Szécsi Bence – László Gáspár: Fel a fejjel!, SZFE, Bethlen téri Színház, 2025. március 19. 15:00

Játsszák: Bari István, Fehér Diána, Gálhidy Gizella, Hevesi Fanni, Kádár Kinga, Lehel Vilmos, Molnár András, Nyomárkay Zsigmond, Tarjányi Liza, a szövegkönyvet Keleti Márton azonos című filmje alapján írta: László Gáspár és Szécsi Bence, trükkmester: Ujvári Bors, zene: Lelkes Botond, látvány: László Dávid, fénytervező, plakát: Gloviczki Bernát, a rendező munkatársa: Cs. Nagy Adrienne, rendező: Szécsi Bence

Rendkívül meglepő választás a 2023-ban prózai színművészként végzett Szécsi Bence részéről, hogy Keleti Márton 1954-es, azonos című filmjét választotta rendezéséhez. Furcsa film a Fel a fejjel!. Dramaturgiailag szinte látszanak a két részt – a II. világháború végnapjaiban és az 1945 után játszódókat – összefércelő szálak. Műfajilag is igen kevert, háborús film, cirkusz-film, művészet-allegória, melodráma, a szocializmus építésének apológiája. A Gáspár Margit – Nóti Károly – Szász Péter forgatókönyvíró-stáb túl sok mindent próbált belezsúfolni a mozifilmbe. Ami maradandó, és sokszorosan fölülmúlja a film egyéb kvalitásait, az Latabár Kálmán játéka. Talán nem túlzunk, ha a művész ars poeticája köré fölhúzott papírmaséként látjuk ezt a filmet.

A filmről alapos írást közölt a Criticai Lapok 2008-ban Balogh Géza tollából, de első kézből is tájékozódhatunk, A Fel a fejjel! elérhető online.

Indok lehet a választásra, hogy tapasztalataink szerint, a saját műfajukban középszerű alkotásoknak tesz igazán jót a médiumváltás. A remekművek monolitszerű tökéletessége nehezen adja meg magát az adaptációnak, a jó, de nem túl jó művek viszont megmutathatják egy új médium által a bennük rejlő lehetőségeket. Van bennük annyi játéktér, hogy az átírók saját képükre formálhassák őket. László Gáspár és Szécsi Bence pont ezt csinálják a Fel a fejjel!-lel. Feszesebb ugyan nem lett az alkotás – a játékidő 165 perc –, de koherensebb igen, és sokkal több lehetőséget ad a játszóknak, mint a film. Míg a filmben minden karakter csak halovány mellékszereplő a főhős, Peti bohóc, (és természetesen az elefánt, Aida, mellett), a színpadi adaptációban minden karakter megkapja a maga történetét, minden színész azt a feladatot, amiért érdemes volt ilyen remek szereposztást összehozni.

Érezzük a választásban a tiszteletadás gesztusát Latabár Kálmán művészete felé, és egyben azt, hogy adjuk föl a leckét Bari István számára, hogy hozza létre a saját variációját erre az ikonikus karakterre. Motiváció lehetett az is, hogy milyen remek lehetőségeket rejt a végzős fizikai osztályból és a fizikai színház eszköztárát jól ismerő prózai osztályból (kiegészülve Kádár Kingával) összemixelt csapat számára a cirkusz közege. Milyen megkapó koreográfiákat, emlékezetes képeket lehet velük összerakni! És persze művészi hitvallásként is értelmezhető az előadás, egy gyönyörű, elégikus poémaként a művészetről, a művészethez.

Bari István Peti bohócának álmairól és vágyairól nagyon sokat megtudunk. Párbeszédei példaképével, Alfonzóval, (Kádár Kinga) sok mindent elárulnak szakmáról, elhivatottságról. Peti bohócot, mint minden igazi bohócot, körbelengi a szomorúság. Mintha már életében sem lenne teljesen e világ lakója, naivitása, a realitások közötti csetlése-botlása Baudelaire albatroszához teszi hasonlatossá. Bátorsága, ahogy megmenti szerelmét, Annát ( Fehér Diána) a megerőszakolástól, tudván, hogy ennek végzetes következményei lehetnek, igazi civil kurázsi. Bari István az előadás több pontján teljes természetességgel szólít meg minket, nézőket, von bele saját világába, tesz érdekeltté minket, hogy sikerüljön a nagy trükk. És ezzel megteremti azt a légkört, amiben már úgy játszik az érzelmeinken, mintha csak a hangszere lennénk. Halálai épp ezért valódi könnyeket csalnak a szemekbe, kétszer is sikerül a varázslat.

Nyomárkay Zsigmond cirkuszigazgatója oroszlánszelídítőként uralja kis társulatát, és mindent alárendel annak, ami szerinte kimenthetné a truppot a háború poklából. Ha kell, hízeleg, ha kell, zsarol, ha kell, felad minden elvet, és játszik és játszat az agresszor előtt. Diktatórikus vezető, egy igazi pojáca, de összetartja a társulatot a vészterhes időkben is. Asszisztenseként Tarjányi Liza, feleségként Kádár Kinga, rajongó tanítványként Gálhidy Gizella, a társulat „szakszervezetiseként” Hevesi Fanni játszik szépen alá ennek a szerepnek. Másik szerepében, szuicid hajlamú sikertelen regényíróként is kapunk tőle egy igen szórakoztató betétet, akárcsak Tarjányi Lizától, aki egészen abszurd szövegű kezdő jósnőként brillirozik. Hevesi Fanni illuzionistája vagy varázslója nagyon sokat sejtetően felépített alakítás, a háttérben szépen fut a képességeinek kibontakozását megmutató történet. Molnár András zenebohócként rendkívül vicces, nagyon hálás ez a néma szerep. Lehel Vilmos katonai parancsnokként megkapta az este legmulatságosabb monológját, a cirkuszi előadás megnyitóbeszéde minden megnyitóbeszédek bornírt esszenciája.

A látványért felelős László Dávidnak (nem véletlenül nem tudunk lemondani egyetlen képről sem), ezt a látványt fényeivel kiemelő Gloviczki Bernátnak és a zenét kitaláló Lelkes Botondnak is köszönhetően a legerősebb benyomásunk az előadásról, hogy jó nézni. Nagyon hamar megszeretjük a karaktereket, hagyjuk magunkat elvarázsolni a tömegjelenetek varázslatos megkomponáltságától, nevetünk és sírunk, és 165 perc után is visszatapsolnánk ezt a fantasztikus társaságot. Mint egy igazi cirkuszban.

♥

Kedves István, Diána, Gizella, Fanni, Kinga, Vilmos, András, Zsigmond, Liza, Gáspár, Bors, Botond, Dávid, Bernát, Adrienne és Bence, köszönjük ezt a mesés délutánt!