Hidegpont, Apertúra – A Perpetuum Manufaktúra, Gólem Színház, 2022. december 15., 19:00

Játsszák: Piti Emőke, Gyöngy Zsuzsa, Király Dániel, Bán Bálint, Borsányi Dániel, Urbán Richárd, Formán Bálint, produkciós vezető:Ternai Krisztina, Berta Ninett, zene:Szép András, dalszövegek: Formán Bálint, látvány: Mucsi Balázs, videó: Dorinka Stúdio, dramaturg: Bíró Bence, rendezőasszisztens: Galambos Zsófi, rendező: Benkó Bence.

Ritka, hogy maximálisan az előadásra hangolódva érkezzünk a bemutató estéjén a színházba. Az Apertúra azonban hetek óta kis adagokban növelte bennünk a feszültséget és az érdeklődést a Dorinka Studio által készített hangulatos kisfilmjeivel. Kockázatos vállalkozás ennyire felcsigázni az érdeklődőket, de a produkció beváltotta az előzetesek ígéreteit, valóban egy nagyon szórakoztató, bevállalós, a maffiatörténetek hangulatával játszó előadást kaptunk. Az alábbi beharangozó kisfilm volt a kedvencünk, talán értitek, miért: https://www.facebook.com/aperturalive/videos/2346477238858957 

(Fotó: Apertúra fb)

Több értelmezési ajánlatot is tesz az előadás, és ezek mindegyike mentén befogadhatjuk a látottakat, de akkor járunk a legjobban, ha mindegyiket egyszerre próbáljuk meg futtatni. A Hidegpont nem is titkolja, hogy nézhető kulcsdrámaként, hiszen az eseményoldalon is olvasható, hogy Bíró Bence az alkotók személyes történetei és improvizációi alapján rakta össze a szöveget. Az Apertúra a közelmúlt és a jelen színházi életének minden szereplőjébe páros lábbal száll bele. Aki követte az elődtársulat, a k2 Színház, kálváriáját pályázatról pályázatra, az teljesen átérzi ennek a vitriolos kritikának a jogosságát. Aki kevésbé, az átlagosan tájékozott hírfogyasztóként is sok jelenséget azonosíthat. Gyászmunkaként kell néznünk az előadásnak ezt a rétegét, az Apertúrának fel kell dolgoznia a veszteségeket, fel kell mérnie a sikereket és nyereségeket, ahhoz, hogy hamvaiból feltámadó főnixként folytathassák a színházcsinálást. Mivel az előadás, akárcsak a Rebellisek, nem csak önsajnáló, másokat hibáztató ventilálás, hanem önreflektív, önironikus elemekben is bővelkedik, szemernyi kétségünk sincs, hogy ez az újraindulás sikeres lesz. A színházi pályázatok elosztásának menetét bemutató jelenetben Borsányi Dániel brillírozik az államtitkár csókos, öreg róka színházigazgató szerepében. A jelenet hátterét adó teniszmeccs erősen megidézi a társulat nagyon szomorú Rosencrantz és Guildenstern halott című előadásában a trupp kiszolgáltatottságát. A színházi és kritikusdíjak osztásának visszásságai a Piti Emőke Méhkirálynője köré szervezett jelenetben kap szerintünk igen találó és megszívlelendő kritikát. Természetesen nem csak a magát hivatásos és mérvadó kritikának gondoló szféra kapja meg ami jár, a színházi blogoknak is jut egy jogos gyomros. A Réti sas figyel blog minikritikája igen találóan mutat rá arra, hogy ezen felületeken gyakori, hogy elemzések, átgondolt kritika helyett olyan zsigeri reakciókat, nézői egotripeket olvashatunk, amik nem többek egy kósza benyomás nem túl színvonalas rögzítésénél.

A színházi élet megosztottságát megidéző jelenetet Bán Bálint fergeteges Vidnyánszky-paródiája teszi emlékezetessé. De kap hideget és meleget a Színház és Filmművészeti Egyetem (béke poraira) és az SZFA is. Rettenetes feszültségek és traumák halmozódtak fel a színészekben, az utóbbi két évben számtalan előadás tematizálja azokat a megalázó helyzeteket, amiket a hatalom, a rendezők, a színházak tettek, tesznek a művészekkel. A Nézőművészeti Kft. Hol a színészünk? című előadása, a FAQ Gyakran Ismételt Kérdések és a Stúdió K-s Tigris több jelenete is fájdalmasan szól erről. A Hidegpontban is megjelenik ez az egyetemi felvételi megjelenítésében, és az a fekete pedagógia is fölsejlik Urbán Richárd jelenethez kapcsolt monológjában, ami hallgatók százait érintette az elmúlt években.  

(Fotó: Apertúra fb)

A megidézett jelenetek akár egymásmellettiségükben is megállnák a helyüket, de Benkó Bence rendezése nagyobb szerkezetben gondolkodik. És ehhez szükség van egy főhősre. Urbán Richárd az Elveszett illúziókbeli Lucien de Rubenpréhoz hasonlóan járja be a karrierregények hősének tipikus pályáját. És az említett regényhez hasonlóan kapjuk meg azt a társadalmi tablót, ami teljességre törekvően mutatja be egy társadalmi alrendszer, a színház, tipikus karaktereit és szituációit, a mi Emberi színjátékunkat. Urbán Richárd hitelességén múlik a játék sikere, neki kell eljutnia a naiv lelkesedéstől a padlóra kerülésig és a játék szabályainak elfogadásáig, a korrumpálódásig, az árulásig és az egyre gusztustalanabb machinációk révén a csúcsra érve neki kell megmutatnia a szörnyeteggé válás önundorát és magányát. Már a Rebellisekben is nagyon szerettük a játékát, és ez az este csak megerősített minket abban, hogy remekül illik az Apertúra társulatába, és izgatottan várjuk, hogy újra színpadon láthassuk.

(Apertúra fb)

Kétség kívül igaz, hogy ennek az előadásnak Urbán Richárd után Bán Bálint a fő tartópillére. Előadás az előadásban, hogy az ő karakterein keresztül vonul végig előttünk az összes jellegzetes színházi arc, ami karikaturisztikus, de egyben valós panteonja is a mai színházi világnak. Kezdve Latyitól, a tánctanártól, idősebb Vidnyánszkyn át a vidéki sztárszínészig. Bán Bálint mindig hibátlanul játszik a főszereplők alá, de ez esetben kivételesen előtérbe kerül azáltal, hogy a keretet megfestő jelenetekben övé a fő antagonista karakter. Király Dániel, Gyöngy Zsuzsa és Formán Bálint ezúttal olyan szerepekben tűnnek fel, amikben Bán Bálintot és Urbán Richárdot erősítik.    

A szerkezetet színesítik a maffiatörténet műfaji kellékeit játékba hozó utalások egészen az elborult, vérben tocsogó és nagyon vicces végkifejletig. A maffiafilm hangulatának megteremtéséhez nagyon kellett Szép András élőzenéje és Mucsi Balázs jelmezei. Az ő munkájuk is elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy ebben a pincetérben egy olyan előadás kerekedjen, amelyik némely kőszínház társadalomkritikát imitáló, de valójában félelmetesen érvénytelen nagyelőadásainak paródiájaként is funkcionál. Ebbe a sémába szövődnek bele a III. Richárdra való utalások, amik vissza-visszatérve keretbe foglalják a darabot. Szeretjük a klasszikusok belejátszását a kortárs problémákat feldolgozó darabokba, mert túlmagyarázás nélkül teremt olyan kontextust, amihez könnyen kapcsolódunk, és azért is, mert ezeket a jeleneteket nézve a történettel párhuzamosan megkonstruálódik a fejünkben egy Apertúrás III. Richárd előadás, amit szívesen néznénk.  

(Fotó: Apertúra fb)

Az előadás a humor rengeteg fajtáját mozgósítja, és a bemutató közönsége értette és értékelte is ezeket. A nyelvi poénoktól a paródián át az irónia és a szarkazmus számos árnyalatán keresztül jutunk el a fekete humorig és az abszurdig. És talán ez az az üzenet, amit magunkkal vihetünk a játékból, és megpróbálhatunk alkalmazni a színházon kívül is. A nevetés, a közös nevetés átsegíthet minket a csalódásokon, a frusztrációkon, a mindennapjainkon. A csakazértis-morál működik, amire az Apertúra – A Perpettum Manufaktúra létezése már önmagában bizonyíték.  

♥

Kedves Emőke, Zsuzsa, Dániel, Bálint, Dániel, Richárd, Bálint, Krisztina, Ninett, András, Balázs, Dorina, Bence, Zsófi és Bence köszönjük