Erdélyi Mihály: Vedd le a kalapod a honvéd előtt -

Dalos, nótás, gyöngyvirágos honvédparádé, SZFE, Ódry Színpad, 2024. február 24., 15:00

Játsszák: Atlasz Barnabás, Bukovszky Orsolya, Biró Kristóf, Gál Réka Ágota, Juniki Noémi, Kozma Veronika Mária, Kukovecz Ákos, Lukács Ádám, Molnár András, Németh Áron Valentin, Nyomárkay Zsigmond, Pigler Emília Zita, zongora: Urbán Kristóf/Erdős Bogi, dob: Czilik Ede/Begyik Marcell, fuvola: Szegedi Eszter/Bencsik Zsófia, bőgő: Tóth-Szabó Dóri, trombita: Rácz Mihály/Erdősi Máté, klarinét: Puklics Kincső/Deim Zoltán, díszlettervező: Szlávik István, jelmeztervező: Szakács Györgyi, koreográfus: Diószegi László, Szőllősi András, zenei vezető, hangszerelés: Urbán Kristóf, Erdős Bogi, fény: Bezerédi Bendegúz, rendezőasszisztens: Khudir Jázmin, rendező: Bezerédi Zoltán

Ismét meglepett minket az SzFE negyedéves prózai osztálya. Ezzel az előadással a zenés színház, az operettjátszás területére merészkedtek, amikor is Bezerédi Zoltánnal dolgozva színre vitték Erdélyi Mihály 1942-ben bemutatott háborús propaganda-operettjét, a Vedd le a kalapod a honvéd előtt címűt. Bámulatos, ahogy ez a csapat mindent meg akar tanulni, ami csak elérhető számukra. Ennek a tanulási vágynak az eredménye ez az előadás, ami annak ellenére szórakoztató és színpadképes produkció lett, hogy nyilvánvalóan nem ez a zsáner lesz az osztály fő profilja. Az operettjátszás nagyon kötött kódrendszerrel dolgozik, az igazi feladat valójában az volt, hogy lehet a szerepkörök és a gesztusrendszer megtartása mellett kitenni az idézőjeleket, megőrizve kiforgatni azt a nagyon primer jelentést, amit ez a mű hordoz. Ezt kellett a rendezésnek megtámogatnia, ami néhol sikerült, néhol azonban elsikkadt ez a törekvés. Hallgassuk meg a címadódalt, hogy szembesüljünk, milyen nehézségekkel kellett a játszóknak megküzdeniük!

Fellelhető az 1942-es bemutató szereposztása, a darab szüzséje és a dalszövegek, érdemes kicsit elmélyülni bennük.

Bezerédi Zoltán már megrendezte ezt az anyagot 1991-ben az akkor főiskolás Horvai-Kapás osztálynak, Alföldi Róbert például Szép Tivadar szerepét alakította. Egy remake-ről van tehát szó jelen előadás esetében. Akkor a Criticai Lapok így értékelte az előadást:

„A társulatnak, a Budapesti Kamaraszínház művészeivel kiegészült végzős főiskolai osztálynak „nem kellett mást tennie”, mint híven tolmácsolni a művet a maga összes bugyutaságával, legfeljebb ha csipetnyi iróniával, számos rendezői truvájjal, de leginkább ártatlanul naiv szemekkel, s a szöveg önként és dalolva fordult önnön tragikomikus paródiájába. Igaz, a darab vége némi kiegészítésre szorult. A szerző 1942-ben még nem tudhatta – talán sejthette volna? – a történet végét, a Don-kanyart. A Horthy-korszaknak az MDF-kormány által már ekkor, a bemutató idején elkezdett rehabilitálása s a nacionalizmus újjáéledése közepette rendkívül fontos gesztus volt ez, miközben az előadás formanyelvét tekintve is jelentős színházi esemény lett.”

Szűcs Katalin Ágnes: A rendszerváltás, mint téma a színpadon

Fotó: Kuttner Ádám

A koncepció keveset változott a 33 évvel ezelőttihez képest. Mi úgy éreztük, hogy hol túl sokat, hol túl keveset bíz az előadás a nézőre. Az utolsó, az eredeti operetthez hozzátoldott jelenetig a nézőre van bízva, hogy mozgósítsa történelmi ismereteit, pakolja a színpadon látottak mögé a Horthy-korszakról, és kiemelten a doni katasztrófáról, meglévő ismereteit. Ez meg is történik, ezen a szemüvegen keresztül nézzük Erdélyi Mihály blődlijeit, de a háború abszurditása és rettenete nem válik átélt élménnyé. Néhol próbálkozik a rendezés az örkényi groteszk látásmód behozásával, Németh Áron Valentin vásári kikiáltó módjára előadott, a jeleneteket bevezető szövegeinél erősen megidéződött Örkény Tóték című darabjának Postása, Németh Áron idült vigyora, a bornírt szövegre rájátszó, túlartikuláló, a szöveg rettenetes rímeit kihangsúlyozó beszédmódja behozta az őrületet. De aztán, főleg az első felvonás duettjeiben és a második felvonás Szép Tivadar alakja köré szőtt történetszálában, eltűnik a reflexió, a befogadó magára marad, hogy a színpadi álomvilágot a történeti valóságról szóló ismereteivel korrigálja.

A lezárásnál a másik végletbe esik a rendező, a kettős zárlat felesleges. Pont elegek lettek volna a párok búcsújelenetei, ezek füzére tökéletesen betöltötte volna a finálé szerepét. Szép és megrendítő megoldás, ahogy egy utolsó álomjelenet után a nők magukra maradnak, hiszen senki sem tér vissza a századból. A holttestek kiterítése, a dögcédula, a gyászbeszéd, a gyertyák már sok ezek után, giccsé teszik az utolsó jelenetet, mert ezzel a szájbarágással a rendező eltávolítja az élményt, a nézőre bízott belső megélés helyett instant fogyasztásra alkalmas záróképet komponál.

Fotó: Kuttner Ádám

Fantasztikus volt az élőzene, nagyon sokat hozzátett az előadás hangulatához. A Vedd le a kalapod a honvéd előtt esetében a fiúk kaptak nagyobb lehetőséget a kibontakozásra, a lányok oldalborda szerepe kisebb teret hagyott az egyénített figurák megjelenítésének. Juniki Noéminek jutott egy kisebb primadonna-szerep, remek kettőst alkottak a bonviván szerepkörű Lukács Ádámmal. Pigler Emília Zita és Kozma Veronika Mária ezúttal a falusi környezetbe helyezett szubrett szerepében próbálhatták ki magukat, míg Bukovszky Orsolyának ennek városi párja, a lokáltáncosnő jutott. Gál Réka Ágota járt a legjobban, az ő apróbb szerepeiben több lehetőség jutott a játékra.

Atlasz Barnabás a ’14-es veterán őrmester, Jóljárt szerepében vitte az egész darabot a hátán, mindenki más történetszála köré csoportosult. Játékával össze tudta fogni a csapatot. Bíró Kristóf is egy meggyőző hősszerelmes szerepet kapott, amivel hangban is meg tudott birkózni. Kukovecz Ákos apafigurája is igen meggyőző volt. Nyomárkay Zsigmondot és Molnár Andrást ezúttal táncoskomikusi szerepben csodálhattuk meg. A táncok és mozgások ezúttal is lenyűgözőek voltak, Diószegi László és Szőllősi András koreográfiái hibátlanul valósultak meg a színpadon. Az operetténekléshez szükséges hangi kívánalmak teljesítéséhez még van mit fejlődnie a csapatnak, amennyiben később énekes szerepeket vállalnának. Ha nem is hibátlan, de rendkívül érdekes és rendhagyó találkozás volt ez a szombat délután a negyedéves prózai osztállyal. Várjuk a következőt!

♥

Kedves Barnabás, Orsolya, Kristóf, Réka Ágota, Noémi, Veronika Mária, Ákos, Ádám, András, Áron Valentin, Zsigmond, Emília Zita, Kristóf, Bogi, Ede, Marcell, Eszter, Zsófia, Dóri, Mihály, Máté, Kincső, Zoltán, István, Györgyi, László, András, Bendegúz, Jázmin és Zoltán, köszönjük ezt az érdekes vállalkozást, remekül szórakoztunk, jó volt titeket látni!