William Shakespeare: Troilus és Cressida, SZFE, 2024. február 11., 19:00

Játsszák: Atlasz Barnabás, Bukovszky Orsolya, Biró Kristóf, Gál Réka Ágota, Juniki Noémi, Kozma Veronika Mária, Kukovecz Ákos, Lukács Ádám, Molnár András, Németh Áron Valentin, Nyomárkay Zsigmond, Pigler Emília Zita, dramaturg: Törley-Havas Sára, jelmez: Hegyessy Nóra, zenei vezető: Márkos Albert , rendező: Nagy Péter István

Shakespeare – nem véletlenül – keveset játszott művére, a Troilus és Cressidára esett a negyedéves prózai színművész osztály és Nagy Péter István rendező választása, amit végre megnézhettünk az SzFE padlásán. Nagy szabadság, de nagy rizikó is olyan darabot választani, amelytől a színre vivők ódzkodnak, ami valamiért nem vált soha népszerű repertoárdarabbá. Érdekes, hogy ezt az utat választotta a párhuzamos, fizikai rendező és koreográfus osztály is, amikor egy Racine-ból, a Mithridatészből csinált előadást. Inspirálóan hathat, hogy semmilyen ikonikus előképet nem kell szem előtt tartani, úgy lehet klasszikust játszani, hogy mégis valamiképpen terra incognitaként lehet rá tekinteni, és a játszók saját képére formálni. Sem az alkotókban, sem a nézőkben nincs előzetes elvárás. Kockázatos pedig azért, mert jó dramaturg és érvényes rendezői koncepció nélkül maga az anyag nem áll meg a lábán, a Shakespeare név ezúttal nem vinné el a hátán az előadást. Törley-Havas Sára dramaturgnak és Nagy Péter Istvánnak sikerült egy érvényes, szórakoztató és egységes produkciót létrehoznia.

Fotó: Kuttner Ádám

A Troilus és Cressida a szerző halála után hatvan évvel került újra színpadra John Dryden átdolgozásában, aki a kevert minőséget leegyszerűsítve tragédiává hangszerelte a cinikus hangvételű színművet. Nála Cressida tiszta marad, mint a frissen hullott hó, és becsületében megsértve öngyilkos lesz. Jelen előadás nem esik sem a leegyszerűsítés sem a szépelgés hibájába, sőt, a szerepösszevonások briliáns alkalmazásával, még rá is erősít Shakespeare cinizmusára. A kordonnal elválasztott játéktér két oldalán a trójai és a görög tábor alakjait ugyanazok a színészek formálják meg. Senkinek sincs nagyobb oka, joga a háborúhoz, senkinek sincs kisebb felelőssége az elit szórakozását jelentő vérengzésben. Ezek ugyanazok. A legremekebb szerepösszevonás Gál Réka Ágotának jutott, aki nem csak az égi szépségű Helénát, de a hadirokkant, mocskos szájú rezonőr szolgát, Theristest is eljátszhatta. Theristes szövege a „hősök” deheroizálásának legfőbb eszköze, bár saját szövegeikkel és cselekedeteikkel is lejáratják magukat. Ahogy lábatlan koldusként ide-oda görög a színpadon, Theristes folyamatosan figyelmeztet arra, hogy ki is fizeti meg a görög és trójai aranyifjak hírnévhajszolásának árát. Zseniális megoldás, hogy Atlasz Barnabás Hectorként, Helénát megerőszakolva, felszarvazza önmagát, hiszen a görögök között ő Menelaus.

Fotó: Kuttner Ádám

Troilus (Németh Áron Valentin), a trójai herceg és Cressida (Bukovszky Orsolya), a görög lány nem kettőznek, de ez nem jelenti azt, hogy kívül állnának, pláne, hogy fölötte a többi szereplőnek. Ellen-Rómeó és Júliaként ugyanúgy a rendszer részei, mint mindenki más. A leguszítóbb beszédet éppen Troilus mondja el a háború folytatása mellett az államtanácsban, megpecsételve ezzel szerelme sorsát. A fogolycserével, véleménye kikérése nélkül, görögöknek átadott Cressida csoportos megerőszakolása az előadás legerősebb része. Nagy Péter István hasonló megoldást alkalmaz ennek az eseménynek a megjelenítéséhez, mint a Soltis Lajos Színházzal készített Szentivánéji álomban Titánia megbecstelenítésekor. Ez a stilizált jelenetsor erősebb hatást vált ki bármilyen realista megoldásnál. Ennek a szekvenciának a párja az a fergeteges buli a trójai udvarban, ahol Paris (Bíró Kristóf) partiba vágja az államtanácsban megvédett és felmagasztalt, az istenek által neki rendelt szerelmét, Helénát. A történet értelemszerűen nem fordulhat tragédiába, hiszen főhőseink, a szerelmespár, semmiben nem emelkedik a többiek fölé, bukásuk ugyanolyan mindennapi, mint a többi szereplő története. Cressida megköti a maga kompromisszumát, hogy túléljen, inkább lesz Diomedes (Lukács Ádám) babája, minthogy még egyszer végig menjen rajta az egész görög vezérkar. Troilus visszatér a rendes üzemmenethez, innentől csak az öldöklés és a bosszú érdekli.

Fotó: Kuttner Ádám

A nemcsak képileg, de gondolatilag is erős előadás nem sok reményt mutat föl. Az elit bármelyik oldalhoz tartozik is, ugyanolyan romlott, érdekeik voltaképpen azonosak, csak a saját tábornak kinyilatkoztatott szólamok különböznek. Mindkét tábort a gerontokraták manipulációja irányítja technokrata segítőikkel, mindegy, hogy Priamusnak (Lukács Ádám) és Hectornak vagy Nestornak (Juniki Noémi) és Ulyssesnek (Kozma Veronika Mária) hívják őket. A leginfernálisabb ebben a világban a nők helyzete. Andromachét (Kukovecz Ákos) visszazavarják a konyhába, Cassandrát (Juniki Noémi) nem csak az őt sújtó átok miatt kezelik hisztérikaként, de azért is, mert jósnőként komolyan vehetetlen számukra, míg a másik táborban Calchast (Nyomárkay Zsigmond) jósként minden megbecsülés megilleti. Hogy Helénára és Cressidára hogy tekintenek, azt fentebb már vázoltuk.

Természetesen a vicces jelenetek se maradhatnak el és ennek nagyon jó talajt biztosít a shakespeariáda cinizmusa. A gyorslábú Achilles (Kukovecz Ákos) csak döglik szeretője, Patroclus (Pigler Emília Zita) ágyában, a hatalmas Ajax (Molnár András) pedig egy kicsinyes Achilles-utánzatként húzza az egyes számút. Ulysses (Kozma Veronika Mária) finoman és csöndben elejtett aktuális sajtóhíreire is jót lehet ventilálni, ha valakinek a silány-komolykodó magyar politikai híreken van kedve kuncogni. Kiválóan illeszkedik a rendezésbe a csapat egyik legjobb tulajdonsága, hogy élőzenével tudnak szolgálni a nézők örömére.

Fotó: Kuttner Ádám

Nagy Péter István és az osztály nagyon pontosan látják a körülöttük lévő világot, és ezeket a meglátásokat nagyon szuggesztíven közvetítik felénk. Arról az elképesztő teljesítményről, amit a fizikai színházi fogalmazásmód terén felmutatnak nekünk, már megemlékeztünk nemrég közzétett írásunkban, A vihar kapujában-ról írt elemzésünkben. Az ott megfogalmazott benyomásainkat ez után a produkció után hatványozottan igaznak érezzük. Az SzFE negyedéves évfolyamának mindkét osztálya szerintünk jelen pillanatban a két legizgalmasabb formáció a városban, minden figyelmet és támogatást megérdemelnek.

♥

Kedves Barnabás, Orsolya, Kristóf, Réka Ágota, Noémi, Veronika Mária, Ákos, Ádám, András, Áron Valentin, Zsigmond, Emília Zita, Sára, Nóra, Albert és Péter, köszönjük, ismét lenyűgöztetek minket!