W. S. komédiája alapján: Szentivánéji álom, Soltis Lajos Színház, MU Színház, 2018. február 3. 20:00

Játsszák: Pesti Arnold, Nagy Zsuzsi, Boznánszky Anna, Nagy Gábor, Marton Mercédesz, Hajba Beatrix, Tóth Ákos, Piller Ádám, Gregorich Bálint, Bruckner Roland, Fodor Lili, Gregorich Domonkos. Zene: Gregorich Bálint, Gregorich Domonkos, Gregorich Zsófia, látványtervező: Tóth Cecília, kivitelező: Marton Miklós, Mészárics Róber, jelmez: F. Szórádi Szilvia, Marton Mercédesz, rendezte: Nagy Péter István, Nádasdy Ádám fordítása alapján a szövegkönyvet készítette: Sándor Júlia.

A celldömölki színház csapata és munkái ezer szállal (na, jó, az talán túlzás, de számossal) köthető a jelen legfontosabb színházi vonulataihoz. Egy ilyen kapocs például a k2 társulat rendezőpárosával Fábián Péterrel és Benkó Bencével készített A cigány, – várható szintén a MU színpadán márciusban. De gondolhatunk a minket a Bakkhánsnőkkel elkápráztató Nagy Péter István rendezőre. És ott van a szövegekhez való viszony is például, hogy a jelen előadásban Nádasdy-fordítást használtak, illetve az, hogy ebből részleteket a kiváló, tehetséges Sándor Júlia dramaturg bátran átdolgozott, és a mai világra adaptált, hasonlóan Závada Péter Hamletben végzett munkájához. Bár mindig hallani a Szentivánéji álommal, mint színdarabbal kapcsolatban pejoratív megszólalásokat, mégis egy biztos: Nádasdy pont a Szentivánéji kapcsán bizonyította be nekünk, hogy még ha a metrón is olvassuk, felrúgva a szociális korlátokat, önkéntelenül is felnevetünk a páratlan poénokon. Helyén van a Szentiivánéji tehát. A másik lényeges dolog, hogy ezzel a vendégprodukcióval a társulat a budapesti színházszerető közönséget, így a Két Lámpást is, továbbá ahogy észrevettük a szakmát is egyértelműen levette a lábáról. Azt pedig csak kaján vigyorral várjuk, hogy a vitriolba mártott tollú finnyás szakkritika vajon mit fog írni róla, nem mintha nem lennénk a produkció kiválóságáról tökéletesen meggyőződve.

Az előadás adatlapja.

Tompor Miki (Bruckner Roland) a hősszerelmes. Fotó: Makrai Tamás.

Kulturális közfoglalkoztatott. Nagy Péter István rendező erősen bebátrazott, ahogy az előadást kezdeni tervezte. Volt már, hogy az előadás az előtérben kezdődött, de az expozíciót ilyen hosszan játszani a színpadon kívül, elég vakmerő. Természetesen beválik a dolog, mert az athéni mesteremberekkel találkozva azonnal  hétköznapi helyzetekben találjuk magunkat. Nem csak arról van szó, hogy megcserélték a kezdő színeket, hanem, hogy az athéni amatőr színjátszók szövegeit alaposan át is írta a dramaturg. A nézői türelemről és ízlésről, a kulturális pályázati lehetőségekről, a színészidentitás sérülékenységéről, szóval olyan dolgokról van szó, amiről a színházszeretők nap-mint-nap hallanak, amit nap-mint-nap látnak, és ami megkerülhetetlen téma minden színházjáró számára. [Kb. bekezdésenként fogjuk dicsérni Sándor Júlia szövegét, ezt kérjük nézze el a nyájas Olvasó!] Mindez okos, de ahogy elnézzük a telefonjával utasítgató, betépett Philostratust (Boznánszky Anna), a buzgómócsing ,,színházcsináló'' Tetőfi Petit (Gregorich Bálint), a magát kissé kérető ,,amatőr sztárszínész'' Tompor Mikit (Bruckner Roland) és a sertepertélő sepregető Lavórfalvynét (Fodor Lili), abból azonnal kiderül: hatalmas játék lesz ez és csodaszép bizonyságtétel. A jelenetcsere jót tesz, helyben vagyunk, rákészülünk a hajtépésre. És igen, jönnek: de amint ott állunk, mi van, ha Demetrius (Piller Ádám) dühe elsöpör, mi van ha ránk is loccsan egy kicsi Heléna (Hajba Beatrix) petróleumából? Szerencsére Demetriust elrekkentik a WC-be, Heléna pedig túlpörög és leáll. Az athéni nemesség intrikázik, az amazonkirálynő (Nagy Zsuzsi) meglepi a násznépet egy kisebb skandallummal, a cívódás megkezdődött és az előadás is.

Gregorich Bálint. Fotó: Büki László.

Willst du bis der Tod uns scheidet Treue sein für alle Tage?  Ahol a Rammstein szól, ott fájdalmas esküvő közelít, ez nem vitás, márpedig a Gregorich-ok tolják nekünk. Amikor felmegyünk a színházterembe, már vár a zene minket, ami nagyon tetszik nekünk, és szerencsére vannak is – pl. a Garázsbanda és az Orlando alkotói  –, akik pontosan tudják, hogy kell ez a chill az előadások elején. A Sweet Dreams pedig nem csak azért kiváló választás, mert a hatvanasok éppen akkor voltak fiatalok, amikor ez volt a menő, a negyvenesek, azaz az MTV-generáció az anyatejjel szívták magukba, a mostani húszasok pedig már mint klasszikusra gondolnak a Eurythmics számára hanem mert az álomtematikának is megágyaz.  A második felvonás előtt már puhább a bevonuló dal, ott Fodor Lili énekel nekünk.

Fodor Lili. Fotó: Büki László.

Dimenziók, tükröződések. A Szentivánéji dupla tükrözéssel lett megírva, ami amúgy is sajátja W. S. színészmozgató eszköztárának, pl. a Lear király karakterpárjai is meg vannak többszörözve. Hát ezekért a technikákért is szeretjük nagyon W. S.-t. A rendezés ezt alaposan ki is domborítja, akár triplának is gondolhatjuk a párok tükrözését. Minél lejjebb megyünk a létsíkokban, annál profánabbak és annál kevesebbeket érintők a szereplőkkel zajló események. A legmélyebb tudati dimenzióban Titánia tündérkirálynő (Nagy Zsuzsi) és Oberon tündérkirály (Pesti Arnold) összezördülését láthatjuk, ami azonban megrengeti földet. Már Nádasdy fordítása is olyan, hogy a mai elmének a darab megértését sokkal könnyebbé teszi. Nádasdy Ádám azonban a Jó kérdés megfelelő beszélgetésében megemlíti, hogy azért mégis csak azt szeretné lefordítani, ami valóban benne van a szövegben, az érthetőség ugyan megköveteli, hogy tartalmilag legyen azonos a fordítás a szöveggel, de ennek is van határa. Természetesen egy adott produkcióban sokkal fontosabb, hogy az alkotók mondanivalója érthetően átmenjen és ezt Sándor Júlia módosításai szolgálják is rendesen.

Oberon (Pesti Arnold) rágyújt. Szerencsére van szünet és a nézők is rá tudnak később :) Fotó: Makrai Tamás.

A legmélyebb szinten apró gesztusok is elegendőek a tragédiákhoz. Ez persze a Szentivánéjiben, ami tulajdonképpen egy vicces darab, explicit módon nincs benne, de lehetne ilyen a kimenetel, és ezt Nagy Péter István észre is veszi. Ahogy megfigyelhetjük, Pesti Arnold Oberonja erőszakos, akaratos és eléggé szemét módon viselkedik Titániával. Nagy Zsuzsi Titániájának felébredése az álomból ámulatba ejtően megrendítő. Hogy példával világítsuk meg, biztos mindenki látta az Eredet c. filmet. Ebben az ébredés egyáltalán nem könnyű és a katasztrófa nem is várat magára. Nagy Zsuzsi alakításában és a dramaturg által meghúzott szöveg segédletével a tündérkirálynő sokkos állapotba kerül, amikor ráeszmél, hogy egy szamárfejű, sörözgető, tévét bámuló panelproli szerelmi igájába került. Ez egy olyan mély olvasata a drámának, amit reméljük a rendező később valamikor a munkássága során alaposabban kidolgoz, mert hatalmas lehetőség van benne.

Titánia (Nagy Zsuzsi) és Oberon (Pesti Arnold). Fotó: Makrai Tamás.

Théseus athéni király (Pesti Arnold) és Hippolyta amazon királynő (Nagy Zsuzsi) is egy létsík, de nem olyan hangsúlyos. Nem lehet mindent belegyömöszölni az előadásba. Nyilván országos ügy a nászuk, de ezt mi csak a kerettörténet szintjén látjuk. A négy fiatal kavarodása és ébredése azonban hasonlóképpen kidolgozott és jól felépített, mint a tündefejedelmek játéka. A komédiát megtartja a koncepció, de azért kinézhetne itt is egy diszkóbaleset, ha David Lynch-esre szeretnénk venni a figurát. A két fiú és két lány történetének gerince egyértelműen a fizikai színház eszköztárában van kibontva. És ez nagyon rendben is van: a monologizálás nem lenne hiteles erre a korosztályra nézve, sokkal inkább a futás, menekülés vagy hajszoltság és az azt követő támolygás, céltalan dülöngélés, apátia. Végre elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amit a legjobban szeretünk, és ez  Hajba Beatrix (Heléna), Piller Ádám (Demetrius), Marton Mercédesz (Hermia) és Tóth Ákos (Lysander) négyes játéka, amiben Pukk (Boznánszky Anna) is részt vesz gonosz intrikusként. Ilyenkor szokta írni a Két Lámpás, hogy nehezen visszaadható mágikus élmény a fizikaizás, és ha tudni akarja az Olvasó, hogy mi ez, akkor tessen szíves lenni megnézni! Piller Ádám pörög, hajt, Marton Mercédesz elbír, kibír, ügyes, Tóth Ákos hajlékony, mozgékony, Hajba Beatrix mászik, egyensúlyoz, üldöz, Boznánszky Anna Pukkja többször körbekerüli a Glóbuszt és úgy játszik tündérrel, emberrel, mint macska az egérrel.

Pukk (a háttérben középen, Boznánszky Anna) mozgatja a szálakat. Piller Ádám, Marton Mercédesz, Hajba Beatrix, Tóth Ákos. Fotó: Makrai Tamás.

Az utolsó szinten az agancsos állatok vannak, ez is egy szerelmes szál, csak sokkal rosszabbul sül el a dolog. A többiek ezt jóformán fel sem fogják, ahogy nincs is benne a szövegben, de nagyon látni a szép tükrözési láncot, és azt, hogy egy párhuzamos valóságban az emberekkel és tündérekkel történtek akár véletlen tragédiába is torkolhatnának.

Robin-Pukk. Nagyon nehéz olyan Pukkot kitalálni, ami nem erőltetetten vicces vagy hiteltelenül idétlen. Ahogy az Oberon–Titánia párbeszédben ki kellett vágni szövegeket ahhoz, hogy súlyosan huppanjon a mondanivaló és ne elszálljon mint a buborék, úgy a tündérek tévedéseit is alá kellett támasztani úgy, hogy ne legyen vicceskedő. A tündérek számára az ember tűnő semmiség. Ahogy egy pókháló vagy harmatcsepp millió évvel ezelőtt és millió évvel ezután is ugyanaz, ugyanúgy öröké valók a tündérek is. Nekik teljesen mindegy, ha egyet szórakozni akarnak, hogy egy ősember ült-e rá véletlenül a nyílvesszőjére vagy a metró gyulladt ki, vagy hogy özönvíz árasztotta el a világot, vagy belyukadt a sarki ózonlyuk, ők bármivel tudnak szórakozni. Pukk (Boznánszky Anna) illetve Oberon (Pesti Arnold) emberek iránt mutatott közömbössége nagyon jól kidomborodik az alakításokban, csak az egymással való viszonyukban válnak a mozzanatok jelentőségteljessé. Ügyes ötlet ez és az is, hogy Pukk nem csak dramaturgiailag uralja a cselszövényeket, hanem az egész est mókamestere.

Mit csinálnak az athéni fiatalok az erdőben? Alszanak. Tóth Ákos (Lysander), Boznánszky Anna (Pukk), Marton Mercédesz (Hermia). Fotó Büki László.

Hitvallás. A Két Lámpásnak van egy teóriája, miszerint minél függetlenebb egy csapat, annál minőségibb színjátszásra képes. Egyszerűen azért, mert kevés a pénz, nincsen műszak, mindent nekik kell csinálni és így minimalizmusra kell törekedniük a díszletben és az infrastrukturális eszközökben egyaránt. Ami tehát marad, az a színtiszta színjátszás. A Soltis társulatának hasonlóképpen nem nagyon marad más, mint a színjátszás, ebből kell kihozniuk a legtöbbet. De miért kéne több egy színházban, mint a színjáték? És valóban! Amikor a Soltis színészei kimennek a színpadra, akkor csak saját tehetségüket nyújtják át nekünk és a színház legnagyobb csodája, ami a színész azonnali és tökéletes karakterré válásában érhető tetten az ezeknél a színészeknél újra és újra létrejön. A két és fél órás előadásukban mind beljebb és beljebb húznak minket a világukba, és mi megadjuk magunkat nekik. Ez történt ezen az estén a közönséggel, de ez fog történni minden alkalommal, mert a varázslat, amit használnak ellenállhatatlan. 

Mesteremberek. Tompor Miklós elragadtatása. Fotó: Büki László.

A mesteremberek próbája illusztrálja a független színházak működését. Legutóbb a Nagypál Gáborral rendezett beszélgetés során hallottunk ennek a társulati formának a jellegzetességeiről. Sajnos sokszor furcsa, dehonesztáló megjegyzések is érik ezeket a társulatokat: amatőrök, alternatívok, kísérleti színház. A helyzet azonban, hogy az egy-egy produkcióra összeálló csapatok, az egy-egy gondolatra létre hozott előadások sokkal egyedibb és mélyebb alkotások lesznek, mint a nagy előadásgyárak termékei, amikben a szerepeket ki kell osztani, és ahol a színész az intézményi hierarchia egy meghatározott fokán áll. Nagy Gáborék (a darabban Égeusz, a valóságban igazgató) színháza nem csak egy nagy lelkesedéssel működtetett hely, hanem a független szcénával való kapcsolata révén teljes értékű része a mai magyar minőségi színjátszásnak.

Szociálpolitika. A Két Lámpás ki szokott térni a kisebbségekkel és a kulturális függetlenséggel kapcsolatos vonatkozásokra. Nagyon féltünk, hogy az LMBT-embereket emlegető jelenetekben valami sértőt fogunk hallani, de hála istennek ez nem történt meg. Valaki nagyon a produkció ütőerén tartotta a kezét, hogy olyan kimért szöveg és játék keletkezzen, amin a konzervatívabb nézők is őszintén tudjanak nevetni, azaz kioktató se legyen, de mégis az legyen a végkicsengés, hogy ne légy az, aki mások szerelmének pusztán társadalmi megszokásból gátat szab. Hasonlóképpen egyáltalán nem volt sértő, amikor az előadás elején a nézők kényes ízléséről volt szó. Egyáltalán nem szólt be a nézőknek. De az is egyértelmű volt, hogy aki a hatalmasságok (a pályázatok kiírói) részéről szándékosan rájátszik a nézői ízlésre, az nevetségessé teszi magát. Talán ez a finom egyensúlyozás ennek a generációnak a sajátja. Talán megtapasztalták például a kaposvári tanszék tanári karának cseréje során vagy más eseményeket látva, hogy nincs mese, ebben a világban kell élniük, dolgozniuk, és itt kell megtalálniuk a független, de nem sértő hangot. Ez a békés és szabad világlátás szívet melengető. Mi (Két Lámpás) egy korábbi generáció vagyunk, és már nem tudunk olyanok lenni mint ők. Mi már húsz éve is láttuk, hogy voltaképpen mi is a társadalmi gátja a fejlődésnek, és most már mi nem tudunk tovább lépni, amikor progresszív műhelyek tönkretételét látjuk vagy a társadalmi maradisággal kerülünk szembe. Pláne, ha az ezt kihasználó nagypolitikát tapasztaljuk a kultúrpolitikában. Jó látni, hogy vannak, akik ebben a csapdahelyzetben nincsenek benne, és megtalálták azt a létezési formát, amit a mi generációnk nem talált meg. Ezért is csodáljuk a Soltis társulatának fiatal csapatát!

♥

Kedves Alkotók! Nagy élmény volt veletek tölteni ezt az estét, örülünk, hogy láthattuk a munkátokat!

A társulat legközelebbi MU-beli előadásai: márc. 2. Vaknyugat, márc. 17. A cigány.