiben súlyos pénzekkel megfizetik, egyébként ott pusztulnak el az utcán. Vajon nem ez köszöntött ránk a pandémia után (közben)? Vajon nem a fojtogató infláció idejét éljük-e? Vajon nem sok fiatal arra vágyik, hogy elrepüljön innen? Vajon nem vegzálja a jótét lelkeket a hivatal? Vajon be tudunk jutni a rendelőbe, ha bajunk van? A brechti életműhöz igazítva az időszámításunkat, a gyűlöletkeltésben nemrég csak a harmincas éveket írtuk, ma szó szerint a háborús éveket rekonstruáljuk. Mi teheti a legjobbat egy ilyen klasszikus műnek, mint az, hogy életre kel, és a közvetlen élmények hatására sajátunkká válik a történet? Sajnos ez a kiélesedés számunkra az ínséges idők beköszöntét jelenti.

168277777-4047567935327873-7994916927483968356-n-1024x683.jpg

Pálya Pompónia, Bognár Anita (fotó: Jekken Péter)

Van még egy szempont, ahol a klasszikus jelző felmerül. Aki követte a fizikai színház felemelkedését és diadalát, az ezt az előadást már anyanyelvi szinten olvassa. Nem kell közben megtanulnunk a mozdulatokat és rezdüléseket. A játék ismerős, már csak a tartalomra kell koncentrálnunk. Nekünk, a fizikai színház kedvelőinek,  Vadász Krisztina rendezése otthonos élmény. Jó látni, hogy ez a stílus hogyan klasszicizálódik a magyar színpadokon. Azt is jó látni, hogy nem korlátozódik egyetlen csapatra vagy iskolára, és a fizikai színházat, az erre nyitott színészek, könnyen beépítik saját színházi formanyelvükbe. Ahogy az szintén klasszikus, a díszlet és tárgyhasználat egyszerű és letisztult. Nem annyira egy anyagból dolgozó, mint Hegymeginél, de azért az előadás végén itt is beterítenek mindent a dohányt jelképező kéregdarabkák.

245420927_6356542737753964_8715680029322657280_n.jpg

Bognár Anita (fotó: Osgyán Balázs)

Kétségtelen, hogy Sen Te szerepe nagyon sokat ad a nézőnek, és nagyon sokat kíván a színésztől. Ez a Sen Te (Bognár Anita) nem egy monomániás Teréz anya, hanem az életben minden sejtjével részt vevő sokdimenziós alak. Öröm nézni ezt az interpretációt, mert a szegény, szenvedő, segítőkész lány karaktere nem bontaná ki teljesen a Brecht által beleírt bonyolultságot. Az istenekhez nem szolgalelkűen viszonyul, hanem a saját értékét ismerő partnerként. Még ha vadul kavarognak is körülötte az események, nem magára hagyott áldozatként, hanem cselekvő, gondolkodó, érző, saját döntéseit felvállaló lényként viselkedik.

Legfontosabb viszonyítási pontja, választott szerelme, Jang Szun (Boda Tibor) olyan, akivel valódi kapcsolatot, élő, történettel rendelkező viszonyt alakít ki. Rátalálása a pilótára nem szánalomszex, hanem őszinte kapcsolódás Szun jobbik feléhez. Maga Jang Szun (Boda Tibor) sem egy arc nélküli démon, egy vak szociopata, hanem egy hétköznapi figura, aki, mint ahogy ismerünk ilyeneket, egy nagyon sötét oldallal is rendelkezik. Szun szereti önnön nőcsábász énjét. Pilótaként ezt az életet zavartalanul élhetné, és mindennél jobban vágyik erre. Ám, eközben szereti Sen Tét is, még ha hidegségének tökéletesen a tudatában is van.

254071349_6489524044455832_682506575388034349_n.jpg

Boda Tibor, Bognár Anita (fotó: Osgyán Balázs)

Szintén központi antagonista Su Fu (Boros Ádám), az a figura, aki egyszerre erőszakos és kegyes. Ő ebben a rendezésben olyan partnere lehetne Sen Tének, akit ő racionális okokból választ. Su Fu képes osztozni a lány hobbijában, vagyis amennyire teheti, segíti a nyomorultakat, és partnere Sui Tának (Bognár Anita). Teljesen a háttérbe szorulnak a bűnei, a rendezés nem kívánja előtérbe helyzi sem Sui Ta se az ő gonoszságát. Megtartja a finom egyensúlyt a gazdagok és a szegények negatív tulajdonságai között.

245662292_6366164896791748_3712015887549914549_n.jpg

Boros Ádám, Hermányi Mariann, Király Orsolya (fotó: Osgyán Balázs)

Mindenkinek megvan a maga mozdulatvilága, de mindenkinek megvan a jellegzetes, emlékezetes tekintete is. Pálya Pompónia Mi Csü-je gondolatban már akkor magáévá tette Jang Szunt, amikor még csak alkudtak róla. Jang Szun anyjaként megtestesíti annak rosszabbik felét, így még jobban értékeljük, hogy a pilótában az ő befolyása ellenére is maradt szeretet, hogy kapcsolódni tudjon Sen Téhez. Kazári András Wangként, a vízárusként igazán szánalomra méltó kisember, az ő csetlés-botlásában, korlátozott lehetőségeiben ismerhettünk igazán magunkra. A Hermányi Mariann és Király Orsolya által megformált figurák teszik élővé, nyüzsgővé ezt a színpadi Szecsuánt, minden általuk eljátszott minitörténet továbbgondolható.

245647537_6366164560125115_7961627384529888436_n.jpg

Boros Ádám, Kazári András, Boda Tibor (fotó: Osgyán Balázs)

Nem lehet elmenni amellett, hogy az istenségekkel kapcsolatos gondolat mennyire megrázó ebben a rendezésben. Vajon kik ezek az istenek, akikkel Sen Te illetve Wang vitát folytat? Mennyire személyes istenek, mint ahogy  Sen Te látja őket és mennyiben objektívek, mint ahogy Wang viszonyul hozzájuk? A jók, jótékonykodók, kreatívak bíróság elé kerülnek, a hatalom agresszióját pedig a nyomorultak is támogatják. A bűn isteni mércével kimérhető, de az igazság és jóság mégis Sen Te egyedüli jellemzője ebben a városban. A válságos kor által megnyomorított szegények nem csak testükben sérültek, hanem lelkileg sem épek. Nem pusztán a gazdagok és hatalmasok távolodtak el az emberségességtől, hanem a szegények is idegenné váltak önnön emberségük előtt. Az istenek tehetetlensége, döntésképtelensége ebben a helyzetben nem vall igazán isteni természetre. Éppen ezért – természetesen Brechtnél tervezetten – az istenek trónfosztása bekövetkezik, a helyzet kezelését nem vállalják és nem is vállalhatják. Talán azért, mert nincsenek is. Ezek az istenek pusztán élettelen tankönyvi maximák, amik azonnal elvesztik az alkalmazhatóságukat, amint belekerülnek egy valódi, súlyos helyzetbe. 

Wang, mint Sen Te legjobb barátja, hozzánk is közel áll, minden gyengeségével együtt illetve éppen ezért. A Kazári András szájából felhangzó utolsó mondatok, amelyek ránk testálják a megoldás keresését így nem hatnak nyomasztó, teljesíthetetlen parancsként, hanem valóban aktivizáló erővel bírnak. Ugye te is érzed, hogy ez a helyzet tarthatatlan? Na, akkor segíts! Találj ki valamit te is! Így hát, igazi, Brechthez méltó, politikus előadás született, reméljük, az Y Csoport még sok ilyen tökéletesre csiszolt gyémánthoz hasonló előadással örvendeztet meg minket.

Kedves Tibor, Anita, Ádám, Mariann, András, Orsolya, Pompónia, Eszter, Zsófia, András, Gréti, Piroska és Krisztina, nagyon köszönjük ezt az éles, pontos és megrázó előadást!

Szólj hozzá

Bethlen Téri Színház Y Csoport