Hárs Anna: Madártávlat, Exit Generáció, 6SZÍN, 2022. december 10., 19:00

Játsszák: Nagy Katica, Kerekes Éva, Terhes Sándor, Martinkovics Máté, Márfi Márk, Takátsy Péter, író: Hárs Anna, zene: Szemenyei János, látvány: Zöldy Gergely, videó: Hajdufi Péter, fény: Markó Zsolt, rendező: Farkas Ádám.

Az előadás adatlapja az EXIT Generáció oldalán.

Az előadás trailerje:

Az Exit Generációt Dénes Viktor és Farkas Ádám színész-rendezők alapították 2021 nyarán, és dramaturgként munkájukban részt vesz Mikó Csaba ill. Hárs Anna, a Madártávlat írója. Választott logójuk egy labirintust formáz, utalva ars poeticájukra:

„Úgy látjuk útvesztőben vagyunk. És néha az az érzésünk, hogy lehetetlen kiszabadulni az összetett problémakörök szorításából. A görög mitológia Aporia-nak nevezi a kiúttalanságot, ha valamely probléma feloldásához való eljutás lehetetlen. Mi ezzel szemben fogalmaztuk meg magunkat, mikor az EXIT nevet választottuk. Feladatunknak érezzük a kiút keresését, és erre a nagyszerű és igen nehéz útra invitáljuk közönségünket.” https://www.exitgeneracio.hu/rolunk/ 

Kis fáziskéséssel most kezdtünk el ismerkedni a csapattal, de az már a honlapjukat végigböngészve is látszik, hogy castingban nagyon erősek: érdekes összetételű csapatokat verbuválnak minden egyes bemutatójukhoz. Bár, már több darabban láttuk Nagy Katicát, most volt először, hogy részesültünk abban az élményben, hogy milyen látni egy a színésztől nagyon komoly lelki energiákat igénylő szerepben. A szerep csodálatossága, hogy mint minden leuralt fiatalt bemutató darabban a csöndjeiben vannak a legmegrendítőbb pillanatai. Átadni nekünk nézőknek azt a fagyos hideget, amikor azt mondja neki a szeretett ember, hogy emelkedj fel és légy láthatatlan, nem kis színészi tehetséget igényel. És ezek a pillanatok még csak az előadás elején vannak, a küzdést a magárahagyottsággal ebből a már eleve magas helyzetből kell végigcsinálnia. Semmi meglepő nincs abban, hogy Nagy Katica rajongókká váltunk az előadás végére.

Kerekes Éva, Nagy Katica (fotó: Éder Vera)

A Madártávlatban is jó volt megfigyelni, hogy sikerül összefésülni a kőszínházból érkező, nagyszínpadhoz szokott színészek játékmódját a független alkotók eszközeivel. A különbség megmaradt szemmel láthatónak, de ez erősségévé is vált a produkciónak. A kontraszt igazán érdekessé vált, ily módon ugyanis a szereposztás egyfajta értelmezési lehetőséget is magában tudott rejteni. Takátsy Péter és Kerekes Éva játssza azt a mérgező szülőpárt, akik miatt a 17 éves Léna (Nagy Katica) élete voltaképpen egy permanens rémálom. Kerekes Éva díva, hangulatingadozásai folyamatos bizonytalanságban tartják a lányát, akit egyre inkább felőröl a folyamatos készenlét, hogy megfeleljen anyja pillanatról pillanatra változó elvárásainak. Hárs Anna anya-lánya dialógusai pszichológiailag tökéletes hitelességgel adják vissza az ambivalens kötődés minden árnyalatát. Az előadás végére, ahogy Léna megéli a valódi támogatást és a valódi kötődést, Kerekes Éva mindent uraló figurája eljelentéktelenedik, Léna feletti gonosz varázsa megtörik, és mi is fellélegezhetünk kiszabadulva szorító aggódásunkból. A Takátsy Péter játszotta apától már nehezebb megszabadulni, lévén ő csak Léna tudattalanjában létezik, a színen sorozatos rémálmok szereplőjeként manifesztálódik. A valóságban az apa akkor hagyta el a családot, amikor Léna még csak két éves volt, és azóta nem tartja a kapcsolatot lányával. Léna rémálmaiból kiderül, hogy azt a sorskönyvi utasítást kapta mindkét szülőjétől, hogy ne létezzen: nélküle a szülők boldogan élhetnének együtt. (A sorskönyv fogalma Eric Berne-től származik és jól alkalmazható, sok esetben jó magyarázó erejű erejű pszichológiai elmélet, érdemes megismerkedni vele: https://moly.hu/konyvek/eric-berne-sorskonyv) Innentől a dráma tétje, hogy felülírható-e a gyerekkori szülői programozás, átírhatjuk-e a sorskönyvet, ha megfelelő segítséget kapunk.

Terhes Sándor, Kerekes Éva (fotó: Éder Vera)

Különösen tetszett nekünk Hárs Anna darabjában, hogy a közoktatást végre úgy mutatta be, ahogy annak működnie kellene. Mert hogy nem így működik, és aki nem hiszi, és a valós működésre kíváncsi, annak ajánljuk, keresse a TÁP Színház "A" című előadását! Terhes Sándor iskolaigazgatója kompetens, figyelemmel fordul a diákjai felé, tudja, hogy a gyerekek problémái komplex módon, a családi környezet megismerésével, bevonásával, vagy ha kell, megkerülésével kezelendők. Az újonnan jött, számtalan iskolából eltanácsolt Lénában nem a problémát látja, hanem a megoldást, és tudja, hogy a renitenskedés, a balhézás énvédelmi stratégia és egyben segélykiáltás a kamaszlány részéről. Léna ugyanis már megérkezése pillanatában elvág minden kapcsolódási lehetőséget, legyen szó az új osztálytársakról vagy a tanárokról. Ha meg sem próbál kapcsolódni, nem fogják elutasítani, hiszen az ő világában minden kapcsolatnak elutasítás a vége. Az igazgató az osztály másik kivülállóját, a nagyon tehetséges, de szociális fóbiákkal küzdő, kicsit autisztikus Oszit (Martinkovics Máté) kéri meg, hogy segítsen Lénának tanulmányaiban felzárkózni. Oszinak kortárskapcsolatokra van szüksége, Lénának egy olyan emberre, akinek nem akar megfelelni. Bár a barátság nem indul zökkenőmentesen, az igazgató helyzetfelismerése pontos, Léna és Oszi tényleg egymás gyógyítóivá válnak az előadás végére. Terhes Sándor abszolút hitelesen alakítja a nagyon fáradt, de reggeltől estig problémamegoldó üzemmódban pörgő igazgatót. Minden gesztusa, a csak egy jelenetet bevezető telefonbeszélgetés utolsó szaváig, hangsúlyáig nagyon ismerős és pontos, mondjuk ezt egészen belülről, a közoktatás bugyraiból kifelé beszélve. 

Martinkovics Máté, Nagy Katica (fotó: Éder Vera)

Martinkovics Máté minden jelenete egy gyöngyszem, bár talán neki van a legnehezebb dolga. Keskeny mezsgyén kell egyensúlyozni Oszi figurájának bemutatásához. Furcsának és kényszeresnek kell lennie, de nagyon kell vigyáznia, nehogy sztereotípiákban fogalmazzon, és ne váljon karikatúrává. Sok előadás csúszik meg azon, hogy bármilyen atipikus fejlődésű szereplőt paródiaként rak a színpadra. A Madártávlatban a dráma szövege, Nagy Katica partneri játéka, és az Oszi alakja köré szőtt madármotívum következetes végigvitele sikeres támogatást nyújtott ahhoz, hogy élő, szerethető karaktert formáljon meg Martinkovics Máté. Léna másik kortárs kapcsolata, Bazsó, az új szerelem. Márfi Márknak fokozatosan kellett fölépítenie a figurát, a szerethető rosszfiú alaptípustól kellett eljuttatnia észrevétlenül a karaktert a manipulatív szociopatáig, aki az ismert húzd-meg, ereszd meg technikával próbálja Lénát az uralma alá hajtani. Az Oszitól és az anyjától való elszigetelési kísérletek még jól is működnek, de a szex lelki eszközökkel történő kikényszerítése már olyan reakciókat vált ki a lányból, amire fiú a legkevésbé sem számított. Remek megoldás a Léna születésnapja köré szervezett két jelenet egymásutánja. Az anya érzelmi zsarolása rímel Bazsó hasonló viselkedésére, és nagyon finoman megmutatja azt a veszélyt, ami az ilyen családi hatásoknak kitett fiatal nőkre leselkedik: olyan érzelmi mintázatot keresnek, ami ismerős számukra, és így könnyen belesodródnak egy bántalmazó párkapcsolatba. Mindezt áldozathibáztatás nélkül bemutatni hatalmas bravúr a csapattól, és sajnos fehér holló a hazai színházi kultúrában.  

Márfi Márk, Nagy Katica (fotó: Éder Vera)

Zöldy Gergely érdekes, variábilis díszlete, az álomjelenetekre kitalált videók (Hajdufi Péter) lehetővé tennék, hogy a darab ritmusa jóval gördülékenyebb legyen. Nekünk a sok ki-bemászkálás nagyon zavaró volt, egyszerűen kizökkentett minket minduntalan, amikor egy jelenet a színről való funkció nélküli kivonulással ért véget. Annál is inkább értetlenül állunk a megoldást látva, mert az utolsó két jelenetet teljesen gördülékenyen és jelentésesen sikerült törés nélkül színpadra vinni. Az utolsó előtti jelenetben Léna gyógyulása megkezdődik, apjával való beszélgetése már búcsú a szellemalaktól, aki talán ettől kezdve sokkal kevésbé fogja nyomasztani a lányt. Ekkorra mintha sikerülne lassan elfogadnia, hogy nem ő a hibás azért, hogy szülei házassága válságba jutott. Az utolsó jelenetben Oszival beszélget a réten, és ebben a jelenetben Takátsy Péter jelenléte teljesen természetes, hiszen ő képviseli a problémát, amit Oszi valódi barátsága, valódi jelenléte segít megoldani a lánynak.

Ennek ellenére nagyon erős és maradandó élmény az Exit Generáció előadása. Mióta láttuk, ez a vers motoszkál a fejünkben: 

Ranschburg Jenő: Mágia

Emlékszem rá: egyszer megvert apu,
mert rossz voltam. Sarokba állított...
Sírtam, s gyűlöltem őt nagyon,
mert közben ásított.

A körmeimmel köröket rajzoltam fel a falra,
s titkos jelt a körökre,
ne verjen meg többé soha,
és tűnjön el örökre!

Most nincs velünk. Elment
nagyon sok napja már...
s az oviban utálom azt, akit
este az apja vár.

Anyu azt mondja, itthagyott,
de eljön majd, ha véget ér a per.
Csak én tudom, miattam nem jöhet,
hisz én tüntettem el!

♥

Kedves Katica, Éva, Sándor, Máté, Márk, Péter, Anna, János, Gergely, Péter, Zsolt és Ádám köszönjük ezt a csodálatos és fontos előadást, örülünk, hogy megismerhettünk titeket, keresni fogjuk az előadásaitokat!