Regős Simon: Puszták népe (társadalmi szorongásról), SZFE, Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2023. október 28., 15:00 és Ódry Színpad, 2023. november 27., 19:00

Játsszák: Nyomárkay Zsigmond, Kiss Diána Aida, Babinchak Atanáz, Veress Kamen, Turi Péter/ Németh Kristóf, Tarjányi Liza, Juhász Tibor, Gálhidy Gizella, Ionescu Raul, zenél: Slapstick?, dalok: közös munka, korrepetítor: Kiss Boldizsár, verekedés: Juhász Tibor, látvány: Bánhidi-Rózsa Bence, díszlet: Molnár Bendegúz, Koppány Mihály, fotó és fény: Hivessy Menyhért, plakát: Hegyessy Bercel, rendezőasszisztens: Csaplár Julia, dramaturg: Réder Ferenc, író/rendező: Regős Simon

Többfelől hívták fel a figyelmünket, hogy nézzük meg Regős Simon rendezését, a Puszták népét (társadalmi szorongásról) látni kell, mert valami nagyon fontos jött létre ebben a produkcióban. Az is figyelemere méltó, hogy nagyon vegyes csapat vállalkozott arra, hogy Illyés Gyula polifón hangvételű szociográfiájából készítsen előadást. Az SZFA és az FreeSZFE körül sürgölődő művészek koprodukciója hatalmasat szólt a szakmán belül, ez teljesen nyilvánvaló. A fiatal alkotók valami olyat akarnak mondani ezzel a sok-sok felhangból összeálló színjátékkal, ami éppen ott hat, ahova szánták. Bárhogy is, tény, hogy legendás előadás jött létre, amit többször kell látni és jó az emlékezetünkbe vésni.   

Az előadás (egyik) eseményének fb oldala.

Regős Simonnal találkoztunk már korábban. A FreeSzFE hallgatóinak (részben ebben az előadásban is szereplőknek) rendezett Levegőt! címmel egy a munkásmozgalom hőskorában játszódó baloldali homage-t. Ezt a Marcibányi téren látott előadást igen érdekesnek, bár kellően még nem letisztultnak találtuk. Nem lepődtünk meg tehát, hogy Regős Simon most is olyan témához nyúlt, amelyik bővelkedik az alsó osztályok felemelésének kérdéseiben, és egyáltalán, a társadalom demokratizálásának problémáiban.

Tarjányi Liza (fotó: Ördögkatlan fb)

Aki jól ismeri Illyés munkáját, az ezen a baloldali hangütésen nem lepődik meg. Amin viszont mindenképpen meg kell lepődnünk, hogy Illyés Gyula és munkája a tradicionalista jobboldal számára milyen erős hívószó. Nincs konzervatív értelmiségi, aki ne kapná fel a fejét és bólogatna erősen vagy nézne meghatottan a Puszták népe hallatán. Ennek a munkának a színre vitele tehát legalább olyan izgalmas recepcióra számíthat vagy legalábbis a várakozás ezzel kapcsolatban legalább olyan nagy lehet, mint egykoron a hasonló, de nyilván más értelemben formabontó, Wass Albert novellából készült, Patkányok honfoglalása, amit a Pesti Magyar Színház tanodájának növendékei adtak elő a Stúdió K-ban. Illyés Gyula ugyanis annak ellenére vált mára észrevétlenül a poszt-fasiszta jobboldal ikonjává, hogy közben egy minden ízében baloldali gondolkodóról beszélhetünk. Nyilván a paraszt- vagy vidékromantika és az értelmiségi elitizmus mára ideológiailag kívánatos elutasítása miatt.

Erre a nézői elvárásra játszik rá tervezetten klisészerűen a bevezető játék, amely a játszóhelyek előterében fogadja az érdeklődőket. (Mi mindkét helyszínen, a Magyar Képzőművészeti Egyetem gyönyörű épületében és az Ódry szocreál épületében is láttuk az előadást.) Ennek az egyszerű beállításnak köszönhetően a nézők bármilyen mélységben is szeretnének elmerülni a Puszták népében, legalább az elején, megtalálják a kapcsolódási pontot. Nem kérdéses, hogy a megpendített húr: a parasztromantika, és az, hogy azonnal kiderül, a két néprajzos fiú szerelmi kapcsolatban van egymással behúzza az embert abba a figyelő állapotba, hogy itt valami a máról is  el fog hangzani, nem a szociográfia szolgai felmondásának leszünk tanúi. Károly (Veress Kamen) a pesti, exravertáltabb, László (Babinchak Atanáz) a budai, introvertáltabb néprajzkutató. Gyula (Nyomárkay Zsigmond) pedig az izgatott vidéki szaktársuk, aki meginvitálta őket a Simontornya közeli pusztába, hogy elkezdjék tudományos tevékenységüket. Az ő jelmeze fontos jelentéssel fog bírni az egész előadás során (látvány: Bánhidi-Rózsa Bence, díszlet: Molnár Bendegúz, Koppány Mihály). 

Babinchak Atanáz, Nyomárkay Zsigmond, Veress Kamen (fotó: Hivessy Menyhért)

Az első felvonásban folytatódik is ez a könnyed hangvétel, valóban nagy hangsúlyok vannak a romantizált alkoholizmuson és a Pest-vidék ellentéten. Eközben azonban szépen lassan épül a nehezebb vonal, amely szimbólumaival és előre utalásai miatt elengedhetetlenné teszik, hogy a néző újrázza az előadást, hiszen vonz minket az amúgy is mágikus dramaturgia jobb megértése. A többszólamúságban a szövegek és a zenei betétek egymást erősítik, mindemellett szórakoztatóvá is teszik az előadást. Népdalok (Nem úgy van az mint volt régen) és popzenék (Szőke Anni balladája) csakúgy felcsendülnek, mint rap vagy hip-hop. Az alkotók csapatát a háromtagú Slipstick? zenekar is kiegészíti (Gulyás Bence, Gerner Koppány, Molnár Barnabás). Mindeközben azok a  stílusregiszterek, amelyekben a beszélők megszólalnak is sokfélék. Hűen az Illyés-tanulmányhoz, amelyek szövegeit kölcsönzi a színjáték, Gyulus néha hideg tudományos hangvétellel beszél a statisztikákról, a személyes érintettség miatt sokszor empatizáló hangot is megüt, és persze gazdag érzelmi hullámokban tör ki, amikor a személyes érintettség foka olyanná válik. A paródia és a szarkazmus se hiányzik ezekből a beszédstílusokból. Illyés valószínűleg hamiskás mosollyal az arcán írta le a pusztai népek késelési szokásait. Az elrejtett finom nyelvi poénok a színen egy lecture performance paródiájaként vannak megjelenítve. Hanák, a pusztai pedagógus, (Juhász Tibor) többször tábla elé keveredik, hogy ismeretterjesztő előadást tartson. 

Az első felvonás két csúcspontja közül az egyik kétség kívül Ionescu Raul jelenete, amelyben számadóként vagy akadozó lemezjátszóként mondja fel a cselédtörvény rendelkezéseit. A pusztai emberek világa, ahogy Gyulus többször hangsúlyozza archaikus világ. Megvan a belső hierarchikus szerveződése és finom viszonyai a felsőbb társadalmi osztályokhoz, annak ellenére, hogy kívülről nézve, hamisan, igencsak csóré gatyás, homogén társadalmi csoportnak tűnik. A feudalizmusból örökölt szokásoknak megfelelően vannak olyan jogai egy cselédnek, amelyeket szokatlannak találnánk. Mint emberi erőforrással, a gazda jól kellett hogy gazdálkodjon velük, és ha megbetegedtek, jól kellett őket tartani, ha pedig ünnepre került a sor, szintén gondoskodni kellett a szórakoztatásukról. Ebbe a finom rendszerbe rondított bele az 1876-os cselédtörvény, amelyik a beszivárgó kapitalizmus elemeit, leginkább a negatívumait hordozta. A törvénybe iktatott jogsértések nem kevésszer gyűlölt ellenségekké tették a cselédeket és uraikat valamint az urak kiszolgálóit, a csendőröket és a számadókat. Ionescu Raul előadásában az lemezjátszó megakadásai egyre inkább bizarr élvezkedéssé válik, az urak gátlástalan, szadista perverzióivá. A puzzle összeáll, amikor Gyulus kijelenti, hogy az uraságot ne keressük itt, mert az a Parlamentben ül. A bosszútörvények, munkavállalói jogfosztások korában Illyés ezen kiszólásai elevenné, fájdalmassá válnak a mai néző élete szempontjából is.

Ionescu Raul, Gálhidy Gizella (fotó: Hivessy Menyhért)

Az első felvonás másik csúcspontja Virág (Gálhidy Gizella) megrázó jelenete, ami arról szól, hogy ki a magyar. Az összegző monológban a vidéki lány olyan kiegyezés lehetőségét nyújtja át az urbánus-vidéki párbeszédben résztvevőknek, amit ha megragadnának a felek, a megosztottság megszűnne. A tragédia, ha jól belegondolunk, hogy az egyértelműen baloldali illyési magyarságkritériumnak eleget tevő érzülettel rendelkező emberekből a mai Magyarországon alig lehet néhány százezer. Sok remény nincs a jobbulásra és ez az előadás végére is rezonálni fog.

„[Szerintem ]magyar az, aki bátran szembenéz a nép bajaival: a nemzet fejlődésének akadályaival. Aki a szabadságot ma is minden téren meg akarja valósítani. Aki a népnek műveltséget, egészséget, jólétet akar. Aki a földmívesnek földet, a munkásnak méltó hasznot, mindenkinek emberi bánásmódot kíván, egyéni érdeke ellenére is. Aki egy nyomorult, éhező vagy jogfosztott láttán saját magát is sértve érzi, emberi, magyari mivoltában.” 

Illyés Gyula, Ki a magyar?,  Nemzeti Könyvtár 1939.

Virág nem kontextus nélkül dobja be ezt a hitvallást. Az előre és kifelé utalások bonyolult és értékes rendszere teszi ezt az előadást figyelemre méltóvá és emlékezetessé. A válaszok, amiket az Illyés-idézetre kapunk később válnak jelentésessé a történteket. 

Szülét mindkét szereposztásban láthattuk. Németh Kristóf félelmetesebb, kívülállóbb, karakteresebb jelenség ebben a szerepben, Turi Péter kedélyesebb, a játékba inkább bevonódóbb, de mindketten megvettek minket kilóra. Szüle bizonyos szempontból a Gyulushoz legközelebb álló karakter. Gyula tragédiája, hogy két világ közé szorult, csakúgy mint Szüle. Nem tudja elengedni, hogy a puszta nevelte, de közben Pestről látja a teljes képet, amit a puszta világa alkot. Ám, Gyula nem képes már megtalálni a hangot a pusztai népekkel, miközben Károly és László is egy abominációnak tartja (pestis, nátha). A sok csodálatos szimbólum közül, amelyik az előadásban felbukkan, az egyik, hogy Gyula, szemben az összes többi szereplővel rövidnadrágban van, személyiségének fele ott ragadt 16 évesen a pusztán. A zakó, ing lassan a jelenetek során lehámlik róla, majdnem a nadrág is. 

NAGYMAMA: (fenyegetően) Itt maradok! Majd megmutatom én, mire emlékezzetek, hogyan és kire [...]

Regős Simon: Puszták népe (társadalmi szorongásról)

A nagyon összetett pusztai társadalomban ez a család eleve egy sajátságos helyzetben van. Szüle mindent összeolvas, amit talál, nem különben a másik család is, annak ellenére, hogy szegény és marginalizált emberek. Az Ida név, Gyula anyjának neve se véletlen, Mária vagy Náncsi lenne, ha a szüleitől pusztai nevet kapott volna. Ida (Tarjányi Liza) különállósága nem csak irodalmi neve miatt, de viselkedésében is érzékelhető. Jelleme megválaszolja a kérdést, hogy lehet, hogy Illyés Gyulából nem zsellér, hanem tudós, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Mindazonáltal Tarjányi Liza karakterének egy olyan sors jutott, ami még elszakíthatatlan a pusztától. 

Ionescu Raul, Juhász Tibor, Turi Péter (fotó: Hivessy Menyhért)

A második felvonásban a terek a végletekig szűkülnek, az első sor nézői egy arasznyira ülnek a színészektől. A pesti látogatók eltűntek, már nem az ő szemükön keresztül látjuk ezt a életet, hanem úgy, ahogy a valóságban mutatkozik meg. A puszta népe már nincs kinek játsszon, magukat adják, felszabadultabbak, a formális problémák után a súlyosabb, személyesebb terhekre láthatunk rá, amelyekkel ebben a kegyetlen világban találkoznak. Archaikus, néha állatias lét ez, amely meleg korlátozó szülőként uralja az itt jelen lévők életét. Az előreutalások sokaságában végre pontosan megértjük ki menyasszony és ki vőlegény, és miért. Kiss Diána Aida menyasszonya olyan alak, aki Gyula számára ikonikus jele a legkedvesebb pusztai emlékeknek, de annak is, hogy ez a világ számára már örökre elmúlt. A darab sokrétűségének egyik figyelemre méltó megnyilvánulása, amikor a menyegzőre hívó ének alatt a vőlegény szó elhangzásakor Gyulára néz a menyasszony.

Nincs szükség a szavak cseréjére, itt minden szó egyszerre szól a múltról és a jelenről.

Gyula tehát lehetetlen helyzetbe került két világ közt és senki sincs, aki megértse. Ebben a mágikus realista világban barátai elmentek vagy ökörként tértek vissza. Halottakkal, a múlttal társalog, egy olyan világban, ami már nincs, mindeközben rendre kibillen révüléseiből 

Kiemelkedő az előadás fizikai színházas stílusban történő megvalósítása. Önmagában is ízléses ezeket a stíluselemeket választani, de itt kifejezetten jól esik látni a minuciózus figyelmet, amivel a rendező beállította a jellemek fizikais kiemelését. Itt nincsenek ki-be rohangálások a jelenetvégeken. Babinchak Atanáz és Veress Kamen ökörként (két szépségként) hosszú percekig ücsörög egyetlen jelentéses pózban a mankó kapaszkodóján. Juhász Tibor nem csak hip-hop és rap dalok éneklésében kiváló, hanem a mozgása is lebilincseli a tekintetünket. Ionescu Raul mozgásvilága és stilizáló játéka bámulatunkra a legfinomabb elemektől a legharsányabbakig terjed.

Nyomárkay Zsigmond karaktere nem titkolja előttünk, hogy nincs megoldás, a megrekedés valóságos és nehezen eltagadható. Ahogy az ország múltbeli, akkori és mai helyzete. A Szecsuáni jólélek zárójelenetének parafrázisaként a nézőt szólítja meg, hogy vegyen részt a megoldás kidolgozásában. A brechtiánus vég szomorúbb mint gondolnánk, mert az alkotók képzeletbeli kamerája Gyula szavai által nem csak az ő életére fókuszál rá, hanem kinyílik az egész magyar társadalom 30-as évekbeli állapotára, majd tovább nyílik a színészképző intézet ellentmondásos (nyitott is, de zárt is) helyzetére és az egész magyar jelenünkre. Csodálatos és megható, hogy ezek a fiatal alkotók mennyire jól képesek a társadalom rezgéseit venni és felénk jól olvashatóan tova sugározni.

♥

Kedves Zsiga, Diána, Atanáz, Kamen, Péter, Kristóf, Liza, Tibor, Gizella, Raul, Slapstick?, Boldizsár, Bence, Bendegúz, Mihály, Menyhért, Bercel, Julia, Ferenc, és Simon, végtelenül hálásak vagyunk ezért a legendás anyagért, amit összeállítottatok és eljátszottatok!