Sarkadi Imre: A gyáva, Itt és Most Társulat, 2022. november 4., 19:00

Játsszák: Janó Anna, Boda Tibor, Sarkadi Imre A gyáva című kisregénye alapján írta: Varju Nándor, a rendező munkatársa: Szintai-Molnár Péter, közreműködők: Bán-Horváth Attila, Bán-Horváth Veronika, Bojkovszky Zsolt, Hajdu Bernadett, rendezte: Varju Nándor.  

A RUSZT – Ráday Utcai Színházi Találkozó keretében néztük meg Sarkadi Imre 1961-es kisregényének adaptációját, A gyávát az Itt és Most Társulat Ráday utcai játszóhelyén. Még nem volt szerencsénk ehhez a társulathoz és ehhez a helyhez, de szívesen fogunk visszatérni ebbe a barátságos és vendégszerető közösségi térbe, ahol már az előadásra hangoló kávénkat is egy éppen itt önkénteskedő fiatal drámaírótól kaptuk.  

Sarkadi Imre utolsó műve először a Kortárs folyóirat 1961/4. számában jelent meg, és megdöbbentően modern ez a női hangra írt monológ formájú énregény. Varju Nándoré az érdem, hogy előásta ezt az elfeledett könyvet, és színpadi adaptáció formájában minket is megismertetett vele. Sok nézőtársunknak meghatározó kamaszkori olvasmányélménye volt a mű, a fiatalabbakat a színházi eseményhez társított hívószavak – kapunyitási pánik, szabad akarat, sokféle szerelem – győzte meg, hogy ezt az előadást látniuk kell. Az átdolgozás és a rendezés (szintén Varju Nándor munkája) remekül redukálta mindössze négy karakterre és néhány helyszínre a sok szereplős, sok helyszínen játszódó cselekményt, úgy, hogy közben megtartotta mind a társadalomkritikai élét, mind az emberi kapcsolatok komplexitását. Az előadás utáni beszélgetésen ki is derült, hogy ez a két főbb kapcsolódási pont a történethez, illetve ezeket színezik a cím felőli értelmezési kísérletek. 

 Janó Anna (Fotók: Bán-Horváth Attila)

A dráma műfaja monodráma két szájra lett, ami nagyon jól jellemzi, hogy itt Éva (Janó Anna) van a középpontban, az ő szemén keresztül látjuk a Boda Tibor által alakított másik három karaktert: Bencét, a sikeres szobrászművész férjet, Tibort, a hedonista festő házibarátot és Pistát, az új szerelem gépészmérnököt. Ennek megfelelően ezek a férfiak elrajzoltak, karikatúraszerűek, ahogy Éva érzései meghatározzák számára az észlelésüket. Ezt a percepciós torzítást mindvégig érdemes észben tartani, és látni, hogy ez Éva története, bármely másik szereplő vagy egy kívülálló számára teljesen másképp állhatnának össze a jellemvonások és a szereplők között feszülő kapcsolati háló. Nagyon jó döntés, hogy mindhárom férfit egy színész játssza, mert ez rávilágít arra, hogy Éva csakis ezen férfiak által képes meghatározni önmagát, bármelyiket választaná is, az valamiféle függőségi viszony lenne. A szabadság ebben a világban személyes, párkapcsolati szinten is illuzórikus: Éva lehet megbecsült dekoráció, kihasznált szexuális objektum vagy álomfeleség, csak egy nem lehet, önmaga. Sok gondolkodni és beszélgetni valót adhat a dráma a szerelem, monogámia, poliamória kérdéskörében is. A darabot végigkísérő zene, amellett, hogy tökéletes korfestő hatással bír, jelzi Éva aktuális lelkiállapotát is, ahogy a fényezés is folyamatosan középpontban tartja. Nem bírtuk levenni a szemünket Janó Anna kifejező arcjátékáról, nagyon koncentrált színészi jelenlétet hozott létre a színpadon, gesztusai és mimikája szavak nélkül is elmesélnék az egész történetet. Mindehhez tökéletes partner Boda Tibor, aki úgy valósítja meg a szerepháromszorozás színészi bravúrját, hogy ezt a virtuozitást képes háttérben tartani, minden megmozdulásával Éva karakterének kiemelését szolgálni.  

  Janó Anna, Boda Tibor (Fotók: Bán-Horváth Attila)

Tágabb összefüggésben szemlélve a drámát nagyon erős társadalomkritikai megállapításokat is kiolvashatunk a sorok között a szereplők viszonyrendszerét és életmódját szemlélve. A független, érett személyiségstruktúra létrehozása és megélése ugyanis nemcsak Éva problémája, hanem minden szereplőé. A hatalom kiskorúsítja az állampolgárokat, olyan alkukat kényszerít rájuk, amiktől alapjaiban sérül az integritásuk. Az értelmiség éppen úgy a hatalom dekorációs kelléke, szépségflastrom a diktatúra rút arcán, ahogy Éva is csak ilyen instrumentális szerepet tölthet be a férje oldalán. A szabadulás az aranykalitkából mindkettőjük számára lehetetlen, olyan légüres térbe kerülnének, ahol csak megfulladni lehet szabadon. Érdemes hozzáolvasnunk a produkcióhoz Méray Tibor 1961. májusi írását, félelmetes kontextusba helyezi a kisregény és a dráma szövegét. (Méray Tibor: A párizsi vártán – Írások a Szajna mellől, Mentor, Marosvásárhely, 2000)

Fontos és kiváló módosítás a szerző-rendező részéről, hogy sokkal nyitottabbá teszi a történet végét , mint a kisregény. Az utolsó előtti, álomszerű kavalkádjelenet mintegy összefoglalja az előadás által felvetett dilemmákat, és a nézők felé hajítja a labdát, hogy oldják fel ezeket. Így, bár nagyon szép keretes szerkezetet teremt az utolsó jelenet az elsővel, lehet, hogy érdekesebb volna azt elhagyni, főleg, ha az előadások után menetrendszerűen beépülnek a beszélgetések az alkotókkal, ami nekünk ezen az estén nagyon sokat hozzátett az élményhez.

♥

Kedves Anna, Tibor, Nándor, Péter, Attila, Veronika, Zsolt és Bernadett köszönjük, hogy megismertettetek minket ezzel a történettel, és köszönjük ezt a csodálatos előadást!