Somorjai Réka: BOJZ, Szkéné Színház - SzínMűHely Produkció , Szkéné Színház, 2024. április 12., 19:00

Játsszák: Szalontay Tünde, Hajduk Károly, Erdős Lili, Urbán Richárd, Berta Csongor, dramaturg: Varga Zsófia, látvány: Izsák Lili, Tyler Szonja, sound designer: Tóth Barnabás, rendezőasszisztens: Dimitrov Nikoleta, produkciós vezető: Mayer Dániel, rendező: Dohy Balázs

Somorjai Réka BOJZ című darabjának ősbemutatójához Dohy Balázs rendező csupa olyan színészt válogatott, akiket nagyon sokszor láttunk ebben az évadban. A drámáról szándékosan nem tájékozódtunk előzetesen, a rendező személye elég garancia volt nekünk, hogy ezt a produkciót mindenképpen látnunk kell. Inkább azért tekintettünk várakozással az előadás felé, hogy láthassuk, hogy fog ez az öt ember együtt játszani. Hajduk Károlyt a Medea gyermekeiben láttuk legutóbb, Erdős Lilit a Nem félünk a sötétben-ben fedeztük föl magunknak, azóta láttuk még a Színész, szegényben, továbbá a Halál kilovagolt Perzsiából című Hajnóczy-adaptációban (r.:  Hevesi Fanni.). Szalontay Tündét a Született: Wágner Emesében és a Láthatáron Csoport revüjében, a Mit ér, ha… címűben láttuk. Berta Csongor a Boldogságunk madara fázisbemutatóján (szintén Láthatáron Csoport) került a szemünk elé. Urbán Richárd a Nagy erdő, mely tele van homálylyal és a Tér12-vel készített K(i)útkeresőkje szerepeiben él most bennünk a legintenzívebben, de nagyon mocorgott bennünk, a Hidegpontot  főszereplőjeként alakított szerepe is. Az már Dohy Balázs korábbi rendezéseiben is feltűnő volt – a Nevetséges sötétségben és az Eltűntekben is –, hogy milyen remekül és izgalmas módon válogat változatos csapatot maga köré és hogy ez a válogatás milyen jól működik a rendezéseiben.

Az előadás adatlapja a Szkéné Színház oldalán.

Fotó: Molnár Miklós (Molmik Photography)

Somorjai Réka drámája a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen készült az író szakdolgozatának részeként. A szövegen érződik, hogy a szerző valós élményekből dolgozott, és valóban, a Bordás Katinkának adott interjúból kiderül, hogy Somorjai Réka az ELTE pszichológia szakának elvégzése után egy évig a gyermekvédelemben dolgozott. A dráma nyelve páratlanul hiteles, hátrányos helyzetű gyerekekkel dolgozóként az egyik lámpás úgy érezte, hogy ezen a pénteken el sem hagyta a munkahelyét, pont ugyanazt a beszédstílust, tematikát hallgatja, mint még aznap délelőtt is. Nem beavatott nézőként nyitottnak kell lenni erre, rá kell érezni a színpadon használt korlátozott megfejthetőségű kód működésére, figyelni kell a precízen elhelyezett hangsúlyokra és a beszédet kísérő nonverbális jelekre. A gyerekeket játszó Urbán Richárd, Berta Csongor és kiváltképp Erdős Lili nagyon ráéreztek ennek a kommunikációs módnak a működésére.

A BOJZ egy minden túlzást nélkülöző helyzetjelentés egy olyan társadalmi réteg gyerekeinek léthelyzetéről, ami decens, színházba járó polgárként láthatatlan a többség számára. Természetesen rémséges közéletünk megint forró témává tette az anyagot, pedig amikor a darab íródott, sőt, amikor az előadás körvonalazódni kezdett, még sehol sem volt a kegyelmi botrány és a bicskei gyermekotthon ügye, egyáltalán nem volt fókuszban a gyerekvédelem rettenetes helyzete. A darabban ábrázolt család széthullása életképekben tárul elénk, a helyzetekben semmi teátrális nincs, a szereplők teljesen természetesnek veszik sorsuk egyre kilátástalanabbra fordulását. A dráma a néző fejében megy végbe. És ez nagyban köszönhető annak, hogy Dohy Balázs nem a szociohorror kisrealista ábrázolása felé vitte el az anyagot, hanem a gyermeki nézőpontot választva, a gyerek mágikus világképe alapján szervezi a színpadi történéseket. Ebben nagy segítségére van Tóth Barnabás sound designer, a színpadon létrejövő hangkulissza segít elemeltté, stilizálttá tenni a történetet, amit Izsák Lili és Tyler Szonja látványvilága és a nagyon kreatív fényezési megoldások is támogatnak.

Fotó: Molnár Miklós (Molmik Photography)

Az alkoholista és kapcsolatfüggő anya (Szalontay Tünde) mintha egy hasonló nézőpontú és fogalmazásmódú irodalmi mű, Elekes Dóra A mutter meg a dzsinnek, lapjairól lépne elénk. Hajduk Károly, az anya aktuális pasija, és így Gábor (Urbán Richárd) és kisöccse, Heine (Erdős Lili) nevelőapja is jól ismert típus, az első pillantásra nagyon vonzó, de megbízhatatlan és elköteleződésre képtelen vándormadár, aki addig élősködik kiszemelt áldozatán, amíg meg nem unja. Láthatóan a gyerekek unásig ismerik már a forgatókönyvet, az új apuka beköltözését, a mézesheteket, a térfoglalást, majd a lelépést, amit az anya egyre mélyebb megborulása követ. Érdekes kérdés, hogy ebben a világban, ahol az apák rendre eltűnnek a családok életéből, honnan jön az a nagyon macsó férfiminta, amit a kamaszok fölépítenek magukban, és amit Heine is egyre inkább eltanul. Valós szerepminták helyett, úgy tűnik, a trashmédia által közvetített képekhez fordulnak a fiatalok. A jövőtlenség, az idő szinte összefüggés nélküli pillanatok soraként való megélése, az érzések és történések kifejezését és megértését gátló környezet törvényszerűen csap át agresszióba. A dühkitörések, agresszív robbanások a néző számára előjel nélkül, egy természeti katasztrófa kiszámíthatatlanságával érkeznek, még az irányuk is megjósolhatatlan, éppúgy lehet autoagresszió, mint tárgyak, személyek vagy állatok felé mutatott. Az intézményrendszer, rendőrség, gyámügy, átmeneti otthonok és intézetek, akikre ezek a gyerekek bízva lennének, éppúgy nem tudja kezelni ezt a problémahalmazt, mint a társadalom szerencsésebb része. Az előadás szinte jelenet közben ér véget, és ez tartalmazza a felhívó jellegét is. Kedves néző, van itt egy nagyon komoly probléma, valamit kezdenünk kell vele, ha nem az emberség, akkor a saját érdekünkben. Nézz, láss, gondolkodj és cselekedj, mi megadtuk a kezdő lökést!

♥

Kedves Tünde, Károly, Lili, Richárd, Csongor, Zsófia, Lili, Szonja, Barnabás, Nikoletta, Dániel és Balázs, köszönjük ezt a nagyon pontos és megrázó látleletet és a kiváló előadást!