Minden negyedik, Manna Produkció, MU Színház, 2024. november 6., 19:00

Játsszák: Fullajtár Andrea, Földes Eszter, Tordai Teri, Gáspár Anna, Szegvári Júlia, Sebők Maya, Csábi Anna, a hang: Széles Tamás, látvány: Pap Gyopár, zene: Szegvári Júlia, mozgás: Bodor Johanna, dalszöveg: Seitz Attila, fényterv: Váradi András, hang: Ragó Annamária, rendezőasszisztens: Fazekas Anna , produkciós vezető: Gáspár Anna, rendező: Csábi Anna

Nagyon bátor, úttörő vállalkozás volt Csábi Anna részéről három éve létrehozni a Minden negyedik című produkciót. A perinatális gyász köré szerveződő előadás nagyon sok szempontból tabutörő vállalkozás. Őszintén beszélni terhességről, szülésről még mindig szinte forradalmi tett, ahogy beszélni a halálról, annak méltóságáról, szintén az. A két témát ötvözni, és vetélésről, halvaszülésről, abortuszról előadást csinálni szinte elképzelhetetlen merészség. Idén, a MU Színházban volt látható kétszer ez a nagyszerű esemény, most már rajtunk múlik, tudják-e még játszani az alkotók. Volt egyszer hét bátor színésznő, aki a hangját adta azoknak a nőknek, akik elvesztették a magzatukat.

Hét történet, hét különálló szólam alkotja a drámát. Mindenki hangja hallatszik, de végül mégis a különálló, csillogó szálakból egy szőttes jön létre, a szemünk előtt kirajzolódó minta több, mint a szálak összessége. Nem csak a színpadon jön létre egy közösség, nem csak a karakterek között szövődik meg a szolidaritás hálója, hanem játszók és közönség között is. A monológok, dialógok és kórusok kombinációja és a közönséggel való interakciók precíz elhelyezése létrehozza a kapcsolatot színpad és nézőtér között. A karakterek korának változatossága – a húszas éveiben járó Janka (Szegvári Júlia), a harmincas Cili (Csábi Anna), Melinda (Sebők Maya) és Erika (Földes Eszter), a negyvenes Rita (Gáspár Anna) és az ötvenes éveiben járó Anikó (Fullajtár Andrea) mellett megjelenik a legidősebb korosztály is Janka nagymamájának (Tordai Teri) személyében – a generációk kézfogásával tovább erősíti, hogy közös tapasztalatról van szó. És ez az egyik oka annak, hogy az előadás nem lenyom, hanem felemel. Mutat egy utat, a sisterhood útját, a támogató női közösségét, mely segíthet megküzdeni a gyásszal és a veszteséggel. A rítusokkal megtámogatott, tradicionális, bensőséges viszony születéssel és halállal már elveszett számunkra, de nem kell magányosan és elveszetten bolyonganunk a gyász útvesztőiben, ha társakat találunk, támogatásukkal végigmehetünk az úton az elfogadásig. De ehhez az kell, hogy megtörjük a hallgatást, beszéljünk arról, ami oly sok nőt és férfit érint. A Minden negyedik ezt teszi.

Megrázó, hogy a gyász mellett ezeknek a karaktereknek leginkább a bűntudattal és a szégyennel kell megküzdeniük. És teljesen mindegy, hogy megszenvedett saját döntés vagy a természet döntése a magzat elvesztése, ezek a nők minden esetben önmagukat hibáztatják. Nem meglepő, hiszen a társadalmi elvárások és az egészségügyi intézmények mind ezt zúdítják rájuk. Minden monológban visszatérő motívum, hogy nem vagyok elég jó, nem elég jó a testem, nem elég jó a mentális állapotom, nem jól választottam, nem elég korán próbálkoztam. Éppen ezért nagyon felszabadító, hogy ezek a nők felvállalják a negatív érzelmeiket: az irigységet, hogy másnak sikerült, azt, hogy mélyen belül örülnek, hogy sorstársra találtak, azt, ha soha nem vágytak gyerekre, azt, hogy minden vágyuk, hogy visszakapják a testüket, azt, hogy, mint mindeni, minősítenek másokat. Talán ez még nagyobb tabudöntés, mint a választott téma.

Sokat segít abban, hogy nyitottak maradjunk, hogy az előadásnak egészen remek humora van. A közös nevetés oldja a szorongásunkat és megint csak közösséget teremt. A songok (Szegvári Júlia zenéje és Seitz Attila dalszövegei) játékos zenéje és abszurd, groteszk dalszövegei ott is megtalálják a helyzetben rejlő kifacsart humort, ahol nem is gondolnánk. Földes Eszter öniróniája, Fullajtár Andrea szarkazmusa, Sebők Maya robotszerű egészségügyi dolgozói remekül ellenpontozzák a tragikus elemeket. Bodor Johanna koreográfiája pedig megkoronázza az előadásnak ezt a vonulatát.

Szépen kidolgozott az előadás szimbólumrendszere is. A rendre előkerülő dobozok, melyből újabb és újabb mélyen elfojtott tudattartalmak kerülnek elő, Melinda napszemüvege, mely arctalan, szenvtelen orvossá tesz, és ami végül lekerül az arcáról, hogy egy egészen szuggesztív monológban fölfedje saját történetét, és a plexifal, ami mögé az bújik, aki épp a legmagányosabb, elemeli a történetet.

A legnehezebb talán jól lezárni egy ilyen előadást. Csábi Anna itt veti be a lírai fogalmazásmódot, amivel egy gyönyörű és megható finálét komponál a műnek. A megbékélés, az elfogadás, a búcsú, az elengedés képei bábokkal, altatókkal, és minden karakter számára egy-egy fontos mondattal letisztult és sallangmentes. Mestermű.

Ha meggyőztünk titeket, a MANNA EGYESÜLET bankszámlaszámára lehet utalni bármilyen kicsi összeget: 16200106-11544872-00000000 – „Minden negyedik” jelöléssel ), hogy tovább tudják játszani és ti is meg tudjátok nézni. 

♥

Kedves Andrea, Eszter, Teri, Anna, Júlia, Maya, Tamás, Gyopár, Johanna, Attila, András, Annamária, Anna, Anna és Anna, köszönjük, hogy láthattuk ezt a megrázó és felemelő előadást!