Benkó Bence – Horváth Szabolcs: A nagy erdő, mely tele van homálylyal, Apertúra – A Perpetuum Manufaktúra, 2023. december 17., 18:45

Játsszák: Bán Bálint, Borsányi Dániel, Csarkó Bettina, Formán Bálint, Király Dániel, Meyer Lili, Urbán Richárd, valamint Dajka Szúra Szeréna és Urmai Blanka, zene: Horváth Szabolcs, produkciós vezető: Berta Ninett, rendezőasszisztens: Papp Leticia, író és rendező: Benkó Bence

Érdekes tendencia ebben az évben, hogy több alkotó is olyan XIX. század végi, XX. század eleji szövegek dramatizálásával készített előadást, amelyek a saját koruk társadalmi valóságát próbálták szociológiai szemüvegen át megérteni és megértetni. Ilyen volt az Illyés Gyula művéből készített Puszták népe, a szombathelyi Weöres Sándor Színház Móricz-adaptációja, a Kivilágos kivirradtig, és ilyen az Apertúra Nagy erdő, mely tele van homálylyal című előadása is, amely Eötvös Károly: A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége címet viselő visszaemlékezéséből született, s a tiszaeszlári vérvádról szól. Az ilyen próbálkozások akkor sikeresek, ha olyan megértési vágy mozgatja a színre vivőket, ami megteremti a hidat a mostani valóságunk és a 100-140 évvel ezelőtt leírt folyamatok között. Ha az előadás olyan magyarázóerővel bír, ami a befogadót arra készteti, hogy átgondolja, mi az a történelmi örökség, amit ma is magunkkal cipelünk, melyek azok a múltban gyökerező reflexek, ami miatt újra és újra ugyanazokat a történelmi köröket futjuk. Hatalmas tétje tud lenni tehát ezeknek az előadásoknak, mégpedig az, hogy adunk-e esélyt magunknak, hogy kitörjünk ezekből a körökből, megtaláljuk-e a kivezető utat a nagy erdőből, föloszlik-e végre a homály.

Fotó: Dorinka Stúdió

Benkó Bence rekonstruálta a tiszaeszlári vérvád bírósági tárgyalását. Az éles, fehér fényben végigkövethetjük a bíró (Borsányi Dániel) nyitóbeszédét, a tanúkihallgatásokat, a védő (Király Dániel) keresztkérdéseit és beszédeit. A vérvád felépülésének története, és az egyre elkeseredettebb és egyre abszurdabb kísérletek a hatóságok részéről ennek bizonyítására flashback-jelenetekben elevenednek meg. Ezek fényezése egy sárgás, szépiaszerű megoldással történik, mintha régi fényképeket nézegetnénk a korabeli újságokból. Néha a külvilág is beszüremkedik ebbe a zárt, Tisza menti környezetbe, tanúi lehetünk az egyre hisztérikusabban viselkedő közvéleménynek, az eseményeket meglovagoló politikusoknak, az Országos Antiszemita Párt 1883-as megalakulásának és Istóczy Győző (Formán Bálint) beszédeinek. A színpadi történések egyre nyomasztóbbak, egyre megrendítőbbek, az előadás hangulati íve pattanásig fokozódik. Hogyan segít nekünk az író-rendező, hogy néha egy szusszanásnyi időre kiengedjünk, és ne merüljünk ki teljesen érzelmileg? Egyfelől a Benkó Bencére jellemző írói fogásokkal, azzal, hogy sose lehet tudni melyik mondat hogyan fejeződik be, szinte minden megszólalásban van egy olyan csavar, váratlan fordulat, ami az intellektusunkat mozgatja, és ez kicsit hagyja pihenni az erősen igénybe vett érzelmi apparátusunkat. Hasonlóképpen működnek a szövegben lépten-nyomon felbukkanó idézettöredékek is. Másfelől az előadás jó ritmusban alkalmaz olyan önreflektív, a látottak színjáték voltára utaló elemeket, kiszólásokat, amik a humor eszközével kicsit világosítják ezt az alapvetően sötét tónusú történetet, és egyúttal kizökkentenek a túl mély bevonódásból.

Fotó: Dorinka Stúdió

Nagyon sokrétű a zene használata az előadásban, nem véletlen, hogy Horváth Szabolcs társszerzőként van feltüntetve a színlapon. A hangulati alapozástól – a beengedési zenétől, amely észrevétlenül folyik át a Szól a kakas egy figyelemreméltó változatába – a megalázás fokozódó stációin át, amit a zsidó karakterek kényszer-énekeltetése jelez több jelenetben is, a közvélemény alakulásának megmutatásán keresztül, az előadást záró igen nyugtalanító fordulatig. A zsidó és magyar népi dallamokat vegyítő zenei világ mindennél pontosabban mutatja a zsidó és magyar közösségek egymás mellett élését, ennek az együttélésnek a kirekesztéssel, előítéletekkel és félelmekkel terhes törékenységét. Horváth Szabolcs alapos kutatómunkával több, korabeli balladát épített bele az előadásba, ezek felfedezése az egyik legizgalmasabb része a produkciónak. A Kriza János Társaság Balladatára aranybánya, aminek böngészésével mi is hosszú órákat töltöttünk, hogy megtaláljuk ezeket a szövegeket. Az előadást megelőző nyílt próbán abba is betekinthettünk, hogy építi be Horváth Szabolcs a társulat zenei ötleteit a készülő műbe.

Fotó: Dorinka Stúdió

Ebben a darabban nincs kis szerep, egységes, játékstílusban és hangulati váltásokban együtt mozgó csapatra van hozzá szükség. A tanúvallomásokból mozaikszerűen előálló történethez mindenki hozzájárul. Borsányi Dániel és Király Dániel bíróként és védőként egymásnak feszüléseit készíti elő Formán Bálint a csendbiztos szerepében. Rendkívül félelmetes a kamaszfiút kihallgató jelenetben, teljesen hitelessé teszi Scharf Móric (Urbán Richárd) vallomását, amiben megtagadja apját és hitét. És ez vezeti föl az előadás egyik csúcspontját, amikor Bán Bálint apaként a tárgyalóteremben elsiratja fiát. Hasonlóan, hólabdaszerűen építkeznek Meyer Lili és Csarkó Bettina jelenetei. Az édesanya és a gazdasszony(ok) nem csak a zsidó-magyar együttélés látleletei, de a cseléd-gazda infernális viszonyokra is rámutatnak. És ezekkel a jelenetekkel jutunk el az előadás legfontosabb részéhez. Miközben az európaiság és a barbárság feszül egymásnak a tárgyalóteremben, miközben az egész ország különböző zászlókra tűzi Solymosi Esztert, mintha a halott kislány valójában senkit sem érdekelne, csak jelképként értékes minden oldalnak. Többször elhangzik az előadásban, hogy maradjunk már emberek. Akkor válunk valójában emberekké, amikor a színpadon megjelenik Solymosi Eszter, és végre csak rá figyelünk, az ő tragédiáját nézhetjük végig. Amikor elsirathatjuk egyszeri és megismételhetetlen létének elvesztését. Urmai Blanka megjelenése egy egészen más szintre emeli az előadást. A Gólem Ifjúsági Társulat, azaz a GITT tagjaként, játszott együtt az Apertúrásokkal és a bábszínházas Csarkó Bettinával. Ha másért nem, már csak azért is érdemes megnézni kétszer az előadást, mert Solymosi Eszter szerepét Urmai Blanka felváltva játssza Dajka Szúra Szerénával. Érdekes lenne azt a változatot is látni.

Fotó: Dorinka Stúdió

A tömeg sohase bölcs. Az eszmék és szenvedélyek áramlata ellen nincs mentessége. Könnyen átengedi elméjét s gyakran szívét is az áramlatnak. A magyar társadalomban is felsarjadzott lassanként a gyűlölködés.

Eötvös Károly: A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége, Révai Kiadó, 1905

És itt kell visszatérnünk az írás elején felvetett szempontokhoz. Sikerült-e a hídépítés 1882 és 2023 között? Az Eötvös Károly művéből vett idézetet olvasva nagyon is relevánsnak érezzük A nagy erdő, mely tele van homálylyal problémafelvetését. 1882 egy olyan kitüntetett pillanat a magyar történelemben, amikor olyan utat választott ez az ország, ami egy élhetőbb világ megteremtésének lehetőségét hozta el. De azt is megmutatja ez az előadás, hogy ez a választás mennyire nem volt beágyazva, milyen könnyedén fel lehetett rúgni az európai értékeket, az egyenjogúságot, a jogbiztonságot, az emberi jogokat. Hasonló dinamikákat láthatunk a XXI. században is. 2003., az Európai Unióhoz való csatlakozásról tartott népszavazás is egy hasonlóan kitüntetett pillanat, hasonló esélyeket kínált Magyarországnak. És nagyon hasonlóan homályosulnak el ezek az esélyek és lehetőségek. Fegyveres konfliktusok, járvány és gazdasági nehézségek hozzák elő mindkét esetben azokat a rossz reflexeket, amiktől újra eltévedünk a nagy erdőben.

♥

Kedves Bálint, Dániel, Bettina, Bálint, Dániel, Lili, Richárd, Szeréna, Blanka, Szabolcs, Ninett, Leticia és Bence, nagyon fontossá vált nekünk ez az előadás, sok végiggondolni valót adtatok. Nagyon köszönjük!