Marius von Mayenburg: Perplex, Exit Generáció - Szkéné Színház, Szkéné Színház, 2023. szeptember 24., 19:00

Játsszák: Török-Illyés Orsolya, Simkó Katalin, Farkas Ádám, Dénes Viktor, fordította: Garai Judit, vers, dal: K. Kabai Lóránt, kórusmű: Ferencz Nagy Bogi, dramaturg Hárs Anna, díszlet és jelmez: Juhász Nóra, rendezőasszisztens: Szirtes Lili Lujza, rendező: Szenteczki Zita

Néhány apró, általunk figyelmen kívül hagyott jeltől eltekintve az előadást minden arra predesztinálja, hogy jó legyen. Farkas Ádám, Dénes Viktor, Hárs Anna az EXIT Generáció alkotói számos kiváló munkát tettek le az asztalra, Szenteczki Zita művészete feledhetetlen emlékeket hagyott bennünk, Török-Illyés Orsolya, Simkó Katalin pedig hibátlan színészi játékkal kápráztattak el minket sok előadásban. Ezt az előadást azonban mi végigásítottuk.

Az előadás adatlapja a Szkéné oldalán.

Az alaphelyzetből azonnal meg lehet becsülni, hogy mikor íródott a darab, és hova kell helyeznünk. Nyilvánvalóan legalább 10 éves, és a gondtalan Németország a helyszín (és valóban: 2010, és igen, ott). Húsz perc és végleg ledobódunk a jelenetekről: nem nekünk szól ez a produkció. Az utolsó pont ahol találkozik a darab párhuzamos univerzuma a valósággal, a befizetetlen villanyszámla. A két férfi és két nő története egy olyan világban zajlik, amelyben nem történt meg a világjárvány, Ukrajna lerohanása és az energiaválság, és 2023-ban is a gondtalan német jóléti állam oltári nagy "problémáit" nyögjük. A karakterek ilyen first world problemjei lennének a humor forrása. Elképzelhető, hogy van olyan a nézők között, akit semennyire se érintette a fenti legalább három trauma, továbbá kimaradtak Fassbinder-től a Harcosok klubjáig minden egyes provokatív kulturális innovációból. Nos, ők valószínűleg szívükhöz kapnak és megpolgárpukkadnak, hiszen, ahogy a szerzői komolykodást dekódolása után levettük, a "mély" jeleneteknek ez lenne a céljuk. A többiek számára ez előadás vagy minden percében kiszámítható és unalmas vagy egy nevetős bulvár darab, illetve ahogy mostanában a kritikusok szokták mondani: "szórakoztató előadás".

A színlap izgalmas dramaturgiát ígér, ám dramaturgián mi értelmet, felfedezhető logikát értünk itt pedig semmi ilyesmi nincs, következésképpen izgalom se. A darabot már olvasószínházi formában bemutatták a Nemzeti Színházban 2015-ben. Az ünnepelt szerző egy művét már nekünk is volt (bal)szerencsénk látni, a Katonában, a Mártírokat (2013). Mivel egyikünk nagyon érdeklődött a valláskárosulás iránt, egy ilyen előadás megvilágító erejű lett volna. Számunkra azonban már akkor kiderült, hogy a szerző nem tud hiteles jelenetetek írni. Vagy azok a jelenetek nem nekünk, magyaroknak íródtak vagy egyszerűen senkinek se. A valláskárosult fiatal problémáinak bemutatása egy éppen hatalmi erőszakkal keresztényesedő országban szintén úgy ledobott minket, mint a sicc. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, márpedig hozzávesszük, hogy mindketten tanárok vagyunk, az is érthető, ha az iskolai szituációkat is hiteltelennek éreztük. Ez nem jelenti viszont azt, hogy sosem érzünk semmit hitelesnek. Znajkay Zsófia "A" című darabja vagy a vallásos témát feldolgozó Császi Ádám rendezte Templom páratlanul pontos látlelet volt egy-egy közösségi problémáról annak ellenére, hogy a Templom egy amerikai gyülekezetről, azaz egy Magyarországtól nagyon távoli kultúráról szólt.

Azok az elemek, amik megtörik a hagyományos dramaturgiát vagy színpadi jelenlétet, már mind láthatók voltak valahol. Von Mayenburg összehordott egy csomó idegen megoldást, és elénk szórta, hogy pukkadjunk meg rajta. De, mivel nem egy mohos kő alatt élünk, ezeket már mind láttuk. Akik meg nem látták őket, azért nem fognak meglepődni, mert addig se volt tétje a jeleneteknek, rendre sikerül minden megmozdulás élét elvenni. No, de nézzük végig, mely megoldásokat sorakoztat fel a szerző, amin meg kéne lepődnünk. Egy kis Ionescora hajazó abszurd, Pirandellora vagy Závada Péterre emlékeztető metaszint ugrás, a negyedik fal leomlasztása, ahogy a Züfecben csinálták a k2-k, a szegény külföldi szolgáló a Dajkameséből vagy Gianina Cărbunariu legutóbbi drámájából, a szerző közbeszól a szintén német Nevetséges sötétségből, és némi kapitalizmus kritika Harcosok klubja módra. Az ilyet szoktuk másodlagos frissességű színházi produkciónak nevezni. 

Ha már megbotránkozás, annyiban mindenképpen gyáva az előadás, hogy nagyon erősen provokatív elemekkel nem dolgozik. Egy náci egyenruha Magyarországon nem üt, de egy nyilas már ütne, ezért ez utóbbi nem is kerül fel a színpadra. Annyira szintén nem bátor az előadás, hogy a színről kivonuló színészek ne is jöjjenek vissza megtapsoltatni magukat. A provokatív polgárpukkasztó előadás nézősimogató bohózattá válik. Hogy ezzel az előadás kit tesz nevetségessé, a szerzőt vagy a nézőt, az nem világos. Számunkra inkább a szerző alkotása válik nevetség tárgyává, amit persze helyeslünk is. 

Nem kérdés, hogy illik rajongani von Mayenburgért. Hogy milyen szakmai alapon kéne ezt tenni, azt nehéz megmondani. Erre a rajongásra azonban lehet alapozni. Lesz az a nézősereglet, amelyik olvassa a szerző nevét és betér a Szkénébe. Aki ezt von Mayenburg miatt teszi meg, annak feltehetőleg a bármilyen színészi megoldásra, így a túltolt alakításokra is kiválóan képes tehetséges színészek játéka tetszeni fog. Aki azonban a művészek korábbi munkái alapján választják az előadást, azok csalódni fognak, ahogy mi is.

Ha az előadás nevettetni akar, de közben mély dolgokról is akar szólni, akkor javaslunk olyan kiváló drámaírókat alkalmazni, mint Fábián Péter, Benkó Bence, Braun Barna vagy Nagy-Szakmári Attila. Már ha van mersze a színházcsinálóknak olyan magyar írókat alkalmazni, akik valóban kortársaink, fiatalok vagy középkorúak, itt élnek és alkotnak, szemben a "díjnyertes" és "garantírozott minőséget" biztosító külföldi szerzőkkel. Jó lenne lejönni a külföldi "sikerdarabok" majmolásáról és magyar darabokat bemutatni. Nagyon sok magyar dráma van, ezek sokkal jobban érthetőek a tét nélküli off Broadway vagy német daraboknál, és viccesebbek is.